Pócsy Gusztáv bizonyságtételei

„Emlékezzetek meg elöljáróitokról,

akik az Isten szavát hirdették nektek.

Gondoljatok életútjuk végére,

 és kövessétek õket a hitben.”

(Zsid.13.7) PG000

Pócsy Gusztáv testvér temetése

1985. március 15-én délután 2 órakor

A temetésen elsőnek Pócsy Ferenc tv. (Budapest) szólalt meg. Felolvasta a Rómabeliekhez írt levél 4. részét és a II.Kor. 3:17-18, 4:1-7-ig terjedő igeverseket.

„Ahol az Úrnak Szelleme, ott a szívek szabadok.”

Testünkben hordozzuk Jézus Krisztus halálba adását. Ha a külső sátorházunk elbomol, épületünk van Istennél, nem kézzel csinált hajlékunk a mennyekben. Amíg ez a külső romlik, a belső napról-napra újul annak hasonlatosságára, aki teremtette azt. E földi élet pillanatnyi szenvedése igen nagy dicsőséget szerez nekünk. Isten nemcsak megteremtette az embert, hanem munkálkodik is benne. Elköltözött testvérünk is munkálkodott és az Isten szeretete vitte tovább. Most már megcsendesedett. Életét letette annak a kezébe, akit szolgált.

Amikor otthon azon gondolkodtam, hogy mit írjunk a gyász-szalagra, ez az ige jutott eszembe: „Nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség!” Mikor ideérkeztem, már itt láttam ugyanezt az igét … Nem szabad őt gyászolnunk, mert még életében megtiltotta.

Még fiatal korában beköltözött életébe Krisztus.

Ő, a mi testvérünk már nincs itt. Hazaérkezett.

Vannak nemzetek, akik fehérben gyászolnak. Nincs okunk a gyászra.

Amit Isten munkál, az el nem enyészik, az megmarad. Az energia nem vész el: átalakul. Ennek az életnek is van folytatása. Van jutalom, melyet Isten megad az Őt szeretőknek ama napon!

Testvérem dicsőítette Istent, amióta megismerte Őt. Hála legyen Istennek azért, amit benne és általa végzett el ezen a világon. Ámen.

Török Bálint testvér búcsúztató beszéde:

Már tavaly érezte, hogy rövidesen haza kell menjen. Akkor kaptam a Róma 8:1 verset.

Tegnap temettük Ioanovici Damaschin testvért, ma pedig Pócsy Gusztáv testvérünket. Ez a két nap ünnepszámba megy. Egymásután mentek haza és együtt voltak kiterítve az örökkévalóság számára.

Az első testvér hittudós volt. Második testvérünk a hit tanítómestere. Sokszor összementek a vitában. Mindkettő jobban szerette Jézus Krisztust, mint egymást, mert semmit el nem engedtek abból a meglátásból, amit kaptak.

Testvérünk tanításának alapja mindig az volt, hogy a kegyelemből nem lehet kiesni. Ez volt egy hatalmas küldetése. Nem mi, hanem a kegyelem tart meg. Protestáns volt. Töretlenül őrizte meg a tant.

Gyülekezetünk tanítómestere volt. Nagyon ismerte az igét. Mindig lehetett rá számítani a szolgálatban. Guszti bácsi két lábon járó konkordáns volt. Kerestünk egy alkalommal egy igét a Bibliában, s a négy jelenlévő lelkészek között ő találta meg az igeverset.

Azt is megtudtam róla, hogy zsidó édesanyától származott. Izráel ivadéka volt. Valaki azt mondta, ha egy zsidó megtér, gyülekezet keletkezik körülötte. Tulajdonítsuk ezt is az Úrnak.

Ránk jellemző, hogy szeretjük a nagy hűhót, ő szeretett eltűnni. Csillagoknak saját fényük van. Ő olyan csillag volt, akinek saját fénye volt. Közvetlen kapcsolata volt Istennel.

Egyes okok miatt kétszer elváltunk egymás közösségéből, de szívben eggyé váltunk és meggyógyult a kapcsolat. Nagysága abban volt, hogy tudott megalázkodni.

Egyszer, amikor nálam volt (sokszor volt nálam) elpirulva mondta: „én a románok nagy apostola vagyok”.

Minket a Szent Szellem kovácsolt egybe, amit senki, semmi nem tudott szétforgácsolni.

Magasztaljuk Krisztust, hogy általa sok mennyei ajándékot adott. Oly hatalmas volt tanítása, hogy évek telnek el, míg ezt a szellemi táplálékot meg fogjuk emészteni.

Családjában elmondhatta: „Szép örökség jutott nékem.” Fájlalta, hogy nem érhette meg családja megtérését.

Dicsőség legyen Istennek minden szóért, amit ajkára vett.                

Ámen.

PG001

A teremtés története

Azzal kezdem, hogy Istentől megáldott, mély hitű testvéreink bizonyságtételeit örömmel, hálaadással tanulmányozom, olvasom, és mindaddig semmi ellenkezés nem támad a szívemben, míg az Ige alapján, az Igére támaszkodva fejtegetik Isten csodálatos üdvtervét. De azonnal belső ellenkezés támad bennem, ha az a magyarázat célja, hogy érthetővé akarom tenni Isten üdvtervét úgy, hogy következtetéseket vonok le bizonyos igerészek magyarázata által, és nem az Igét adom már, hanem filozófiát. Nem szükséges, hogy az ember megértse az eszével Isten minden cselekedetét, és megmagyarázza logikailag, mit és miért tesz Isten! Nem az eszemmel örvendezek ha megvilágosodik előttem Isten terve, ha valahol Isten bepillantást enged a titkokba, hanem a szívemmel. Csak a kijelentés folytán értjük meg (nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel), ezért gyönyörű nekünk az Úr Jézusnak kijelentése: „hálákat adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és a kisdedeknek megjelentetted!” (Mát.11.25)

Nos, nézzük meg az Ige kijelentése alapján, hogy kezdődött a „Teremtés”? Íme: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden Őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett!” (Ján.1.1-3) De – mondhatja bárki -, nem így kezdődik a Biblia! A Biblia nem így kezdődik, de a teremtés így kezdődött! Íme: „Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz Bizonyság, az Isten teremtésének kezdete!” (Jel.3.14) „Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született!” (Kol.1.15) Az ész azt mondja: ez érthetetlen, ezt nem lehet megmagyarázni! Ez igaz! Nem is magyarázom. Itt az Ige: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén, aki eleve el volt ugyan rendelve a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek!” (I.Pét.1.18-20) Igen! Ezt nem lehet megmagyarázni! De ez az Isten terve! Íme a bizonyság, hogy Isten az egész tervet Jézusra, a Krisztusra építette fel, mégpedig mint megfeszített Bárányra! Nem állja meg a helyét tehát az a magyarázat, miszerint: „… a megváltásra mindig úgy kell tekintenünk, mint egy közbevetésre, mint egy sürgősségi intézkedésre, melyet az Isten tervének egyenes vonalában történt katasztrofális törés tett szükségessé.” (W.Nee: Normális keresztyén élet – 153-ik lap utolsó bekezdés) Nem bizony. Nem volt egy pót rendelkezése Istennek „a megáldozott Bárány”, hanem erre építette Isten az egész teremtést.

Mikor kijelenti az Úr, hogy: „teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, akkor nem Ádám volt szemei előtt, hanem az Ige (Logos), akiből Jézus lett, hogy Krisztussá legyen!” „… az Ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nekünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte!” (II.Tim.1.9) Úgy igaz: „még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk! De tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van!” (I.Ján.3.2)

Vegyük tekintetbe, hogy a Biblia bizonysága szerint ember még nem volt, de bűn már volt a világban! (Róm.5.13) „… a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincs törvény!” És teremtette Isten az embert és adta az első törvényt: „… de a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél!” (I.Móz.2.16-17) „… de ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget…” (Hós.6.7) Isten nem mondta Ádámnak, hogy válasszon! Isten nem döntést akart Ádámtól, hanem engedelmességet! Ádámnak nem szabad akaratot adott Isten, hanem „saját akaratot”. Azt kellett Isten alá rendelnie, de… „a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti! (Róm.8.7) Nem a bukott testről van szó, hanem a „testről”. Az Úr Jézusnak nem volt bűnös teste, hanem olyan teste volt, mint Ádámnak a bukás előtt, és Urunk ebben a testben azt kellett mondja: „azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak az akaratát, Aki elküldött engem.” (Ján.6.38) Mikor Péter apostol testi szenvedésről beszél az első levél 4-ik rész 1-2 verseiben, akkor nem betegségekről beszél, hanem az Úrnak a test akarata ellen vívott küzdelméről! Halála előtt, először és utoljára kikiáltja ellenkezését az Úr Jézus teste a lelkén keresztül: „felette igen szomorú az én lelkem, mindhalálig! … Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár…!” (Mát.26.38-39) De hiszen úgy indult el a mennyből, hogy tudta, hogy nem lehetséges! „Akkor mondám: íme itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat!” (Zsid.10.5-9) A Ján.12.27-ben ezt mondja Urunk: „most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg ettől az órától? De azért jutottam erre az órára!” Ismerjük el, hogy sehol sincs nyoma olyan ígéretnek, hogy Isten a földből teremtett Ádám egyenes vonalán fejlesztette volna ki az „új teremtést”, hogy Istenhez hasonló legyen! Az Ige bizonysága ez: „… öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlatosságára, tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény! (Ef 4,24 Új-Szöv. Róma 1955) És íme még egyszer: „… hogy valóban magatokra öltsétek az új-embert, aki az Isten képére teremtetett igaznak és szentnek!” (Vulgata szerint) Ádám nem volt „gabona mag”. Ő ugyan „elhalt”, de a gyümölcs, amit termett: konkoly!

Ádámban benne volt a „kívánság, ami van e világban”, de nem volt benne az „isteni természet”, hogy kikerülje a romlottságot! (II.Pét.1.4) Nem volt benne Isten szeretete! A körülötte lévő bőség csúcsán és duzzadó testi-lelki erőben egy-két mondat után rávette a régi kígyó, hogy megtörje a szövetséget. (Hós.6.7) Ma annyi évezred után az őszintén nemességre vágyakozó ember véres küzdelmet vív a bűn ellen, és halálos küzdelemben elbukik, nem úgy Ádám. 15-20 percig való csábítás ráveszi, hogy Az ellen forduljon, Aki körülvette minden szeretetével.! Ne áltassuk magunkat! Ebből az állapotból soha nem fejlődhetett ki volna az ember Isten hasonlatosságára.

Az idők folyamán kötetekre való könyveket írtak az ember „szabad akaratáról”, de hogy lehet egy ember, aki „halálosan elveszett”, szabad? Hogy lehet egy „halott”-ról azt állítani, hogy van szabad akarata? Soha sem volt az embernek szabad akarata, azaz független akarata! „Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy bűnnek a halálra, vagy az engedelmességnek igazságra!” (Róm.6.16) A sátán éppen azzal csábította Ádámot, hogy függetlenítse magát Istentől, és legyen szabad akarata! De abban a pillanatban, mikor elfogadta ezt a felszólítást, a sátán rabszolgája lett! Gondolata ellenségeskedés lett Isten ellen! (Róm.8.7) Jézus, a Krisztus nem szabad akaratú embereket jött megváltani, hanem „nyomorult rabokat”! (Róm.6.14-23) Szabad akarata csak Istennek van! „… Ő szólt és meglett, Ő parancsolt, és előállott.” (Zsolt.33.9) „… a mi Istenünk a mennyben van, és amit akar, azt mind megcselekszi!” (Zsolt.115.3) A bukott ember pedig ezt kiáltja, mint legkeserűbb, leghalálosabb tapasztalat: „mert tudom, hogy nem lakik bennem, azaz a testemben jó! Mert az akarás megvan bennem, de a véghezvitelét nem találom! Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok!” (Róm.7.18-19) Tehát van akaratom, de nem szabad!

Így vagyunk a választással is! Isten nem választgatott magának imitt-amott embereket az üdvösségre! Ő „egy személyt” választott: a Fiút! Ő benne mindenkit! Rajta kívül senkit! „Őbenne választattunk ki a világ teremtése előtt”. (Ef.1.4) Így szívünkben nem hitetlen csodálkozás van, hanem hódoló csodálat! Így látjuk Isten dicsőségét fedetlen arccal és átváltozunk ugyanazon ábrázatra, dicsőségről-dicsőségre az Úrnak szellem által! (II.Kor.3.18) Figyeljük meg e merész szavakat, melyet csak hit által lehet megérteni, és nézzük meg ugyanezeket a merész szavakat az Ef.3.19-ben: „és megismerjétek a Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig!”

Drága Testvéreim! Nekem ennyit mond az Ige! Sajnálom azt, aki ennél kevesebbel megelégszik!

Az Úr kegyelme és szeretete legyen és maradjon velünk továbbra is!

Pócsy Gusztáv

N.várad,1980.ápr.25.

PG002

„… NEM MUTATTAD MEG, KIT KÜLDESZ VELEM…”

(2Móz.33:12b-13,17)

Csodálatos valóság: az igazi keresztyénség „teljes bizonyosság”! Semmi bizonytalanság! Nem lehet eltűrni egy napig sem, egy óráig sem, egy percig sem, hogy Isten felől, Krisztus felől, üdvösség felől bizonytalanság legyen bennem! A „szentek-szentjébe” nem lehet másképp bemenni, csak hitnek teljességével! (Zsid.10.22) Hitnek teljessége csak a teljes hitben van. A teljes hit pedig Jézus Krisztusban kapott ajándék! (Apcsel.3.16) Felülről száll alá, és tökéletes! Ilyen minőségű hit nem volt pünkösd előtt! A pünkösd előtti „hithősök” nem nyerték el az Atya ígéretét! (Zsid.11.39-40) Senki sem született újonnan, nem volt még „új teremtés” (II.Kor.5.17), mert a „Gabonamag” még nem halt el! És amíg a Gabonamag el nem hal, egyedül marad! (Ján.12.24) Nekünk azonban jó Urunk még földi járása idején megígérte, hogy nem hagy minket egyedül! (Ján.14.18) És megmondta, ki fog bennünket vezérelni, kit küld el velünk: „… ha pedig elmegyek, elküldöm hozzátok „ama Vigasztalót”! (Ján.16.7) Nem mondhatjuk hát: nem mutattad meg, kit küldesz el velem!

De miből tudhatom, hogy velem van a „Küldött”? Az „Igazságnak Szelleme”! Az Írások szerint a világ nem fogadhatja be, mert nem látja! Nem ismeri! (Ján.14.17) Csak akkor ismerheti valaki, ha már befogadta! Ha már nála lakik! A Szentszellem bennem való lakozásának egyetlen normális ismertető jele: „mindenre megtanít, és eszembe juttatja, amit Jézus Krisztus mondott”! (Ján.14.26) Jézus Krisztusról tesz bizonyságot! (Ján.15.26) Nem Ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall; a bekövetkezendőket megjelenti! Ő Krisztust dicsőíti majd! A Krisztusból vesz majd és megjelenti nekem! (Ján.16.13-14)

„… azt mondtad nekem: név szerint ismerlek téged…” Ez a valódi keresztyénség! Név szerint! „Az Én juhaim hallják az Én szómat, és Én ismerem őket, és ők követnek engem!” (Ján.10.27) Az ismeret kölcsönös! „Én vagyok a Jó Pásztor, és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim!” (Ján.10.14) Hogy lehet ez? Ez a szilárd bizonyosság? Így: „mert a Megszentelő és a megszenteltek Egytől valók mindnyájan…” (Zsid.2.11) Igen! Krisztus Jézus Isten egyszülött Fia, és mi hívők Istentől születtünk! (Ján.1.12-13) E pozitív ismeret késszé tesz bennünket arra, hogy Isten kezéből hálásan elvegyük a szenvedést, amely által taníttatunk az engedelmeskedésre! (Zsid.5.8) „… és kedvet találtál szemeim előtt”! Mindenki kedvet talál! Az egész világ! „Úgy szerette Isten az egész világot, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (Ján.3.16) Ez már ne legyen probléma! „… aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul!” (Róm.4.5) Az Úr Jézus nem a „kiválasztottakat” hívja, hanem: „jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és Én megnyugosztlak titeket! (Mát.11.28) Tehát mindenki hivatalos, de nem mindenki fogadja el a hívást. De „valakik befogadták Őt – akik az Ő nevében hisznek – hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek!” (Ján.1.12) „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök (ellenségek) voltunk, Krisztus érettünk meghalt!” (Róm.5.8) „Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!” (I.Ján.4.9)

„… ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nekem a Te utadat, hogy ismerjelek meg Téged…” Mikor olvassuk, szinte nem akarjuk elhinni, hogy egy ó-szövetségi szentnek ilyen vágy lenne elrejtve a szívében! Valóban Isten szolgája volt, és állandó szenvedések között tanulta meg, hogy kívánja a „legfőbb Jót”! Honnan sejtette meg a sorrendet? Előbb az Út, azután az Atya ismerete! És íme az új-szövetségi szentek, akik arról tesznek bizonyságot, hogy „mindent nekik adott az Atya a Fiúban”. „Én vagyok az Út… senki sem mehet az Atyához, csak Énáltalam!” (Ján.14.6) Istent nem lehet megismerni tankönyvből! Jól tudta ezt Mózes is, és a szíve Isten igaz ismeretére vágyott! És gondoljuk meg, hogy ezt az a Mózes mondta, aki Istent szemtől szembe látta, és akivel Isten szemtől szembe beszélt! (II.Móz.19.20) Hogy lehet ezt megérteni? Így: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Filep?” (Ján.14.9) Ezek után Isten kijelentette Pál apostolon keresztül: „Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk, sőt, ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük”!(2Kor. 5,16) Ezeket érzéki ember nem foghatja fel, mert bolondság neki! (I.Kor.2.14)

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG003

Saul, a vallásos ember típusa, Dávid, a hívő ember típusa

(1.Sám.10-31r., 2.Sám.1-24r.)

Évezredek múltak el az Úr Jézus születése óta, de az emberiség még mindig nem tanulta meg, hogy mi a KEGYELEM! Nem is fogja megtanulni soha sem, mert a kegyelmet nem tanulni kell, hanem igényelni! A kegyelmet nem mesélni kell, hanem megtapasztalni. Elfogadni! De hát kik fogadják el a kegyelmet? Csak azok, akiknek szükségük van rá! Csak akik rászorultak! „Amíg van bennem, azaz az én testemben valami jó, addig nincs szükségem a kegyelemre”, - legfeljebb isteni segítségre, mert míg van saját energiám, addig van erőm arra is, hogy fogadalmat tegyek, ígérjek, buzgólkodjam, döntsek, harcoljak és ... győzzek!

Ezért van az, hogy a Bibliában, főképpen az Ó-szövetségben található személyek története, hamis elgondolásokat, elferdített magyarázatokat vetít az Új-testamentumban megjelent kegyelemmel kapcsolatban sok igehirdető szájából. Törvényszerűen minden olyan gyülekezeti tag, akit rábeszéltek, hogy legyen hívő, minden olyan gyülekezeti tag, akit beneveltek a szülei, minden olyan magát hívőnek nevező személy, aki maga döntött a Krisztus mellett, - állandóan bizonytalankodik és a KEGYELMET, a maga dicsőséges gazdagságában nem ismeri! Valamilyen halvány, vérszegény ismerete van a kegyelemmel kapcsolatban, de évtizedeken keresztül harcol, hogy el ne veszítse az örökéletet, - és igyekszik inaszakadtából, hogy Isten gyermeke lehessen, hogy azzá váljon! Állandóan siránkozó és csak ritkán örvendező élete éppen fordítottja a valódinak, amely „mindig örvendező, noha, ha meg kell lenni, kissé szomorkodó a különféle kísértések között!” (1.Pét.1:6, 2.Kor. 6:10)

Így történik meg, hogy Saul király történetében nem látjuk meg amit Isten üzen, hanem azt, amit „a mi rest és balgatag szívünk” diktál (Luk. 24:25). Nézzük hát meg a Szent Szellem világosságában a történetet !: A nép megutálja Istent és királyt kíván, látható vezetőt, mint a többi népek. (1.Sám.8:6-8) Isten megengedi, hogy beteljesedjen a nép kívánsága, és Maga választ a népnek királyt: a nép közül „a legszebbet, a legmagasabbat”! (1.Sám.9:2) Amilyen szép volt és amilyen nagy volt, annyira képtelen volt felfogni mindent, ami isteni! „Igazi test!” Amikor Isten embere felkínálja neki a királyságot és sok csodálatos jellel erősíti meg, - nem akarja elfogadni! Nem szerénységből, hitetlenségből! (1Sám10:1-16) Mikor ünnepélyesen kiválasztják az „Urim és Thumim” által, akkor elbújik, ismét csak hitetlensége miatt. (1Sám10:19-22)

A későbbi időben, mikor Isten megüzeni neki, hogy elvette tőle a királyságot és másnak adta, akkor sem engedelmeskedik, hanem Isten akarata ellenére ragaszkodik a királysághoz, Istennek sem hisz! (1Sám15:26-28) Semmi érzéke sincs Isten személye iránt, Isten törvényét semmibe veszi. Benjámin nemzetségéből való, és noha álszerénységében azt mondja, hogy az összes nemzetségek között a legkisebb, - mégis merészel papi szolgálatot végezni. (1Sám13:8-14) Erőszakos! A népet megesketi, hogy az ő parancsolata szerint jár el, - és bajba keveri a népet! (1Sám14:32) Állandóan az Úr nevében beszél, de megveti az Úr törvényét. Az ő parancsolata miatt bűnbe esett népnek ő maga talál ki új törvényt és aszerint rendezi a bűnt! (1Sám14:31-35) Szorongatott helyzetében parancsol a papnak, hogy hozza az Isten ládáját, de látva a sikert, nem veszi igénybe Isten segítségét! (1Sám14:18-19) Világos parancsot kap, hogy mint Isten eszköze büntessen úgy, ahogy azt Isten parancsolja. A parancsot a saját elképzelése szerint hajtja végre és jelenti képmutató módon Isten emberének: „Én bizonyára hallgattam az Úr szavára és azon az úton jártam, amire engem az Úr elküldött...” Mikor Isten szolgája rábizonyítja a bűnt, akkor hazudik és a népet okolja. Ő, aki keményen uralkodott és akinek a nép engedelmeskedett mindenben! (1Sám15:20-21,24)

Végre bevallja, hogy vétkezett, mert nem tagadhatta tovább, de félti hatalmát és becsületét, és kényszeríti Isten emberét, hogy térjen vele vissza a néphez, nehogy a nép észrevegye, hogy „elvetette őt az Isten”. Semmi bűnbánata nincs, és valami „bolond reménységgel reményli ” ,hogy Isten akarata ellenére is megtarthatja a királyságot! Emlékoszlopot állít magának, nem törődve azzal, hogy tiltja az Úr! (3Móz26:1; 5Móz16:22) Olyan esztelen elképzelése van, hogy halála után valamelyik fia követi őt. (1Sám20:30-31) Üldözi Dávidot, akiről azt jövendölte Isten embere: ”Elszakítá tőled a mai napon az Úr Izrael királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb nálad!” Ezért halálra keresi, és ha valahonnan jelentik: „Itt bujkál! Jöjj, öld meg!”, - akkor így beszél: „Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!” (1Sám23:19-22) Világos perceiben beismeri, hogy Dávid jobb nála, sír is, de annál jobban gyűlöli. Kéri Dávidot, hogy ne bosszulja meg magát az ő családján, ha majd király lesz, (1Sám24:18-23) de azért újra csak üldözi és meg akarja ölni. Mikor megmondták Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment, akkor így beszélt e boldogtalan vallásos ember: „Kezembe adta őt az Isten ...”(1Sám23:7)

Igen! Ez az erőszakos, becsületes ember, - aki Isten parancsára nem irtja ki az amálekitákat, kiírtja Isten papjait, asszonyokat, gyermekeket, állatokat és a várost földig lerombolja! Miért? Isten ellen vétkeztek? Nem! Mert ő ellene vétkeztek! Kiírtja vallásos buzgóságból a jövendőmondókat, varázslókat, de bajában hozzájuk fordul! Ha nem felel neki az Isten, akkor kényszeríti Őt, ha kell még az ördög által is! (1Sám28:6-11) Az Úrban soha nem volt bizalma! Csak magában bízott és sajátmaga-diktálta törvények szerint cselekedett!

Dávid is tele van hibával, talán még több bűne van feljegyezve, mint Saulnak, de az Úr volt az  ő öröme, az ő bizodalma! Az Úr nevében legyőzi az oroszlánt, medvét (1Sám17:34-37), és az Úr nevében megy a félelmetes Góliát ellen és legyőzi őt, az Úrnak nevében! (1Sám17:45-50)

Ha vétkezik, tudja, hogy az Úr ellen vétkezett és az Úrtól vár irgalmat. Ha a büntetések között választania kell, az Úr kezébe akar esni. (Zsolt51:6; 2Sám24:10-14) Isten-ismerete volt! Nem törődött saját személyével, az Úr tekintélyét tartotta elébbvalónak! Megtagadta bosszúálló természetét, mert félte az Urat és ha bűnbe esett, nem futott az Úr szemei elől, hanem az Úrhoz menekült, ahhoz, aki ellen vétkezett!

De így van ez ma is! Mint ahogy Saul üldözte Dávidot amíg élt, ugyanúgy gyűlöli és üldözi a vallásos ember a hívő embert, amíg él! Vegyük tekintetbe, hogy a mai bibliás gyülekezetek tele vannak vallásos emberekkel, sőt többnyire azok vannak a vezetőségekben.  Ők nem mentek be a nyugalomba, és akik be akarnak menni, azokat meggátolják. (Luk11:52) Ha az általuk vezetett tagok közül valakinek az életében megtörténik a csoda: újonnan születik a Szent Szellemtől, - azonnal nyugtalanok lesznek és kijelentik, hogy valami idegen lélek van jelen és keresztes háborút hirdetnek a „megtérők ellen és tűzzel- vassal megakadályozzák Isten Szellemének munkáját!

Az Úr szőlőjében dolgozó ezen munkások, akik maguknak tartják meg a termést. Mikor megjön a gazdának fia azt mondják: „Jertek öljük meg és miénk lesz az örökség! (Luk20:13-14)

Merjük kimondani bátran: Akik felekezetüknek dolgoznak, maguknak dolgoznak, a maguk dicsőségét keresik, a maguk hasznát, a felekezetükét, de semmiképpen nem az Úrét! Ezek az emberek csak egyféle „ébredést” ismernek, csak annak örülnek, ha a felekezetük szaporodik tagokkal!

Az ilyen ébredéseknek meg vannak a maguk „kimagasló emberei”, és ezek a vezetők el is veszik a dicsőséget és tisztességet. Maguk köré gyűjtik azokat, akik udvarolnak nekik, de elkülönítik magukat azoktól, akik az Úr nevében józanságra merészelik őket inteni!

Meg kell lássuk, hogy az újonnan született hívő emberben is felülkerekedhet a vallásosság, ha hűséges akar maradni gyülekezetéhez, amely immár felekezetté vált, és akkor nála is kiütköznek ezek az ismertető jelek, a Saulok, farizeusok és írástudók ismertető jele.

Vizsgáljuk meg magunkat, melyik csoportba tartozunk?

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG004

„…DE NEM TUDTA, MI AZ?” (II.Kir.4.38-41)

Az Egyház még a földön van. Még érvényes az Úr rendelkezése a Gyülekezet érdekében! „…ha megszomjúhozol, menj az edényekhez, és igyál abból, amit a szolgák merítettek!” És az evésnek idején szóla neki: „jer ide, és egyél a kenyérből, és mártsd be a te falatodat az ecetes lébe…” (Ruth2.9,14) Mert „Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.” (Ef.4.11-12) „A beszédek, amelyeket Én szólok néktek, Szellem és Élet!” (Ján.6.63) „Mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít!” (II.Kor.3.6)

„Éhség volt pedig akkor az országban”. Az éhség Isten ajándéka, ha hiszek az Úr Jézusban! Az embernek a szíve megnehezedik a bőség miatt! Sodoma és Gomora az anyagiakban való bővölködés miatt jutott veszedelembe. A példabeli gazdagnak az volt a bűne, hogy a nagy bővölködés miatt nem tudta meghallani a szegények jajkiáltását! De a gyülekezeti életben is súlyos betegség az éhség elvesztése. Csak az éhező és szomjazó kapja az élet kenyerét és az élet vizét! A jóllakottság mondatja velem: „…semmire sincs szükségem!” (Jel.3.17) „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek!” (Mát.5.6)

„Tedd fel a nagy fazekat és főzz valamit… a próféták fiainak!” Azt mondja az Úr: „Nem szükség nekik elmenniük! Adjatok nekik ti enniük!” (Mát.14.16) Ez az Ő parancsa! És az Ő parancsa, az Ő rendelkezése megmozdítja a „láthatatlanokat”. Az Úr szava „teremtő szózat”! „MERT Ő SZÓLT, ÉS MEGLETT, Ő PARANCSOLT, ÉS ELŐÁLLOTT!” (Zsolt.33.9) A tanítványok látták az Urat, de nem jól látták! Azt mondták: puszta ez a hely! Szükség, hogy elmenjenek és vegyenek maguknak! Az Úr azt mondta: nem szükség, hogy elmenjenek! Adjatok ti nekik enni!

Nem puszta a puszta, ha ott van Ő, az Úr, és nem az a szükség, amit mi látunk szükségnek! Az a mi nagy szükségünk, hogy nem látjuk Őt, a Dicső Urat, a Mindenhatót és Mindentudót!

„…belevagdalta a fazékba… de nem tudta, hogy mi az?” Az emberi erőlködés „mindég ilyen”! Teleszedte a ruháját! Sokan izzadnak egy-egy prédikáció elkészítésénél. Összeszednek földrajzot, történelmet, természetrajzot, stilisztikát, retorikát, és keserves erőfeszítéssel hordanak bele a „nagy fazékba” mindenféle paréjt, hogy táplálékot adjanak a lelkeknek. Vannak, főként a bibliás gyülekezetekben, akik könnyelműen, kapásból, felkészületlenül beszélnek, összehordva mindenféle zöldséget, és azt etetik meg a gyülekezettel.

„Halál van a fazékban… és nem bírták megenni!” Ez a jobbik eset! Hogy vannak olyanok, akik meg tudják állapítani, hogy aki osztja a táplálékot „földieket beszél”! (Ján.3.31) És ami földi, abban benne van a halál! A „nap alatt minden hiábavalóság”! A mennyei táplálékban „a halandót nyeli el az Élet”! (II.Kor.5.4) Nem a „halálnak betűkkel, kőbevésett szolgálatát” (II.Kor.3.7) nyújtjuk eledelül, hanem az „Életnek beszédét”! (Fil.2.16) Napjainkban állampolgárságot nyert az a szokás, hogy bárkit felszólítunk, hogy beszéljen nekünk a Bibliából, ha más városból érkezik. És bárki bármit beszél, azt szépen, udvariasan elhallgatjuk, és nagy botrány lenne, ha valaki meg merné mondani: halál van a fazékban! Bizonyos vagyok benne, hogy sokan nem bírják megenni a sok összehordott sártököt, vad indákat, paréjt, de nem merik megmondani, mert nem illik!

„Hozzatok lisztet! És beleveté azt a fazékba… és nem volt már rossz!” A „liszt láng” az ételáldozat fő kelléke, vagy inkább alapja, és az ember Jézus Krisztust ábrázolja ki. Nem történetekkel tápláljuk a „népet”, hanem Krisztus testével! Nem Krisztus Jézus felől beszélünk, hanem az általunk szóló Jézus Krisztust hallgatjátok! Az Ő teste valóban étel, és az Ő vére valóban ital! (Ján.6.55) Ő az életnek kenyere, és aki csak eszik ebből a kenyérből, örökké él! (Ján.6.48-51)

Vesd hát bele a láng-lisztet az életnek bármely történésébe, vesd bele bármilyen témába, az életnek bármilyen körülményébe, és ehető lesz! Ahol Ő megjelenik, ott nincs már halál a fazékban!

„Megjelentetett pedig most a mi Megváltónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által!” (II.Tim.1.10)

Ámen.

Pócsy G.

PG005

„GYÖNYÖRKÖDJÉL AZ ÚRBAN…” (Zsolt.37.4-6)

Kezdjük a szent Igének egy kijelentésével: „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd!” (II.Tim.2.5) És íme a szabályszerű küzdelem ómegája: „semmiképpen ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem legyen meg a Te akaratod!”

Ezek után megértjük, hogy milyen jelentősége van a felolvasott Igékben a sorrendnek. A világban ez a sorrend: add meg, amit kérek és gyönyörködni fogok benned! De az Isten országában más a sorrend. Itt a gyönyörűség forrása maga Isten! „Náladnál egyébben nem gyönyörködöm!” (Zsolt.73.25)

Pál apostolon keresztül kijelenti az Úr, hogy a szabályszerű imádkozás, kérés, könyörgés indító oka nem lehet az aggodalom, elégedetlenség, rettegés, félelem. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban, könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt!” (Fil.4.6)

És ez a valódi sorrend! Minden alkalommal hálaadás. Minden alkalom csak megelégedett szívben van! Soha nem fakadhatnak a te kéréseid abból, hogy Istenen kívül másban akarod megtalálni a boldogságot. Normális dolog, hogy egy hívő lélek soha sem veszíti el a boldogságát, mert soha nem veszítheti el Istent! Ami kincs a hívőre van bízva, azt a hívő őrzi a Szentszellem által! (Ez a hitnek szép harca!) Pál így ír erről: „… megharcoltam… elvégeztem… megtartottam…” (II.Tim.4.7) A hívőt pedig Isten hatalma őrzi az örök életre. Öröksége „a mennyekben van fenntartva számunkra!” (I.Pét.1.4-5) Micsoda törvény! Milyen mérték! „Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, még amije gondolja is hogy van, az is elvétetik tőle!” (Luk.8.18) Ráadást Isten a „boldog embernek” ad! Csak a megelégedett ember boldog! Megelégedni csak Istennel lehet. Tudja ezt mindaz, akire rászakadt a legnagyobb fájdalom: „Isten nélkül lenni a világban!”

Ne szomorítsd hát az Urat azzal, hogy „Fiú” létedre, mennyei örökös létedre, boldogtalanul, elkeseredve, aggodalmasan kérj valamit, akár a legjobbat is Istentől, az Atyától. (Mát.6.33) „… keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek!” Ráadásul! (Róm.ford.) Ez hatalmas felszólítás számunkra! Keressük azt, amink van! Amit kaptunk a Krisztusban! „Aranyom, ezüstöm nincs! De amim van, azt adom neked! (Apcs.3.6) Hiszen a mi áldott Urunk „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott!” (II.Pét.1.3)

Ha megszűnik a gyönyörködés az Úrban, akkor ez azt jelenti, hogy meghomályosodott a szemed! Megkövéredett a szíved! Elaludtál! És szól a felhívás: „Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!” (Ef.5.14)

Akinek van, annak adatik! A „fiúnak” van, a fiúnak adatik! A szolga nem marad örökre a házban! Ezt csinál, azt igyekszik csinálni, csakhogy maradjon, de ha mindent megcsinált is, amit parancsoltak, még mindig csak szolga! És a szolga nem marad meg örökre a „Házban”. A fiú marad meg örökre. Ha fiak vagytok, örökösök is! (Luk.17.10;Gal.3.29) Csodálatosan mutatja ezt egy ószövetségi törvény: „… ha az ő szolgájának ad ajándékot… visszaszáll a fejedelemre…” (Ez.46.16-18)

Oh, hogy megváltoznak a mi alantas, földhöz ragadó kéréseink, mikor gyönyörködünk az Úrban! „Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak, a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira! (Róm.8.5) Lehet, hogy földi szemmel igazságtalannak tűnik, de ez Isten országának törvénye.  A gyümölcs termő szőlővesszőt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen! A boldognak ad, hogy még boldogabb legyen. A szent szenteltessék meg ezután is, az igaz annyiszor igazíttatik meg, ahányszor szükség van reá! (Jel.22.11)

Ámen.

Pócsy G.

PG006

AKI HÁLÁVAL ÁLDOZIK, AZ DICSŐÍT ENGEM! (Zsolt.50.23)

Van egy magyar közmondás: „Ha meg akarod tapasztalni, milyen hálátlan az ember – tegyél jót vele!” És ez nagyjából megmutatja, hogy mennyire képtelen az ember arra, hogy igazán hálás legyen jótevőjével szemben. És az embernek ez a természete nem változik meg Istennel szemben sem, mert az emberi természet nem változik: állhatatlan, javíthatatlan. Ha kapunk valakitől egy értékes, nekünk tetsző dolgot, akkor olyan hálaérzet tölti be érzelmeinket, hogy majd’ szétfeszül a szívünk, de a mi szeretetünk olyan, mint a reggeli felhő és a korán múló harmat. (Hós.6.4)

Tehát azt a hálát, amit Isten elfogad áldozatként, honnan szerezzük? Isten nem fogad el áldozatként, csak épet és tökéletest! Nos, Isten Igéje kijelenti: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá, Akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka!” (Jak.1.17) Íme, tehát ezt a „tökéletes hálát” Istentől kapjuk ajándékba. Nem a hálát, hanem Jézust, a Krisztust, és Vele együtt mindent! (II.Pét.1.3) Jézusban, a Krisztusban kaptam „megemészthetetlen életet”, örök hálát, isteni természetet; mindent, ami az életre és a kegyességre való!

Ez a szívemből kiáradó örök hála az örök élet velejárója. Minden örök, ami az örök életből fakad! A szeretet, amely kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által: örök! A nevem örökre be van írva az Élet Könyvébe, amely a Bárányé! (Jel.3.5) Az nem örök, hogy ébredés támad és a lelkek engednek nekünk! De örök öröm abból ered, hogy nevünk be van írva az Élet Könyvébe, mely a Bárányé! (Jel.21.27;Luk.10.20) Így láthatjuk, hogy Isten nem fogadja el tőlünk azt, vagy azokat az anyagi-, erő-, időáldozatokat, amelyeket felbuzdulásunkban azért teszünk, mert hálás érzelmeink vannak bizonyos földi áldásokért, javakért, amelyeket Őtőle kaptunk ráadásul. Istennek nem hálás érzelmekből fakadó földi áldozatok kellenek, hanem a Krisztusért, megváltásért hálás szívnek kiáradó hálaadása, főként a legnehezebb körülmények között; főként olyankor, mikor lelki érzelmeim inkább csüggedtek, leforrázottak, elhervadtak a próbák miatt, a „nem szeretem napok” miatt!  Igen! Ilyenkor „megtagadom saját lelkemet” is, (és megutálom), és kiöntöm az Úr előtt hálaáldozatomat! Magasztalom Őt, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme!(Zsolt.136:1)

Nem hiába biztat Isten Igéje, hogy növekedjünk az Úr megismerésében! (II.Pét.1:2,3:18) Minél jobban ismerem az Urat, annál jobban szeretem, minél jobban szeretem, annál hálásabb vagyok iránta! Nem akarok már „látni”! Nem a szemeimnek hiszek már, hanem az Úrnak! Becsapott már a szemem, az eszem, a szívem, az érzelmeim! Végeztem velük! Isten igéje az én „Kősziklám”. Meg van írva! Ez kényszerít engem hálára! Olyan hálára, mely soha el nem múlik, mert forrása az örök életből táplálkozik.

Hiába mondogatjuk: én dicsőítlek téged, drága mennyei Édesatyám! Istent nem lehet félrevezetni szép, érzelmes szavakkal! Ő a szíveket vizsgálja és tudja, hogy betöltötte-e azt a szívet a tökéletes hála, vagy: „e nép a szájával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem! (Mt.15:8) Ha a szíved nincs megtelve örök hálával mindazért, amit Krisztusban kaptál, akkor nem dicsőíted te Őt! „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem!” Csak a megelégedett szív hálás! Csak az Istennel megelégedett szív hálás Istennek! Csak az örökre megelégedett szív hálás örökre! Csak „akinek van, annak adatik!” Csak a megelégedett szív kap! Ha azért kérek valamit Istentől, hogy boldog legyek – nem kapok semmit! Csak aki „gyönyörködik az Úrban” (Zsolt.37.4), annak adja meg az Úr a szíve kérését! Vallom örömmel, vallom hittel: örökre boldog lettem! Semmi sem hiányzik a boldogságomhoz! Többet kaptam, mint amennyit kérni mertem volna valaha! Minden az enyém a Krisztusban! (I.Kor.3.21-22) Amennyit nem kaphatnék meg a Krisztusban, nem is kell nekem! Néha-néha rontottam a saját bűneimmel, engedetlenségemmel a boldogságom érzését, de a „Boldogságot” el nem ronthattam! Jézus, a Krisztus az én boldogságom! Hálaáldozatom, földi életem idején is, örökkévalóságban is csak Krisztus lesz! Hiszen hálaérzet támadt bennem Istennek hozzám való földi áldásai idején is, de nem a „tökéletes hála” volt az; és ahogyan hozzászoktam a földi áldásokhoz, elpárolgott a hálaérzet, mint a pára, mint a harmat, ha rásüt a nap!

Áldott légy örökre, Atyám! Ámen. Pócsy Gusztáv

PG007

Emlékeztetésre (Zsoltárok 70:1-6)

1. „… emlékeztetésre”. Oh, tudjuk mi ezeket! Nem újság ez nekünk! Tudjuk, de szükséges, hogy az ige emlékeztetése által serkentsen az Úr (2Péter1:12). „Emlékezzél azért, honnan estél ki és térj meg”! (Jelenések 2:5). „… megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad és térj meg…” (Jelenések 3:3). Közel fekvő kísértés az idők folyamán, hogy a hivő „kiesik a saját erősségéből” (2Péter3:17), noha csinál mindent nagy buzgósággal. Mint egy jól beindított üzemben, folyik az Istentisztelet, a gyülekezetben, mindenki végzi a rá bízott munkát. Van adakozás, beteg- látogatás, teherviselés, béketűrés, harc a hamisítás ellen, harc a bűn ellen, vannak igaz tantételek és mégis! Az üzenet ez: „Az első szeretetedet elhagytad! Kiestél az erősségedből!” Már nem az Úr Jézust szeretik „először”, hanem az Érte végzett munkát! Így meghidegül az egymáshoz való szeretet is. Már nem saját magát ítéli a hivő, hanem a másikat.

És az Úr serkentgeti az Ige által, a sürgő-forgó és mégis alvó gyülekezetet: „Serkenj föl aki aluszol és felragyog néked a Krisztus!” (Efézus 5:14).

2. „Isten…” Az csak természetes - mondja a hivő - , hogy az Istent hívom segítségül! Nem természetes! Természetfeletti! Bizony, ha csak lehet, magam igyekszem magamon segíteni, magam igyekszem szabadulni a bajaimtól. Igénybe veszem az orvost, az orvosságot, a protekciót, a testvéreket, de Istent kikerülöm! Ha Hozzá fordulok is imáimban, arra kérem, hogy küldjön segítséget, küldjön áldást, de nem kérem, hogy Ő maga jöjjön a segítségemre. Szinte ösztönösen érzem, hogy Isten „megemésztő tűz” és tudom, hogy van rajtam-bennem megégni való és irtózok a tűztől! Tudom, hogy ha Ő személyesen megjelenik, panaszaim semmivé válnak, igazam a porba hull, hiányaim hamisakká, botránkozásaim bűnösökké válnak. Tehát igen áldott állapot, mikor azt kiáltom „Isten… szabadításomra… segítségemre siess!”

3-4. „Szégyenüljenek meg… gyalázat érje”. Ugyan ki ne kívánná, hogy szégyenüljön meg az ellenség? Hogy riadjon meg, hátráljon meg, gyalázat érje. Szégyenkezve gondolok rá, hogy nem egyszer hatalmasodott el bennem az a vágy, hogy bár megszégyenítené az Úr azt a testvért, aki engem bántott ártatlanul. Isten Igéje azonban arra tanít, hogy a külső ellenséget áldjuk és jót tegyünk vele. Ez az ellenség azonban, amelyről a 3-4-ik vers beszél, bennem van! És csak akkor lepleződik le, ha Isten maga jön segítségül. Az Ő jelenlétében így szólok: „Jó nekem Uram, hogy megaláztál engem, azért, hogy megtanuljam a Te rendeléseidet. Tudom, hogy a Te ítéleteid igazak és igazságosan aláztál meg engem. Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem, most pedig vigyázok a Te szódra!” (Zsoltárok 119:71, 75-76). Íme nem az a veszedelmes ellenség, mely a testi életem ellen tör, hanem azok a veszedelmes ellenségek, akik a szellemi életemet akarják megölni, - és azok bennem vannak!

5. „Örülnek szüntelen…” Milyen egyszerű és milyen rejtett igazság ez: Benned örvendeznek! Tégedet keresnek! Úgy van! Az a szabadítás, hogy Istenben van elrejtve az életem (Kolossé 3:3). Nem a körülményeimtől kell megszabaduljak, nem a rossz feleségtől, nem a rossz férjtől, nem a rossz szomszédtól. Istenben elrejtett életem van és ez által őrzöm meg magamat; mert tudom, hogy „Isten hatalma őriz az örökéletre” és a gonosz nem illet (1Péter1:5, 1János5:18). „Térjetek hát vissza a ti erősségetekhez reménységnek foglyai!” Emlékezz, hogyan vetted és hallottad!: „A veled való szövetségnek véréért, a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, melyben nincs víz!” (Zakariás 9:11-12). Íme itt az „első szeretet”! A „szövetségnek vére”. Igen! Ő benne örvendezek! Őt keresem. Nem Ő érte dolgozom, hanem oda adom Neki az életem és megengedem Neki, hogy azt csináljon az életemmel, amit akar. Aki szereti az Ő szabadítását, az szüntelen azt mondja: „Magasztaltassék fel az Isten, mert Ő szabadít meg engem! Ő engem szégyenít meg! Engem ítél meg! Engem aláz meg! Én pirulok el az Ő jelenlétében és riadok meg, a magam gonoszsága miatt! Én hátrálok meg és meglátom, hogy az ellenség bennem van és emiatt megszűnik a magasztalás Isten felé a Krisztusért. Akkor kiáltok: „Isten az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess!” Akarod, hogy így szabadítson meg téged az Isten? Szereted ezt a szabadítást? Hozzá kiálts, soha sem teszed hiába!

6. „… szegény és nyomorult…” Így nem ér el az a veszély, hogy azt mondjad „Meggazdagodtam. Semmire sincs szükségem!” (Jelenések 3:17). Oh, de jó mikor szegény és nyomorult vagyok! Áldott állapota ez az erőtlenségnek. Isten e világ erőtlenjeit választotta ki, a semmiket. Mikor Igével szolgálok, időmmel, erőmmel, anyagiakkal, talentummal, akkor tudom, hogy nem én teszem azt, hanem a Dicső Úr, és így az Ő neve dicsőíttetik. A kenyértörés, az „Úr vacsorája” is „emlékeztető”. Csak aki oda állott az Isten szabadító tüzébe, az ítéletébe, az mondja szüntelen: „Magasztaltassék fel az Isten!”

Ámen.

PG008

„A te igazságod”!

 (Zsolt 71:2-3, 14-16, 19-24)

(2) A Te igazságod szerint ments meg… Tudod-e te, hogy lehet eljutni erre az állapotra? Tudod-e, hogy aki így tud beszélni, annak keresztül kellett menni azon az ítéleten, amin Pál keresztül ment Saul korában a Damaszkuszba vezető úton ? Tudod-e, hogy aki így beszél, az keresztül ment azon a szent tűzön, ahol megégett minden önigazsága és nem maradt más, csak „nyomorult ember”, a „halálnak teste”. És aki így tud kiáltani, az már tud! Mennyei kinyilatkoztatást kapott! Megtudta, hogy van ilyen „Szabadító igazság”!

(3) „…rendelkezzél megtartásom felől…” Csak azt kérhetem, amit Isten kijelentett már, Amiről megtudtam, hogy már megvan. Csak aki hisz abban, amit Isten kijelentett az „Ő Fiában”, csak az hiszi, hogy amit Isten elrendelt, az be is teljesedik azoknak életében, akik hisznek. Izraelben 6 „menedékváros volt” (4Mózes35:12-13). Oda kellett menekülni a gyilkosoknak, hogy meg ne haljanak. Ó, hogy futott! Hogy mentette az életét! Mi is „odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet” (Zsidók 6:18) „… Némelyek bemennek abba, mások nem mennek be a hitetlenség miatt” (Zsidók 4:6; 3:19).

(14) „…szüntelen reménykedek…” Szüntelen? Szünet nélkül? Szóval nem így: „Hitem pedig mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alighogy volt; hol felhat az égig, hol meg elhal s a homályban mászik” (Halleluja 272:3). Természetesen a „szüntelen remény” nem saját magában keresi a reménység forrását, hanem Krisztus Jézusban találta meg! „… mivelhogy mindenkor bízunk, … mert hitben járunk, nem látásban….” (2 Korintus 5:6-7).

(15) „…Szájam beszéli a Te igazságodat…” Testvérem! Beleuntál már, hogy mindig arról beszélj hogyan tértél meg? Elszürkültél? Nem látjuk már „naponta” az Ő szabadítását? Ez baj! Ez a megkötözöttség jele! Miért tért vissza a rab, ha szabad lett ? Önként rabéletre szánva magát! (Halleluja, 387).

(16) „…csak a Te igazságodról emlékezem…” Aki csak az Isten igazságának ad helyet az életében, az Úr nagy tetteivel jár! „Aranyom, ezüstöm nincsen, de amim van, azt adom neked: - A názáreti Jézus Krisztus nevében, „kelj fel és járj”! (Apcsel 3:6) „….és mindent, amit csak cselekedtek szóval, vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek…” (Kolossé 3:17). És járok! Nem aluszom!

(19) „Hisz a Te igazságod, oh Isten, felhat az égig…” Hát éppen ilyen igazság kell nekem! Valóban, és kárnak kell ítéljek minden más igazságomat, hiszen akármilyen igaznak méz ki az én igazságom, mégis csak ideig való, de az Úr igazsága örökkévaló. „Kihez hasonlítjátok az Istent és minő képet készítetek Ő róla? (Ésaiás40:18). „Ha azért ti gonosz létetekre, tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti Mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek Tőle” (Máté7:11).

(20) „…de ismét megelevenítesz és…ismét felhozol minket…” Milyen nagy kegyelem, ha valaki eljutott a férfiasságnak erre a fokára: - Isten érezteti velem a nyomorúságot! Az Ő kezéből vehetem el a bajt! „Megihatjátok-e a pohárt, amelyet megiszom? És mondának neki: ’Meg!’ - A poharat ugyan megisszátok…” (Máté 20:22-23). Igen! Vegyük el Tőle! De nem a nyomorúság a valóság, hanem az, hogy ismét megelevenít, ismét felemel.

(21) „…hozzám fordulsz és megvigasztalsz engem…” Hát sokasodhatik-e az emberek nagysága jobban, mint akkor, ha maga az Isten e világ Ura vigasztal engem? „Hát kicsoda az ember, hogy így megkülönbözteted?” Hozzám fordul, észrevesz! Törődik velem! Nem mindegy Neki, hogy mi van velem. „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a Te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem!” (Zsoltár 139:14; 8:5).

(22) „…én is tisztellek Téged…” Higgyük el, hogy csakis így lehet! Ő szeretett először! Ő adott először! Ő választott először! „Kiválasztott lévén Te, én is Téged választalak” (Halleluja 354:2).

(23) „… az én ajakim és a lelkem is…” Annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva az „Élet-könyvben!” (Lukács 10:20). Megváltóm van nekem! Vége a rabságnak, száll a madár! (Halleluja 387:4). Nem csak a számmal közelítek Őhozzá, hanem a lelkem is dicséri Őt. Boldog vagyok mikor látom, és boldog vagyok, mert tudom, hogy Ő lát engem és szerelmében énekel nekem (Sofóniás 3:17).

(24) „Nyelvem is minden napon hirdeti a Te igazságodat…” Isten igazsága, az Úr Jézus Krisztus legyőzte az ellenséget. Legyőzte a halált, legyőzte a Sátánt, legyőzte az én énemet. Megszégyenültek és gyalázattal illetettek, mint az Ige mutatja a Kolossé 2:15-ben: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk…” „Ne féljünk mi sem, mint akik kegyelmet nyertünk” és kiszabadultunk a szorongató kézből, álljunk ellene ha jön! Hű Urunk biztat-bátorít bennünket erre. Ő nem hagy magunkra, Őbenne fölöttébb diadalmasak vagyunk! Legyen áldva érte Szent neve!

ÁMEN.

PG009

Zsolt.112:1-3

„Dicsérjétek az Urat!”  - Ez nem parancs! Felhívás ez azok számára, akiknek van miért dicsérni az Urat! Csak akik dicsérik az Urat, azok tudják, hogy „jó dolog dicsérni az Urat!” (Zsolt.92:1-3) Az „örökösök” dicsérik Őt. (Ef.1:11; Róm.8:7; Kol.1:12)

Azok dicsérik szabályszerűen az Urat, akik „jó reggel hirdetik az Ő kegyelmét” és éjjel az Ő hűséges voltát! Nem azért dicsérik a hét végén, mert egész héten egészségesek voltak és mindenük megvolt, hanem korán reggel, mikor még előttük van a napnak minden baja, megpróbáltatása. Mint akik előre reménykednek a Krisztusban. ( Ef.1:12 )

„Boldog ember az, aki féli az Urat …” – Az a félelem, mely boldoggá teszi az embert, szeretetből fakad. Csalhatatlan következménye a szeretetnek a félelem! Íme: „ … hogy követhetném el azt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném Isten ellen?!” (I.Móz.39:9) „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem ezt a pohárt, mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd!” (Luk.22:42) Az ember elvesztette boldogságát azon a napon, mikor saját akaratát cselekedte, mert nem félte az Urat! Nem jól félte Istent! Akkor kezdte rosszul félni: „Szavadat hallám és megfélemlém.” (I.Móz.3:10) A jó félelem eredménye „igazi boldogság”, jó lelkiismeret, nyugalom, - mert az Úrnak félelme az: a  bölcsesség …” (Jób 28:28)

„… és az Ő parancsolataiban igen gyönyörködik…” Senki sem szereti, ha parancsolnak neki! Még a leggyengébb sem. Valahogy mindig az Úr és a szolga hideg viszonya jut eszünkbe. Elérhetetlen az emberek harcainak állandó célja: Egyenlőség! Senki ne parancsoljon a másiknak! Ki tudná elérni, hogy olyan társadalmi rendet hozzon létre, ahol mindenki egyenlő? Ahol senki sem parancsol a másiknak? Utópia! – És íme itt van egy csodálatos megoldás: „Az pedig az Ő parancsolata, hogy higgyünk az Ő Fiának és szeressük egymást! … mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait, - az Ő parancsolatai pedig nem nehezek!” (I.Ján.3:23; 5:3) Azt parancsolja, hogy szolgáljuk egymást szeretettel, hogy aki nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája! (Mát.20:25-26) Elrendelte, megparancsolta, hogy akiket Ő elhívott, azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek! (Róm.8:29) Isteni természet részeseivé lettünk, hogy ugyanaz az indulat legyen bennünk, amely a Krisztus Jézusban van, Aki nem tekintette zsákmánynak az Ő hatalmát! (II.Pét.1:4; Fil.2:6) Istennek minden parancsolata gyönyörűséges a hívőnek.

„… hős lesz annak magva a földön …” Itt nem a fizikai, testi utódokról van szó, hanem „az elhalt Gabonamag” utódairól. A Jákóbokról, akikből Izráel lett! A képmutatók, csalók megtérnek és új életet kapnak, amelynek alapján Istennek hősei lesznek! Az „igazi hősök”, akik jóval fizetnek a rosszért, akik áldják azokat, akik őket átkozzák, szeretik azokat, akik őket üldözik! (Róm.12:20-21) A mi Urunk életét élhetjük itt a földön és a mi Urunk így volt hős! – És győzött! Ezek a hősök a kereszt útját járják és így lesznek hősök! Bár több ilyen hősies életet élő keresztyénnel találkozhatna a világ!

„ … a hívek nemzedéke megáldatik …” Nem izzadságos küszködéssel hívségre törekvő egyének, hanem olyan hívek, akik egy ilyen nemzedékből származnak. Olyan nemzedék ez, amelynek tagjaiban Isten munkálja ki a hívséget is! (I.Pét.5:10) És mivelhogy ez a nemzedék Krisztus Jézusban megáldatott, megáldatik és meg fog áldatni! Nem meg fog áldatni, ha … ,- hanem megáldatik, mert Isten Úgy akarja! Ők megáldott magvak! (Ézs.63:23) Itt már a „megáldott nemzetség földi magváról is szó van! Az is megáldatott! Csak azért, mert így akarta Isten. Így ígérte meg Ábrahámnak, a hívők atyjának! (I. Krón.16:15-16) És „senkinek az arca meg nem szégyenült, aki Őbenne bízott! (Róm.10:11) Íme a „szent Nemzet”, a megtartásra való nép! (I.Pét.2:9)

„Gazdagság és bőség lesz annak házában …” Urunk ezt mondja: „ … mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek élete! (Luk. 12:15) Ki az, aki bővölködik? Íme: ”…mert én megtanultam, amelyekben vagyok, megelégedett legyek!” (Fil.4:11) „De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel!” (I.Tim.6:6) Gazdagság és bőség annak a házában van, akinek az Úr a Pásztora. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsolt.23:1) Az a hívő, akit nem befolyásol a körülmények nyomása, ha „minden körülmények között” tud adni szellemi kenyeret és vizet azoknak, akik arra rászorulnak. Ez már a növekedés következménye, hogy sem a haláleset a családban, sem a nehéz megpróbáltatás, sem a fogság, sem a nélkülözés nem némítja el a bizonyságtétel örömét, gazdagságát, bőségét. Íme: „ … sok ütést mértek rájuk, a tömlöcbe vetették őket, … lábaikat kalodába zárták, … éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent.” (Ap.Csel. 16:23-25)

„ … igazsága mindvégig megmarad!” Miután megtértem azonnal, mit mond Pál atyámfia a filippibelieknek: „ … nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való Hit által, - Istentől való igazságom a Hit alapján.”(Fil.3:9) Az igazság, amely „mindvégig” megmarad nem valamilyen igazság, hanem egy személy: Jézus, a Krisztus! (Ján.14:6; I.Kor.1:30) Akinek Krisztus lett az igazsága, annak igazsága mindvégig megmarad! Aki a Krisztus igazságát ismeri, elfogadta, éli, - megtanulta és tanulja utálni saját igazságát. Amióta hívő vagyok, mindig sötétségbe kerültem, valahányszor a saját igazságomhoz ragaszkodtam, vagy azért harcoltam. (Mikeás 7:8-9) Természetesen ez a „nyugalom”. Valódi pihenés, hiszen Isten igéretének beteljesedése ez. „Ha ugyan megmaradunk a hitben alaposan és erősen, és el nem távozunk az evangélium reménységétől.” (Kol.1:23)

Ámen. Pócsy G.

PG010

SZERETEM AZ URAT, MERT…!

Megdöbbentő képet fest az emberi nem bukottságáról a Biblia a Római levél 3.10-18,23 verseiben. Az ige azt bizonyítja, hogy senki sem születik istenszeretőnek és senkit se lehet istenszeretetre nevelni, és míg „testben” vagyunk nincsen bennünk valódi szeretet Isten iránt, akár gyermekkorban érezzük azt, akár felnőttkorban. A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen (Róma8.7.), és ez alól nincs kivétel! A jóindulatúnak és a rosszindulatúnak egy és ugyanaz az üzenet: „Szükség nektek újonnan születnetek!” (Ján.3.7.)

Bizony, az imádkozó ember is meg kell hallja az Úr Jézus szavát: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek…” (Ján.4.22.) Akit nem ismerek, azt nem is szeretem igazán, akit nem ismerek, annak nem engedelmeskedem, annak nem ismerem az akaratát sem. De nem ismerem azt a szeretetet sem, amely változatlan, amely a mennyből szállott alá.

A mesékben a hősnek nehéz próbákat kell kiállni, hogy elnyerje az „örök élet vizét”, az „örök ifjúságot”, a „halhatatlanságot”. Most ,a kegyelem idején, a „Királyok-királya” által küldött hírnökök, akiknél a „mennyek országának” kulcsai vannak, hangos szóval hívják nem a hősöket, hanem a „világ bolondjait, a világ erőtlenjeit, a megvetetteket, a semmiket”, hogy vegyék az Élet vizét ingyen, hogy „menjenek be a kapukon”, hogy örököljék az Isten országát és annak királyságát – kegyelemből!

Aki nem vitatkozik az Igével, hanem lehajtja a fejét és aláveti magát Isten ítéletének, melyet kinyilatkoztatott az Írásban, - akinek fáj az Istentől távol való léte, az megtalálja a „Kegyelmes Istent”! Annak szívébe kitöltetik az Isten szerelme a Szent Szellem által! (Róma5.5) Felismeri, hogy Isten szereti őt! Felismeri, hogy Isten a legnagyobb áldozatot hozta meg őérte szeretetből és megtelik a szíve „viszontszeretettel”! Mostmár van valódi szeretete, hiszen boldog szégyenkezéssel látja már megnyílt szemekkel, hogy „nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (I.Ján.4.10.) Ez a szeretet már nem az emberi lélek terméke, hanem felülről kapott ajándéka Istennek.

Most már nem bizonytalan emberi érzelem ez a szeretet, hanem valóságos szeretet! Meg tudom okolni, miért szeretem az Istent! És ez a szeretet soha nem múlik el. El nem fogy! Mert Istenből árad felém szüntelen. Nekünk is van egy dolgunk: „A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén…megismerjétek a Krisztusnak MINDEN ÉRTELMET FELÜLHALADÓ SZERETETÉT, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. (Ef.3.19)

És íme néhány ige, melyekben felmutatjuk az okot, amiért szeretjük az Istent:

„Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát!” (116.Zsolt.1)

„…………………. mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme!” (118.Zsolt.1)

„…………………  mert megváltott a szorongatónak kezéből!” (107.Zsolt.2)

„…………………  mert megtartja a hűségét örökké!”

„…………………  mert megszabadítja az elfogottakat”

„…………………  mert megnyitja a vakok szemeit!”

„…………………  mert felegyenesíti a meggörnyedteket!”

„…………………  mert szereti az Úr az igazakat!” (146.Zsolt.6-9)

„…………………  mert elhívott!”

„…………………  mert megigazított!”

„…………………  mert meg is dicsőített!” (Róm.8.30.)

„…………………  mert megigazít!”

„…………………  mert esedezik is érettünk!” (Róm.8.33-34)

„…………………  mert Ő az életét adta értünk!” (I.Ján.3.16.)

„…………………  mert szemmel tart minket a mi javunkra!” (Jer.24.6.)

ÁMEN.

Pócsy Gusztáv

PG011

Mottó:

„A világnak nagy kérdése – melyre nincsen felelete

Minden ember másként várja, boldogságát nem találja –

És adós a felelettel: ki a boldog ember?”

KIK A BOLDOGOK? (Zsolt.119.1-2)

Az Ige kijelentése szerint boldog ember az, akire Isten azt mondja, hogy boldog! A világi bölcsesség szerint a „boldogság Kék Madara” roppantul kényes és nagyon kell rá vigyázni, mert könnyen elszáll! Inkább érzelem, mint valóság. Isten beszéde szerint a boldogság olyan valóság, amelynek nincs változása, mert nem emberi lélek állhatatlan érzelem-terméke, hanem a „Boldog Isten” jó és tökéletes ajándéka. (Jak.1.17)

A boldogság forrása = Jézus, a Krisztus! Akinek Krisztus Jézusa van, annak olyan minőségű boldogsága van, amely csak a mennyekben ismeretes. Aki ezt a boldogságot megkapta, az boldog, akár érzi ezt, akár nem, akár ébren van, akár alszik, akár él, akár meghalt! Ez a „tökéletes boldogság”.

Emberi értelemmel a fent idézett Igéket úgy érteném és úgy is magyaráznám, hogy boldog ember az, aki látja, hogy most már mindent jól csinál, mindent becsületesen intéz el, aki meg van magával elégedve! Mint például a Luk.ev.18.11-ben említett ember, aki teljes meggyőződéssel el tudta mondani Isten előtt: „hálákat adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek…!” Talán megegyeznénk abban, hogy boldog ember az, akiről mindenki jót mond! De az Igéje megdöbbent e tekintetben is! (Luk.6.26) „Jaj nektek, mikor minden ember jót mond felőletek!”

Ki az hát, akinek az útja feddhetetlen? Ó, nem a járásodról van itt szó, hanem a helyzetedről. Jézus az Úr, a „Feddhetetlen Út”! Ő mondta: „Én vagyok az Út… senki sem mehet az Atyához, csak Én általam!” (Ján.14.6) Bemenetele van a szentélybe a boldog embernek a „vérrel hintett” úton! „Azon az úton, amelyet Ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az Ő teste által!” (Zsid.10.19-20)

És melyik az a törvény, amelyik boldoggá teszi az embert? Hiszen az Ezékiel20.25-ben azt mondja az Úr: „Én is adtam nekik nem jó parancsolatokat, a törvényeket, amelyek által ne éljenek!” És a Róma7.10-ben azt mondja az Ige: „… hogy az a parancsolat, amely életre való, nekem halálomra van.” És újra zeng a keresztre feszítettről a csodálatos ének: „… a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől!” (Róm.8.2) Igen! Az Úr törvénye a hit törvénye! „Törvényül hirdetem! Én fiam vagy te! Ma szültelek téged!” (Róm.3.27;Zsolt.1.7) Isten fiai lettek azok, akik Őbenne hisznek! „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által!” (Gal.3.26) Íme egyetlen törvény, amelyben járni lehet, és amely boldoggá tesz! „… futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!”

Újra előttünk van a minőségileg homlokegyenest ellenkező jelentése a szónak! Az, hogy valamit vagy valakit őrizni kell, nem tesz boldoggá senkit! Az őrök szívszorongva várják a reggelt. (Zsolt.130.6) Csak amit ellophatnak, csak ami elveszhet, azt kell őrizni, csak az értékeket őrzik. Ez személyes felelősséggel jár. És az Ige kijelenti, hogy hiába vigyáz az őriző, ha nem az Úr őrzi a várost! (Zsolt.127.2) Mi hát a jelentése, mi hát a megoldása a boldogságnak? Az Ige kijelenti, hogy: „… Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre…” Akit Isten hatalma őriz az üdvösségre, az jól meg van őrizve; de hogy őrzi a bizonyságát Istennek boldogan a „megőrzött”? A benne lakozó Szentszellem által! Így: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentszellem által!” (II.Tim.1.14)

Teljes szívvel keresni Istent? Nézzük meg, mit mond Isten Igéje a szívről! „Csalárdabb a szív mindennél és gonosz az…!” „… a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások!” (Jer.17.9;Mát.15.19) És Isten felszólítja az embert: „… szerezzetek magatoknak új szívet.” (Ez.18.31) Hol van hát a „teljes szív”, hol lehet „új szívet” szerezni? Isten megígérte, hogy új szövetséget köt az emberrel, és ez Jézusban, a Krisztusban teljesedett be! „És adok nekik egy szívet, és új szellemet adok beléjük…” (Ez.11.19) Ezért járulhatunk Hozzá „igaz szívvel”! Ezért kereshetjük Őt „teljes szívvel”! Íme a boldogság forrása, Jézus Krisztus! Emberek, kiknek a szívéből „élő-víznek folyamai ömlenek”. Átmennek a siralom völgyén, és forrássá teszik azt! (Ján.4.14;7.38;Zsolt.84.7)

Ámen.

Pócsy G.

PG012

„ … Akkor így szóltak a pogányok …” (Zsolt.126:2-3)

Milyen egyszerűen és világosan jelenti ki Isten igéje és mégis milyen hamar elhomályosodik az „egyetlen evangélium” (Gal.1:6-7), ha elvész a józanság, az éberség az Ige szolgáinak szívéből. Soha senki nem tért meg és született újonnan az által, mert látta, hogy megáldja Isten a hívőket. Az sem tesz valakit keresztyénné, mert magas rangú, vagy tudós emberek hisznek Jézus Krisztusban! Csak a „vérrel hintett Ige”, csak a „Keresztről való beszéd” (1Kor1:18) tudja elvégezni azt a munkát, melynek következtében megszabadulnak a foglyok (Ésai.61:1) és „megtelik a szánk nevetéssel” és „kibeszélhetetlen és megdicsőült örömmel” örvendezünk! Mert elértük már a célt! Lelkünk üdvösségét! (1Pét.1:8-9)

Soha semmi másra nem figyel fel a világ tartósan. Csak ha ezzel az érthetetlen örömmel találkozik a kívülvaló, akkor mondja, szinte akarata ellenére: „Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” – és visszhangzik a mi feleletünk: „Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk!”

Gondoljátok el, mit jelentett egy izraelitának, aki eladósodott és nem csak apai örökségét, hanem szabadságát is elvesztette, talán sorscsapások miatt, talán könnyelműségből, talán gyalázatos szenvedélyei következtében, és egyszer csak megszólaltak a kürtök és jelezték, hogy beállt a „kürtölés esztendeje”! (3Móz.25:8,13) „És kapja vissza ki-ki az ő birtokát és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez!” Micsoda kitörő öröm! Micsoda ujjongás! Pedig csak a földi megpróbáltatásoknak lett vége! Ideiglenesen!

Mondd testvérem, hozzá lehet kötve a te „kibeszélhetetlen örömöd” ahhoz, hogy te mit csinálsz? Hogy ezrek mozdulnak meg a te bizonyságtételedre, vagy senki! Hogy engednek neked a lelkek, vagy nem? Hogy sikered van-e, vagy nem sikerül? Nem, és ezerszer nem! A te örömöd forrása nem semmi más, „minthogy neveitek fel vannak írva a mennyekben” (Luk.10:20) De tudd meg, hogy ez az öröm nem testi öröm! Nem „rivalgás”! (1Sám.4:5) Ezt az örömöt is ajándékba kaptad! A Szent Szellem gyümölcse (Gal.5:22) és a benned levő Isten országának a termése. (Róm.14:17) Ezt nem lehet utánozni! Ez nem is a farizeus öröme, aki örül, hogy ő nem olyan, mint az emberek! Ennek az örömnek megfellebbezhetetlen előfeltétele ez: „ … ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd!” (Márk 14:36) Ennek nem örül a test! Rögtön megszűnik a „rivalgás” ott, ahol az Ige sóval fűszerezett! Nincs nagyobb „ünneprontó”, mint az Isten Igéje! Ahol még mindig „önerőlködés az alapja az összejövetelnek, ahol mindig azt sírják, hogy milyenek ők, milyen nyomorultak, gyengék, engedetlenek, ahol „vámszedő” öltözetében jelen van a farizeusi gőg, ott hangzik Isten igéje: „Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben! … Távoztasd el Tőlem énekeid zaját! … hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az „Igazság”, mint a bővizű patak.” (Ámós 5:21-24) Igen! Az ítélet és az igazság! Aki még nem élte át saját életének összeomlását, aki még nem látta soha, hogy milyen „halálosan” elveszett, az még mindig saját magától vár valamit, amivel Istennek szolgáljon, Istennek tetsszen. Aki igazán ítéletben nem áll, annál növekszik az ítélkezés! Mondhatom én, hogy milyen nyomorult vagyok, de mégis csak nyomorultabb az, aki nem mondja állandóan és ugyanúgy, mint én. Ennek az állapotnak a jellemzője a „szűkkeblűség”. A „mi konyhánk”, a „mi szőlőnk”, a „mi portánk”! Ez szektásság!

Mi hát a különbség öröm és öröm között? Az egyik öröm lelki, ideig való; a másik öröm szellemi, tehát örökkévaló! Örök öröm! (Ésai.35:10) Az örök öröm jócselekedetekre buzdít, a lelki öröm cselekedetekből fakad. Az ideig való örömnek a következménye a lelki reakció, az örök öröm következménye az akció. A lelki öröm örül a győzelemnek, a szellemi öröm győzelmeket szül! A Jézus nevéről vallást tevő ajaknak gyümölcse az „öröm olajával” felkent élet dicséretének áldozata! (Zsid.13:15, Zsolt.45:8)

Isten barátainak nevezi a hívőket! „Ti az Én barátaim vagytok!” (Ján.15:14-15) Valóban, miután megismertem az Atyának akaratát (Ján.6:39-40), ellensége lettem a saját akaratomnak és barátja az Isten akaratának!

Így lettünk mi „bánkódók, noha mindig örvendezők” (2Kor.6:10) és így „örvendezünk kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodunk különféle kísértések között”! (1Pét.1:6,8)

Ámen. Pócsy G.

PG013

„ÖLTÖZKÖDJENEK …FELRUHÁZOM…!

(132.ZSOLT.9,13-16,18)

„…Öltözködjenek…örvendezzenek…” Ha a törvényben a jövendő  jóknak árnyéka, a próféciákban a „jövendő jók” képe van meg, az evangéliumokban a „jövendő jóknak” a valósága van meg! (Zsid.10.1;I.Pét.1.10-12) Az evangéliumi hit, mely egyszer és mindenkorra a szenteknek adatott (Júd.3.), a „reménylett dolgoknak a valósága”! (Zsid.11.1.) Egy nép született erre a földre, mely nem e világból való! (Ján.17.14.) Ez a nép Istentől született és e nemzetség minden tagja pap. (Ján.1.12-13;I.Pét.2.9.)Ennek a királyi papságnak Isten azt üzeni, hogy „öltözködjenek igazságba”! Nem „öltözködtek”, nem „öltözködni fognak majd”, hanem „öltözködjenek”! Folyamatosan! És az igazság hófehér ruháját az Úr Jézus osztogatja! (Jel.3.18.) „Azt tanácsolom neked, hogy végy Tőlem… fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen és ne látassék ki a te mezítelenségednek rútsága…”

Pál apostol bevallja őszintén, hogy nem tud e nélkül élni! Azt mondja, már ő egyszer lemondott a saját igazságáról, mely a törvényből van. Beismerte, hogy „pókhálójukból nem lesz ruha, csinálmányuk nem felvehető, cselekedeteik hamisságnak cselekedetei és erőszak tette van kezeikben”! (Ézs.59.6) És belátta, hogy „mint megfertőztetett ruha minden mi igazságunk! (Ézs64.5.) De Pál azt is bevallja, hogy most is, újra meg újra „szemétnek és kárnak” ítél minden igazságot, hogy megnyerje az Istentől való igazságot, a Krisztus hite által! (Fil.3:7-9)

Mikeás próféta már beszél erről a csodálatos öltözékről. Azt mondja, hogy bukása miatt (saját igazság) sötétségbe került. De miután Isten leperli az ő perét, akkor Isten kiviszi őt az Ő világosságára és megmutatja neki az Ő igazságát! (Mikeás7:7-10)

Még csak annyit ezzel kapcsolatban, hogy a Jelenések könyvében, a 19.8-ban jelzett „fehér gyolcs”, amibe a Bárány felesége öltözik, szintén nem az „igazságnak a cselekedete”, amit mi csináltunk! (Titus3.5.) Soha nem öltözködhetünk abba, amit mi csináltunk, miután hívők lettünk! Mi soha nem mondhatjuk: és ástam és vizet ittam és kiszárasztom lábaim talpával Egyiptom minden folyóit. Hát nem hallottad, hogy régtől fogva én tevém azt…?”(Ézs.37.25-26) Amit mi teszünk, jócselekedeteket, azokat Isten rég elkészítette! Előre! „Mit cselekedjünk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felelé Jézus és monda nékik: ez az isteni cselekedet, hogy higgyetek Annak, akit Ő elküldött!” (Ján.6.28-29) Szent meggyőződésem, hogy a „vakító fehér ruha, amihez hasonlót a ruhafestő a földön nem fehéríthet” (Márk9.3.), soha, sehol nem jelenti a mi Istenért végzett, vagy Istennel végzett cselekedeteinket! Nem! Csak az Úr Jézus Krisztus cselekedeteiből készült az a „fényes, vakító fehér ruha”! Engedelmességünkért, odaszánt életünk cselekedeteiért „koronát” („koszorút”) kapunk. A fehér ruha nem jutalom! A kegyelem fehér ruháját viseljük és fogjuk viselni örökkön-örökké!

„…örvendezzenek…!” Hiszem, tudom, vallom, hogy a keresztyén élet mindig örvendező élet! (II.Kor.6.10.) Noha meg kell lenni, néha bánkódunk különböző kísértések között! (I.Pét.1.6.) Tehát mondjuk ki bátran, hogy a keresztyén életnek ismertető jele a „kibeszélhetetlen, megdicsőült öröm!” Nem hitetlen siránkozással dicsőítjük az Urat! „…mert szent ez a nap a mi Urunknak és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek!” (Nehémiás 8.10.)

Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izrael, örvendj és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya…az Úr közötted van…erős Ő…megtart! Örül terajtad, örömmel hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez neked!” (Sofóniás 3.11-17) „…azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben!” (Luk.10.20.) „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!” Ezt a biztatást, ezt a lehetőséget, ezt a valóságot nem lehet elválasztani a következő verstől: „ A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt!” (Fil.4.4-5) Az ítélkező, lázadozó, botránkozó szív nem „szelíd szív”! Az összetört szív – csak az szelíd! Csak az összetört szív tud örülni szent, kimondhatatlan, megdicsőült örömmel! A szelídség belülről hat kifelé! Nem imitáció! A Krisztus Jézus életét nem utánozzuk, hanem hordozzuk! Nem biztos, hogy a halk szavú ember szelíd! Nem önuralommal mutatom be a szelídséget, hanem Krisztus rajtam gyakorolt hatalmával. Az öröm belülről hat kifelé és nem biztos, hogy mindig látszik kifelé, de van, mert ajándék! Akkor is létezik ez az öröm, amikor rád szakad a gyász, mikor gyötrelmes óráid vannak; mert ez az öröm nem érzelem, hanem isteni valóság! Ha megszűnik benned Isten országa, akkor megszűnik ez az öröm is, „mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem a Szent Szellem (Lélek) által való öröm, és ez nem tőletek van! (Róm.14.17.;Ef.2.8-10)

Ámen!

Pócsy G.

PG014

„ELLENSÉGEIRE SZÉGYENT BORÍTOK, RAJTA PEDIG KORONÁJA RAGYOG!” (132.zsolt.18.)

Az evangélium, amelyet hirdetünk, nem „ember szerint való”! Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem Jézus Krisztus kijelentése által! (Gal.1:11-12) Ha valakinek olyan evangéliuma van, amelyet embertől vett, még ha igen híres igehirdetőtől is, annak emberi evangéliuma van, mert csak „füleinek hallásával hallott Isten felől”! (Jób 42.5) Pál kijelenti: „Mert az általam szólott Krisztusnak bizonyságát keresitek…” (II.Kor.13.3) „… tisztán, sőt szinte Istenből szólunk….” (I.Kor.2.17) Ezért érvényben van ma is az Igének ez a kérdése: „Kivel beszélgettél és kinek a lelke jött ki belőled?” (Jób26.4)

„NEM SZÉGYELLEM A KRISZTUSNAK EVANGÁLIUMÁT, MERT ISTENNEK HATALMA AZ… MERT AZ ISTENNEK IGAZSÁGA JELENTETIK KI ABBAN…” (Róm.1.16-17) A Szent Szellem (Lélek) fáradhatatlanul kijelenti ezt a „szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt” evangéliumot! „Nekünk azonban Isten kijelentette az Ő Szelleme (Lelke) által”! (II.Kor.2.9-10) Tehát emberek által, de nem emberektől van az evangélium, és aki befogadta, az Istent fogadta be!

Isten igéje két alapvető dolgot jelent ki: Az ember el van veszve! És: az ember meg van mentve! Itt nincs alku. Az emberi nemzetség „elveszve született” erre a földre. – Ádám bukása óta. Az ember vesztének oka nem a „bűnök”, amiket elkövetett, hanem a bűn, amivel született! Egynek az engedetlensége miatt mindenkire elhatott a kárhozat. De az ige azt is kijelenti, hogy: „egynek az igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása!” (Róm. 5:18) Nem nekem kell már kétségbeesve keresnem a „rejtőzködő Istent”. (Ésai.45:15) Mert kijelenti az Ige, hogy Isten keres engem! Isten hív engem! Isten küldi az Ő szolgáit, hogy kérjék meg az ő ellenségét, hogy béküljön meg Vele! (2Kor.5:19-20) Tehát az Evangélium nem szólítja fel az embert, hogy önmegtagadással, izzadságos buzgósággal, magát kínozva, nagy erőfeszítéssel küzdjön a mennyért, - hanem kijelenti, hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (Ján.3.16)

Újteremtésről beszél az Ige. (2Kor5:17) „ …A halál árnyékának földjén fény ragyog fel …”(Ésai.9:2) A legkétségbeejtőbb elveszettségből egyszerre Isten fia! Mégpedig a szónak legvalóságosabb értelmében! Istentől született (Ján.1:12-13), isteni természettel felruházott fiú (2Pét.1:4), teremtetvén Ő általa a Krisztus Jézusban. Mert az Ő alkotása vagyunk! (Ef.2:10) És íme az „újteremtésnek nemcsak isteni képessége van, hanem Istentől ráruházott kiváltságai is! Az az Úr, aki képessé tette a hívő embert arra, hogy naponta 77-szer tudjon megbocsátani az ellene vétkezőnek, - ő maga is állandó bocsánatban részesül. Ha vádolja az ellenség, mert kilátszik az ő mezítelenségének rútsága, akkor az Úr így intézkedik: „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És mondá neki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat és ünnepi ruhába öltöztettelek téged!”(Zakariás 3:5) Ilyen bizalommal prófétál Ésaiás: „Közel van aki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda a peresem? Közelegjen hozzám! Íme az Úr megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? …” (Ésai.50:8-9) A hívő ember nem vádolja a Sátánt, ha elesett, hanem Isten előtt áll és hallgat. Nem vádol és nem védekezik. Nem menekül el, ha szennyes a ruhája, hanem megjelenik a „Kegyelem királyi trónjánál”, hogy irgalmasságot nyerjen alkalmas időben! (Zsid.4:16) De éppen kiváltságos volta miatt így szól bűnbánattal: „Egyedül Te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a Te szemed előtt!” (51.Zsolt.6)

„Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jó téteményéért?” Ez az igazi hívő magatartás! Isten egy áldozatot fogad el tőled! „Aki hálával áldozik, az dicsőít Engem!”(50.Zsolt.23) Hálával pedig csak az tud áldozni, aki meg van elégedve Istennel, és a „szabadulásért való poharat felemeli!”(116.Zsolt.13) Ján. 8.36: „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Nem annyira szabad, amennyire érzed, nem annyira, amennyit látsz belőle, még annyira sem , amennyire hiszed, hanem „valóban”. Olyan szabad vagy, mint amilyen szabad tud lenni az, akit az Isten szabadított meg! És ezt a szabadságot ki kell ábrázolni neked, aki kaptad! Gal.5,1: „Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg!”

„Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog!” Valóban szívet-lelket megrendítő örömhír! Olyan örömhír, amely a hívőt nem engedetlenségre készteti, hanem boldog odaszánásra! A Krisztus szerelme szorongat engem és ennek a szorongatásnak normális következménye, hogy ne magamnak éljek, hanem annak, aki meghalt érettem! (2Kor.5:14-15)

Nincs már kárhoztatás! Hiába vádol a Vádoló! Mondom már joggal és okkal: „ … Írjon könyvet ellenem az én vádlóm. Bizony én azt vállamon hordanám és korona gyanánt a fejemre tenném!” (Jób 31:35)

A Mikeás 7-ben beismeri Isten szolgája, hogy elesett! Kijelenti, hogy az Úr ellen vétkezett, - de azt is megmondja, hogy dicső reménysége van! „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét!” Tudja, hogy elesett, de azt is tudja, hogy felkel. Mert „a sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.”(Zsolt. 139,12) Ezért azután így kiálthat a hívő: „mert ha még sötétségben ülnék is az Úr az én világosságom!”

És itt teljesedik be ez a kijelentése az igének: „Ellenségeire szégyent borítok! Így mondja a Mikeás 7:10: „De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened?” Mély hálára indít az 57.-ik zsoltár 4.-ik verse: „Elküld a mennybõl és megtart engem: meggyalázza az engem elnyelõt. Elküldi Isten az õ kegyelmét és hûségét.” Igen! Megszégyeníti az „ordító oroszlánt”, aki széjjel jár, keresvén, kit nyeljen el! (1Pét.5:8)

Halál árnyékának völgyébe jutok engedetlenségem miatt! Jön Isten vesszeje és botja, engedetlenségem következménye folytán! De ez is vigasztalás a hívőnek! „Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt! Elárasztod fejem olajjal; csordultig van poharam!” (23.Zsolt.4-5) Így érthető a 41.-ik zsoltárnak 12-13. verse: „Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem; engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenkor!”

Ámen. Pócsy G.

PG015

Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet,

mert abból indul ki minden élet.” (Péld.4.23)

Végzetesen összezavarodik az, aki az eszével akarja megérteni a Szentírást. Isten Igéjében van „elrejtve” Isten bölcsessége. (I.Kor.2.7) És az Ige kijelenti, hogy a világ bölcsessége által nem ismerték meg a bölcsek Istent. (I.Kor.1.21) Ő „elrejtette” ezeket a bölcsek elől, és megjelentette a kicsinyeknek! (Máté11.25)

Ha nem a rejtett bölcsesség szerint keresnénk az értelmét, üzenetét a fenti Igének, akkor nagyon-nagyon zavarba jutnánk! Felszólít Isten igéje határozottan, hogy „őrizzem meg a szívemet minden féltett dolognál jobban”. De ugyancsak Isten igéje kijelenti, hogy: „Csalárdabb a szív mindennél és gonosz az”!  (Jer.17.9) És még azt is kijelenti az Ige, hogy „mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások…” (Máté15.19)

Igen bizony! Az Ige halálos nagy bajról beszél! Az Evangélium nem azzal kezdődik, hogy megtanítson engem, milyen ne legyek! Hanem megtanít engem arra: milyen vagyok! Halálosan, menthetetlenül, visszavonhatatlanul „elveszett”! „Tetőtől talpig nincs e testben épség… minden fej beteg, minden szív erőtlen…” (Ézs.1.5-6) „Megtalálom azért magamban ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem!” (Róma7.21)

De hát, ha ilyen halálos nagy a bukás, és én ilyen „bukott embernek” születtem, akkor miért a parancs, hogy „őrizzem meg”? Azért, mert a törvény ismerete feléleszti a bennem alvó bűnt, mert „a bűn ismerete a törvény által vagyon”! (Róma7.7-9) és a törvény által „felette igen bűnös lesz a bűn”! (Róma7.13) Nem is próbálok már harcolni a bűn ellen, hanem beismerem, hogy „a bűn rabja vagyok”! (Róma7.23) És végre elsírom magam halálos sírással: „Oh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róma7.24)

Legnagyobb átka a „Tudás fája” gyümölcsének, hogy az ember, aki különbséget tud tenni a jó és a rossz között, nem tudja megállapítani, hogy ő maga hol áll! Hova jutott! Mit tehet! Isten Igéje halálos nagy harcot vív az emberi lélekkel, hogy meggyőzze, milyen halálosan tehetetlen! Mit lehet itt tenni? Őrizd hát meg a szívedet! Őrizd meg a paradicsomot, amelyben már ott lakik a „Kígyó”! Isten ellensége! A „régi kígyó”! (I.Móz.2.15;3.1) Őrizd!

„Atyámfiai, férfiak! Mit cselekedjünk?” „Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, amelyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet!” (Ezék.18.31) És az „igazán kereső” előtt újra ott van két halálosan megoldhatatlan probléma: „nem tudom magamtól elvetni a bűnt, mert nem a rossz van bennem, hanem én vagyok a rossz! Nem tudom honnan és nem tudom, hogyan lehet „új szívet szerezni”! Mert a szent Ige nem valami megjobbulásról beszél, hanem „új”-ról! „Semmi sem új a nap alatt”! (Préd.1.9) Isten magasabbról küldte le vagy messzebbről – az újat! Az egyszülött Fiával küldte le az új életet, új szívet, új utat. És íme, most azt üzeni az Úr: „És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek… és az én szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataim szerint járjatok…” (Ezék.36.26-27)

Íme az új szövetség: Én adok! Én adok! Én adok! Én cselekszem! Én cselekszem! Jöjjetek Hozzám! Hozzám! Vegyetek Tőlem! Vegyetek Tőlem ingyen! De ki hitt a mi tanításunknak!? (Ézs.53.1) Na de hát „szerezni kell”! „Futni kell!” Újra és újra elkapja az embert az ősi átok! „Majd én!” De az Ige rövidre metszi az utolsó emberi erőfeszítést is: „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” (Róma9.16) Csak a tehetetlen nyomorultnak kell a könyörülő Isten! „Felelé neki a beteg: Uram, nincs emberem, aki bevigyen… és mire odaérek, más lép be előttem!” (Ján.5.7) Igen! Én nem tudok oda eljutni, ahol az üdvösséget adják! „Isten hozzáférhetetlen világosságba lakozik…” (I.Tim.6.16) És akarni is hiába akarom, mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit nem akarok, azt művelem! (Róm.7.18)

Nem is kell, hogy te eljussál valahova, ahol osztják az üdvösséget! Jézus jött el hozzád, a Krisztus, lejött a földre! Emberré lett, és nem áldásokat hozott Istentől, hanem Istent magát hozta el nekünk! „Őbenne lakozik Istennek egész teljessége, és ti Őbenne vagytok beteljesedve!” (Kol.1.19;2.10) Pál azért imádkozott, hogy lakozzék Krisztus hit által a mi szíveinkben! (Ef.3.17) És Krisztussal együtt Isten lakozik bennünk és testünk a Szent Szellem temploma lett! Most! És itt!

Ámen. Pócsy G.

PG016

Véget nem érő hála egy véges esztendő végén!

(Ézsaiás 12. rész)

Mindig visszatérő kísértése a hívőnek is, hogy emberi mértékkel akarja megmérni az Isten szavának, ígéreteinek, kijelentésének értékét. Végessel akarja mérni a végtelent! Így, egy földi esztendő elmúlásával, szinte az Isten szeretetének elmúlását is hirdeti, mikor jajongva szemléli ronggyá vált leltárát: széjjelfoszlott reménységeit, csődbe jutott fogadalmait, meg nem hallgatott imádságait, be nem tartott ígéreteit, megtépázott szentségét. Pedig egy földi év elmúlásával nem múlik el az Isten kegyelme. Az idő múlása nem ronthat semmit a „megbánhatatlan és visszavonhatatlan” ajándékán az Örökkévaló Istennek.

Miért szűnik meg „a fogságból megszabadultak hálaéneke?” Az ige, mint egyetlen örömforrást mutatja be „a Szabadítót”! {„Örömmel merítek vizet a Szabadító kútfejéből”. 3.vers} Azért van olyan gyászos Szilveszter estéje sok „Isten gyermekének”, mert csak az év végén ébred rá, hogy nem merített vizet a „Szabadító kútfejéből”. De ez a jobbik eset, hogy rájön. Nagyon sokszor a zárszámadás jellege, hangja azt bizonyítja, hogy nem ébredt rá, hogy az ő hivatása az, hogy éles kard van a kezében és Isten-dicsőítés a torkán! (Zsolt.149:6)  Siránkozásával nem dicsőíti, hanem gyalázza az Úr megváltói munkáját.

Így szólsz ama napon: „Hálákat adok Neked Uram, mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod és megvigasztaltál engem!” Melyik napon? Ama napon, mikor Isten meglátogatja a te életedben nagy és erős kardjával a futó kígyót, a kerengő kígyót, és megöli a sárkányt. (Ézs.27:1) Azon a napon, mikor igazat adtál Istennek és engedtél a Fiúnak. (Ján.3:36) Azon a napon azt mondja neked az Isten: „Nincs már haragom! De ha tövis, vagy gaz jő elém, csatára megyek ellene és meggyújtom azt mind együtt.” Ez a nap a te életedben a „halál és az Élet” napja volt! Azon a napon te elismerted Krisztus Jézus jogát a te életed felett örökre! Ő pedig elismert téged Isten gyermekének, a menny örökösének örökre! Kiszabadított téged a szorongatónak kezéből és átal vitt az Ő országába. Örökre! Megszűnt volna „ama nap”? Megbánta volna Isten, hogy „szabadító, vigasztaló” Isten lett? Ama napon nem adunk hálát a szabadításért?

Vajon egy földi időszak elmúltával nem az Ő nagyságos dolgait kell hirdessük? Hát hol tanít bennünket arra az ige, hogy rongyainkat, bukásainkat, szégyenünket, engedetlenségeinket hozzuk az év utolsó napján az emberek, testvérek elé? Miért nem küzdünk szabályszerűen? Miért nem használjuk a „gileádi balzsamot sebeinkre egész évben? Miért nem járunk naponta az Akhor (ítélet, nyomorúság) völgyében, hogy szabadulást nyerjünk? (Hóseás 2:13-14) Miért gyűjtjük egy évig nyomorúságainkat?

Kiáltsd Szilveszter éjjelén is boldog alázattal, hittel, bizalommal: „Íme Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és szabadítóm az Úr! Hirdessétek hát a népek között az Ő nagyságát, nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve!” Méltó befejezése egy évnek, ha ezt tesszük! „Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett, adjátok tudtára ezt az egész földnek!” Ne mást! Ezt hirdessük! És szánjuk oda jobban magunkat Őneki! Nem jó dolog, ha egy évben csak egyszer csinálok zárszámadást. Persze hogy megavul minden, ami világi! Az új esztendő nem új, mert „semmi új dolog sincs a nap alatt” (Préd.1:9-10) Újat az Úr Jézus hozott Istentől! Új életet, új nevet, új nyelvet, új utat, új világosságot! Az, amit Ő hozott, mindig új marad!

Beszéld az Isten hűségét, jóságát! Ha nagyon szorongatja a szíved, hát mondd el, hogy te ugyan sokszor hűtlen voltál az elmúlt évben, de tedd hozzá, kiáltsd, hogy egekig ér az Ő hűsége, hogy szeretete minden ismeretet felülhalad, hogy békessége minden értelmet felülhalad! Valljad boldogan és hittel, hogy nem rövidült meg az Ő keze! Mondd el az év végén, hogy az ajándék, amit Isten az Ő Fiában neked adott örökre „tökéletes és jó”! Így búcsúzol méltóképpen egy esztendőtől, amely akkor is ó, mikor kezdődik.

Ámen. Pócsy G.

PG017

„ …MERT ÍME ÚJAT CSELEKSZEK…”

(Ézs.43.18-19;Ézs.65.17-19)

A világ megalapítása előtt elrendelte Isten az „Új-teremtést”, de csak „az idők végén” jelentette ki: „megjelent Isten üdvözítő kegyelme…” (Tit.2.11;I.Pét.1.120.) Néha kijelentette az Úr, hogy jönni fog „valaki” az asszonyok magvából, aki a kígyó fejére tapos! (I.Móz.3.16.) Az elmúlt korszakokban többször is kijelentette a próféták  által, hogy jön az „új”! Isten nem Ádám bukása után kezdett „újat”, hanem Ádám teremtése előtt! Isten egész teremtése az Új-teremtésért és az Új-teremtés által lett! (Kol.1.16.)

Az Ézs.43.19-ben Isten kijelenti, hogy „újat cselekszik”! Már megvan az új-teremtés, de most nyilvánvalóvá lesz! Most készül! Előhívja azt, ami megvan!

Az „új” az Úr Jézus által jött be a világba! És most itt van! Hol van? „Ti bennetek van”! (Luk.17.21.;Ef.3.17.;Róm.14.17.) Majd lesz  új ég és új föld látható módon is, de még nem lett nyilvánvalóvá! Azt majd az idők végén teremti az Úr. Isten fiai már itt vannak, de a világ még nem ismeri őket. (I.Ján.3.1-2) A pusztában „út készül”. De hol van a „puszta? A golgotai kereszt munkája  a Jer.1.10: „…gyomlálj, irts pusztíts, rombolj!” És a pusztításnak ezen áldott munkáját végzi Isten a Róm.7-ben! És ahogy az Ige, Szentszellem által elvégzi a pusztítás munkáját, „azonnal jön az Úr, akit ti kerestek…” (Mal.3.1-2) Ő az Út a pusztában! (Ján.14.6) A kietlenben folyóvíz? Itt van! „Aki hisz Én bennem… élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből!” (Ján.7.38.) Csak annyira igaz, hogy a régiek elmúltak, amennyire igaz, hogy a Krisztusban új lett minden. (II.Kor.5.17)

Mózes első könyve első részének utolsó versében (31) azt mondja Isten: „és látá Isten, hogy minden amit teremtett, íme, igen  jó!” Nem így van írva: „látta Isten, hogy jó!” Hanem így: „… nagyon jó! Igen jó!” Nem egy rövid időre jó, hanem örökre igen jó! Isten nem csinál selejtet, és tény az, hogy most, mikor a föld és minden élőlény átok alatt van, ezernyi tudós jelenti ki napjainkban is, hogy minden nagyon jó! Csodálatos a természet felépítése, legyen az szerves, vagy szervetlen. Hogy az atomvilág egy csodavilág, hogy sok-sok ezerszeresen nagyító mikroszkóp varázslatos csodadolgokat mutat meg az embernek. Minden igen jó! És ahol Isten kijelenti, hogy új lett, ott a régi nem létezik többé! Isten kijelenti nekünk a „láthatatlan valóságokat”, melyeket Krisztusban nekünk adott – az ördög mutatja be nekünk a látható valótlanságokat, mint létezőket!

„A régiek elmúltak!” (II.Kor.5.17.) „… ingyen sem említtetnek! … még csak észbe sem jutnak!” (Ézs.65.17) „ … meg nem emlékezem!” (Zsid.10.17.) „nem emlékezem meg!” (Ézs.43.25.) Ezt mondja az Úr! Ha pünkösd utáni hitet nyertél, akkor így visszhangzik benned Isten szava: „… azokat, amelyek hátam mögött vannak elfelejtem, azoknak pedig amelyek előttem vannak, neki dőlök…” (Fil.3.14.) Azt mondja az Úr: „ne emlékezzetek a régiekről! És az előbbiekről ne gondolkodjatok!” Nos, ha Isten ezt üzeni nekünk, akkor az a szabályszerű küzdelem, hogy magamévá teszem hit által a csodálatos valóságot és nem emlékezem a régiekről, mert „ régiek elmúltak, íme, újjá lett minden! És mindez az Istentől lett…” (II.Kor.5.17-18) Mindörökre örülni csak annak lehet, amire Isten azt mondja: új!

Új ének az, amely dicsőíti Istent mint Atyát, Krisztust mint Megváltót a Szentszellem által. Csak a Kőszikláról lehet új éneket énekelni! (Zsolt.40.3-4) Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme – mondják azok, akiket megváltott a szorongatónak kezétől! (Zsolt.107.1-2) Új az, mikor Isten nem örömöket ad nekem, hanem engem tesz örömmé a földön. Új az, hogy nemcsak megvigasztalt az Úr, hanem vigaszsággá tett e földi életben! Miért lett az én hívő életem jellemzője az öröm a szorongattatások között is? Mert beteljesedett bennem, rajtam Istennek ez az ígérete: „boldog ember az, akinek Te vagy az erőssége! És a Te ösvényeid vannak a szívében! Átmentek a Siralom völgyén és „forrássá” teszik azt! Bizony, áldással borítja el korai eső!” (Zsolt.84.6-7) Isten megváltási műve tökéletes: Krisztus nem csak bűneinkért halt meg, hanem „bűnné lett értünk”! Mi nem csak megigazíttatunk, hanem Isten igazsága lettünk a Krisztus által! (II.Kor.5.21.) Ahhoz, hogy akadálytalanul örvendezzek a Krisztus Jézusban, és ne magammal bajlódjak állandóan, tudnom kell, hogy Isten örül nekem! Felettem! Értem! „Abból tudom meg, hogy kedvelsz engem, ha ellenségem nem ujjong felettem…” (Zsolt.41.12-13) „…miről ismerhetjük meg, hogy én és a Te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-e, ha velünk jársz?” (II.Móz.33.15.)

Ha állandóan a sátánra panaszkodom meg a testemre, meg kísértésekre meg a bűnre, akkor ez az erőtlenség abból fakad, mert nem tudom, hogy az Isten örvend miattam, nekem, felettem! Így jelenti ki az Ige: „az ÚR a te ISTENED, te közötted van, erős Ő, megtart, örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez neked!” (Sof.3.17) Az Úr Jézus azt mondja a János 15.11-ben: „ezeket beszéltem nektek, hogy megmaradjon bennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék!” „Mert az Isten országa ti bennetek nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent szellem által való ÖRÖM!” (Róm.14.17) Ez az öröm nem a lelkem öröme, hanem a Szellemé! „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben!” (Luk.1.46-47) Ez az öröm örök öröm. (Ézs.35.10) Csak amikor az én szellemem örvendez a Szentszellem örömével, akkor magasztalhatja az én lelkem az Urat!

Fejezzük be e rövid bizonyságtételt azzal, hogy aki nem választhatja el a lelkit a szellemitől, az soha nem koronáztatik meg harcaiban, mert nem küzd szabályszerűen! (II.Tim.2.5) A II.Kor.7.1-ben az van írva: „…tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól…” Ne értsük félre. Nem a szellemünket kell megtisztítani, hanem a lelkünket, ahol tud hatni gonoszságnak szelleme, vagyis szellemei, amelyek a magasságban vannak! (Ef.6.12) A tisztátalan szellemi behatások a lelkemet érik. A szellemben nem tud dolgozni a sátán, oda csak Istennek van bejárata, mert „oda Ő ment be”! (Ez.44.1-2) A szellemhez nem férhet a sátán, mert „el van rejtve Istenben”, mert Isten hatalma őrzi! (Kol.3.5;I.Pét.1.5)

ÁMEN

Pócsy G.

PG018

„NEM ÉHEZNEK, NEM SZOMJAZNAK, NEM BÁNTJA ŐKET DÉLIBÁB ÉS A NAP, MERT AKI RAJTOK KÖNYÖRÜLT VEZETI ŐKET, ÉS ŐKET VIZEK FORRÁSAIHOZ VISZI!” (Ézs.49.10)

Isten a „legmagasabb szinten” oldotta meg az emberi élet problémáját, és az Ő munkájának kezdete egy ember életében, hogy egyszerre csak elégedetlenné teszi minden iránt, ami e világban van! De ez az isteni munka nem azonos a gazdag emberek („spleen”-jéhez) csömörével, életundorával! Ez az éhség-szomjúság a valóság után, melyet nem tud már kielégíteni e világnak sem materiális, sem szellemi terméke. Tulajdonképpen öntudatlan Isten keresés ez, és a Szent Szellem munkája az emberek életében valamilyen titokzatos módon. „A szél fú, ahova akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hava megy; így van mindenki, aki Szellemtől született!” (Ján.3.8) A csodák-csodája az, mikor egy emberre – akinek alkalma van, hogy bejárja a világot és része lehet minden jóban és szépben amit a világ adhat – rászakad az a tudat, hogy az ő élete nem élet, és mind az a szabadság, amit valaki e világon elérhet, csak a börtön szabadsága! És éhezni és szomjazni kezdi a „valóságot”!

És a kereső szív számára készen van Isten válasza legott (rögtön). (Zsolt.16.2) És olvassuk remegő szívvel: „és ad nektek az Úr kenyeret a keserűségben, és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködni tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek!” (Ézs.30.20) És már nem éheznek, nem szomjaznak, mert megtalálták a kiéhezett szív ételét és a kiszáradt szív italát! „Aki eszi az Én testemet és issza az Én véremet, örök élete van annak, és Én feltámasztom azt az utolsó napon, mert az Én testem bizony étel, és az Én vérem bizony ital”! „A beszédek, amelyeket Én szólok nektek Szellem és Élet!” (Ján.6.54-55,63)

„… nem bántja őket délibáb…” Nagyon fontos! A hit útjának „A” betűje, hogy Isten ígéretei Jézus Krisztusban „Igen”-né lettek! Ha elhívott, nem bánja meg többé soha, ha megajándékozott az Élettel a Fiúban, nem vonja vissza többet! (Róm.11.29) Nincs már többé: Igen és Nem! Minden „Igen” lett Őbenne! (II.Kor.1.18-20) Ahol elolvassuk Istennek valamely ígéretét, rátámaszkodhatunk szellemi ígéreteire, ha még olyan nagyok is azok: a Krisztus Testének adattak! Földi ígéretek? Megadatnak ráadásul! De csak ráadásul! (Mát.6.33;Luk.12.31 Czeglédy ford.) Már nem mondhatja többé senki jogosan, hogy: „Te vagy az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” (Luk.7.19) De azt sem sirathatja már senki, soha többé a hívők közül: „pedig mi azt reméltük, hogy Ő váltja meg Izraelt…” (Luk.24.21) A megváltás kész van! Istenfia lehetsz egy szempillantás alatt – örökre! Istentől őrizve: ördögtől, pokoltól, haláltól, bűntől és saját magadtól! Íme, tóvá lett a délibáb! (Ézs.35.7) „… és a nap…!” Mert eljön az a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az elkövetkezendő nap – azt mondja a Seregeknek Ura -, amely nem hagy rajtatok sem gyökeret, sem ágat!” Így érthető lesz Péter apostol kérdése: „… milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!” (II.Pét.3.11-12) Felmerülhet a kérdés jogosan: milyeneknek kell nekünk lennünk? És felel Isten Igéje az Ézs.43.1-3b-ben: „És most… ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ján.10.3;17.10) „Mikor vízen mégy át, Én veled vagyok! (Víz = ítélet) Ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel téged, mert Én vagyok az Úr, a te Istened… a te Megtartód!” Ezek után természetes a Malakiás 4.1-2. A második vers azoknak szól, akiket már nem bánt a nap: „és föltámad nektek, akik félitek az Én nevemet, az Igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt, és kimentek, és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok!”

„… mert Aki rajtuk könyörült, vezeti őket…” De hogy vezeti? Csodálatos minőségi vezetés az Úré! Mit mond az Ige Isten hatalmáról? „Emeljétek fel magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint. Mindnyájat nevén szólítja: nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen!” (Ézs.40.26) Ha Dávidról olvasunk, megjelenik előttünk az ideális pásztor képe: „Pásztor volt a Te szolgád Atyjának juhai mellett, és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül, elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott, megragadtam szakállánál fogva és levágtam, és megöltem őt!” (I.Sám.17.34-35) Ő könyörült rajtuk, és Ő mondta: „Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek!” (Róm.9.15) Tehát nála a könyörület az nem igen és nem, hanem „Igen” lett Őbenne! Új Szövetség ez, és Isten „örökkévaló szövetséget kötött” a bűnös emberrel, és magára esküdött, hogy nem fordul el többé azoktól, akik hozzá menekültek, hogy megragadják az előttük lévő reménységet! (Jer.32.40;Zsid.6.18) „Akiket nekem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülük! (Ján.17.12) Csodálatos, titokzatos vezetés ez! „Vonj engemet Te utánad, hadd fussunk!” (Ének.1.4) „Krisztus szerelme szorongat engem… igyekezek, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus!” (II.Kor.5.14;Fil.3.112) Nem olyan ez a vezetés, hogy egy nagy hatalmú erős Úr megy elől, és utána inaszakadtan, verejtékezve, kétségbeesve vánszorog a gyarló, nyomorult ember! Van ebben a vezetésben szerető szemmel való vezetés, szerető vessző és szerető bot, szerető kantár és zabola. (Zsolt.23.4;32.9) Tehát minden, amire alkalomadtán szüksége van a vezetettnek!

„… és őket vizek forrásához viszi…” Halljátok? Viszi! Terelgeti! „Elől-hátul körbezártál engem és fölöttem tartod kezedet! Ha hajnal szárnyaira kelnék és a tenger túlsó szélére szállanék, ott is a Te kezed vezérelne engem, és a Te jobb kezed fogna engem!” (Zsolt.139.5,9-10) És hova viszi az Úr az Övéit? A „vizekhez”! „… ha megszomjazol, igyál! Menj az edényekhez és igyál abból, amit a szolgák merítettek!” (Ruth2.9) „Csendes vizekhez terelget engem! Lelkemet megvidámítja, az Igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért!” (Zsolt.23.2-3) A hit útján visz engem, és akkor „élő víznek folyamai ömlenek azoknak belsejéből!” (Ján.7.38-39) De nem csak azért, hogy élvezkedjenek ők maguk, hanem „átmenvén a siralom völgyén forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső!” (Zsolt.84.7) Csak „megelégített” ember elégíthet meg másokat!” Ámen. Pócsy G.

PG019

Testi gyógyulás az ige fényében

„Fájdalmak férfia … betegség ismerője …”(Ézs. 53:3-5)

A bibliás keresztyénségnek meg-megújuló problémája: Milyen legyen a normális magatartása a keresztyén embernek a testi betegségekkel szemben? Van olyan keresztyén irányzat, mely egyenesen hitetlenségnek látja a betegség jelenlétét egy hívőnek az életében. Egyesek azt állítják, hogy a hívő nem szabad, hogy „elfogadja” a betegséget és akkor nem vesz erőt rajta. Vannak hívő gyülekezetek, ahol munkásságuk fő témájának a betegségek gyógyítását látják. A náluk jelentkező betegeket böjtöléssel, imádkozással igyekeznek gyógyítani és nem egy alkalommal az Isten kegyelméből a betegség által egy Isten felé szorított embert újra megerősítenek és elfordítva szemét az örökkévalóktól, újra megerősítenek a födi élethez való ragaszkodásban, megerősítve „hamis reménységben”! Bár sokan megértenék, hogy mit jelent ez az ige: „Nagy utadon megfáradtál és még sem mondod: ’mind hasztalan!’ ERŐD MEGÚJULÁSÁT ÉRZED, ÍGY NEM LETTÉL BETEG” (Ézs. 57:10). Még olyan Istentől megáldott munkás is, mint Stockmeyer tv., megkísértetett és fontos tényezőként tanította a testi betegségek elleni küzdelmet! Élete későbbi éveiben visszavonta korábbi tanítását a betegségekkel kapcsolatban, de régebbi írásaihoz ragaszkodnak a „föltétlen gyógyulás” irányzatának hívei.

Ha az evangéliumokban megfigyeljük a gyógyítások történeteit, feltűnik, hogy az Úr több alkalommal határozottan megparancsolja a meggyógyított személynek: „Meglásd, senkinek se szólj! (Mt. 8:4) „Meglássátok, senki meg ne tudja! (Mt. 9:30) „Ő pedig erősen megparancsolá nekik, hogy ezt senki meg ne tudja!” (Márk 5:42) „És megparancsolá nekik, hogy azt senkinek se mondják el!” (Márk 7:36) „És Ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el!” (Lukács 5:14)

Azt is láthatjuk, hogy a meggyógyított személyek nem engedelmeskedtek az Úr parancsának, mert nem is tehették! (Róma 8:7) Így olvassuk legtöbb esetben: „Az pedig kimenvén kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot …” (Márk 1:45)

Ugyanakkor azt látjuk a Szent Szellem megvilágításában, hogy akiből ördögöket űzött ki, annak azt parancsolta: „EREDJ HAZA A TIEIDHEZ, ÉS JELENTSD MEG NEKIK, MELY NAGY DOLGOT CSELEKEDETT VELED AZ ÚR ÉS MINT KÖNYÖRÜLT RAJTAD!” (Márk 5:18-21) – noha az ördöngős kérte az Urat, hogy Vele mehessen! De már tudott engedelmeskedni, „el is méne és kezdé hirdetni…!”

Nézzük meg a legtöbbször említett Igét a gyógyulással kapcsolatban: „…fájdalmak férfia, betegség ismerője! … betegségeinket Ö viselte, fájdalmainkat hordozá, … és az Ő sebeivel gyógyulánk meg!” (Ézsaiás 53:3-5) Honnan adódik a tévedés? Rosszul értelmezett következtetésből!

Nézzük csak, mit mond Isten igéje a halálról?: „Aki eltörölte a halált és világosságra hozta az Életet és halhatatlanságot …” (2Tim. 1:10) „És aki csak él és hisz Bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?” (Ján. 11:26) – Nos azért, mert mi is temetünk, nem igaz az Ige?

Nézzük meg, mit mond az Ige a bűnről?: „Felszabadulván a bűn alól, az igazság szolgái lettetek …. Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt!” (Róma 6: 13,14) Nos azért, mert a tapasztalataim nem egyeznek meg az Ige kijelentéseivel, mi igaz? Az én tapasztalataim, vagy az Úr szava?

Nézzük meg, mit mond Isten igéje a betegségről? „…betegségeinket Ő viselte … és az Ő sebeivel gyógyulánk meg …” (Ézsaiás 53:4-5) Amennyire igaz, hogy a bűntől, a haláltól megszabadultunk, annyira igaz, hogy a betegségtől megszabadultunk! Tehát a betegségek okozói, a gonosz baktériumok, bacilusok nem uralkodnak már felettünk! De az Ige mindig a végleges megoldást mutatja: „Ha gonoszok jönnek ellenem, hogy testemet egyék szorongatóim és elleneim, - ők botlanak meg és hullanak el!” – és itt le kell vonni a jó következményt (konzekvenciát): „Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis Őbenne bízom én!” (Zsolt. 27:1-3). Igen! Ez és csak ez lehet az egészséges magatartás a betegséggel szemben! Állítom, hogy kísértés Istennel szemben, ha én abból akarom megállapítani, hogy van-e valódi hitem, - hogy meggyógyulok-e testi betegségemből?

Szent meggyőződésem, hogy Isten Atyánk a betegséget mint vesszőt és botot használja a neveltetésünk érdekében, és végső fokon Isten rendelkezik a vírusok és baktériumok rettenetes hadserege felett, és tudom, hogy Isten hozzányúl a testünkhöz a betegségek által és nem egyszer ágyba vet, hogy maga felé fordítsa szemünket!

Tiltakozom (protestálok) minden olyan e világi bölcsességgel megállapított szabály ellen, amely erre a mondásra alapozza létét: „Ép testben ép lélek!” NEM! NEM A TESTNEK A HIBÁTLANSÁGA ÉS AZ EGÉSZSÉGNEK A TELJESSÉGE DÖNTI EL A HÍVŐNEK A LELKI ÁLLAPOTÁT, HANEM AZ ISTENNEL VALÓ SZERVES KAPCSOLATA! Van amikor a „hittel teljes” beteg vigasztalja a nyomorult egészségest! Soha nem dicsőítheti igazán az Istent az, aki testi betegségéből gyógyult meg, mert az, amit érez nem más, mint emberi hála. Soha el nem múló hálát csak az érez, akit „légió ördögtől” szabadított meg!

„Ő hatalmat adott a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat!” – és csak második helyen mondja: „hogy gyógyítsanak minden betegséget!” (Máté 10:1) Azért kap jó értelmet az Úrnak ez a rendelkezése: „Valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát … Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az ő életét Én érettem, az megtartja azt! (Lukács 9:23-24) Mert mit használ az embernek, ha meggyógyul is a testi betegségből, de lelkében kárt vall!? Tisztázzuk hát, mi az egészséges állásfoglalás a betegég esetén? Először is „minden szenvedésünket Ő is szenvedte …. Másodszor: „ha az Ő fiának nem kedvezett, hanem Őt  mindnyájunkért odaadta, hogyne adott volna Vele együtt mindent minékünk!” (Róma 8:32) Vele együtt! Mindent, ami az életedben van! Vele együtt! Te még nem tudod, hogy te semmit nem kell már elvegyél az ördög kezéből? A betegséget sem! Nem az már a mérvadó, hogy testileg egészséges vagyok-e, hanem az, hogy Istennel szerves összeköttetésem van-e? A testi betegség akár fenyíték, akár próba Istentől jön már.

Tehát, ha az Ige azt mondja: „ … ha meghal is él!”, akkor érvényes ez az Ige is: „ … ha beteg is egészséges!” Ámen. Pócsy G.

PG020

„ … MIT LÁTSZ ?…”

(Jer. 1:11-12)

Az Isten igéjének központi mondanivalója van. Ha a Szent Szellem tolmácsolja az igemagyarázatot, akkor isteni üzenet lesz belőle, „mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja!” (Ján.3:34) Pál apostol természetes egyszerűséggel írja a korintusiaknak: „Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk, az Isten előtt Krisztusban.” (II.Kor.2:17) Ugyanő később így ír: „Mert hát az általam szóló Krisztusnak a bizonyságát keresitek …”(II.Kor.13:3) Péter apostol is így nyilatkozik a Szellem által: „Ha valaki szól, mintegy az Isten igéjét szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amit az Isten ád!”(I.Pét.4:11) Sokszor nagyon érdekes elmefuttatások származnak az ige emberi értelemmel való tanulmányozása folytán, sokféle képességű hívők sokféleképpen próbálják megvilágítani az ige értelmét, de nem lesz más belőle, mint emberi beszéd; „aki a földről való, földi és földieket szól”! (Ján.3:31) A központi mondanivalója az igének mindig Jézus, a Krisztus! Mégpedig, mint megfeszített. (I.Kor.2:2) Nem a szavak hangoztatásában, hanem az üzenet tartalmában van benne Isten mindig megújuló örömüzenete, olyan hallatlan örömhír, hogy jogosan mondhatja a látó szemű hívő ember: (2 Krón. 9,5-6) „…mind igaz volt, a mit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és bölcsességedről; de hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcsességed nagyságának; felülmúltad a hírt, amelyet hallottam.” És ennek az örömhírnek a következményeképpen, Isten ellenségeiből Isten szolgái lesznek. Tisztátalanságból szentségbe, gyűlöletből szeretetbe.

 „Mit látsz?” Isten nem kérdi tőled, hogy mit látsz, míg nem adott előbb látomást! Csak mikor már kezébe vette az életedet, csak miután adott hatalmas biztosítékokat, akkor kérdi tőled: „Mit látsz”, és felelsz érte, hogy mit csinálsz a látomással, ami Isten mutatott meg! Élő reménység, bizalom árad a látomásból. Mi is hát a látomás? Gyermekeidért állsz talán az Úr előtt könyörögve, és Isten látomást ad. Egy ige a sok ígéretek közül megelevenedik: „Nem fáradnak hiába! Nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak a magva ők, és ivadékaik velük együtt megmaradnak!”(Ésai.65:23) (Hab. 2,2-3): „És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos idõre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jõni, nem marad el!” Mit csinálsz, tegyük fel, ha Isten ezt a próféciát adja neked feleletül imádra? Elszaladsz (tanácsot kérni) valakihez, akiről úgy tudod, hogy nagyobb biblia-ismerete van és megkérdezed tőle, mit szól hozzá? Ő megmagyarázza neked, hogy ez a zsidó népre vonatkozik. De hiszen Isten neked jelentette meg, és megkérdezte tőled: „Mit látsz?” És te örültél és hálaadással kezdtél imádkozni gyermekeidért, családodért és íme az Úr azt mondta neked: „Jól látsz, mert gondom van nekem az én igémre, hogy beteljesítsem azt!” Most miért dobtad el a te bizalmadat? Hiszen annak nagy jutalma van! (Zsid.10:35) Isten azt mondja neked az igében (Ján.10:10): „én azért jöttem, hogy életök legyen, és bõvölködjenek!” Ez látomás! Látomás a „bővölködő életről”! És te mit látsz? Magadra nézel és elvész a látomás! Nem látod, hogy Istennek gondja van rá, hogy az Ő igéje beteljesedjen. A sátán körül jár, hogy valakit elnyeljen! Látod és megborzadsz! Leborulsz és könyörögsz! Isten látomást ad (I.Ján.3:8): „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” Mit látsz? Látod-é, hogy Istennek gondja van arra, hogy az Ő igéje beteljesedjen?

Van-é látásod, mikor leborulsz az Úr elé, hogy kérj, könyörögj, esedezzél? Ha van, akkor támaszkodj reá Isten szavára és a hálaadás nem azért fog feltörni a szívedből, mert meg fogja adni azt, amit kértél, hanem azért, mert „gondja van Istennek az igére, hogy beteljesítse azt!” Igen! Látom, hogy az „Anyaszentegyház”, az egész épület szép renddel rakattatván nevekedik szent templommá az Úrban! (Ef.2:21) E csodás látomást nem fizikai szemmel látom, nem a földön látható, többé-kevésbé jól haladó gyülekezetek szolgáltatják! Az igében láthatom. Így mondja az ige és Istennek gondja van rá, hogy beteljesítse azt!

Ámen.

Pócsy G.

PG021

„TÉRJETEK VISSZA, SZÓFOGADATLAN FIAK…”

(Jer. 3.19-23)

A teremtés hajnalán már ott volt az „ős teológiai professzor”, a „régi kígyó”, hogy elfordítsa Isten kijelentett Igéjét: „Csakugyan azt mondta az Isten…?” (I.Móz.3.1) Azóta is, az új-szövetségbe, az Új- Édenbe is betört a hazugság atyja, és íme az új- szövetség idején kialakult különböző keresztény és keresztyén felekezetek képviselői előveszik Istennek egy-egy igéjét, és felhasználják saját igazuk bizonyítására! Pl. a Zsid.10.25. versét: „el nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek…” Mindem keresztyén gyülekezet magáénak vallja, használja saját felekezetének hasznára! Kiknek mondta az Ige ezen figyelmeztetését? Talán a reformátusoknak? Vagy baptistáknak? Vagy talán római katolikusoknak? Ó, nem! Ő a hívőknek mondta ezt, a hívő zsidóknak! Hiszen ott kísértett a még meglevő szép vallás, a templom, a fényes ceremóniák, a papok, az áldozatok! És a prédikációkban elhangzó fenyegetések: el ne hagyjátok szép vallásotokat! Mert…

Ennek a világosságnak a fényénél nézzük meg a fenti Igéket! A 19-ik versben kétséget kizárólag az Úr beszél: „Azt mondtam ugyanis magamban: miképpen tegyelek téged a fiak közé és adjam neked a kívánatos földet, a pogányok örökségét? És ezt végezem: hívj engem Atyámnak és ne pártolj el tőlem!” Ha Isten ezt végezte, akkor hogy merészelte az ember elfordítani Istennek ezen egyetlen útját, és kijelenteni, hogy akit gyermekkorában bekeresztelnek reformátusnak, katolikusnak, vagy – javított kiadásban – 14 éves korától baptistának, akkor a fiak közé tartoznak és övék a kívánatos föld?

Az Ige világos kijelentése: „ami testtől születik, test az, és ami Szellemtől születik, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked: szükség néktek újonnan születnetek!” (Ján.3.6-7) Hiszen világos az Úr szava: „valakik befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek; nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” (Ján.1.12-13) Igen, ezek kapják meg a pogányok drága örökségét új-testamentumi alapon így: „hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egy ugyanazon „Test” tagjai és részesei az Ő ígéretének a Krisztus Jézusban, az evangélium által!” (Ef.3.6)

De senki nem hívhatja Istent Atyának, csak a Szent Szellem által! „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok az Isten fiai. Mert nem kaptátok a szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak a Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá! Atyám!” (Róm.8.14-15;I.Kor.12.3)

Isten hitszegő keresztyéneknek a „névleges keresztyénséget”, akik megelégszenek a felekezetükkel: bérmálás, konfirmáció, bemerítés, nyelveken szólás, szombat megtartás. A legborzasztóbb csalás! Megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét! (II.Tim.3.5)

A 21-ik vers arról beszél, hogy alig indul meg egy-egy új felekezet, rövid idő múlva már építi a magaslatokat! Egy-kettő, kialakul valamilyen ceremónia, emberi vezetés, rövid idő múltán kialakul a papi rend, a liturgia, a szakramentumok, és mivelhogy így elfordították Isten útját, ennek természetes velejárója a „siránkozás, nyavalygás”, az esdeklő sírás! Miért? „Mert elfeledkeztek az Úrról, az ő Istenükről!” És mivel senki nem maradhat atya nélkül, és mivel nem mondhatja Istent atyjának a névleges keresztyén, így kijelenti az Írás: „ti az ördög atyától valók vagytok…” (Ján.8.44) Így azután minden időkben „tévelygőknek” nevezték azokat, akik megtalálván az Életet, az Atyát, „szemétnek és kárnak ítéltek mindent, ami nekik addig érték volt”. Mert megtanulták, mi a hamis és mi az igaz istentisztelet! Csak a hitnek bátorságával lehet elszakadni a hamis vallásosságtól, és beteljesíteni Istennek ezen parancsát: „menjetek ki közülük!”

A 22-ik versben az Úr megállapítja, hogy a „fiak” is szófogadatlanok, mikor ragaszkodnak ahhoz, amit Isten nem lát jónak! Ragaszkodnak a „magaslatokhoz”, ragaszkodnak az elfordított úthoz! Ragaszkodnak a felekezetükhöz. Noha tudják, hogy amiben vannak, nem az Úr útja, noha tudják, hogy elfordult úton járnak, noha az Ige azt mondja: ezeket kerüld! (II.Tim.3.5) Noha Isten azt akarja, hogy : menjetek ki közülük! (II.Kor.6.17) Mégis ragaszkodnak felekezetükhöz, sőt mi több, még dicsekszenek is vele! És dorgálják azokat, akik megvilágosodva, újonnan születve, Szent Szellem által teljesíteni kívánják Istentől kapott megbízatásukat a felekezetük keretei között. Ebben őket meggátolják, szektásoknak nevezik, kinézik őket, és ha szükséges, kiűzik őket. Sajnos, hogy nem csak a névleges keresztyének üldözik ezen „hívőket”, hanem a vallásfelekezetükhöz hűséges „fiak” is megszakítják ezen eltévelyedettekkel való kapcsolataikat!

„Térjetek vissza szófogadatlan fiak, és meggyógyítom elpártolástokat!” – üzeni Isten azoknak, akik Istenhez is hűségesek szeretnének lenni, de felekezetükhöz is! Már pedig a kettő egyszerre nem megy! Vagy Krisztushoz vagyok hű, vagy a felekezetemhez! Kétezer év alatt sokszor bebizonyosodott ez! Wesley testvér, mondhatnám, tűzzel-vassal ragaszkodott az anglikán valláshoz, melynek felszentelt papja volt. Bizony, kikerült a felekezetből, akármilyen sokan voltak is, akik követték a megtérés útján. De mivel ragaszkodott a keretekhez, nem sok év múlva ők is felekezetté váltak! Mert nem a névleges egyházhoz kell visszakerülni, hanem az Úrhoz!

És végül: „Íme mi Hozzád járulunk, mert te vagy az Úr, a mi Istenünk!” Tehát hamis minden olyan visszatérésre való biztatás, mikor a felekezetekhez próbáljuk visszatéríteni a szófogadó fiakat! Mi nem keverhetjük össze Istent és a vallásunkat! Egy vallás, amibe bele lehet születni, nem jó! Abból a vallásból Istenhez kell térni! Nem Istentől a vallásba.

A 23-ik vers világosan megmondja, hogy : „bizony hiábavaló a halmokról és hegyekről való zajongás!” Figyeljük meg, mit mond Isten a mi vallásos erőlködésünkről: „gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben! Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nekem; sőt, ételáldozataitokat sem kedvelem, kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek. Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengetéseit nem hallgathatom! Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ám.5.21-24)

Igen! Oh, oda vágyik az emberi szív, lélek. A tömeghez. Szép templom, gyönyörű zenekar, gyönyörűen betanított énekkar, magaslatok! Lelkesedés! Érzelmek! Magas röptű szónoklatok, óramű pontosságú szervezés!

És sok-sok hitetlenségben elmondott ima. Hiábavaló zajongás! Nem rontják le a magaslatokat!

De a megmaradás az Úrban van! És sok mindent nem fog vállalni az Úr, ha visszajön, amit az Ő nevében csinálnak ma a keresztyének.

Ámen.

Pócsy G.

PG022

„ÍME ELJÖNNEK A NAPOK – AZT MONDJA AZ ÚR –

ÉS ÚJ SZÖVETSÉGET KÖTÖK…”(Jer.31.31)

Mi az a „csalhatatlan jelleg”, ami megkülönbözteti az Újszövetséget minden másfajta szövetségtől? Van olyan „kizárólagos karaktere” az Újtestamentumnak, amelynek alapján bárki felismerheti a valóságos evangéliumot? Van! – „És néped mind igaz lesz! És a földet mind örökre bírják! Plántálásom vesszőszála ők! Kezeim munkája dicsőségemre! Én az Úr idején, hamar megteszem ezt! (Ézs.60.20-22) „Amely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek, nyomozódván, hogy milyen időre jelenté ki azt a Krisztusnak ő bennük levő Szelleme (Lelke)…” (I.Pét.1.10-11) Ragyogó fénysugár árad ki ebből az ótestamentumi iratokban megprófétált újtestamentumi Igéből: „Uram! Te adsz nekünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk!” (Ézs.26.12)

Akik befogadták Őt és hatalmat kaptak, hogy Isten fiai legyenek, azoknak nem árt a második halál! (Jel.2.11) Gyásza napjainak vége szakadt! (Zsolt.30.12;Ézs.60.20) Nem félemlíti már Istennek legmagasabb követelménye, nem kell már verejtékes robottal szentnek lenni, nem mászok már a tökéletesség csúcsa felé véresre töredező körmökkel, nem rettegek, ha mennydörgés-szerűen hangozna is a figyelmeztetés: legyetek készen ti is! Már bejutottam! Már készen vagyok! Mert hű az, aki az ígéretet tette, és Ő meg is cselekszi azt. (I.Kor.1.9;I.Thesz.5.24) Krisztus „jó-illatja” lettem, és ezekre kicsoda alkalmatos? – Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van! Nem, mintha magunktól alkalmatosak volnánk valamit gondolni, úgy mint magunktól. A mi alkalmatos voltunk az Istentől van, aki alkalmatosakká tett minket, hogy az újszövetség szolgái legyünk! (II.Kor.2.15-16;3.4-6) Ő tett alkalmassá bennünket „a szentek örökségében való részvételre, világosságban!” (Kol.1.12) Minél inkább betölt bennünket a Krisztus hite, annál erőtlenebbé leszünk. Minél erőtlenebbé leszünk, annál erősebb Ő mibennünk! (II.Kor.12.9)

Tisztázzuk hát, kell-e, hogy szent legyek? Igen! „Maga a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől!” (I.Thesz.5.22) Kell-e, hogy készséges legyek a jóra? Igen! „A békesség Istene… tegyen készségesekké titeket minden jóra…” (Zsid.13.20-21) Kell-e, hogy tökéletes legyek, erős legyek, szilárd legyek, állhatatos legyek? Igen! „A minden kegyelem Istene – Ő maga tegyen benneteket azzá! Ő megteheti, és meg is teszi, mert Övé a hatalom és dicsőség!” (I.Pét.5.10-11) Hű az, aki elhívott titeket és Ő meg is cselekszi azt! (I.Thesz.5.24)

Mit kell hát tenni nekünk? „Jöjjetek Énhozzám – ha elveszettek vagytok – és jöjjetek Énhozzám, ha meg vagytok mentve! Jöjjetek, ha örömötök van, és jöjjetek, ha bánatotok van. Jöjjetek, ha minden sikerül, és jöjjetek, ha semmi sem sikerül. Mindig Hozzám! Megtérés előtt és megtérés után! Ne az áldásaimat keressétek, hanem engem! És nézzetek fel rám! Mindig csak rám! Ha dicsérnek benneteket, ti nézzetek rám, és ha szidalmaznak benneteket, akkor is csak rám nézzetek! Ha szent érzelmek áradnak el lelkedben, vigyázz! Csak rám nézz, és akkor nem veszedelem, ha gonosz, tisztátalan képzeteid támadnak és nem tudsz tőlük szabadulni, nézz rám, ne erőlködj, hogy megláss, látlak Én téged, te csak jöjj úgy, ahogy vagy és megszabadulsz!

Mit kell hát tegyek? Járj a világosságban! Az Én világosságomban! Akkor megszabadulsz minden egyes bűntől, mert Én vagyok, aki téged vizsgállak! Ha az én Világosságomban jársz, akkor nem történhetik meg, hogy jónak mondod a rosszat, és nem fogod sötétségnek nevezni a világosságot! Akkor „nem szemeidnek látása szerint ítélsz, és nem füleidnek hallása szerint bíráskodsz…” (Ézs.11.2-3) Ha világosságban járok, akkor nem szakítom el a közösség szeretet szálait egy testvérrel azért, mert látom, nézem gyarlóságait és nem értek egyet járásával! Akkor nem hideg szent leszek, hanem vonzó életű, meleg szentségű tanítvány, akinek szolgálatára nem megkeserednek a bűnös szívek, hanem megtörnek!

„Jöjjetek! Minden készen van!” Ez az Újszövetségnek a hívása! Nem kell már azért futnom! Ingyen kaptam az életet! Megszűnt a halálfélelem! Krisztus legyőzte a halált! Odaadtam halott életemet, és kaptam helyette isteni életet! „Amit szem nem látott, fül nem hallott és az embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek! Nekünk azonban kijelentette az Ő Szelleme (Lelke) által… hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk! Félre hát a mindig „magát vizsgálgató” hitetlenséggel! Nem az örökös panaszkodás tesz győzedelmesekké, hanem a hit! Mert nagyobb Az, aki bennetek van, mint ez, aki a világban van! (I.Ján.4.4) És aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! Mert nem a győzelmek adják az örömöt, hanem az öröm adja a győzelmeket!

Ámen.

Pócsy G.

PG023

„Ő SZERETETT MINKET!” (Ez.22.30)

„Keresek valakit!” Szívet megrendítő üzenet! Isten keres! Kiderül, hogy a kereséssel is úgy vagyunk, mint a szeretettel! (Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem, hogy Ő szeretett minket! (I.Ján.4.10) Nem azt hangsúlyozza az Ige és nem azt jelenti ki, hogy mi keressük az Istent, hanem azt, hogy Ő keres minket! (Ézs.65.1) Isten keresi azokat, akik Szellemben és igazságban imádkoznak! (Ján.4.23) Igen! Ő keresi az elveszetteket! (Luk.19.10) Az elveszett juhot, az elveszett drahmát. És fenti Igénk kijelenti, hogy Isten keresi azt, aki a törésre állna! Ki az, aki falat falazna? Még pedig olyan falat, amely kibírja az ítéletet. A tüzet, a vihart! (I.Kor.3.12)

Ezékiel könyvének 13. részében Isten Igéje kinyilatkoztatja, hogy mit jelent a „törés”, és mit jelent „rosszul falazni”. Az 5. vers arról beszél, hogy a prófétáknak nem volt papi (közbenjáró) lelkületük, és a papoknak nem volt prófétai lelkületük. Vakok voltak. A 10. versben meglátjuk, hogy békességet hirdettek, holott nem volt békesség. Szénát, fát és pozdorját építettek a falba, a törésre, és ők jóváhagyták. Bemázolták!

Íme a Dániel 9.3-20-ban mutatja be az Úr, hogyan kell a törésre állni, és hogyan kell aranyat, ezüstöt, drágakövet építeni a falba, a törésbe. Mondanom sem kell, hogy Dániel azok közé a kevesek közé tartozott, akik félték az Urat és szívük szerint szolgáltak annak az Istennek, akit ők ismertek.

Valahogy nagyon kézenfekvő lenne, ha így imádkozna a romlás közepette: „Hálákat adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek!” (Luk.18.11) De nem! Dániel ismerte Istent, és ismerte magát is. Tudta azt, hogy ő is csak irgalomból él. Azért mondja a 18. versben: „… mert nem a mi igazságunkban, hanem a Te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük Elődbe a mi esedezésünket!”

Íme a prófétai lelkület: meglátni a törést a falon! A nagy törést! Olyan a magatartása, mint Ézsaiásnak: „Jaj nekem! Tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom!” (Ézs.6.5) Igen! A Seregek Urát meglátni és magamat is igazán! Akkor mondom mindig: jaj nekem! És csak kegyelem és irgalom eleven szene tisztíthat meg engem!

Beismerni a romlást és meglátni, hogy nincs békesség! Azután felállni a törésre, mint aki részese annak. Odaállni a bűnösök nevében, mint bűnös, mint aki nem tartja magát különbnek a többinél. És azután falazni. „Uram. Te megtartod a szövetséget! Uram, Te hoztad ki e népet Egyiptomból hatalmas kézzel! Uram, Tiéd az igazság! Uram, az irgalom és bocsánat a Tiéd! Uram, a Te nevedére! A Te nevedért! A Te nevedről neveztetik a Te néped!

Igen! Ez jó fal! Erős kőszikla az Isten ígérete, kegyelme, hűsége, jósága. Ezek után mit mondjunk? Nincs baj a családban? A gyülekezetben? Az életemben? Isten keresi, hogy ki látja a törést. Isten keresi, ki állna a törésre? Alázatosan, magát megalázva és falat falazni hittel, reá támaszkodva Isten Igéjére!

Mi gátol meg bennünket ez áldott szolgálatban? A mi önigazságunk! Kinőttünk. Nem vagyunk már „senkik”! Valakik lettünk! Tisztítsuk meg magunkat az önigazságtól! De egyet ne felejtsünk el! Lehet a fundamentum jó, de az épület, amit ráépítettünk, rossz! „Ki-ki azonban meglássa, mi módon épít rá! Ha valaki fát, szénát, pozdorját épít, és törés keletkezik az ilyen építkezésen, ne álljunk a törésre és ne javítsuk ki az ilyen falat, hanem adjuk tűzbe még itt és most, hogy „ami halandó, nyelje el azt az Élet!”

Ne harcoljunk kialakult szertartásokért, vének rendeléseiért, tantételekért, felekezetekért, vallásért! Mindez „ama napon” megég! Arra figyeljünk, hogy ne támadjon törés a „hit-falon”! „Az igaz semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó!” (Zsolt.112.6-8)

P.G.

PG024

„BIZONY, HITTEL JEGYEZLEK EL TÉGED MAGAMNAK,

ÉS MEGISMERED AZ URAT!”

(Hóseás 2.19)

Földi viszonylatban is törvényszerűen gyakorlatban van kultúr és nem kultúr népek között, hogy mikor egy férfi eljegyez egy nőt, ajándékot ad neki és ezt „jegyajándéknak” nevezik. Eljegyzési ajándék! Ez Istentől adott rend!

Letagadhatatlan tény azonban az is, hogy a földi ember eljegyzése nem biztos. Megtörtént már, hogy az eljegyzési ajándékot, mivel nagyon értékes volt, az eljegyzés felbontása esetén vissza kellett adni, vagy visszaperelték! Isten igéje bemutatja az isteni eljegyzés jellegét, értékét, és az Úr Jézus szavaival élve: „Egy jóta sem múlik el, mígnem minden beteljesedik” (Máté5.18). És ezt megerősíti a Máté 24.35-ben: „Ég és a föld elmúlnak, de az Én beszédeim semmiképpen el nem múlnak!” Ezért Dávid megvilágosítva Isten szellemétől (Lelkétől) így kiált fel: „…Uram, Isten…íme szólasz a te szolgádnak háza felől messze időkre valókat, és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!” (II.Sám.7.19)

Nézzük hát, mit mond az Úr az Ő eljegyzéséről:

„Én eljegyezlek téged magamnak…” Nem valamilyen felekezetnek, ha még olyan szép egyházi rendje van is, és szép liturgiája, és fennkölt történelme, elöljárói, reformációja. Nem is az „ezeréves birodalomnak” jegyzett el, hanem Önmagának! Ha eljegyzett vagyok, tudnom kell, kié vagyok!

„…örökre…” Ezt az eljegyzést nem lehet felbontani! Ha te el vagy jegyezve Istennek, nem bonthatod fel soha! Ő pedig nem is akarja felbontani! Ha nem ez az igazi „Sabbath”, akkor nincs Sabbath! Nincs nyugalom! Azt mondta az Úr: „…és Én kérem az Atyát és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké!” (Ján.14.16) A bűnbocsánat, amit kaptunk, örök! A szeretet, amivel elárasztott, mindvégig az!  Az élet, amit a Fiúval kaptam: örök!

„LELKEM MÁR AZ ÖRÖK ORSZÁG ÖRÖK HONPOLGÁRA,

NEM FÖLDI KINCS, DRÁGA VÉR VOLT ANNAK ÖRÖK-ÁRA.

TÖKÉLETES ADOMÁNY EZ;  ISTEN AJÁNDÉKA,

NEM RONTJA AZT A VÁLTOZÁS VAGY ANNAK ÁRNYÉKA.

ÖRÖK SZOMBATBAN PIHENEK, NINCS MÁR TÉGLA-KOSÁR!

LEHULLT EGYIPTOM IGÁJA! NEM SODOR SZENNYES ÁR!

FELSZABADULTAN ÉNEKEL BENNEM SZELLEM-LÉLEK!

LEGYEN AZ ÚR ÖRÖKKÉ ÁLDOTT!  ÍM, ÖRÖKKÉ ÉLEK!

„…és pedig igazsággal…” Nem egy olyan emberrel találkoztam, aki úgy tesz, mint Pilátus: „micsoda az igazság?” (Ján.18.38) Keresik az emberek az igazságot, telnek az évek és marad a tudatlanság, marad a rabság! „Hogy keressék…ha talán kitapogathatnák…és megtalálhatnák, jóllehet nincs messze egyikőnktől sem…” (Apcsel.17.27-28) Tudjuk meg, hogy halálosan rosszul van feltéve a kérdés: „mi az igazság?” Soha senki nem találta meg az igazságot így! Mert az igazság nem „mi?”, hanem: „Ki”! Az igazság nem tárgy, hanem személy! „Én vagyok az Igazság, az Út és az Élet”! – mondja Urunk Jézus. (János14.6) „És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” (János5.40.) És erre az Igazságra nem mi tanítjuk az embereket, hanem: „Tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az Igazat…” (I.Ján.5.20.)

„…és ítélettel…” Senki sem kerülheti ki ezt az ítéletet! A golgotai kereszt ez! „Ott Ő, a bíró halt meg értem…” (Hall.387.) Az Úr halt meg értem! Nem helyettem! Én vele együtt meghaltam! (II.Kor.5.15.) Én az én gonosz kezeimmel feszítettem meg a Dicsőség Urát, és az Ő halála lett az én életem! Ez az ítélet, amivel eljegyzett engem az Úr!

„…kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.” Nem kell a kegyelem és irgalom a gazdagnak! Kegyelem, irgalom annak kell, aki ezt kiáltja kétségbeesetten: „Oh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róma7.24.) Csak az dicsekedhetik az irgalommal, kegyelemmel, aki bevallja, hogy rászorult. Nem tudott fizetni, és eladósodott halálosan! „mert eladattunk én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket…” (Eszter7.4) Mit tud adni az ilyen nyomorult ember? Mit ígérhet? Lehet még lejjebb jutni? Nem! Teljesen rászorul a kegyelemre!

„Bizony, hittel jegyezlek el magamnak…” Íme a hit, mint Isten Atyánk „Jegyajándéka”! Tehát nem a bennem levő, atyámtól örökölt hitkészlettel kell hívő legyek! Ennek az ajándéknak „kezdeményezője és bevégzője” Jézus Krisztus! (Zsid.12.2) Ez a hitajándék „a szenteknek adatott”! (Júd.3.) Ez a jegyajándék egyenlő értékű az Ábraháméval, a Dávidéval, Péterével, Páléval! (II.Pét.1.1) Ez a hit a Krisztus hite! A Jézus hite! (Róma3.26;Jel.14.12) Akinek ilyen hite van, az „elérte hitének célját, a lélek üdvösségét”! (I.Pét.1.9) Ha befogadtad ezt az ajándékhitet, akkor „bizonyságtételed van önmagadban”. (I.Ján.5.10) Vagyis magadban hordod a bizonyosságot! Az Övé vagy!

„…és megismered az Urat.” Az Úr megismerése = örök élet! (Ján.17.3) Pál így ír a galáciabeli hívőknek: „Most azonban, hogy megismertétek az Istent, miként tértek vissza ismét gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok?” (Gal.4.9) Mi hát a mi teendőnk, minekutána megismertük az Istent? „növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében!” (II.Pét.3.18.) Az „üdvözítő kegyelem” nem növekszik! Teljesen nekünk adta az Úr! De nekem növekednem kell a kegyelemben! Fiúvá válásom tökéletes, de növekednem kell a gyermekkorból a férfiú korra! (Ef.4.13-14)

Legyen áldott Isten Atyánk jóságáért és hozzánk való tökéletes szeretetéért!

Ámen.   

Pócsy G.

PG025

Máté 2:4-5 „Hol van a zsidók királya?”

„És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta vala meg a próféta”! Az Ige figyelmeztet, hogy „senki ne bölcselkedjék feljebb mint ahogy kell bölcselkedni, hanem józanon bölcselkedjék…” (Róma 12:3). Ez a szellemi józanság alapvető feltétele a normális keresztyén életnek (1 Péter 5:8). Az igehirdetésekben is a józanság legyen a mértékadó. Sokszor átveszünk kifejezéseket anélkül, hogy megvizsgálnánk az Ige fényében, hogy helyénvaló-e. Így elveszítjük az Ige valódi mondanivalóját. Ilyen például a gyakorta használt kifejezés: „engedd, hogy Jézus benned megszülessen”! Ez egyike azoknak a fogalmaknak, melyeket nem lehet alátámasztani az Írásokkal. Volt idő mikor magam is használtam, de Isten Szelleme megmutatta, hogy nem Írásszerű és megmutatta azt is, hogy mi a „valódi” kijelentése.

Jézus, a Krisztus egyszer született, egyszer feszíttetett meg, egyszer halt meg és egyszer támadt fel. A hely is meg van nevezve: Betlehem, Golgota, sziklasír és közel a Golgotához.

Nem születik tehát Jézus a Krisztus senkinek a szívében, hanem a megtérő ember születik újonnan a Krisztus Jézusban. Az Úr Jézus senkinek az életébe nem lép be mint kisded Jézus, hanem mint uraknak Ura és királyok Királya! Az újjászületett ember kell a kiskorúságból eljusson az érett férfiúságra.

Életbevágóan fontos, hogy tudjuk: az újteremtés tökéletes! (Efézus 4:24). Istentől született! (János 1:13). Nem vétkezik! Nem cselekszik bűnt! Nem esik bűnbe! (1 János 3:6, 9 és 5:18). A fent említett kijelentésnek - amint látjuk - különös jelentősége van. Tehát, az újjászületett ember születésének első napján bizalommal és hittel tekint az Istenre, Atyára, mert ismeri, tőle van! Kapcsolata személyes, imája hivő ima, harcra hit harcra. Helyesen fél Istentől és öröme jó öröm. Tudja immár, hogy nem a cselekedetek teszik tökéletessé, hanem Isten tette tökéletessé a Krisztus Jézusban (Zsidók 10:11). Igyekszik, hogy a járása is legyen napról-napra tökéletesebb, de ne mondja, hogy már elérte, hanem célegyenest nekidől a jutalomért! (Filippi 3:13-14).

Ne mondjuk hát azt, hogy ha valaki hitetlenségben imádkozik, hogy azért van mert még kezdő. Megtérés előtt csak egyfajta jó ima van. A vámszedő imája: Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek! Kornélius is könyörgött megtartásáért noha nem volt nyilvános bűnös. Megtérés után minden ima szombatból (Sabbath = nyugalom ) kell induljon, akár könyörgés, akár hála, akár imádat.

Az „újteremtés” az Isten őrizete alatt van és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Az Úr Jézus, mint újteremtés jött le a Földre és noha nem őrizték erős fegyveresek, sem erős várba nem volt elrejtve, noha Ő maga is tehetetlen kis gyermek volt aki magát meg nem védhette, tökéletes védelem alatt növekedett mert maga az Isten őrizte!

Az „újteremtésnek” Isten adja a növekedést. Ő adja az életet. Ő adja a növekedést is (1 Korintus 3:5-6). Isten szolgái plántálnak, öntöznek, amint kinek-kinek az Úr adta.

Fogadjuk el hát az Ige bizonyságát! Nem egy kis Jézuska születik bennünk, hanem egy nagy hatalmú Úr! Mi pedig Őbenne, mint „most született csecsemők, a tiszta hamisítatlan tej után vágyakozunk, hogy azon növekedjünk” (1 Péter 2:2). És tudjuk meg, hogy az új élet, amely az „új teremtésben” van, enyészhetetlen! Aki evett az „örökélet fájáról”, az halhatatlan és örök élete van. Megmásíthatatlan tény ez! (1 Mózes 3:22), (Zsidók 7:16). Ez nem titőletek van. Isten ajándéka ez! (Efézus 2:8).

Ne akard rábeszélni az Istent, hogy legyen irgalmas, kegyelmes, hanem hidd el, hogy Ő az és áldjad Őt ezért, és imádd, mert „a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberhez való szeretete megjelent, nem az igazságnak cselekedeteiből amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságból tartott meg minket, az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által, melyet kitöltött ránk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által”!

(Titus 3:4-6).

PG026

„MEGMONDATOTT A RÉGIEKNEK…,

ÉN PEDIG AZT MONDOM NÉKTEK…”

Ez év szeptember hónap 27-én temették gyülekezetünk legfiatalabb tagját, a szüleitől örökölt vallása rítusa szerint. E fiatal teremtés első gyermekét várta, meghalt még szülés előtt. A kisfiút császármetszéssel vették ki belőle és így a gyermek életben maradt, az anya meghalt. Nos, e rendkívüli eset arra indította a prédikátort, hogy rendkívüli prédikációt tartson, tele gyásszal, szomorúsággal, sírással. Ha meg akarta ríkatni a hallgatóságot, sikerült is neki. Bizony a zsebkendők nem maradtak szárazon!

Íme az Ige, melynek alapján tartatott az igemagyarázat: „Ha madárfészek akad elődbe az úton, valamely fán vagy földön, madárfiakkal vagy tojásokkal és az anya rajta ül a fiakon vagy a tojásokon, meg ne fogd az anyát a fiakkal egyben, hanem bizony bocsásd el az anyát és a fiakat fogd el magadnak, hogy hosszú ideig élj!” (V.Móz.22.6-7) És szinte előttünk állt egy Isten, aki mitőlünk elvárja azt, amit Ő nem tesz meg! Hiszen mentegette az igehirdető Istent, beszélt az Ő kifürkészhetetlen akaratáról, de egy biztos, semmi nem hallatszott a halál legyőzéséről, Krisztus győzelméről, Isten dicsőítéséről! Nem bírtam végighallgatni és otthagytam a temetést és velem együtt még néhányan.

Aztán megkértek a testvéreim, akikkel közösséget ápolunk, hogy kérjem az Úrtól az említett Igék újtestamentumi üzenetét, és nekem is vágy támadt a szívemben, hogy a „kegyelem” pünkösd utáni hangját halljam a törvény szavai után! És íme, ezen Igét kaptam: „…a törvényben a jövendő jóknak árnyéka és maga a dolgok képe van meg…” (Zsid.10.1.)

Azután így folytatta tanítást jó Urunk a „kenet” által: „Megmondatott a régieknek…én pedig ezt mondom néktek…”. (Máté5.21-22,27-28,31-32,33-37,38-42,43-44) „Mert a papság megváltozásával szükségképp megváltozik a törvény is” (Zsid.7.12.) Megvan ugyan írva, hogy „Ne kösd fel a nyomtató ökörnek a száját!” , de „Avagy az ökrökre van-e Istennek gondja? Nem érettünk mondja-e Isten?” (I.Kor.9.9-10)  Ha tovább megyünk, ezt mondja az Úr: „Nemde két verebet meg lehet venni két fillérért? És egy sem esik le azok közül a földre Atyátok akarata nélkül! Nektek pedig a fejetek hajszálai is számon vannak tartva. Ne féljetek azért, ti sok verébnél (madárnál) drágábbak vagytok!” (Máté10.29-31)

Ha megmondatott a régieknek: „a fiakat elveheted, az anyát ne bántsd!”, én pedig azt mondom néktek: „nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők és ivadékaik velük együtt megmaradnak!” (Ézs.65.23.) Tehát sem az anyát, sem a fiakat nem lehet már elvenni! Nem mondd a te szívedben, hogy ez merészség! Nézd és lásd: „eltörölte a halált! Világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által!” (II.Tim1.10.) Igen! A halál le van győzve! Ha megengedték volna, hogy én szolgáljak, arról beszéltem volna, hogy „boldogok, akik az Úrban halnak meg (már most)! (Jelenések 14.13.róm.kat.ford.) Elmondtam volna, hogy drága elköltözött testvérünk már most boldog, mert Isten mondja, hogy boldog. Ő az Úrban halt meg! Nem egyszer szenvedte el azoknak a gyalázkodását, akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét, mikor bizonyságot tett nyilvánosan hitéről! De Isten azt mondja, hogy az eltávozott testvérünk már most boldog! És lehetetlen, hogy Isten hazudjon! (Zsid.6.18.) Ha pedig ez így van, akkor jól nézzük meg hogy sírunk! A sírásunk nem fakadhat a keserű reménytelenségből, nem lehet a kétségbeesésnek, hitetlenségnek a jele. Lehet könnyezni a korai elválás miatt, de Isten Atyánk dicsőítése nem szenvedhet csorbát azért, mert temetünk! Urunk Krisztus Jézus legyőzte a halált és nekünk azt mondja jó Urunk: „Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meglesz a te cselekedeteidnek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen ellenségeiknek (halálnak) földéből térnek vissza…” (Jer.31.15-17)

Így tehát vérző szívvel és könnyek között dicsőítjük Isten Atyánkat Krisztusért, aki „LEGYŐZTE A HALÁLT!”

Ámen.

1982. Pócsy Gusztáv

PG027

MI ATYÁNK… (Mát.6.9-13)

Úri imádság? Így nevezte el egyszer valaki. És így vették át később, noha nem az Úr imája, hanem a tanítványoké, Pünkösd előtt. Kérték az Úr Jézust: „taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította az ő tanítványait!” (Luk.11.1) Pünkösd előtt még nem töltetett ki a Szent Szellem, mert az Úr Jézus még nem dicsőíttetett meg, azaz nem feszíttetett meg! Pünkösd után már nem kellett tanítani a tanítványoknak, mert lettek Istentől tanítottak! (Jer.31.34) Az Új-szövetség Igéje így szól: „Nektek kenetetek van az Úrtól, és mindent tudtok!” (I.Ján.2.20) És az Ige bizonysága szerint a „Kenet megtanít mindenre”! (I.Ján.2.27) Pünkösd után nincs többé előírt szertartás, liturgia, sem megszabott, előírt imádság! Most már a Szent Szellem indíttatására imádkoznak a hívek. A Mi Atyánkban arra tanította az Úr a tanítványokat, hogy kérjék azt, ami beteljesült Pünkösd után. Urunk így jelenti a Ján.17.4-ben: „… elvégeztem a munkát, melyet rám bíztál, hogy végezzem azt!”

• MI ATYÁNK! Nem csak a zsidóknak mondta az Úr: „ha az Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem… ti az ördög atyától valók vagytok…” (Ján.8.42-44) Ne mondja senki, hogy ez csak az istentelen zsidóknak szólt. Íme, a tanítványoknak is ezt kellett mondja: „ha szeretnétek engem, örvendeznétek.” (Ján.14.28) Isten csak annak lett valósággal az Atyja, aki Tőle született! (Ján.1.12-13;3.6) Nos, Pünkösd után beteljesedett ez a kérés. „… ti az élő Isten temploma vagytok, mint az Isten mondotta: lakozom bennük és közöttük járok… de leszek nektek Atyátok és ti lesznek nekem fiaimmá… azt mondja a mindenható Úr!”  (II.Kor.6.16,18) „Mert a Megszentelő (Jézus Krisztus: Zsid.10.10) és a megszenteltek Egytől valók…! (Zsid.2.11)

• KI VAGY A MENNYEKBEN! Mégpedig „hozzáférhetetlen  világosságban” lakozik, akit az emberek közül senki sem látott és senki sem láthat…” (I.Tim.6.16) De miután Urunk elvégezte a munkát, most így szól az Ige: „… magasságban és szentségben lakozom, de a megvetettel és alázatos szívűvel is…” (Ézs.57.15) Ez ígéret volt és beteljesedett – Pünkösd után. Ember nem láthatja Őt élvén, de akik Krisztussal megfeszíttek – és Vele együtt meghaltak -, azok látják az Isten dicsőségét fedetlen arccal. (II.Kor.3.18)

• SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED! Az Ószövetségben sokféleképpen próbálták megszentelni Isten nevét! Nem merték kiejteni e nevet: „Isten”. Ha le kellett írni az írástudóknak, akkor megfürödtek! És annyiszor mosakodtak meg, ahányszor leírták. Nehogy „felvegyék hiába”, inkább kerülő szavakkal beszéltek róla. De Pünkösd után „megszenteltettünk egyszer s mindenkorra a Jézus Krisztus testének megáldoztatása által!” (Zsid.10.10) Most így szól az Ige: „Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben…” (I.Pét.3.15) Az Ő nevét viseljük és azt mondja Urunk: „Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban!” (Ján.17.19) És mivelhogy ők a „győzők” (I.Ján.5.4-5), „felírom rá az én Istenemnek a nevét… és az Én új nevemet…! (Jel.3.12)

• JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! János azt hirdette: „Betelt az idő és elközelített az Istennek országa!” (Márk1.15) Az Úr Jézus is ezt hirdette, mielőtt megdicsőült! (Ján.13.31-32) De azután megmondotta az érdeklődő farizeusoknak, hogy Isten országa nem szemmel láthatólag jön el. „Isten országa ti bennetek!” (Luk.17.21) Ez volt a reménylett ígéret! És beteljesedett! Pál apostol így jelenti meg: „mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Szellemtől való öröm!” (Róm.14.17) Íme megjelent Isten országa! Íme eljött! Ma emberek sok-sok ezrei vallják, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére! (Fil.2.11)

• LEGYEN MEG A TE AKARATOD! „… megvizsgáljátok, mi az Istennek kedves, jó és tökéletes akarata” (Róm.12.2) Valóban vizsgáljuk hát meg! „Az pedig az Atyának az akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon!” (Ján.6.39) Pünkösd után beteljesedett Isten akarata! „Mi tudjuk, hogy a mi ó emberünk Vele együtt megfeszíttetett…” (Róm.6.6) Mi tudjuk, hogy Krisztussal  meghaltunk, Krisztussal feltámadtunk, életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben! Mi tudjuk, hogy Krisztus lett a mi életünk (I.Ján.5.11), és tudjuk, hogy mikor eljön, mi is eljövünk Ővele együtt dicsőségben! (Kol.3.1-4) Most mi is tanuljunk ennek a csodálatos isteni életnek a birtokában ezt mondani: „mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied!” (Márk14.36)

• A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA! Pünkösd után ezt mondhatja a hívő ember: „van nekem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok! Az én eledelem az, hogy Annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem!” (Ján.4.32-34) Oh, megismertem az Istent, és azt mondom Róla: „Eledelt ád az Őt félőknek, megemlékezik az Ő szövetségéről örökre!” (Zsolt.111.5) Most már merészelem mondani: „mindenki szemei Tereád vigyáznak, és Te idejében megadod eledelüket! (Zsolt.145.15) Ha Isten gyermekének egy nap nem lesz kenyere, akkor ő nem csalódott az Istenben, hanem azt tanítja nagy bizalommal: nekem ma ez kell! Atyám adta! Ha nem adott nekem drága Atyám, akkor az nagyon jó, még ha azt mondaná is testem, hogy rossz! Oh, mennyivel magasabb ez az ima, mint a pünkösd előtti!

• ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK! A Máté 18-ik részében leírt gonosz szolga én vagyok! (Mt 18,21-35) Magamra ismertem! Nem csak a megtéréskor, hanem azóta is! Bizonyosan tudom, hogy az emberi természet képtelen megbocsátani! Úgy megbocsátani, ahogy Isten bocsát meg! Pedig az Úr csak egyféle bocsánatot ismer el: „… az ő bűneikről és álnokságaikról meg nem emlékezem! (Zsid.10.17) Pál azt mondja, hogy ő még nem érte el a tökéletességet, de igyekszik azokat, amik a háta mögött vannak elfelejteni! (Fil.3.12-14) És íme most már hatalmában áll úgy megbocsátani, ahogy Isten megbocsát! És azt mondom: úgy bocsátok meg az ellenem vétkezőnek, ahogy Isten nekem megbocsátott 10000 talemtumnyi adósságot; és ahogy él bennem ennek áldott tudata, de könnyű lett egyszerre megbocsátani azt a hitvány 100 dénárt, aminél többel soha se vétkezhet ellenem senki!

• ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! Íme a Pünkösd utáni kijelentése az Igének: „Teljes örömnek tartsátok atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek! Boldog ember az, aki a kísértésben kitart! Senki se mondja, mikor kísértetik: Istentől kísértetem, mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért!” (Jak.1.2,12-13)

• DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL! Ő megszabadította azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak! (Zsid.2.15) Erről így tesz bizonyságot a Szent Szellem Pál apostol száján keresztül: „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából és átalvitt az Ő szerelmes Fiának országába!” (Kol.1.13) És most így bátorítja az Övéit: „… ti ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen, akinek álljatok ellent, erősek lévén a hitben…!” (I.Pét.5.8-9) Isten gyermekeinek uralma erősebb, mint a halál uralma! (Róm.5.17) Áldjátok az Urat, mert jó…, ezt mondják az Úrnak megváltottai, akiket megváltott a szorongatónak kezéből!” (Zsolt.107.1-2)

• MERT TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG! Csak akinek az életében megvalósult Isten országa, csak az mondhatja igazán ezt! A tiéd! Mert áron vétettünk meg és nem a magunkéi vagyunk! (I.Kor.6.20) Így boldogan mondom: Övé a hatalom! Isten hatalma őriz az üdvösségre, amely készen van. (I.Pét.1.5) És az Övé a dicsőség is , enyém pedig orcám pirulása! (Zsolt.115.1;Dán.9.7) De tudom dicsőíteni ezt a csodálatos Atyát azzal a dicsőséggel, amelyet az Úr nekünk adott! (Ján.17.22;Róm.8.31)

ÁMEN.

Pócsy G.

PG028

Zsolt.37.4-5

„Keressétek először Istennek országát…” (Mát.6.33)

Mikor a „hit útját”, a „kereszt útját” hirdetem, újra meg újra találkozom hívőkkel, akik érthetetlennek, járhatatlannak vallják ezt az utat, és nem is tartják „kívánatosnak”! (Ézs.53.2)  És nem „láttatós”! (Józs.22.10) Hol vannak a nagy eredmények? Imameghallgatások? Elszakadás a világtól? Hol van a nagy láttatós szentség? Mire jutottál? Mit tudsz felmutatni?

De Isten igéje azt mondja: „Az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van!” (I.Sám.16.7)  Így meglátjuk, hogy a hívő élet nem „ritka nagy pillanatokból” tevődik össze, hanem a „rejtett hétköznapok” Istennel járásának története! Az Ige tanúbizonysága szerint nem kellene addig Isten elé járuljak kéréseimmel, míg nem tisztáztam az Istenhez való aznapi viszonyomat! Helyzetem „örökre” tisztázva van, de állapotom szerint naponta be kell álljak a helyes irányba. Tudom már – hála legyen Neki érte -, hogy elszakíthatatlan, örök kapcsolatom van Vele, de naponta kell, hogy Ő legyen nekem az első. Mindennapi döntéseim Őreá épüljenek, akaratom az Ő akaratára támaszkodik, mert „bizalmamat Belé vetem, reményem csak Krisztus csupán.!” Nem úgy, hogy állandóan gyötröm magam, vajon Isten akarata-e az, amit én akarok? Hanem úgy, hogy minden akaratom felé odafüggesztem, mint „legdrágábbat”: „… ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te!” (Mát.26.39) Nem engedhetem már, hogy elmozduljon a „mozdíthatatlan alap”, Krisztus! De hát az nem is mozdul el! Nem! De az én járásom, az én akaratom elmozdulhat! És akkor? Vissza a „boldogság forrásához”, az Úrhoz! Többet soha sem fakadhat az én örömöm abból, amit Istentől kérek ezután, hanem abból, amit eddig kaptam a Jézus Krisztussal!

Egy hívő szív ebben az állapotban így beszél: „és ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket; és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kérünk Ő tőle! (I.Ján.5.14-15) És megtörténik a mindig megújuló „rejtett csoda”: megsemmisül bennem minden epekedés, amely rontja az életemet. Igen! A szívem örvend az Úrban a megváltásért, a bűnbocsánatért, a mennyei örökségért, biztonságért, igazságért, istenfiúságért! „… dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is…” (Róm.5.2-3) „… annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért…” (II.Kor.12.10) Nem zavarhatják meg a körülményeim a gyönyörködést az Úrban! Sem az érzéseim, melyek lelkemből fakadnak! Előbb gyönyörködj az Úrban „minden körülmények között”, és akkor kéréseid az Úr akarata szerint valók lesznek! Még a rajtam kívül vagy bennem lévő bűn sem zavarhatja már az Úrban való gyönyörködésemet! Mert nem tűröm már a bűnt teherként magamon! Isteni természet részese lettem, és gyötör a bűn jelenléte, és van útja az elrendezésnek. (I.Ján.1.9)

„Hagyjad az Úrra a te „Utadat”…” Ha az életem forró, akkor így beszélek: ”Krisztus az én Utam!” (Ján.14.6) Ha az életem hideg, akkor így beszélek: „Kicsoda az Úr, hogy neki engedelmeskedjem? Nem ismerem az Urat!” (II.Móz.5.2) A „lágymeleg” keresztyén így beszél: Isten áldja meg az én utamat! Imádkozom, hogy Isten akarja azt, amit én akarok! Minden „átkozott energiával” Istennek akar szolgálni, igyekszik olyan úton járni, hogy elnyerje Isten tetszését, és megveti az Istentől adott „egyetlen Utat”, Krisztus Jézust! Készakarva nem tudják, hogy „van ösvény és út, és szentség útának hivatik; tisztátalan nem megy át rajta, hiszen csak az övék az, aki ezen az úton jár, még a bolond sem téved el!” (Ézs.35.8) És ez az út Jézus Krisztus! Mondjuk ki bátran: csak akinek Krisztus Úr lett az útja, csak az tudja a saját útját Krisztusra hagyni!

És bízzál Benne, majd Ő teljesíti! Nem azt mondja az Ige, hogy bízzál abban, hogy majd teljesíti a te utadat, ahogy te elgondoltad! „Az Úr az Ő utának kezdetéül szerzett engem…” (Péld.8.22) Mikor ráhagyom az Úrra az én utamat, akkor lemondok a „szerzői jogról”, és megengedem az Úrnak, hogy úgy teljesítse, ahogy Ő jónak látja! Mert nem abban bízom, hogy az én elképzelésem, jótetszésem szerint teljesíti, hanem én bízom Őbenne, ez pedig teljesen lehetetlen addig, míg magamban is bízom! Bízom Őbenne, hogy megőriz saját magamtól!

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG029

„MENJETEK BE…!” (Mt.7.13-14)

Isten megváltói tervében csodálatos sorrend van és ezt a tökéletes sorrendet Isten nem változtatja meg. Itt nincs változás vagy változásnak árnyéka! Ha az ember elrontja ezt a sorrendet, akkor az isteni életnek csak valami utánzása születik.

A fent nevezett ige bemutatja az isteni sorrendet: először a szoros kapu, azután a keskeny út! Soha Pünkösd óta nem változott ez a sorrend. És mivel Isten igéje nem tart igényt az emberi elme elismerésére, kijelenti, hogy az ember születése erre a világra a tágas kapun keresztül történik! Még meg sem születtél és máris a széles úton vagy, mert a fogamzáskor azt kell mondjad: „Íme, én vétekben fogantattam és bűnben melengetett az én anyám!” (Zsolt.51.7.) Hamis tehát az a felfogás, hogy én nem engedem az én gyermekemet a széles útra! Csak jöjjön velem a gyülekezetbe!

Az isteni sorrend megrontásából fakad a másik nagy tévedés, miközben azt hisszük, hogy az Evangéliumot hirdetjük. Úton-útfélen és az imaházakban tartott evangélizálások idején megpróbáljuk több-kevesebb rátermettséggel rábeszélni az embereket, hogy megismerjék az igazságot és ezzel ismét megrontjuk az isteni sorrendet, mert nem mi kell értelmet adjunk az embereknek, hanem az Isten Fia jön el az ember életébe és ad értelmet! (I.Ján.5.20.) Ugyanúgy a keskeny útra sem juthat senki, hogy azon járjon, ha nem ment be a szoros kapun! Ez a kapu az Ige szerint pedig nem más, mint az Úr Jézus! Hiszen világosan kijelenti az Úr: „Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam megy be, megtarttatik…” (Jn.10.9) És ezen a kapun nem megy be semmi a régi életből, hiszen Jézus Krisztuson keresztül csak úgy mehetünk, hogy az Ő halálának hasonlatossága szerint Vele eggyé lettünk…hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is vele. (Róm.6.5-8)

Így lett valósággá Isten láthatatlan igazsága azok számára, akik a szoros kapun mentek be! „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme mindenek megújultak!” (II.Kor.5.17.)

Az Ige kijelenti, hogy a szoros kaput kevesen találják meg! Vajon miért? Mert ennek az ajtónak a bejáratánál nem élet van írva, hanem halál! „…aki elveszti az életét Én érettem, megtalálja azt!” (Mt.10.39) Ez a szoros kapu ilyen minősítést nyert az emberek szemében: „ Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a szárazföldből, nem volt neki alakja és ékessége és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos!” (Ézs.53.2.) Hiszen sok embernek tetszik ez a hír: Krisztus meghalt értünk! De ez a hír már nem tetszik az embereknek: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal.2.20.)

Szoros a kapu azért, mert semmi nem megy át rajta az első Ádámból! A kapun kívül marad akarásod, futásod, buzgóságod, átkozott energiád, de még természetes hited is! És ott a kapu előtt ott egy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen! És sír és azt mondja: „Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” –És akkor bemehet! Már bemehet. És a kapun belül megkapja az új teremtést, új nevet, új életet, új Szellemet, új világosságot, és íme minden új lett! A régiek elmúltak! Kinn maradtak! Isten előtt már nem léteznek. „Tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ő vele együtt megfeszíttetett…” (Róm.6.6.)

Csak az tagadhatja meg magát, aki a szoros kapun bement. Nem élhet senki Krisztussal, ha nem halt meg vele! A keskeny út a Krisztus útja. Csak aki Jézus Krisztuson bement, az járhatja ezt az utat. Csak aki meghalt Krisztussal, az ment be.

Azok, akik az eszükkel fogadták el az evangéliumot, abban élik ki vallásos életüket, hogy igyekeznek megtartani bizonyos felekezetük által felállított normákat, vallásos külsőségekben élik ki magukat és türelmetlenül sürgetik a más felekezetűeket, hogy fogadják el az ő felekezetük tanításait, rendelkezéseit. Igyekeznek távol tartani magukat a látható durva bűnöktől és megelégedetten ítélkeznek mások fölött!

Isten sorrendje ez: „…gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj! –Építs és plántálj!” (Jer.1.10.) Soha sem épít Isten szelleme régi alapra és addig nem lesz újjá minden, míg a régi áll! Ezért nem kívánatos a szoros kapu és van az, hogy kevesen vannak, akik megtalálják!

Ámen!

Pócsy Guszti testvér

PG030

„TE VAGY-É AZ…?” (Mát.11.3)

Az emberi elmének a bukottságára jellemző, hogy még megtérése után is kísérti az a látás, miszerint nem a hitetlenséget látja a legnagyobb bűnnek, hanem az erkölcsi bűnök valamelyikét. Így tud mentséget találni a hitetlenségre, elnéző a kételkedéssel szemben, de nem tud megindulni a gyarlóságok miatt, hanem rögtön ítélkezik. Nem egyszer hallottam olyan igemagyarázatot, amelyben így vagy úgy, de azt bizonygatták, hogy „még János is megkételkedett”, hogy a nyomorúságban mindenkinek meginog a hite!

Miért értik meg olyan kevesen az Ige rejtett üzenetét a Mát.11.1-14-ben? Újra látom, hogy sem az ész, sem a buzgóság, sem a jóindulat nem elég ahhoz, hogy az Isten Igéjének üzenetét tolmácsolni tudja.

Most nézzük meg, mit mond Jánosról az Írás! A küldött angyal azt prófétálta felőle, hogy

• betelik Szent Szellemmel
• sokakat megtérít az Úrhoz
• az Illésben volt Lélek erejével fog járni.

Mit mond róla az Úr Jézus? „Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-e, amit a szél hajtogat? Azaz nem lehet feltételezni róla, hogy olyan próféta volt, „akit ide-oda hányt a hab és a tanításnak bármi szele”. Igen! Hitében szilárdan állott, hiszen ő látta Istennek lelkét alászállani, mint egy galambot és Őreá szállni. És hallotta az égi szózatot, amint ezt mondta: „Ez amaz Én szerelmes Fiam, akiben Én gyönyörködöm!” Ő a Vőlegény barátja és hallotta Őt, és örvendezve örült a Vőlegény szavainak!

Mi hát a titka János magatartásának a börtönben? Míg szabadon munkálkodott, el nem űzte magától tanítványait, de hűségesen tanította őket, mondván: „aki hisz a Fiúban, örök élete van!” „Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: nem vagyok én a Krisztus!” Megmondta mindenkinek, hogy be kell fogadja a Fiút! Mintha mondta volna: mit járkáltok velem? Az én megbízatásom, hogy az Ő útját készítsem!

Íme Jánosnak nem volt szüksége újabb bizonyságra. Kinek kellett hát az újabb bizonyság? A rest szívű tanítványoknak, akik így szóltak neki egy alkalommal, mikor megtudták, hogy ő is keresztel: „Mester! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme az keresztel és hozzá megy mindenki! Igen! Hallgatták a Jézus Krisztusról szóló bizonyságot és restek voltak a hivésre. Nem használt nekik a hallott beszéd, mert nem párosították hittel!

Ez volt János utolsó, hűséges szolgálata az ő tanítványai felé. Ezek a vezető nélkül maradt, megzavarodott tanítványok újra hallották a hírt: „nagy próféta támadt miköztünk, és megtekintette Isten az Ő népét!” Elmondták hát az ő „legnagyobb prófétájuknak” (Mát.11.11) amit hallottak és az ő szájukba adta a kérdést. (Luk.7.18-19) És az Úr Jézus ugyanazt mondja nekik, amit János evangélista mond az első levele első részének 1-3 verseiben. „Amit láttunk szemeinkkel, amit hallottunk füleinkkel, tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük nektek az „örök életet”! „Mit látni mentetek a pusztába?” Egy embert, aki „betelt Szent Szellemmel!” Simeonnak kijelentette Isten a Szent Szellem által, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látják szemei az Úrnak Krisztusát. (Luk.2.25-31) És mit látott? „A Szent Szellem volt őrajta!” Azt látta, amit Isten neki megmutatott! Hogyan is kételkedhetett volna? A Szent Szellem volt benne! Mi különbség van a Szent Szellemmel megáldott hívő és a világ fia között? Akiben Isten Szelleme van, az nem kételkedik soha többé az Úr Jézus Krisztusban! Kételkedhetik cselekedete helyességében, gondolatai tisztaságában, látomása valóságában, de soha-soha Isten Fia személyében! Simeon nem kételkedett, János sem kételkedett! Mind a ketten Szentszellemmel voltak megáldva.

Igen! Ő Jézus Krisztusnak hű követe volt, és az Illés lelkének erejével járt. Illésnek lehettek hibás lépései, kételkedő képzetei, és voltak is gyarlóságai, de a hite az Ábrahámé volt, és ez volt a jellemzője: „Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenségben, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek!” (Róm.4. 20)

Ámen.

PG031

Máté15:23-28 „Csak ez az egy idegen”

„Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt.” Ott járt az Úr nyíltan, nem titkolta el magát, látták csodáit, hallották beszédeit, ott zengett a hívása a „szent földön”, az Atya bizonyságot tett mellette nagy jelekkel, - és azt kérdezték tőle Izráel fiai: „Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk? (Máté 11:3) És íme egy napon Szíria földén volt. A Biblia nem elégíti ki kíváncsiságunkat, hogy mi keresnivalója volt az Úrnak ott, de mivel Ő nem tett értelmetlenül semmit, bizonyára jó oka volt rá, hogy oda menjen. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy egy pogány asszony nagyon zaklatta az egeket imáival: „Jöjjön el a Te országod!”

Márk evangélista azt írta, hogy nem járt nyilvánosan az Úr Szíriában, hanem egy házban rejtőzött tanítványaival, nem akarta, hogy valaki észrevegye. Volt ott beteg elég, de nem figyeltek fel rá. Csak egy asszony! Bizonyára hallott csodás történetet a régi időkről és ezek között nemzete egyik hadvezérének, a szíriai Naámánnak csodálatos gyógyulásáról, akit Izráelben gyógyított meg egy próféta (2Kir.5:1-19) és lehet, hogy eljutott hozzá a hír is, hogy:  „… nagyobb van itt Salamonnál … nagyobb van itt Jónásnál … nagyobb van itt a Templomnál!” (Luk.11:31-32) Oh, hogy kívánta a találkozást! Nem is titkolhatta el az Úr magát! Nem lehet elrejtőzni a hit reménysége elől. Ami jellemző ennek az asszonynak a magatartására, hogy nem testi betegségből keresett gyógyulást. Azt még el lehet viselni, arra még csak akad egy jó teafű, kenőcs, de ki segít az ördög ellen? De nagy áldás, mikor valaki azt látja, hogy a legnagyobb gyötrelem a lelki gyötrelem. És az asszony „jött ki abból a tartományból!” Ez természetes! Ki kell jönni, ha találkozni akarsz Jézussal!

Azután kiáltott az asszony nem is egyszer, nem is kétszer. Tudta, hogy ez az egyetlen alkalom, most, vagy soha. És felelet nincs! Mi lehet a baj?  És a Szent Szellem megvilágítja az Úr szabályszerű magatartását. „Uram, Dávidnak fia!” Ez a megszólítás késztette az Úr Jézust némaságra. Ő csak Izráelnek „Dávidnak fia!” A samáriabeliek mikor felismerik, nem a „Dávid fiát” ismerik fel benne, hanem „a  világ üdvözítőjét, Krisztust!”

Először a nyugtalankodó tanítványokat csendesíti le az Úr. „Nem küldettem csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Földön jártában az Úr következetesen megmaradt e kijelentése mellett. Pál atyánkfia is követte ebben az Urat. „Először zsidónak, azután görögöknek!”

Azután szól az Úr az asszonynak is: „Engedd, hogy először a fiak elégíttesenek meg!” És most kemény próba alá veti az Úr belső magatartását Izráellel kapcsolatban. Oh, az „antiszemitizmus” nem új keletű áramlat. Szíriában is megvolt a zsidógyűlölet. Lehet, hogy az akkori idők arabja is gyaur-kutyának nevezte az Izráelitát. Hiszen a szíriai Naámán is azért háborgott, hogy neki a Jordánba kellett merítkezni. A megvetett zsidók megvetett folyójába?

„Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél?” (2Kir.5:12) Bizony az Úr Jézus tudja, hogy kinek mi a központi problémája. Mikor a kapernaumi százados kérését tolmácsoják az Úrnak, azt mondják Izráel vénei: „Méltó, hogy megtedd neki, mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építé nekünk!” (Luk.7:4-5)

És a büszke nemzetből származó katonatiszt ugyanúgy reagál, mint a szíriai asszony! „Nem vagyok méltó, hogy a házamba jöjj!” Szabályszerű volt tehát a Júdeában született „Dávid fiának” a hallgatása is, beszéde is, hogy megvizsgálja annak a kérelmezőnek Izráelhez való belső magatartását, aki Izráel házának javaiban akar részesülni. És az asszony vállalta az Úr beszédét: „Úgy van Uram!” Az Úr Jézus azt mondta a benne hívő zsidóknak: „Ha ti megmaradtok az Én beszédeimben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok…” (Ján.8:31-33)

És a zsidók nem maradtak meg az Ő beszédeiben, hanem ellenkeztek az Úrral.

Az asszony azt mondta: „Te ’ÉLŐ KENYÉR’, egy morzsa belőled erősebb, mint az ördögök hatalma! Tudom én, hogy a nép, amelyből való vagy bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok. Addig nem eresztelek el, míg meg nem áldasz!” És az Úr megáldotta!

ÁMEN. Pócsy G.

PG032

TEST ÉS VÉR!

Az egész Új Testamentumban öt helyen van egymással összekötve ez a két szó: „test és vér”! Kétszer Pünkösd előtt jelenti ki Isten Szelleme, háromszor pedig Pünkösd után, hogy mi az Isten gondolata a test és vér képességeiről szellemi dolgokkal, örökkévaló dolgokkal kapcsolatban. Ez a kijelentése Isten Igéjének nem a bukott test és vérről beszél, hanem a „test és vérről”, ahogyan megteremtetett!

Az első kijelentése az Igének a Máté 16.17-ben van megírva: „… és felelvén Jézus, monda néki: boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem az én mennyei Atyám!” Ezzel a kijelentésével Isten Szelleme egyszer és mindenkorra elutasította a test és vér minden erőfeszítését az „örökkévalóság” szolgálatából! És kimondja egyszer és mindenkorra, hogy a „kijelentést” nem az agy, az ész munkálja ki, hanem a mennyei Atya adja, akinek akarja! Így a Máté 16.17-et a gyors eszű (Péter) Simon nem értette, és íme ugyanabban a fejezetben ugyanaz a Péter újra szól, és mivel a kijelentés az Úrnál volt, Péterből a test és vér kezdett beszélni, és azon keresztül már szólhatott a sátán: „Mentsen Isten Uram! Nem eshetik meg ez Teveled!” (Mát.16.22-23) Mondjuk hát ki bátran, nem kiváló emlékező tehetség kell az Ige megismeréséhez, sem kitartó szorgalom, sem jól szervezett bibliaiskola, hanem Isten-ismeret, Szentszellem és az az igyekezet, amit ez a Szentszellem munkál az engedelmes szívben.

A második kijelentés így szól: „…akik nem vérből, sem a testnek akaratából… hanem Istentől születtek!” (Ján.1.12-13) A kijelentés kategorikusan kizár minden mesterkedést örökre és elutasít minden olyan próbálkozást, amely más úton, másképpen akarta, akarja „krisztianizálni” e világot! Nem áltathatja senki magát azzal, hogy ha nem is jól kezdődött, majd jól végződik az idők folyamán a rosszul kezdett keresztyénség. Nem! Ha a születés jó, akkor jó lesz a befejezés is. Az Istentől született életnek szentsége Isten szentsége, tökéletessége isteni tökéletesség, jelenje dicső, jövője még dicsőbb. Az Istentől született életet Isten őrzi (I.Pét.1.5). Ez az élet megjelenik dicsőségben, mikor a Fiú megjelenik, hogy ítéljen eleveneket és holtakat! (Mát.25.31)

Harmadik kijelentése Istennek így hangzik: „Azt pedig állítom, atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát…” (I.Kor.15.50) Ha Isten Igéje ilyen félre nem érthető módon tudtunkra adja a test és vérnek a sorsát, akkor miért erőlködnek a magukat keresztyéneknek nevező pásztorok, tanult és tanulatlan igehirdetők, hogy ők maguk és gyülekezetük tagjai megszelídítsék énjüket, testi indulataikat, és önuralmat gyakorolva jussanak be Isten országába?! Miért vizsgálgatják néha reménykedve, de többnyire kétségbeesve, vajon mennyire jutottak már el a Galata 5.19-21-ben? Megpróbálják metódusokkal, fenyegetésekkel, a test gyötrésével rávenni a test és vért, hogy hagyja el a bűnöket. Sóhajtozzák, hogy akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek! Mindenáron szeretnék megmenteni a testet és vért, vagy nincs nekik más, vagy nagy tudatlanságban vannak! De Isten kijelenti, hogy test és vér nem örökli Isten országát! Nem csak a bűnös test és vér, hanem az ártatlan test és vér sem!

Negyedszer kijelenti Isten Szelleme: „mert nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk…” (Ef.6.12) Íme, a kijelentés fényében világosan meglátjuk sok-sok küzdelmünk gyümölcstelenségének okát. Sok vereségünk, bukásunk oka az, hogy noha Isten kijelentette, mi mégis test és vér ellen harcolunk! Tusakodunk a testtel és vérrel, megpróbáljuk meg rendszabályozni, gyakoroljuk a testet, csillapítjuk a vért, és erőfeszítésünk nem koronáztatik meg, mert nem szabályszerűen küzdünk! (II.Tim.2.5) Mert sem metódusok, sem fenyegetőzés, sem rábeszélés nem használ, de idegcsillapító tabletták sem! Mikor eljön „ama gonosz nap” (Ef.6.13), akkor az ördög éppen azzal akar kicsalni a „nyugalomból”, hogy megmutatja tökéletlenségedet, testednek-lelkednek tisztátalan vágyait és rábeszél, hogy ezek ellen küzdjél, harcolj a tökéletességért! És te, aki tele szájjal énekled, hogy: „… a harc ki van már küzdve, győztes lett a kereszt!”, mégis ahelyett, hogy hálaadással megmaradnál a nyugalomban (Zsid.4.10), tusakodni kezdesz, de nem a sötétség világbírói ellen, hanem a testtel és vérrel!

A Biblia ötödik isteni kijelentése így hangzik: „De mikor Istennek tetszett… hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem… azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel!” (Gal.1.15-16) Ebben az Igében Isten Szelleme kijelenti az egyetlen szabályszerű küzdelmet, ha Isten szolgálatra hív! Azonnal! Egyáltalában elhiszik a mai szervezett keresztyénségben, hogy valakinek szól az Isten? Hogy ad Isten megbízatást valamelyik gyermekének? Oh, de megszegényedtünk! Hát elfogadhatja egy organizált gyülekezet, hogy valaki Isten szolgái közül „direkt” megbízatást kaphat? Hát akkor mire valók a pásztorok, főpásztorok, papok, főpapok, bizottságok, választott gyülekezeti tisztviselők? Na nem! Ez rendetlenség! Először jelenteni kell a feletteseknek. Ha jóváhagyja a Komitét! Addig nem! Ne mondjuk, hogy ezt csak Pál apostol mondhatta el! Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz! (Zsid.13.8) A szolgálatok különböznek, de Isten, aki adja a szolgálatokat, ugyanaz! (I.Kor.12.5) Mivel hogy már nem bíznak a Szentszellem vezetésében a gyülekezetben, így inkább emberi tekintélyekkel, emberi rendeletekkel helyettesítik. Olvastam hitvédő könyveket, és annyira megrémültek egyes tanítók a nyelveken szólás meg a gyógyítás adományának utánzása miatt, hogy inkább megtagadják a többi ajándékokat is. (Richard W De Haan) Éppen az Ige kategorikus kijelentésének elvesztése miatt összekeverik a sötétséget a világossággal! De nem veszik tekintetbe, hogy „a világosság a sötétségbe fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”! (Ján.1.5) És nem vesszük tekintetbe az Ige kijelentését, hogy: „… a juhok követik Őt, mert ismerik az Ő hangját! Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegennek a hangját!” (Ján.10.4-5) És ugyanígy elveszítjük szemünk elől e csodálatos valóságot: „… akiket Isten hatalma őriz az üdvösségre…” (I.Pét.1.5) Lehetetlenség két Úrnak szolgálni – mondja az Ige! Vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti… (Luk.16.13) Minden szó vagy tett, amely Istentől van, a bennem lakozó Szentszellem helyeslésével találkozik.

PG033

„EZ A FAJ SEMMIVEL SEM ŰZHETŐ KI,

CSAK KÖNYÖRGÉSSEL ÉS BÖJTÖLÉSSEL!” (Mát.17.21;Márk 9.29)

A hívő ember földi járása egész ideje alatt kell tanulja, hogy Isten Igéjét nem lehet megérteni, magyarázni, emberi értelemmel. Minden isteni rendelés elfajul és elhajlik az ember kezében a „valóság”-tól, ha emberi bölcsességgel értelmezzük. Így van ez a bemerítkezéssel, lábmosással, kenyértöréssel, böjtöléssel, könyörgéssel és más hasonló rendelkezéseivel az Úrnak, amelyek emberi magyarázat által ceremóniává, liturgiává lettek. Ezek felett azután nagy vitákat rendeznek, és felhasználják arra, hogy a különböző felekezetek kerítéseit minél jobban megerősítsék, és a keresztyéneket egymástól minél jobban elhatárolják. De mindég voltak és vannak hívő emberek, kik a különböző felekezetek keretein belül élnek ugyan, de azok fölé emelkedve ragaszkodnak a valósághoz és megtalálják az egységet Krisztusban. Ezek a hívők nem kijönnek a különböző felekezetekből, hogy új felekezetet alakítsanak, hanem találkoznak egymással és bensőséges testvéri kapcsolatot tartanak fenn; és mivelhogy ezt nyíltan megvallják, emiatt saját gyülekezeteik vezetői és a tagság nagy része bántalmazza őket, esetleg ki is vetik maguk közül.

A fent nevezett Ige az Úr Jézusnak a kijelentése, és emberi értelemmel mérve nem nehéz feladat. Önkénteseket kell verbuválni, akik hajlandók egy „jó ügyért” böjtölni, könyörögni, ehhez kell még kitartásra való buzdítás, és kész az alapfeltétele az „ördögűzésnek”!

Igen ám, de a Szentírásban más az értékjelzője és más a mértékjelzője a szavaknak! Így más értelme van a könyörgésnek, és más értelme van a böjtölésnek, mint ahogy azt közönségesen értjük.

„Ez a fajzat…” (Soi de demoni= démoni faj; román ford.) Démonok vesznek körül és kísértik az életünket, míg a földön járunk. Azért „nem vér és test ellen van nekünk (viaskodásunk) tusakodásunk… hanem a gonoszság szellemei (lelkei) ellen, melyek a magasságban vannak…” (Ef.6.12) Ezért vitézkedéseink fegyverei sem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására.” (II.Kor.10.4)

Az Úr kijelentése alapján megtudjuk, hogy különböző beosztású démonok vannak, különböző megbízatással. A fent említett fajzat nem űzhető ki mással, csak könyörgéssel és böjtöléssel! Mennyire fontos tehát, hogy tudhassuk, mi van elrejtve az emberi értelem elől e két feltételben: Könyörgés! Böjtölés!

„…könyörgéssel…” A könyörgések jó alapja ez: „Atyám! Ha lehetséges…” Ez nem azt jelenti, hogy kételkedném abban, vajon Istennek lehetséges-e az, amit kérek, hanem azt jelenti: nincs-e az Atyának más terve? Harmóniában van-e az Atya akaratával, amit kérek? Amiért könyörgöm. Minden könyörgésem tehát erre az alapra kell épüljön: „… mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te!” (Mát.26.39) Íme, nem valami gyötrődő, epekedő könyörgés ez, hanem könyörgés a „Sabbath”-ból. A nyugalomba jutott ember kérése ez! Olyan ember kérése ez, aki meg van győződve arról, hogy az Atya akarata a „legjobb”.

Márk evangéliuma 11.22-26-ban elénk tárja az Ige más oldalon, milyen feltétele van a valódi könyörgésnek: „… szívében nem kételkedik…! Nem észben, hanem a szívében! A Szent Szellem (Lélek) a szívben munkálkodik, és „Isten, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem (Lélek) gondolata, mert Isten szerint esedezik…” (Róm.8.27) Az Ige nyilván bizonyságot tesz, hogy ebben a ténykedésben nem vehet részt a „test” akarata, az „Én” gyalázatos epekedő vinnyogása ki van zárva ebből a könyörgésből.

Még egy alapvetően fontos tényről ad felvilágosítást az Ige: „És mikor imádkozva (könyörögve) megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van…” (Ne hordjatok terhet szombatnapon!) (Jer.17.21) Ne mondd: Oh, ez nem nehéz! Ez lehetetlen! Nem tudsz megbocsátani Isten szerint! Az, hogy már nem haragszol, hogy már megenyhült a szíved, hogy elmosta az idő, ez semmi! Ez nem megbocsátás! Ha azt mondom: megbocsátottam, de ha újra bánt engem ugyanazzal, akkor az is eszembe jut, amit azelőtt 10 évvel csinált ellenem, mások ellen – akkor nem bocsátottam meg Isten szerint! Az igazi megbocsátás ilyen: „… azt mondja az Úr, megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem!” (Jer.31.34) „Azután így szól: és az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem!” (Zsid.10.17) „… hátad mögé vetetted minden bűneimet!” (Ézs.38.17) Pál apostol átvitte a gyakorlatba és így tesz bizonyságot: „… egyet cselekszem, azokat, amelyek a hátam mögött vannak elfelejtvén…” (Fil.3.13-14) Láthatjuk hát, hogy csak az isteni természet képes így megbocsátani. Így azután nyilvánvaló, hogy csak az isteni természet tud jól könyörögni!

A könyörgésben kívánságainkat tárjuk fel Isten elé! És az Ige arra figyelmeztet, hogy „minden alkalommal hálaadással tárjuk fel…” (Fil.4.6-7) Mégpedig azzal a hálaadással, amely a megelégedett ember szívéből fakad. Ez nem előlegzett hálaadása azokért a dolgokért, amelyeket majd kapni fogok, mert kértem, hanem a „szombati nyugalomba jutott hívő szívének hálaadása, aki így énekel: „az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm…” (Zsolt.23.1) Aki szűkölködik, az ne próbáljon meg ördögöket űzni! Mert Isten országának ilyen megrendítő törvénye van: „akinek van, annak adatik!” (Luk.8.18)

És végezetül: „Ez az a bizodalom, mellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket! És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Tőle!” (I.Ján.5.14-15) Így tehát várhatjuk a könyörgéseinkre a választ, hiszen minden könyörgésünknek ugyanazon „Védjegye” van: „Semmiképpen ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te!”

„… böjtöléssel…” „Miért böjtölünk és Te nem nézed? Gyötörjük a lelkünket és Te nem tudod?” A jelenleg böjtölők nagy része sírja ezt! Böjtölnek és megegyeznek hívő emberek és vallásos emberek egyaránt, hogy a böjt az nem más, mint tartózkodás a testi eledeltől bizonyos időtartamra. (Román nemzetiségű hívők között elterjedt a böjtölés napjára ez az elnevezés: zi de jertfa= áldozati nap.) De ez a fajta böjtölés inkább hasonlít a fegyházakban gyakorolt éhségsztrájkra!

„Hát ilyen a böjt, amit Én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember a lelkét gyötri? Avagy ha mint a káka lehajtja fejét és zsákot, hamvat terít maga alá, ezt nevezed-e böjtnek és az Úr előtt kedves napnak? (Ézs.58.3-5) Az Úr előtt csak „kedves nap” van! A „Sabbath”. Csak aki „bement az Ő nyugodalmába”, böjtölhet igazi böjttel. Az ilyen ember „megnyugodott cselekedeteitől”, és nem böjtöl „perrel és versengéssel”! (Zsid.4.10;Ézs.58.4) Aki bement az Ő nyugodalmába, annak egy héten 7 szombatja van! A valódi böjtben nem akarok kieszközölni valamit Istentől tűzzel-vassal, hanem használom azt a hatalmat, amit az Úr nekünk adott! (Róm.5.17) Hiszen az Ige szerint: „minden a tiétek!” (I.Kor.3.21-23) „Álljatok ellene az ördögnek, erősek lévén a hitben!” (I.Pét.5.8-9) Mert azt mondja az Úr: „mikor böjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik hónapban és pedig hetven esztendeig; avagy böjtölvén nekem böjtöltetek-e?” (Zak.7.3-6) Ne legyen hát komor a nézésetek, mint a „képmutatóké”. (Mát.6.16) Mert a böjt nem fakadhat olyan szükség érzetből, amely miatt – Krisztussal a szívemben – boldogtalan vagyok!

Mi hát a szabályszerű böjt? „Hát nem-e az a böjt, amit Én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek…” (Ézs.58.6-7)

„FIACSKÁIM! OLTALMAZZÁTOK MEG MAGATOKAT A BÁLVÁNYOKTÓL!” (I.Ján.5.21) Ámen.

Pócsy G.

PG034

„EGY AKARATTAL! MINDEN DOLOG FELŐL!”

(Mát.18.19-20)

Talán az Ige egyetlen felszólításával sem éltek vissza annyira a keresztyén tanítók, mint a fent nevezett Igével! Sok-sok ezer tagot számláló olyan keresztyén irányzat van, ahol arra nevelik, biztatják a gyülekezeti tagokat, hogy „akarjanak”! Ezen tanítás prófétáinak, apostolainak vallomása szerint ők „úgy használják Istent, ahogy ők akarják”. És nem sokra tartják sem azokat a személyeket, sem azt a tanítást, ahol és akik arra tanítanak, hogy „egyetlen törekvésünk az legyen, hogy úgy használjon fel bennünket Isten, ahogy Ő akar!”

A Mát.18.19-ben valóban úgy néz ki, mintha Isten arra biztatna bennünket, hogy ha akarunk valamit, akkor nincs más dolgunk, minthogy kérünk valakit, akivel egy akaraton vagyunk „minden dolog felől”, és azzal vagy azokkal a személyekkel nekifogunk kérni mindent, amit csak akarunk, és megkapjuk! Istentől! Pedig az így akart kérések, ha beteljesednek is, nem Isten által teljesednek be!

Valóban, létezhet- e világon olyan csoda, hogy ketten vagy többen „egy akarattal lesznek minden felől”? Vannak ugyan most is olyan csoportok, akik egy akarattal vannak, de ha megvizsgálod őket, akkor kiderül, hogy nem minden felől! Kiderül, hogy ezen csoportok (klikkek) úgy vannak egy akaraton, hogy egy „erős ember” rányomta akaratát a tömegre! Életbevágóan fontos tehát, hogy megtudhassuk: vannak-e emberek, akik egy akaraton vannak minden dolog felől, és hogy lehetnek? Ez a kiinduló pont! Ha ezt megtaláltuk, akkor megoldódott az egész kérdés, és választ kapunk, mennyei választ erre a nagyon is égető kérdésre!

Még egy dolgot kellene tisztáznunk a különböző nyelvű bibliai fordításokkal kapcsolatban. A magyar fordításokból (Ceglédi, Kecskeméthi, Károli) és a Scofield (német) fordításból is az olvasható ki: ha ketten egy akarattal lesznek minden felől, (akkor) amit csak kérnek, megadja nekik az Én Mennyei Atyám! A magy. Róm. kat. fordításból és a román fordításokból így lehet olvasni: ha ketten egy akarattal lesznek minden dolog felől amit csak kérnek, (tehát abban legyenek egy akarattal, amit kérnek), megadja nekik az Én Mennyei Atyám!

Legyen áldott Isten, aki nem hagyott bennünket bizonytalanságban ebben az igen fontos igazságban, és Isten Szelleme „kijelenti” Isten akaratát, és nem marad semmi homályos azoknak, akiknek kenyerük lett az, hogy cselekedjék Annak az akaratát, Aki ezt az „akarást munkálja bennük az Ő Szelleme által”! (Fil.2.12) „Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok?” (Ján.7.17) Milyen nagyon fontos ez! Tudni az Ő akaratát! Pál apostol a Szent Szellem által így tesz bizonyságot a földi népéről Istennek: „mert bizonyságot teszek felőlük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem megismerés szerint! Mert Isten (akaratát) igazságát nem ismervén, és tulajdon (akaratukat) igazságukat akarván érvényesíteni, az Isten (akaratának) igazságának nem engedelmeskedtek!” (Róm.10.2-3) Hogy van hát az „egy akarattal”?

Vannak-e hát emberek a földön, akik egy akarattal vannak minden dolog felől? Vannak! Férfiemberek és nőemberek, akik megtanulták a megváltó Jézus Krisztustól a következő mondatot szívből elmondani: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te!”(Mát.26.39) Íme most érthetővé vált Isten Igéjének mondanivalója: „és ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat (minket) bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy meg vannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.” (I.Ján.5.14-15)

„Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok köztük!” Az Ő nevében összegyűlni azt jelenti, hogy semmit nem hoztunk magunkkal a felekezeteinkből! Semmit! Ahol az Ő nevében gyűlnek össze, ott Ő az Úr! Soha sem egy ember! Akkor nincs „kiváló személy”, most nincs szokás, vének rendelése, ceremóniák, emberi akarások. Elnémul az, aki beszélni „szeret”, lelepleződik minden saját akarás, és megbénul az emberi vezetés! Akik megtalálták ezt a „gyülekezetet”, azok már tudják, hogy ez a gyülekezet! A nagyobb, vagy kisebb szervezett összejövetelekbe el lehet menni és szolgálni is lehet, de mindig csak azzal, amit Isten adott! És Isten soha sem építi a felekezetet! De munkálkodik a felekezetekben, és Isten valóságos munkája mindég ellenkezést vált ki a tömegben. „… mert némelyek nem ismerik Istent! Megszégyenítésetekre mondom!” (I.Kor.15.34) Ha 19 évszázaddal ezelőtt Pál apostol ezt nyíltan kimondta, mi miért nem merjük ezt kimondani, azzal a módosítással: sokan közületek nem ismerik az Istent, megszégyenítésetekre mondom!

Ha a hívők a helyükön lennének, akkor nem tudnának együtt élni velük a hitetlenek egy és ugyanazon gyülekezetben, mert „… ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel? Ki lakhatik közülünk örök hőséggel?” (Ézs.33.14) Az Úr színe előtt és világosságában vallom, hogy a II.Kor.6.14-18 a gyülekezet helyzetéről beszél és nem másról!

Visszatérve alap-igénkhez, mondjuk ki bátran: nem azt jelenti ez a felszólítás, hogy egyezzünk meg abban, amit kérni akarunk, és egyeztessük saját akaratunkat, és kényszerítsük Istent, hogy adja meg, amit mi akarunk, hanem azt jelenti, hogy olyan lelkek gyűlnek össze közös imára, akik az Úr akaratát keresik, és csak azt akarják, amit az Úr akar!

„ANNAKOKÁÉRT NE LEGYETEK ESZTELENEK, HANEM MEGÉRTSÉTEK, MI LEGYEN AZ ÚRNAK AKARATJA!” (Ef.5.17)

Ámen.

Pócsy G.

PG035

Házasság az Ige mérlegén

(Máté 19.4-5)

Tisztázzuk mindjárt kezdetben, hogy a házasság e világi intézmény és nem az Eklézsia „örökkévaló” ajándékainak egyike. Isten édeni ajándéka az az egész emberiség számára. „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőtársat, hozzáillőt!”(I.Móz.2.18.) Tehát mikor a házasságot tárgyaljuk, tudnunk kell, hogy „e világ fiai házasodnak és férjhez mennek…”(Luk. 20.34.) És ami azt illeti, értsük meg, hogy minden okoskodás ellenére „hozzá illő” azt jelenti: nőnemű ember! Semmi mást! (I.Móz.2.20-23)

Ezek után nézzük meg, miért van annyi csődbe jutott házasság, éppen a hívők között? Ha nem is válnak el, de égnek egymás mellett. A gyülekezeti tagok nagy többsége, férfiak és nők –mivel így lettek tanítva- szinte törvényszerűen ragaszkodnak ahhoz, hogy hívő csak hívővel köthet házasságot. Nem kevés azoknak a száma, akik hajótörést szenvedtek e törvény betartása mellett és keserűen kérdik: vajon rosszabbul jártam volna, ha a világból házasodtam volna? Ha hit nélküli férfihoz mentem volna férjhez?

Van-e hát ilyen törvény az igében az új-testamentumi nép számára? Mi legyen a hívő közösségek elöljáróinak magatartása, tanácsa a házassággal kapcsolatban? Mi legyen a helyes út, a helyes lépés a hívő ember számára a házasság esetében? Íme Isten igéje: „…akihez csak akar, csakhogy az Úrban!” (I.Kor.7.39.) Vajon ez az ige egyszerűen azt jelenti: hívő gyülekezeti taghoz? Határozottan nem! Sokkal többet jelent! Mint olyan teszek bizonyságot, aki sok évi hívő élet után „gyülekezeti tagot” vettem feleségül, miután özvegy maradtam. Házasságom tekintetében súlyos csődbe jutottam! Olyan csődbe, amely meghaladta mindazt az erőfeszítést, amit azért tettem, hogy legalább a látszatot fenntartsam! Ennek a házasságnak egy fogyatkozása volt! Hiányzott belőle: „ …csakhogy az Úrban!”

Mit jelent hát ez az ige? Mi hát a házasságnak egyedüli jó alapja? Íme a felelet: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja…” (Ján.15.13.) „…én leteszem az életem, hogy újra felvegyem azt” (élő reménységben). Senki sem veszi azt el éntőlem! Én teszem le azt magamtól. Van hatalmam letenni azt és van hatalmam újra felvenni. (Ján.10.17-18) Igen! Erre az alapra ráépülhet egy házasság!

Péter apostolon keresztül azt üzeni az Úr a hívő asszonyoknak: „Az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogyha némelyek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete által, ige nélkül is nyeressenek meg… Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket!” (I.Pét.3.1-3)

Igen világos lesz az Ige fényében, hogyha a házasságban mind a két fél kapni akar, az lesz a baj okozója. Nem elég, ha gyöngédséget adok, mert magam is gyöngédségre vágyom, szerelmet adok, mert szerelemre vágyom, szolgálok, de viszont szolgálatot, elismerést várok. Nem elég! Az életemet kell odaadjam!

„… és aki önnön lelkét áldozatul adja, magot lát” (Ján, 12.24.) Nem vitás, hogy aki Krisztusban hisz, örök élete van! Az gabona mag lett! De ha el nem hal, egyedül marad! (Ézs.53.10.)

Az Ige azt mondja: „Meg van szentelve a hitetlen férj a feleségben…” (I.Kor.7.14.) De azt sehol nem találom, hogy a hitetlenség győzedelmeskedhetik tartósan, ott, ahol jelen van a hit! Miért? Mert nagyobb Az, aki bennünk van, mint az, aki a világban van! (I.Ján.4.4) Nem győzhet a hitetlen férj a hívő feleség felett, hogy azt magával ragadja a kárhozatba, hanem inkább a hívőben lakozó Úr győzi le a hitetlenséget engedelmesség által, mely szeretetből fakad! Ez az engedelmesség, pozitív erő, mert Istennek engedelmeskedik!

Ebben a törvényben, hogy hívő csak hívővel köthet házasságot, nem csak annyi a kísértés, a csapda, amennyit említettem. Hány hívő lány marad pártában, csak azért, mert egyrészt kikötötte, hogy akihez hozzámegy, az mély hitű férfi kell hogy legyen, lehetőleg prédikátor, vagy legalábbis bizonyságtevő a gyülekezetben, másrészt szerelmi érzelmeket keres magában, de mivel ilyet nem talált a jelentkezőnél, visszautasította. Az idő lassan elszállt és lett belőle keserű kedvű, mindenbe beleavatkozó vén leány. Sajnos, a hívő lányok és egyedülálló hívő nők is „széjjelnéznek!” Ők döntenek saját elképzeléseik szerint, és életük későbbi idejében nem egyszer perelnek az Úrral, pedig saját akaratuk gátolta őket abban, hogy „meglássák” azt, akit az Úr rendelt nekik.

Isten igéje világosan megmutatja, hogy nem szerelmes kell legyen a nő, mikor férjhez megy, hanem engedelmes! A szerelmet a férjétől kapja és viszonozza! Ez normális! Az ige szerint az „Egyház” a „Menyasszony”. A „Vőlegény” az Úr Jézus! Ő szeretett és az ő szerelmét töltötte ki a mi szívünkbe a Szent Szellem által! (Róm.5.5.) „Ő előbb szeretett minket” (I.Ján.4.10.19.)

Az a kísértés is meghúzódik a hívő szív mélyén, hogy azért jó hívővel házasságot kötni, mert a hívő házastárstól el lehet várni, hogy mindent hívő módra csináljon! (Főként úgy, ahogy én akarom!)

És kialakult a gyakorlat, hogyha hívő fél nem hívővel köt házasságot, akkor nagy lesz a felháborodás, botránkozás, ítélkezés, sőt, kárhoztatás, de hogyha egy megtért gyülekezeti hívő köt házasságot egy meg nem tért gyülekezeti taggal, akkor mindent reá adnak az áldástól a csokorig. Ha azután a vegyes házasságbeliek szépen élnek, azt elhallgatják, éppen úgy, mint amikor a virágkoszorú alatt megáldott házasok élete a gyehennához hasonlít inkább, mint Isten édeni ajándékához!

Az Úr Jézus azt mondta: „Ti vagytok a világ sói!” Szent meggyőződésem, hogy a só és az életre nélkülözhetetlen ereje, - a hívő ember szolgálata a világban, a házasságban is! Normális dolog az, hogy ahova a hívő beteszi a lábát, ott átmenvén a siralom völgyén, forrássá teszi azt! Áldással borítja be a korai eső! Ők pedig erőről erőre jutnak! Meddig? Amíg megjelennek Isten előtt a Sionon! (84.zsolt.6-8)

Van valami téves látás, amely egyes igehirdetők látásából fakad, hogy tudniillik a „zarándok” helyzete, a „Kapun” való bemenetele után is: Igen és Nem! Noha az Isten igéje azt mondja, hogy: „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak!” Akiknek olyan életük van, amely nem vérből, sem testnek akaratából, sem férfiúnak indulatából, hanem Istentől van! Isteni Magból született!

Az az erősnek látszó érv, hogy a nem hívő szülő rossz módon befolyásolhatja a hívő fél erőfeszítéseit, hogy vallásosan nevelhesse a gyermekeit, nem bír olyan döntő fontosságú erővel, mint amilyennek látszik. A gyermekekre nem az fejt ki örökkévaló hatást, amire neveljük őket, hanem az, hogy  mennyi krisztusi hatás árad ki a hívő fél életéből. Ettől függ a Kereszttel való találkozása. Ezt nem ronthatja el a nem hívő fél magatartása. Nem két nevelési módszer ütközik össze, hanem két erő! E világi erő és a mennyei erő! Mondanom sem kell, hogy az az erő, amely a hívőben munkálkodik, mindeneket cselekedhetik, feljebb, mint ahogy kérjük vagy elgondoljuk. (Ef.3.20.) A nevelés nevelt fiakat termel és Istennek az a véleménye ezen nevelt fiakról, hogy elpártolnak tőle. Azt mondja az Úr ezekről: „Gonosz nemzetség! Hamissággal megterhelt nép! Gonosz mag!” (Ézs.1.2-6) A vallásos nevelés által Saul-fiókák lesznek, akik buzognak az atyai hagyományokért. (Gal.1.13-14) Belőlük válnak ki azok, kik szerfelett háborgatják Isten Anyaszentegyházát!

Természetesen számolni kell az Igének azzal a figyelmeztetésével is, hogy: „ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! Mert mi közössége van az igazságnak a hamissággal?” (II.Kor.6.14.) Merem azt állítani, hogy itt nem a házasságról beszél az ige! A hívő fél Krisztus igáját hordja. Az iga arra való, hogy terhet hordjanak vele. Az Úr igáját így nevezi az Ige: „szelíd és alázatos lelkű”. Ezzel az igával hordani a házasság terheit-, nyugalom a lelkemnek! Mi az igazság? Jézus a Krisztus! Mi a hamisság? Az én ó emberem! (Ef.4.22.)

De azt is jelenti ez az ige, hogy ha nem hívő féllel kötöm össze az életemet, akkor számolnom kell azzal a ténnyel, hogy nincs szellemi közösségem azzal, akivel együtt élek éjjel-nappal, nap mint nap! Nyitott szemmel kell vállaljam élettársamnak azt, aki még rabja a bűnnek! Akit nem lehet az igével megfegyelmezni! Akiben a Szent Szellem még nem munkálkodik, s akin én sem munkálkodhatok sem könyörgéssel, sem fenyegetőzéssel. Sem erélyesen, sem könyörögve könnyek között! Persze ez a megállapítás vonatkozik arra a házastársra is, aki ugyan gyülekezeti tag, de Krisztus Jézus nincs az életében. Semmi különbség, sőt, legtöbb esetben még sokkal rosszabb!

És ha ezek után mégis vállalom a házasságot, akkor „élő reménységem” kell, hogy legyen, és az ige szerint a reménység nem szégyenít meg! Igen! Élő hittel vállalni férjet (vagy feleséget), gyermekeket! Győzelmesen vállalni! „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot! Mert a győzelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk!” (I.Ján.5.4-5) Nincs rossz választás a házasságban! CSAK ÁT NEM ADOTT ÉLET! „Aki az ő életét elveszíti Énérettem, megtalálja azt!” Nem csak megtérés előtti életre mondja ezt az ige, hanem hívő életem egész földi tartamára! „Mindent, amit csak cselekedtek, az Úr Jézus nevében cselekedjétek!” (Kol.3.17.) Ez az én életem állandó halálba adása.

Krisztusban elaludt feleségem 13 évvel fiatalabb volt nálam, szép arcú, szép termetű, de megtérésem előtt sem testi, sem lelki harmónia nem volt köztünk! Mondhattam bátran (látás szerint), nem illettünk egymáshoz! Nem volt közös alapunk, nem volt egy akaratunk! Vérmérsékletünk, ízlésünk csupa ellentét volt! Az a felszínes vonzalom, ami összehozott bennünket, hamar elszállt, s csak égtünk egymás mellett. Kb. 2 és fél évi keserves vajúdás után útjaink széjjel váltak. Egy gyermekünk már megszületett, egy jövendő volt. E lépésünk után pár hónapra bekövetkezett életem legnagyobb és végleges eseménye: újonnan születve Szent Szellemtől visszakaptam feleségemet, gyermekeimet. Feleségem hitre jutott és ráadásul kaptam „sírig tartó” szerelmet is! Érzelmekben is! Csodálatos szellemi, lelki és testi közösséget annak az igének az alapján, hogy: „…ismét egybeszerkeszt mindeneket a Krisztusban!” (Ef.1.10.)

Második házasságom, miután özvegyen maradtam, ugyanolyan rosszul kötöttem, mint az elsőt! Miért? Mert megint a magam életét kerestem! Kifogásoltam, hogy a nő, akit feleségül vettem, zárkózott, szomorú, nem gyöngéd, durva. Igéket mutogattam neki, igét magyaráztam, de mindez nem segített, mert ítélet volt bennem és a szeretet isteni fogalmát ledegradáltam silány emberi érzelmekre, mely a lélekből jön és vagy mézes, vagy kovászos! Rövid egy év és három hónapi egymás mellett égés után minden erőfeszítésem ellenére elhagyott és hosszú, több éves iskolázás következett számomra, hogy teljesen megoldódjon életemnek ezen nagy botlása, hiszen az Úr világosan értésemre adta, hogy ne vegyem el, és szegény, ő maga is állította, hogy nem lesz jó. Ezért évekig tartó erőfeszítéssel akartam most már „véres áldozat” árán is jóvátenni a hibát végre megértettem és tanultam, hogy legalább most mondjam már: „legyen meg a Te akaratod!” Nem vádolom őt, nem vádolom magamat sem, hanem hálát adok, hogy ez is a javamra van, s noha a szívem és házam nyitva van eltávozott feleségem felé, nem követelem, hogy jöjjön vissza. Nem leszek boldog, ha visszajön, hanem boldog vagyok így és most a Jézus Krisztusban! Most már nem lelkesít, ha úgy néz ki, hogy közeledik és nem sújt le, ha újra ellenséges magatartást tanúsít. Megszűnt az érzelmi hullámzás, megszűnt a „gyomoridegesség”! Meghaltam! Nem várok már semmit, minden kívánságom, minden akarásom felé odaírtam: „semmiképpen ne úgy legyen, Atyám, ahogy én akarom, hanem ahogy Te akarod!” És beállott a Sabbath! Így tanuljuk meg, hogy AMI HITBŐL NINCS, BŰN AZ!

Mondjuk ki hát bátran, hogy házasság esetére, a hívő lélek számára egy fundamentális utasítás van: „…csakhogy az Úrban!” Akkor megvan a készség bennem, hogy a gabonamag elhaljon, és megvan a reménység bennem, hogy gyümölcsöt terem! Akkor a házasságban „leteszem az én életemet naponta! Senki nem veszi el azt éntőlem! Önként teszem le! Van hatalmam, hogy letegyem és van hatalmam, hogy felvegyem az újat! (Ef.4.22-24) „MINDEN UGYANIS AMI ISTENTŐL SZÜLETETT, GYŐZEDELMESKEDIK E VILÁGON! A GYŐZELEM, AMI DIADALT ARAT A VILÁGON, AMI HITÜNK!” (1Ján.5.4)

A lélek ugyan kész, de a test erőtelen! Azért tehát ne a testbe helyezzük bizodalmunkat! Se a magunk, se a házastársunk jóakaratába! Íme a lélek készsége még nem garancia a véghezvitelre! Mi hát a megoldás? „Minekutána eljön rátok a Szentszellem vesztek erőt!”

És most hangsúlyozottan mondjuk ki: ha elromlik a békesség, ha megszűnik a szerelem, ha felborul az egyetértés, nem a válás a megoldás! Csak a látszat békesség tűnik el, csak az érzelmi szeretet tűnt el, csak a látszat valóság romlik el bennem is! Egyedüli helyes megoldás? MEGHALNI MAGAMNAK ÉS ÉLNI ISTENNEK! Ez nem átsegít a nehézségeken, hanem gyümölcsöt terem! A Szellem gyümölcsét! Eleven szenet gyűjteni a nem hívő fél fejére, hogy elfedeztessenek az ő álnokságai! (Róm.12.20.; Ézs.6.6-7)

Ha valahova, úgy ide illik az Ige kijelentése: „Átkozott, aki emberbe bízik és testbe helyezi az ő erejét…!” (Jer.17.5) És ez vonatkozik az olyan magatartásra is, mikor valaki így sírja rossz házasságát: „Pedig én azt reméltem…! Oh, pedig mennyire hittem…! Úgy bíztam!” Íme a felelet Isten igéjéből: „Oh, ti rest és balgatag szívűek…!” (Luk.24.21,25) „Aki az Úrban bízik, olyan, mint a Sion hegye, meg nem inog! Szíve erős, az Úrban bizakodó! (125.zsolt.1.;112.zsolt.7.) Nem látja magát „sáskának és az ellenséget óriásnak”, hanem azt látja, hogy vele van az Úr és megeszi ellenségét, mint a kenyeret! (IV.Móz.13.34.;14.8.)

Ha ezek után a hitetlen fél válni akar, ám váljon! A hívő nem vettetett szolgaság alá az ilyen dolgokban! De békességre hívott el bennünket az Isten! (I.Kor.7.15.)Ámen.

Pócsy Gusztáv

Oradea, 1969.jún.5.

PG036

„…MICSODA HATALOMMAL? ….KI ADTA…?”

(Mát.21.23-31)

Csodálatos és igen meggondolkoztató valóság! Nem találtam az Igében sehol, hogy mikor az Úr Jézus csodákat tett, mikor gyógyított, mikor a kenyeret megszaporította vagy a vizet borrá változtatta, mikor parancsolt a szélnek és a tengernek, valaki is azt kérdezte tőle: micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Ki adta neked ezt a hatalmat? Senki sem kérdezte tőle! Talán csodálkoztak, talán ezt kérdezték: kicsoda ez? De nem kérdeztek tőle semmit!

És íme, most kérdik. Sürgetve és erőszakosan kérdik! Mit csinált, mikor hozzá mentek? Tanított! A Mát.7.28-29-ben láthatjuk, hogy „a sokaság álmélkodott az Ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók!”

Nem a jelek és a csodák bizonyítanak Jézus Krisztus mellett, hanem a tanítása. Olyan hírt közvetített, olyan tudományt hirdetett, amelyről azt mondta: „az Én tudományom nem az enyém, hanem Azé, Aki küldött Engem. Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti a tudományról, vajon Istentől van-e, vagy Én magamtól szólok? (Ján.7.16-17) „SOHA EMBER NEM SZÓLOTT, MINT EZ AZ EMBER!” (Ján.7.46)

Hogy fellázadnak a vallásosak, az erkölcsösek, az önigazak, ha csak annyi bizonyosságot hallanak is, amennyit Jób tudott. Micsoda merészség ez: „Oh, ha tudnám, hogy megtalálom Őt, elmennék szinte az Ő székéig… ott egy igaz perelne Ővele…” (Jób23.3-7) Halljátok, mit kérdeznek ettől a hitből élő embertől: „az Isten tanácsában hallgatóztál-e? És a bölcsességet magadhoz ragadtad-e? Mit tudsz-e. amit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, ami minálunk nem volna meg?” (Jób15.8-9) Hát még mikor Urunk hirdetni kezdte Isten jó kedvének esztendejét! Örömhírt, amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg se gondolt, amit Isten készített az Őt szeretőknek; és az Isten ellenségének a szívébe kitölti Isten az Ő szeretetét a Szent Szellem által, ha BEFOGADJA ŐT!

Azóta is újra meg újra fellázadnak a világnak vallásos vezetői, ha megjelenik az Istentől küldött szolga, aki úgy beszél, „mint akinek hatalma van”. Pedig az Ige bizonysága szerint: „…ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amit Isten ád…” (I.Pét.4.11) „…tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt…” (II.Kor.2.17) Nem mérlegelhetem az eszemmel, nem erőlködhetem, hogy elfogadhatóvá tegyem, hanem hirdetem, mint hűséges, alázatos tanú, mit tett az Úr. Csak amit láttunk, csak amit hallottunk, csak amit kezeinkkel érintettünk, az „Élet Igéjéről”, azt hirdetjük néktek.

A fenti Igékben leírt történetben a két fiú két irányzatot képvisel. Az evangélium arra tanít, azt bizonyítja be, hogy te vagy az, aki azt mondja: „nem megyek!” Ez alól nem lehet kibújni! Ha elfogadod, akkor kapsz Istentől egy új teremtést, aki „elmegy”, ha szól az Úr szava: kit küldjek el? Így fele: ímhol vagyok én! Küldjél el engem! Ha ezt a világosságot elutasítod, akkor arra tanítod az embereket, hogy engedelmeskedjenek Istennek, noha nincs új emberük! A vallásos ember azt mondja Istennek: én elmegyek, Uram! És nem megy el. Nem engedelmeskedik, mert nem is teheti! Jaj nekem, ha nem győzhet meg az Ige, hogy a bennem levő engedetlenség erősebb, mint az „elmém törvénye”.

Urunknak kérdése nyílt kérdés, és napvilágra hozza szívünknek titkát. Az Úr feltett kérdésére nem akartak felelni, de nem mondták meg, hogy nem akarnak felelni. Azt mondták: „nem tudjuk!” És az Úr nem arra felel, amit mondtak, hanem arra, ami a szívükben volt: „Én sem mondom meg nektek!”

Íme tele vannak az úgynevezett gyülekezetek úgynevezett hívőkkel, de az Úr kijelenti: az a neved, hogy élsz, holott halott vagy!

A napokban egy panaszolkodó öregasszonynak örömmel mondtam el, hogy örök életet kaptam, Jézus Krisztus él! „Oh de jó lenne, ha úgy lenne, ahogy mondja! Maga milyen gyülekezetbe jár? Én is hívő vagyok!” - mondta. Íme mit jelent a tanítás, hatalommal? Isten szeretete az, de tűzzel! Ahol Isten erejével szól az Ige, ott nem lehet megbújni hitetlen szívvel! Kicsoda lakhatik közülünk megemésztő tűzzel? (Ézs.33.14)

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG037

„… KÉSZ MINDEN! JERTEK A MENNYEGZŐBE!”

(Mát.22.4)

Az Új Testamentum központi üzenete ez: „Kész van minden! Jertek!” Valamikor egyszer így szólt Isten: „Íme, újat cselekszem, most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában vizet szerzek, és a kietlenben folyóvizeket!” (Ézs.43.19)

Drága Urunk így számol be a főpapi imájában az Atyának: „… elvégeztem a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt!” (Ján.17.4) És a kereszten azt kiáltotta: „elvégeztetett!” Ez a legcsodálatosabb győzelem kiáltása! (Ján.19.30) Ezek után beteljesedett Istennek ama ígérete, melyet a régi időkben mondott a próféta által: „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget, és mint felhőt bűneidet! Térj Énhozzám, mert megváltottalak!” (Ézs.44.22)

Az Új-szövetségben így jelenti ki a Szentszellem: „… aki megtartott minket és hívott szent hívással…” (II.Tim.1.9) „… mint meg van írva: amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek…” (I.Kor.2.9)

És immár ragyogó fénnyel ragyog Isten kijelentése a római levél 5-ik rész 18-ik verse: „bizonyára azért amint egynek bűnesete által elhatott a kárhozat, azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az éltnek megigazulása!”

Ezen kész tényeket csak azok hirdethetik eredményesen, „akik látták, hallották, kezeikkel érintették az Élet Igéjét, amely kezdettől volt.” (I.Ján.1.1;Ján.ev.1.1) Tehát nem „test szerint”! (II.Kor.5.16) Csak azok hirdethetik haszonnal, akik „átmentek a halálból az éltbe”! (Ján.5.24) Akik „fiak” lettek! Akik „örökösök” lettek! Akik „mennyei állampolgárok” lettek! (Gal.5.26;Róm.8.17;Ef.1.11;Fil.3.20;Zsid.12.28)

Hiszen kész tényeket hirdetünk, nem „délibáb” országot, nem „káprázat embereket”! A Krisztus áldozathalála által előhívott nép itt van, létezik ebben a világban, de nem „e világból való”! (Ján.17.14) Nem lehet őket felismerni, mert nem „tökéletes életükkel” bizonyítanak, sem rendkívüli vallásosságukkal. A világ azért nem ismeri őket, mert nem ismeri a Krisztust!

Miután átadtam az életemet Krisztus Jézusnak, elfogott a csodálkozás: honnan van ennyi hívő ember? És hol voltak ezek mostanáig? Pedig láttam őket, csak nem ismertem fel őket! Igen! Először Jézust kell felismerni, mint Krisztust, és azután az Ő népét! (I.Ján.5.20) Először meglátod Krisztus Jézust, az Isten Fiát, azután, azután Ő tőle kapsz értelmet, hogy megismerd az Igazságot!

Sokan beszélnek Isten felől, Krisztus felől, keresztről, áldozatról, de kevesen beszélnek Istenből (II.Kor.2.17) azzal az erővel, amelyet Isten ad (I.Pét.4.11); kevesek által szólhatja Jézus Krisztus az Ő bizonyságát. (II.Kor.13.3) Mert az evangélium jellemzője, hogy az „Igen” lett benne valósággá! Nincs többé: „megbántam!” Nincs Igen és Nem, hanem minden ígérete Istennek Őbenne Igen lett! (II.Kor.1.19-20) Ha egyszer Isten azt mondta: „aki az Én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engemet elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (Ján.5.24), akkor ez úgy igaz! A múlt el van törölve! (Ézs.43.18) Jelenje dicső, jövője még dicsőbb! És ha egyszer Isten azt mondta, hogy ez valóság, ki meri az ellenkezőjét állítani? Ki mer Isten bizonyságához hozzátenni vagy abból elvenni? Tudjuk hogy ki: a sátán! Ő tette az Édenben és teszi ma is. „Csakugyan azt mondta Isten?” Azt mondta Isten: „… bizony meghalsz!” „Bizony, nem haltok meg”- mondja az örök ellentmondó! Ha ismered Istent, akkor felismered a Sátánt is. Nézd: „aki a Krisztusban van, az új teremtés…” – mondja Isten Igéje, de jön az ördög és azt mondja: „csak nem akarod elhinni, hogy új teremtés vagy? Vizsgáld meg magadat és meglátod, hogy nem igaz!” Ha elfogadod az ördög bibliamagyarázatát, akkor lesz belőled egy Isten szavában kételkedő és a Sátán szavában hívő lélek! Ha Isten Igéje ezt mondja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, és élek többé, de nem én…” (Gal.2.20), akkor az ördög azt mondja: csak nem akarod azt mondani, hogy te Krisztussal együtt meghaltál? Vizsgáld meg csak magad és lásd meg, hogy nagyon is élsz! De nézd, igyekezz meghalni! Persze ez soha senkinek nem sikerült eddig önerőlködés által!

Így vagyunk mi itt a földön, mint akik nem igyekeznek megismerni Isten gondolatait, hanem olyanok vagyunk, mint akik felismerték, hogy mi magunk vagyunk Isten gondolata! (I.Kor.2.16) Egy nép, amely szívből mondja: „náladnál egyébben nem gyönyörködöm!” (Zsolt.73.25) Szent Mag, mely nem azért igyekszik jó cselekedetekre, hogy így Isten gyermeke lehessen, hanem azért, mert Isten gyermeke lett! (Tit.2.14)

Nem beszéljük rá az embereket, hogy higgyenek Jézus Krisztusban, nem erőszakoljuk őket, hogy döntsenek Krisztus mellett, hanem megmutatjuk minden embernek, hogy kárhozatban van és „a Gonoszban vesztegel” (I.Ján.5.19), akár jó, akár rossz! Megmondjuk a vallástalan embernek és még hangsúlyosabban a vallásosnak, hogy természeténél fogva, születése óta ellensége az Istennek (II.Kor.5.21;Róm.8.6-8), nincsen csak egy igaz is! (Róm.3.10) És megkérjük Istennek ezeket az ellenségeit, hogy béküljenek meg az Istennel! Már lehet, mert Isten már megbékült ezzel a világgal a Jézus Krisztus által! Igen! Úgy szólunk, mint akik ismerjük az Istent, és Isten is ismer minket! (Gal.4.9) És az Ő nevében szólunk az Ő Szellemétől indíttatva!

Ámen. Pócsy Gusztáv 1965.

PG038

MÁRK10.17-22, 47-52,

GAZDAG? SZEGÉNY?

Az Írás „kijelent”! Kijelenti, hogy senki sem megy be az Isten országába, amíg gazdag! Szent meggyőződésem, az Ige igazolja, hogy nem anyagi gazdagságról van szó. „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyeknek országa!”

Vitán felül áll, hogy Isten igéje először gyomlál, írt, rombol, pusztít és csak mikor bevégezte ezt a megbízatást, akkor épít és plántál! (Jer.1.10) Először jön a szántás, aztán a vetés! Ne vessetek tövisek közé! Míg nincs megvetve az alap, addig nem lehet tartós épületet építeni! Az alap: Krisztus Jézus! (Jer.4.3, Hóseás10.12, Máté7.24-25, I.Kor.3.11)

Amíg valaki nem „nyomorult ember”, amíg valaki nem döbben rá, hogy teste a halálnak teste, addig nem kell neki a „megfeszített Jézus”! Míg nem élte át valaki a Róma 7-et, addig számára legjobb esetben bibliai történelem Krisztus Jézus a kereszten! Az Ige először arról győzi meg az embert, hogy ellensége Istennek. Isten szava először bebizonyítja nagyon is kézzelfogható módon, hogy halva született az ember. A látásra, hallásra büszke embernek először bebizonyítja, hogy vak, süket, értelmetlen, sánta, béna. Hogy bátorsága gyávaság, bölcsessége kábaság. Hogy élete elveszett élet! Halálosan elveszett! Hogy hiába akar, hiába fut! (Róma9.16) Csak Isten könyörülő készsége mentheti meg! Csak miután Isten igéje elvégezte, hogy az ember szíve puszta lett, kietlen sivatag, akkor tud örülni, hogy meglátta Isten dicsőségét, Urunk ékességét, a Krisztust! (Ézs.35.1-2, Zsid.1.3) Isten mindeneket bűn (engedetlenség) alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön! Ne dicsekedjék tehát senki az ő bölcsességével, erejével, gazdagságával, hanem aki dicsekszik, azzal dicsekedjék, hogy ismeri az Istent, Aki „kegyelmet, ítéletet, igazságot gyakorol a földön”! (Jer.9.23-24)

Ezek után nézzük meg a kirívó különbséget a gazdag ifjú és a szegény, vak koldus között! Már az sem véletlen, hogy Isten Szelleme egy fejezetbe tette a két történetet. Jön az ifjú, megható, vallásos buzgósággal és fut, letérdel! Ez csak elég? Szépen, stílusosan megszólítja az Urat: Jó Mester! Ez sem elég? És eltelve ambícióval, tele akaraterővel kérdi: Mi jót cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet? Még most sem elég? Éppen ezek voltak az ő igazi gazdagságai!

De jön az Úrnak a kulcskérdése: Miért mondasz te engem jónak? Nincs más jó, csak egy: az Isten! És íme, ez a gazdag ifjú nem esett kétségbe az Úr kijelentésére. Nem volt füle arra, hogy meghallja: nincs más jó! Ő bizony más véleménnyel volt saját magáról! „Én mindezeket gyermekkoromtól megtartottam”! Ilyen gazdag volt Pál is Saul korában és ilyen gazdag minden ember, aki még nem került a golgotai kereszt ítélete alá! Ennek a szegény gazdagnak Jézus Krisztus nem volt más, csak egy bölcs tanítómester, egy példakép! Oh, kicsoda üdvözülhet tehát? Ami lehetetlen az embernél, lehetséges az Istennél! Hála neki érte!

És íme a szegény vak koldus megdöbbentő tudománnyal rendelkezik: Jézus! Dávidnak fia! Nem a galileai Názáretből való „názáreti”? Nem! A Betlehemből való Messiás! Az ígért Fiú! De hát ezt álnokul tagadták a nép elei: a főpapok és írástudók! Ezt nem szabad mondani! Hallgass! (Ján.9.22) Dehogy hallgatott! El volt szánva mindenre! Így nem érdemes élni! Inkább a halál, mintsem elszalassza ezt az alkalmat, amely lehet, hogy soha nem tér vissza! És újra kiáltott: Könyörülj! De jól kiáltott! Nem azt kérdezte: Mit cselekedjem? „Mert nem azé akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” És íme az Úr kérdi tőle: Mit cselekedjem veled? A felelet rövid: Hogy lássak! Nem sok jószágot kért? Nem aranyat, ezüstöt? Nem! Aki látja, hogy Jézus a Krisztus, az nem kér veszendő holmit, hanem életet! (Eszter7.3) A gazdag ifjúnak azt mondta az Úr: Jer, kövess engem! És elment szomorúan. Ennek azt mondta az Úr: Eredj el, és ez követte Jézust! Ne mondd hát, hogy gazdag vagy és nincs szükséged semmire, hanem lásd meg, hogy te vagy a nyomorult, nyavalyás és szegény, vak és mezítelen, és jöjj Ő hozzá, hogy felöltöztessen téged és adjon szemgyógyító írt a szemeidre és gazdagítson meg a hitnek tűzben kipróbált aranyával!

ÁMEN.

Pócsy G.

PG039

„A Bibliában minden szól nékem, de nem minden szól rólam!” (Ungár A.)

AMIKET PEDIG NÉKTEK MONDOK,

MINDENKINEK MONDOM:

VIGYÁZZATOK!

(Márk13.37.)

Nincs olyan ember, aki valamilyen módon ne kóstolta volna, hogy mit jelent- vigyázni! Valamire vagy valakire! Semmiképp sem kellemes dolog, nem pihenés! Felelősség, szorongás! Különösen az őrségen lévők tudják ezt, még inkább azok, akiknek éjjel ellenséges területen kell vigyázniuk! Bizony az őrök nagyon várják a reggelt! (Zsolt 130.6.)

Mikor a Fiúban életet kaptál, értelmet kaptál, akkor meglátod, hogy megváltoznak az értékmérők. Az örökkévalóság fényében ragyogni kezd az: Igen! Nem! Soha sem! Világosság! Sötétség! Fiúság! Így változik meg az értelme is ennek a felszólításnak: „Vigyázzatok”! Más értelme van a „kapun kívül” és más a „kapun belül”!

Az Úrnak a felszólítása a vigyázásra magában foglalja mind a két értelmét a vigyázásnak. „Mindenkinek mondom!” A sötétségben élő ember számára félelmetes felszólítás, szorongató erőfeszítés, és – ha őszinte, akkor – csőd! Halálos tehetetlenség! Pünkösd előtt ezt kellett mondja az Úr a tanítványoknak: „Így nem bírtatok velem vigyázni egy óráig sem?!” (Máté26.40.) És ez a csodálatos parancs Krisztusra vezérlő mesterem lesz! (Gal.3.24.) Miért? Mert belátom megtörve, utolsó erőfeszítéseimtől megfosztva, hogy „ha az Úr nem őrzi a várost, hiába őrzi azt az őriző!” (Zsolt.127.1.) Óh, igen, most már látom, hogy más üzenete van a „vigyázzatok azért”-nak, míg be nem mentem a „Nyugodalomba”.

A hívő ember számára sem nyugvó párna ez a felszólítás: „Vigyázz!” De nem is nyugtalanságot okozó parancs, hanem felszólítás, áldott figyelmeztetés a nyugodalomban megmaradásra. „Vigyázz, hogy megmaradj azokban a reménységekben, amelyeket hallottál! (Kol.1.23.) „…hogy megtartsátok, aminémű beszédekkel beszéltem nektek!” (I.Kor.15.2.) „Vigyázzatok, hogy járjatok méltóan a ti elhivatástokhoz!” (Ef.4.1.) Vigyázzatok, hogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat!” (Fil.1.27.)

Aki azért vigyáz, hogy fejedelmi módra viselkedjék, hogy higgyék róla azt, hogy ő fejedelmi sarj, az lehet egy sznob, és akármilyen jól sikerül is neki „vigyázni”, mégiscsak egy csaló! De van, aki születésénél fogva fejedelemfi, és jogosan elvárja tőle az Atyja, hogy úgy viselkedjék, ahogy illik! A hívő nem azért vigyáz, hogy Isten gyermeke legyen, hanem, mert az !

„Vigyázzatok, mert nem tudjátok…, úgy jő el, mint tolvaj éjjel…” De kinek jő úgy el, mint tolvaj? Kiknek jő el váratlanul? A „sötétség fiainak”! De mi nem vagyunk a sötétségé, sem az éjszakáé! Mi a „nappal fiai, a világosság fiai” vagyunk! Mi várjuk az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt! Mi „vágyva várjuk az Ő megjelenését”! És itt sürget minket az Ige üzenete: „ne is aludjunk, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok!” (I.Tessz.5.2-8) Ez az üzenete e felhívásnak a kapun belül-, a nyugodalomban: Vigyázzatok!

A „kapun belül” vigyázz, hogy ne aludj el! Vess el minden olyan dolgot az életedből, ami elálmosít! Naponta! És ha elaludtál- serkenj fel! És felragyog néked a Krisztus! Erre vigyázz! (Vigyázz, hogy a te ruháid mindenkor legyenek fehérek és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék!” (Préd.9.10.) Vigyázz, hogy minden dolgod szeretetben menjen végbe! És vigyázz, hogy ne maradj kisded Krisztusban, hanem „Állj meg hitben, legyél férfi! Légy erős! Az Úrban!” (I.Kor.16.13-14;Ef.6.10.) Vigyázz, hogy a szorongatásokat, nyomorúságokat, üldözést, bántalmazást, erőtlenséget ne alulról felfelé nézd, hanem felülről lefelé! (IV.Móz.13.34;Zsolt.27.6.)

Látod már a különbséget a két helyzetből hangzó figyelmeztetés után? Most vizsgáld meg magad! A Krisztusban vagy-e? Avagy nem ismered, hogy a Krisztus benned van? Hiszen akkor nem vagy kipróbált! (II.Kor.13.5.)

Ámen.

Pócsy G.

És íme a Sabbath: „Íme nem szunnyad és nem alszik az Izraelnek őrizője! Az Úr a te őriződ…!” (Zsolt.121.4-5)

PG040

VEZETTETÉS, INDÍTTATÁS!

(Luk.2.27;Apcs.9.10-11)

Isten Igéje kijelenti, hogy az Ige, mint Út olyan egyszerű, hogy a bolond sem téved el rajta (Ézs.35.8), és hogy a gyermekeknek jelenti ki magát Isten, és a bölcsek elől elrejti! (Mát.11.25) Semmi sem ködös ezen az úton, semmi sem misztikus – és mégis sehol annyi tévelygés nincs, mint éppen a bibliaolvasók között; és sajnos, hogy Isten gyermekei is állandó kísértésben járnak földön járásuk idején. A bizonytalanság legtöbbször a vezettetés, indíttatás terén burjánzik. Se szeri se száma annak a sokféle mesterkedésnek, amellyel Isten gyermekei meg akarják tudni Isten vezetését, Isten akaratát, hogy - amint mondani szokták - engedelmeskedjenek!

Nem régen egy nyugalmat kereső fiatalember mondta el szinte dicsekedve, hogy ő hogyan kéri Isten vezetését, hogyan keresi Isten akaratát! Előveszi a Bibliáját és belefúj a lapok közé -, ahol kinyílik, ott találomra meglát egy Igét, és az lesz az aznapi üzenet. Miután átadta életét Megváltójának és hitre jutott, megmondtam neki, hogy akibe Isten belefújta a Szent Szellemet (Lelket), az ne fújja az ő tisztátalan leheletét az Írásokba. (Ján.3.8) Most már bevallotta, hogy legutolsó üzenete ilyenképpen megkérdett Bibliának ez volt: „Még ma velem leszel a Paradicsomban!” (Luk.23.43) Mint mondta, aznap egész munkaidő alatt rettegve várta a halált! Hogy fog meghalni? Az áram fogja agyoncsapni vagy a gépszíj? Vagy talán a fúrófej esik a fejére?

Egy hívő asszony nagyon szorongatott helyzetben, nehéz próbák között kereste Isten vezetését, Isten akaratát. Neki bevett szokása volt a Bibliát találomra kinyitni és behunyt szemekkel rábökni az ujjával egy Igére. Kinyitotta a szemeit és elolvasta: „… és elmenvén, felakasztá magát!” (Mát.27.5) Elolvasta, megdöbbent és azt mondta: nem lehet, hogy az Úr ezt üzente volna! Újra becsukta a Bibliát és találomra kinyitva behunyt szemekkel a következő Igéket találta el: „… eredje el, és te is akképpen cselekedjél!” (Luk.10.37) Most már végképp összezavarodott, de azután sírva belátta, hogy nem így kell kérni Isten vezetését!

Nem egy keresztyén családnál ott van az üvegtál, az ún. „olajos korsó”, tele cigaretta alakura összesodort papír szeletekkel, melyekre áldó és ítéletes, bátorító és elrettentő igeversek vannak írva. Ha látogató jön, odanyújtják neki a tálacskát, hogy húzzon belőle. Vannak négyszögletesre összehajtott papír lapok is hasonló rendeltetéssel. Hívő életem első évétől fogva visszautasítottam ezeket a szerencsejátékhoz hasonló kegyeskedéseket! Merem állítani, hogy közel jár a varázslat szelleméhez az effajta keresés! Mindazonáltal nem tagadom, hogy valaki kaphatott áldott segítséget ilyenképpen valamikor, de ezt nem lehet rendszeresíteni, és mindenképpen a kiskorúságnak a jele. Isten vezetése világos és egyszerű!

Ha életemben valóság lett Istennek ezen rendelkezése: „és mindent, amit cselekesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol.3.17), akkor nem várok jeleket és álmokat, csodákat és rendkívülit, hiszen bennem Isten lakozik, és nekem „kenetem van az Úrtól”, és mindent tudok! (I.Ján.2.20, 27) Immár azt akarom, amit az Úr akar, és ha valahol nem figyeltem, ha valahol nincs harmóniában az én akaratom az Úréval, akkor közbelép az Úr, és én tanulom az engedelmességet! (Apcs.16.6-7) Ha pedig indíttatásról van szó, az sem valami bizonytalan érzés, hanem pontosan és erőteljesen jelentkező isteni tény! Íme: „Most azért küldj Joppéba embereket, hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek, ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson. A ház a tenger mellett van.” És itt van egy másik: „Kelj fel, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress fel a Júdás házában egy Saulus nevű tarzusi embert, mert íme imádkozik!” (Apcs.10.5-6;9.10-11) És noha a megszólított tanítvány ellenkezett az Úrral, nem halványodott el az indíttatás, hanem az Úr tovább folytatta rábeszélő indíttatását. Az indíttatás, vezettetés tehát nem valami bizonytalan, homályos érzés, hanem határozott, személyre szóló küldetés. Ha az Úrral élek, vele járok, szent temploma vagyok, akkor nem kell állandóan nyugtalankodjam, hogy vajon az Úrtól van-e az, hogy menjek vagy ne. Hiszen valami nagy dolog megy végbe naponta az életemben, mert „Isten az, aki munkálja bennem mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből!” Hiszen az Úr a mi vezérünk, tanácsosunk, a Szent Szellem (Lélek) a mi Tanítónk. (Fil.2.13;Ézs.33.22;Ézs.9.6;Ján.14.26) Ha ez valóság, akkor ne hagyjuk magunkat becsapni halvány érzésekkel, bizonytalan érzelmekkel! Ezek mellett nem tagadom, hogy vannak finom szellemi megérzések, amelyeket csak tiszta, érzékeny lelkiismeret mellett hallunk meg, de ilyen esetekben is könnyű választani. Ha kényelmességünk, lustaságunk, félelmünk, önzésünk a visszatartó ok (és ezt vizsgáld meg magad Isten előtt), akkor engedelmeskedj az Úrnak, „és legyőzve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret!” (Zsid.12.1) Tehát: ha imádkozásra való vágy támadt bennem, mégpedig közösségi imára való, akkor nem várok valami külön indíttatást, mert tudom, hogy Isten szerint való ez a kívánság! (Ef.6.18) Ha igeközösségre vágyom, akkor bátran megkeresem azt, vagy azokat, akikkel eljutottunk az üdvösségre és egy értelemben vagyunk, és kérem a részemet, vagy adom, ami rám van bízva! Ha az terhelődik rám, hogy valahol látogatást kell tennem, akkor elmegyek az Úr nevében, és nem várok külön érzést, hangot, parancsot.

Mondjuk ki hát bátran, hogy az indíttatás, vezettetés, Isten akaratának keresése nem valami bizonytalan, kétséges, misztikus dolog, hanem tiszta, erős, isteni valóság, de nem tagadjuk, hogy vannak halk, csendes, szent indíttatások is, miket ha nem hallunk meg „megterhelt” lelkiismeretünk miatt, akkor veszteség érhet bennünket. Ezért halljuk hát meg az Ige útmutatását: „… Atyámfiai! Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkozzatok (gondolkodjatok). (Fil.4.8) Ismerjük be, hogy vannak dolgaink, amelyeket megszerettünk kiskorúságunk idején, és miután a hitben növekedtünk, mégis ragaszkodunk ezekhez! De Isten Igéje azt mondja: „mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; minekutána férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat!” (I.Kor.13.11). Ámen Pócsy G.

PG041

„Viperák fajzatai! …

teremjetek azért megértéshez méltó gyümölcsöket!

(Lukács 3:7, 8)

Sok vita folyik a Szentírás értelmezése és hirdetése közben, mi van előbb: a megtérés, vagy az újonnan születés? Ha a tapasztalatokat figyeljük, mikor lehetnek ellentmondó vélemények, de a ha az Ige szellemét megértjük, akkor csodálva, imádva szemléljük Urunk bölcsességét, ahol egyszerűen és megdönthetetlenül az „egyetlen utat” mutatja meg! Állandó kísértés marad a hivő életében, hogy míg lélegzeni tud, odatolakodik a „test”, hogy részt vegyen abban a csodálatos Isteni munkában, amely a testnek teljes kizárásával épül! Így kísérti az ember szívét meg ez a felszólítás is: „Térjetek meg”! Rövid idő múlva az első emberpár bűnbeesése után, már találkozunk e felszólítással: „… a bűn az ajtó előtt leselkedik és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta”! (1 Mózes 4:7). Ha nem veszed tekintetbe, hogy Megváltó ígértetett, akkor erre a felszólításra hamisan mozdul meg az emberi erőfeszítés! Ha jót cselekszel! Ha rosszat cselekszel! Csak egy módon cselekedhetett jól Káin! Ha ő is beismeri, hogy „uralkodik a bűn, a halálra”, - és bárányt áldoz, mert ki lett jelentve, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Róm.5:21 és Zsidók9:22). Ha ezt megtagadod, akkor még az Istentiszteleted is hamis! De ha az Ige bizonyságtétele szerint én „Vipera-fajzat” vagyok, akkor hogyan teremthetek én „megtéréshez illő gyümölcsöket?” Hiszen Isten bizonyságtétele világos: „romlott fa nem remeget jó gyümölcsöt!” (Máté.7:18). „Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót; akik megszoktátok a gonoszt” (Jeremiás13:23). Megpróbálok megjavulni! Engedelmeskedem az Úr felszólításának! Kivájom jobb szemem! Gonosz a bal is! Levágom a jobb kezem, botránkoztat a bal! Levágom a jobb lábat! A bal is siet vérontásra! Oh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róma 7:24). Én szerencsétlen; miután levágtam kezem-lábam, kivájtam szemeimet, akkor derült ki, hogy „… szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasság- törések, paráznaságok… és ezek fertőzhetik meg az embert”! (Máté 15:18-19). „Csalárdabb a szív mindennél és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” ( Jer. 17: 9 ). Ne vitázzunk tehát! Minden megtérés, melyben nincs benne a Szentszellem; emberi erőlködés! Vak tapogatózás! Átkozott, izzadság szagú kaini áldozat! A hitetlen élet háttal van Isten felé! Mikor már szembefordult Istennel, akkor már ezt mondja mélyen megsemmisülve, összetörve, „… most szemeimmel látlak Téged, ezért utálom (hibáztatom) magamat és megtérek (bánkódom) porban és hamuban”! (Jób 42:5-6). Ha azt hirdeted, hogy: El kell hagyni a bűnt és megbánni és megtérni; - akkor hamis Evangéliumot hirdetsz! Azt kell hirdetni hogy az ember jó vagy rossz, - ellensége Istennek! Meg kell mondani az embernek, hogy nem az által lesznek bűnösök, mert bűnt követtek el, hanem azért követnek el bűnt, mert bűnben születtek! Nem mindenki adós 500-al, van olyan is, aki csak egy tized részt vétkezett másokhoz viszonyítva ; - de egyik sem tudott fizetni! (Lukács 7:41-42). A leghalálosabb bűn az, hogy Isten nélkül élsz e világon, jól tudod magad érezni, és nem hiányzik Isten! Ne mond azt, hogy ha te éltél volna a te ősatyáid idejében, - te nem ölted volna meg a Krisztust! Ezzel is csak magad ellen teszel bizonyságot! Te magad bizonyítod, hogy azoknak az ivadéka vagy, akik megölték az Urat! Azoktól pedig azt mondja az Ige: „Mérges kígyók”! (Máté. 3:7). Csak aki Szentszellemet nyert, az tért meg! A megtérésnek görög szava = metanoia. Annyit jelent, mint: gondolatoknak és indulatoknak megváltozása! Van vágyakozás! Felébredés! De ez is csak akkor lehet igaz, ha az Ige keltette! A Szentszellem munkálta! Ami emberi érzelemből van, az mulandó! A vallásos érzület csak ünnepnapokra való. Sajnos, hogy komoly írásismerő igehirdetőket is megzavar a kísértés, hogy az ember eszét akarja meggyőzni és így „test és vér” ellen hadakozik! Pedig nincs ilyen megbízatásuk, hogy „felbuzdítsuk” az emberek lelkét, sem pedig „emberi bölcsesség hitető beszédét” szóljuk, hanem azt a dicső örömhírt, amely Istennek hatalma, - és Istennek igazsága jelentetik ki abban, (Róma 1:16-17), hogy a ti hitetek ne az emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjon! (1Korintus 2:5). Aki egyszer így tért meg, soha örökké nem lehet más, csak hivő. Többet soha el nem fut Isten elől, még bukásában sem!

Ámen.

PG042

Lukács 8:46 „…illete engem valaki !…”

Valódi keresztyénség: találkozni az „Örökkévalóval”! Senki sem keresztyén, ha nem „Isten gyermeke”! Senki sem Isten gyermeke, ha nem érintette hittel az előtte megjelent Istent! Senki előtt nem jelenik meg az élő Isten, ha nem Jézus Krisztusban találta meg! Senki nem találta meg Jézusban a Krisztust, ha nem az Ő gonosz kezei feszítették meg! – Igen, van egy isteni rend és ettől nem tér el sem az Ige, sem a tapasztalat. Míg végére nem jutottam saját erőmnek, addig nem hatol belém az isteni erő! A megtérés nem az én erőm, plusz isteni erő, nem az én világosságom, plusz isteni világosság, nem az én kevés kis jóságom, plusz isteni jóság; hanem az én halálos erőtelenségembe behatoló isteni erő, az én halálos sötétségembe betörő isteni világosság, az én gonoszságomat eltörlő isteni jóság!

A vérfolyásos asszonynak nem volt szeme, füle, keze, hogy Jézusban  a Krisztust lássa, hallja, érintse, míg volt vagyona, amit magára költhetett, míg volt még ki nem próbált orvosa, orvossága. De állapota napról napra romlott. A halál volt az ő öröksége. Tudta már, hogy halálosan beteg! Senkinek sem kell Jézus, mint Krisztus, míg tudatossá nem lesz benne, hogy nem csak bűnös, hanem „halálosan elveszett”! (Róma 7:24) Csak akinek Jézus Krisztus „egyetlen mentség”, csak akinek Jézus Krisztus „utolsó reménység”, és vagy Ő, vagy a halál …, csak annak van olyan „érintése”, amit Jézus megérez: Most valaki a Krisztust érintette! (Máté 16:16, Lukács 9:20, Ján. 4:29)

Sajnos a jelenlegi gyülekezeti tagok nagy része is csak Jézus körül tolong, úgy, mint abban az időben: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged és azt mondod: ’Ki az, aki engem illete?’ A nagy létszámú gyülekezetekben is nagyon sokan vannak, akik a Krisztusból csak a Jézust ismerik! Pedig Pál apostol világosan megmondja, hogy: „ha ismertük is Krisztust test szerint, már nem így ismerjük”! (2Kor.5.16) Jézus meghalt! Krisztus feltámadt! Azért kapott ez az egyetlen Jézus „a többi Jézusok között” olyan nevet, amely minden név fölött való. (Fil.2.9-11)

Csodálatosan mutatkozik meg Istennek „elrejtett bölcsessége” a János apostol első levele 1. rész 1-4 verseiben is. Itt elrejtve ugyan, de mégis hangsúlyozva arról beszél az Úr, hogy az apostolok azt az igét érintették, amely „kezdetben vala”! Tehát nem arról a Jézusról beszél, akivel jártak, akit megfogtak, érzékeltek, - de nem ismertek! (Ján.14.7) Nem azt mondja: „Sajnos ti behozhatatlan hátrányban vagytok velünk szemben, mert ti soha nem fogjátok érinteni az Urat, akit mi „test szerint” érintettünk, akinek én magam a kebelén pihentem és sokkal közelebb voltam hozzá, mint a többiek! Nem! A Szent Szellem vigyázott rá, hogy a kijelentés világos és félreérthetetlen legyen azok számára, akik Isten szelleme által megnyerték a „rejtett bölcsességet”. (1Kor.2.7) Arról beszél János, hogy ők azt az Igét érintették, amely „kezdetben vala”! (Ján1.1-4) Csak Pünkösd után, mikor eljött a „megígért hit” (Gal.3.23-26), akkor „érintették” az Életet, csak akkor hallottak a füleikkel, csak akkor láttak a szemeikkel, csak akkor illették a kezeikkel!

És most ezeket azért mondta el a Szent Szellem Jánoson keresztül, hogy nekünk is közösségünk legyen velük (Jánosékkal), mégpedig olyan minőségű közösség, amilyen nekik van az Atyával és az Ő Fiával a Jézus Krisztussal! (1Ján.1.3) Hogy nekünk is „teljes örömünk” legyen! (4.vers)

Nem elég az, hogy valakinek keze van ahhoz, hogy érintse a Krisztus Jézust. Nem elég az, ha valakinek test szerinti jó hallású fülei vannak, hogy hallja az Igét! Nem elég az, hogy valakinek  jó látású testi szemei vannak ahhoz, hogy a földön járt Jézusban meglássa a Krisztust! Sőt inkább azon munkálkodik Isten igéje, hogy észleld: Süket vagy! Vak vagy! Béna vagy! Az írás világosan kijelenti: „aki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte Őt!” (1Ján.3.6) Mondjad hát halálos kétségbeeséssel: „Oh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” És jön a boldogító válasza Isten igéjének: „A Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől! Ismerd hát be, hogy koldus vagy és add meg magad : KEGYELEMRE! Ámen.

PG043

„… JÓNÁS JELÜL VOLT A NINIVEBELIEKNEK…”

(Luk.11.30)

Ha igeolvasás közben Istennek prófétáit, szentjeit szemlélem, arra tanít Isten Szelleme, hogy ne horizontálisan nézzem a járásukat, magatartásukat, hanem alázatos szívvel, vertikálisan, Krisztus Jézus áldozathalálának jegyében, nehogy bálványozója, vagy kritikusa, ítélő bírája legyek valamelyiknek!

Elmélkedésünk alapja Jónás próféta könyve! Mindjárt az elején szükség van a történet végére! Miért? Hogy megértsük, mi a különbség Istennek engedetlenségbe esett szolgája és a gonosz szolga között. (Mát.25.24-26) A gonosz szolgának az volt a véleménye Gazdájáról: „tudom, hogy te kegyetlen ember vagy…!” Mert ilyennek ismerte azt, akinek szolgált, de mint kiderül, ezt nem volt hajlandó megosztani más nemzettel. Nem volt papi lelkületű próféta.

Jónásról tudjuk, hogy Izraelből való próféta volt, de meg kell értsük, hogy olyan megbízatást kapott Istentől, mely rendkívüli volt. Két okból volt különleges a küldetése: először is gondoljuk meg, hogy nem volt általános megbízatása Izrael prófétáinak, hogy a pogányok közé menjenek Isten üzenetével - nem jóval, hanem rosszal! Annyira nem, hogy az Úr Jézus Pünkösd előtt így tanítja tanítványait: „pogányok útjára ne menjetek!” (Mát.10.5) Saját magáról azt mondja: „nem küldettem, csak Izrael eltévedt juhaihoz!” (Mát.15.24) Ezt tudomásul kell vegyük, hogy ne botránkozzunk Jónás magatartásán, mikor fut a „rendkívüli” elől. Gondoljunk csak Péterre, aki mennyei látomást látott. Az ég nyílt meg, és az Úr szólott hozzá: „Kelj fel Péter! Öljed és egyed!” És íme Péternek van bátorsága azt mondani: „Semmiképpen, Uram!” (Apcs.10.9-16)

A másik ok, amiért felháborodott Jónás az volt, hogy ő nem azért lett a pogányokhoz küldve, hogy „megtérést” hirdessen, hanem ítéletet! Nem volt vonzó ez a szolgálat! „Halálharang” kondulása volt minden szava. És amíg ő a pusztulást hirdette, a szívében az visszhangzott: „Isten irgalmas! Isten kegyelmes!”

Lukács ev.11.30-ban azt mondja az Ige, hogy Jónás jelül adatott a ninivebelieknek. E kijelentés nyomán feltételezhetjük, hogy Jónás elmondta szökését, ítéletét, szabadulását a hal gyomrából. Mindenképpen feltételezhetjük, hogy tudomásukra jutott a nagy vihar, a szolga szökése, ítélet, csendesség – és íme megjelent az, aki nem akart jönni, és hirdeti: „Még 40 nap és elpusztul Ninive! Talán így kezdte prédikációját: „Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidóknak más nemzetbeliekkel barátkozni vagy hozzámenni!” (Apcs.10.28) Azért futottam el! De az Úr, a menny-föld Istene reá kényszerített, hogy jöjjek el és mondjam meg nektek, hogy még 40 nap és Ninive elpusztul! – Erősen jellemzi és érthetővé teszi az egész történetet az Úr Jézusnak egy kijelentése: „… megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek…!” (Mát.23.15)

Nem hirdethette nekik: „metéljétek magatokat körül!” Tartsatok Szombatot, fogadjátok el Mózes törvényét, legyezek zsidóvá, és akkor megszabadultok!” Ez volt a parancs: „Kiálts ellene… hirdesd nekik azt a beszédet, amit Én parancsolok neked! És kiálts, mondván: még 40 nap, és Ninive elpusztul!”

Igen, Drága Testvéreim! Ne siessünk ítélgetni Jónást, hanem engedjük meg alázatosan, hogy Isten tanítson bennünket e kis történet által! Gondoljátok meg, ha valamelyik prédikátor, aki büszkén vallja magát valamelyik bibliai gyülekezet pásztorának, parancsot kapna Istentől, hogy menjen el valamelyik történelmi nagy egyházhoz, és kiáltson ellene! Elmenne? Rögtön? Szó nélkül indulna? Persze, hogy menne, ha van benne missziói tűz a saját felekezete iránt! Hogy akik közé küldetett, azok közül minél többet a saját egyházának a tagjává tegyen! De ha semmi hasznod neked, te prédikátor? Semmi haszna küldetésedből a felekezetednek? Ha csak arra akar téged az Isten felhasználni, hogy a te félelmetes, kegyetlen kiáltásoddal felébreszd a bűnöst, hogy azután felragyogtassa előtte a „kegyelmet”? Akkor is mennél? Hajlandó vagy más felekezetűek közé menni, és nem mondani mást, csak azt, amit Isten üzen? Hajlandó vagy Istenre bízni, hogy ezek után, amiket te hirdettél, ítél vagy kegyelmez? Hajlandó vagy-e lemondani arról a dicsőségről, hogy úgy nézzenek rád a megkegyelmezettek, mint akin keresztül megtalálták a kegyelmet? Hajlandó vagy-e közbenjárni azokért, akik nem tartoznak a te felekezetedbe? Tudsz-e örülni annak, hogy Isten irgalmas Ninivében is, nem csak Jeruzsálemben? Bizony megtörténik a mi keresztyén felekezeteinkben, hogy bibliai fogalmakkal elnevezett gyülekezetek vezetői és tagsága nem nézik jó szemmel, ha kereteik között szolgáló igehirdetőik más felekezetekben is szolgálnak, sőt megtiltják tagjaiknak, hogy más felekezetekhez is ellátogassanak, vagy, Isten őrizz, szoros kapcsolatot tartsanak, ha csak nem úgy, hogy onnan lelkeket vonjanak el a saját felekezeteik szaporítására!

Milyen ékesen illusztrálja az akkori zsidóság magatartását és a mindenkori felekezeti magatartást Péter apostolnak ez a kijelentése: „… ha tehát az Isten hasonló ajándékot adott nekik, mint nekünk, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?”(Apcs.11.17) Íme egy másik kép: „Mester! Láttunk valakit, aki a Te nevedben ördögöket űz, és eltiltánk őt, mivelhogy Téged nem követ mivelünk!” És íme a szektáskodó tanítványok felháborodnak, mikor nekik a samáriabeliek hasonló pénzzel fizetnek! (Luk.9.49-55)

Vajon napjainkban nem akadnak Jónás-lelkületű próféták, akik nem örülnek, ha Istennek „hasonló ajándékát” találják egy katolikus, református, evangélikus vagy ortodox felekezeten belül élő hívőknél? Megtagadják vele a közösség vállalást, sőt szinte ki akarnák tagadni a Krisztus Testéből. Az Isten szava iránti tudatos engedetlenség következménye a hívő életében: alvás! Nagy alvás! Vagy gyötrő, beteges álmatlanság! Elhalványodik Krisztus. Elnémul a bizonyságtétel a menny és a föld Istenéről! Lekopik Isten képe az Isten szolgájáról, letargikus nemtörődömség vesz erőt az engedetlen szolgán. Viharba kerülnek miatta a körülötte élők is!

Érdemes párhuzamot vonni a két hajó között, mégpedig az engedetlenség és az engedelmesség állapotának következménye szempontjából: az egyiken Jónás utazik, a másikon Pál! Mind a két hajó ítéletbe kerül. Az egyik Isten szolgájának engedetlensége miatt, a másik az Isten szolgáját kísérők engedetlensége miatt. (Apcs.27.21) Mind a két hajón lévők Isten szolgája miatt menekülnek meg! Az engedetlenségben járó Isten szolgáját – saját kérésére – ítéletbe adják, és az ítéletben ragyog fel nekik az igaz Isten! (Jón.1.15-16) A másiknak Isten odaajándékozza a hajón levők életét, és a kegyelemben villan fel az igaz Isten. (Apcs.27.22) Az egyik bilincsek nélkül is „megkötözött”, a másik bilincsek között is szabad! Az egyik csak sorsvetés után vallja meg, ki ő és kinek szolgál, a másik önként vállalja a rabságot, hogy bizonyságot tegyen a császári udvarnál is Arról, akinek szolgál!

Az is mélyen elgondolkodtató, hogy Jónás jelére a romlott nagyvárosnak a vezetői úgy fogadták az ítéletes prédikációt, hogy felülkerekedett az irgalom utáni vágy ennek a magatartásnak: „együnk! Igyunk! Holnap úgy is meghalunk!” (I.Kor.15.32)

Testvéreim! Isten ma is papi lelkületű prófétákat keres és próféta lelkületű papokat, akik megértették Isten szívét: „… hát nem kellet irgalmazzak, ahol 120 ezer ember nem tud különbséget tenni jobb és balkeze között?!”

Ámen.

Pócsy G.

PG044

„ÉS DICSÉRÉ AZ ÚR A HAMIS SÁFÁRT…!”

(Luk.16.1-15)

Isten üzenetét nem tudjuk tolmácsolni akkor sem, ha éveken keresztül tanultuk a Biblia tartalmát és a Bibliára vonatkozó dolgokat szemináriumokban, teológiákon, a legragyogóbb elméjű, átadott, hívő életű tanároktól, és ha igeszolgálatunkat a legkimerítőbb Biblia lexikonok segítik is! Csak Isten szelleme tudja tolmácsolni Isten üzenetét és ezt világosan kijelenti az Ige! „Mert hát az általam szóló Krisztusnak a bizonyságát keresitek…” (II.Kor.13.3.) „…tisztán, sőt, szinte Istenből szólunk…” (II.Kor.2.17.) „Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja, ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ád…” (I. Pét.4.11.) És az Isten üzenete mindig időszerű! Isten aktuális üzenetében mindig azt kapod, amire éppen szükséged van! Nem vallás történelmét tanítunk, hanem Isten üzenetét tolmácsoljuk a huszadik században, e századnak a szüksége szerint! És nincs sehol semmi az Igében, ami már divatja múlt, amire azt mondhatnánk: ez elévült,- ha a Szellem üzenetét tolmácsoljuk!

A fent idézett igék megrendítő módon leplezik le az emberi szív hamisságát, hamis szolgálatát, hamis Isten-ismeretét, hamis reagálását erre a felszólításra: „Adj számot a te sáfárságodról!”

Előre kell bocsássuk ezt a jelzését Urunknak a példában elébünk tárt sáfárról: „Hamis”! Soha se veszítsük el szemünk elől, hogy a Kegyelem korszakában a Szent Szellem (Lélek) mindig az eredetről beszél, a származásról! Ez a sáfár nem azért lett hamis, amit csinált, hanem azért csinálta, mert hamis volt a származása! Egy száz leies papírpénz nem azért lesz hamis, mert gyűrött, mert szakadt, még akkor sem hamis, ha a fele hiányzik, - ha az Állami Pénzverde bocsátotta ki. De ha egyszer hamis, akkor hiába új, ropogós, szép élénk színű, akkor is hamis, mert hamis az eredete! És az Ige erről beszél nekünk. És ha mi elveszítjük az üzenet Alfáját, akkor nem jól értjük a következményeket sem. Ha nem jó a származás, akkor nem jó a gondolkodás, akár tékozolja Ura vagyonát a szolga, akár elássa! (Máté 25.18.)

„…bevádoltaték, hogy javait eltékozolja-„ Ez igaz volt! Annyira igaz, hogy nem is tudott mást tenni azután sem, miután már leleplezték! Így van! Tipikusan azt csinálta, amit a „tékozló fiú” tett! Azt így vádolta nagyobbik testvére: „…ez a te fiad…paráznákkal emésztette fel a te vagyonodat…” (Luk.15.30.) De ez a hamis sáfár, miután leleplezték, így spekulált: „Kapálni nem tudok, koldulni szégyenlek!” Ha a hamis sáfár a bukott embert jelképezi, akkor gondolkozásmódja a vallásos hamisságot leplezi le. Látja a törvényt és ragaszkodik is hozzá, de betölteni nem tudja. Kimunkálni képtelen! A törvény 100%-ban IGAZ! „Kapálni nem tudok!” Mennyi a tartozás? 100! Hát annyit nem tudok! Talán 50-et, talán 80-at. Tehát: „kapálni nem tudok” azt jelenti, hogy kimunkálni a törvény követelését nem tudom! Koldulni meg szégyellek! Igen! Igaza van, hogy a kegyelmet koldulni kell! Itt már nem hasonlít a hamis sáfár a tékozló fiúhoz. Az megtanult koldulni! Először a világtól koldult. Egy kis moslékot! De attól, amit a világ neki adhatott, éhen hal. Elmegy hát koldulni az Atyához! Nem szégyellte már! Ment úgy, ahogy volt. Hamisan, rongyosan. Piszkosan, gyalázatos tékozló sáfár! De ment! Koldulni!

A hamis sáfár nem jutott erejének végére. „Tudom mit tegyek!” Itt van a vallásos világ borzalmas hamissága. Még mindig arra tanít, hogy mit tegyél. A vallásos örökség átkos terhe nem engedi az embert, hogy kétségbe essen, és reszketve kérdje: „Uram! Mit kell nekem cselekednem, hogy üdvözüljek?” (Ap.Csel.16.29-30) Tudom, mit kell tennem, hogy befogadjanak! De megdöbbentő! Milyen hatalmas munkát végez Isten Szelleme (Lelke) a hamis sáfár szívébe, míg ezt tudja mondani: „Oh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak testéből?” (Róma7.24.) (Ézs.57.10.)

„Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok…” Íme, az egész példának a kulcsa! Ez a magja a történetnek! Mennyivel tartozom? 100-zal! Fizetni nem tudok! Koldulok! „Nem tudván pedig fizetni, parancsola annak ura, hogy adják el annak feleségét és gyermekeit és mindenét, amije vala és fizessenek! Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki…az Úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt és az adósságot is elengedé néki…” (Máté18.23-27)

Boldogok a szellemben koldusok! Koldulj hát, és aki kér, az mind kap! Hagyd abba a magad igazolását és fogadd el a felkínált kegyelmet!

Ámen! (Pócsy G.)

PG045

„Mert azért jött az Embernek Fia, hogy

megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”

(Luk.19.10)

Mindjárt kezdetben tisztázzuk, hogy a törvény, mely Mózes által adatott, nem az első szövetség volt! A Zsid.9.1. szabályosan így hangzik: „annakokáért voltak ugyan az előző (előbbi) szövetségnek is…” Az első szövetséget Isten a paradicsomban (Éden) kötötte Ádámmal. (Hós.6.7) Azután Nóéval is kötött szövetséget az Úr. (I.Móz.9.8-9) És Ábrahámmal is szövetséget kötött az Úr Isten. (I.Móz.15.18) Az utolsó szövetség, amelyet Isten egy néppel kötött, a törvény szövetsége volt! Azután jött a „beteljesedés”! Istennek „örök időktől fogva elrendelt szövetsége”! (Ef.3.9-11) A RÉGIEK ELMÚLTAK! ÍME ÚJJÁ LETT MINDEN! (II.Kor.5.17) Megváltozott a papság, megváltozott a törvény! (Zsid.7.12) Jött a golgotai ÁLDOZAT, és eljött a megígért ajándék, a pünkösdi Szellem! Az előző szövetség papjai egy nemzetségből (Lévi) születtek, az új-szövetség papjai is egy nemzetségből származnak. „Választott nemzetség! Királyi papság! Szent nemzet és megtartásra való népből valók; apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül valók, napjaiknak kezdete nincs, sem életüknek vége, de hasonlóvá tétetvén Isten Fiához, papok maradnak mindörökre. Melkisédek rendje szerint! (I.Pét.2.9;Zsid.7.3,17) Az új-szövetség tehát nem a különbséget mutatja a két szövetség között, hanem „eltörli az előzőt!” (Zsid.10.9)

A „törvény szövetsége” állandóan követelt és ígért áldást, vagy átkot! Újra meg újra mondta, követelte: „az én rendeleteimet tartsátok meg! Tartsátok meg azért az Én rendeleteimet, és az Én végzéseimet… Tartsátok meg, amit Én megtartani rendelek!” (III.Móz.18.4-5,26,30)

A „kegyelem szövetsége” jobbat beszél! Ez a szövetség tulajdonképpen nem is szövetség, hanem „végrendelet”! (Gal.3.15-18) „Jézus Krisztus jobb szövetség közbenjárója, mely jobb ígéretek alapján köttetett!” (Zsid.8.6) Most már nem azt üzeni Isten a bűnös embernek: „tarts meg!”, hanem: „azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett!” (Luk.19.10) És eljött a megtartó Jézus Krisztus és mindazok, akik eljutottak erejük végére és már nem akarnak megtartani semmit, erre a Megtartóra várnak, hogy tartsa meg őket! Akiknek országa a mennyekben van, azok a megtartó Jézus Krisztust várják! (Fil.3.20) Urunk elvégezte a megtartás munkáját, és most hív mindenkit „szent hívással”. A Titushoz írott levélben hatszor mutatja be az Ige Istent az Atyát, a Fiút, mint „megtartót”! (Tit.1.3-4;2.13;3.4-6)

„A törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett!” (Ján.1.17) És e kettő nem keveredik össze. Mégis szomorúan kell megállapítsuk, hogy a jelenlegi, magukat hívőknek nevező gyülekezeti tagok nagy része, 10-20 évi gyülekezeti tagság után is „igyekszik valamit megtartani”, hogy Isten fiává változhasson. A megtérést abból állapítja meg, hogy valaki mennyit tart meg a különböző szent szokásokból, vének rendeléseiből, mennyire igyekszik „megtartani a parancsolatokat”. És ha különböző felekezeteknek különböző tanrendszerük van, azt el tudják fogadni, de gyanakodva néznek mindenkit, aki hitből él, és nem tudnak különbséget tenni „egészséges tudomány” (Tit.1.9;2.1) és a „hamis nevű ismeret” között. (I.Tim.6.20)

Ebben a csodálatos „új-szövetségben” olyan szabadítást hozott Isten a bukott embernek, amit szem nem látott, fül nem hallott, és az embernek az elméje nem tudott kigondolni! A tündérmeséknek minden gazdagsága, gyönyörűsége, hatalma csak szegényes árnyéka a valóságnak.

Akik az eszükkel akarják megérteni az Isten beszédét, és szavakon lovagolnak, diadalmasan mutogathatják az Új testamentumban azokat a helyeket, ahol azt üzeni az Ige: tartsd meg! És tényleg vannak ilyen helyek, ahol arra biztat Isten beszéde: tartsd meg! Íme: „tartsd meg, ami nálad van!” (Jel.3.11) „Az egészséges beszédek példáját megtartsd!” (II.Tim.1.13) „Mindent megpróbáljatok. Ami jó, megtartsátok!” (I.Tesz.5.21)

Íme a különbség: nem azért kell megtartsak valamit, hogy megtartassam, hanem azért tartom meg azokat a rendeléseket, dolgokat, mert megtartattam! Mert azok a dolgok már nálam vannak! És nem én tartom meg azokat nagy erőfeszítésekkel, hanem megőrzöm a bennem levő Szent Szellem által! (II.Tim.1.14) Amit meg kell tartsak, az nem az üdvösség kérdése, hanem jutalom kérdése! „Tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a koronádat!” Van ugyan olyan hely is, ahol Pál apostol arra figyelmeztet, hogy „…amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké!”(I.Kor.15.2) A szövegből világosan kitűnik, hogy a „beszédeket” kell megtartsuk, amely által hívőkké lettünk! Pál tudta, „az általa szóló Jézus Krisztust hallgatják”. Csak ismétli, amit az Úr mondott már a földön jártában: „ha ti megmaradtok az Én beszédemben, bizonnyal az Én tanítványaim vagytok!” (Ján.8.31) „Ha Énbennem maradtok és az Én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz néktek!” (Ján.15.7) Meg kell tehát találni annak a titkát, hogyan marad meg bennem maradandóan az Úr beszéde? Az eszünk „repedezett kút és nem tartja meg a vizet!” (Jer.2.13) Halljátok csak, mit mond Urunk a benne hívő zsidóknak:  „… az Ő igéje nincsen maradandóan bennetek, mert akit Ő elküldött, ti Annak nem hisztek!” (Ján.5.38)

Mondjuk hát ki bátran: nem üdvözítő hit az, hogy az Ige bizonyságára mi igent mondunk a szánkkal, az eszünkkel, de nem építjük rá az életünket! Csak akiket Isten megdicsőített, azok tudják Istent, mint Atyát dicsőíteni! Csak akik kegyelmet nyertek, azok tudnak kegyelmet gyakorolni másokkal. Csak akik látják dicsőséges örökségüket, azok tudják ezt mondani: „azért nem csüggedünk el, sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedéseink igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk, minthogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók!” (II.Kor.4.16-18)

Ámen. Pócsy G.

PG046

„BESZÉLIK-E A KOPORSÓBAN A TE KEGYELMEDET?”

(János5.28.)

Mondjuk meg bátran, hogy aki a Bibliából beszél keveseknek vagy sokaknak és vallást prédikál, erkölcs-prédikációt hoz elő, tüzesen kiabálva, vagy csendes beszéddel, azt nem Isten küldötte és nem az Igét tolmácsolja. Isten igéje olyan örömhírről ad kijelentést, „amit az ember füle nem hallott, szeme nem látott és emberi elme ilyet nem tud kigondolni”. Pál apostol azt mondja a galáciai levél első részének 11-ik versében: „Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, amelyet én hirdettem, NEM EMBER SZERINT VALÓ!” (Gal.1.11.) Isten „jókedvének esztendejét” hirdetjük! (Ézs.61.2.) Mi mindent el lehet érni a családfőnél, mikor jó kedve van! Milyen öröm van ilyenkor a családban! Milyen lehet a szerető-jó-Isten „jó kedvének esztendeje”! Hol van olyan mérték, amivel össze lehet hasonlítani a mennyeit a földivel? „Mert nem az Én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti utaitok az Én utaim – így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs.55.8-9)

Hat nehéz kérdés szakad fel a kereső ember szívéből a 88.zsolt.11-13 verseiből és feleletet vár, nem reménykedve, hanem teljesen csődbe jutott élettel! Pusztaság lett! A 16-19 versek mutatják azt a reményteljes állapotot, melyben szólhat hozzád az Úr, mert így kiáltasz: „Elszakasztottál tőlem barátot és rokont, ismerőseim - a setétség!”

1 >>„Avagy a holtakkal teszel-e csudát?” Igen! Mind a hat kérdésre pozitív az Ige felelete! Azt mondta Isten Ádámnak: „…amely napon eszel arról, bizony meghalsz!” (I.Móz.2.17.) És vitán felül áll, hogy az ember „azon a napon” bizony meghalt! Pál kijelenti a Szellem által, hogy „minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal…” (Efézus2.5.) Nem a testi (biológiai halál a nehezebb eset, hanem a szellemi halál! És ezekről beszél az Úr a János evangéliuma 5. rész 25-ik versében: ”Bizony-bizony mondom néktek, hogy eljő az az idő és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek!” Íme a felelet: Igen! A holtakkal tesz az Úr csodát!

2 >>„Felkelnek-e vajon az árnyak, hogy dicsérjenek Téged?” Igen! Mert „bizony, árnyékként jár az ember…” (Zsolt.39.7.) Mert „napjaink csak árnyék a földön” (Jób8.9.) Salamon, a” legbölcsebb a földiek közül” (I.Kir.3.12.) így panaszolja: „Mert kicsoda tudhatja, hogy mi legyen jó az embernek a világon? -az ő hiábavaló életének napjai száma szerint, amelyeket, mintegy árnyékot tölt el?” (Prédikátor6.12.) És íme az árnyék-életű ember így kiált fel: „Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkembe erő támadt!” (Zsolt.138.3.) És most: „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem!” (Zsolt.139.14.) „S szólok, ezt Jézus Krisztus kegyelme tette mind, ingyen kegyelme üdvözít!” (Hall.ének)

3 >>„Beszélik-e a koporsóban a te kegyelmedet? Igen! Beszélik! A német Biblia Grab-nak fordítja, ami „sír”-t jelent. A román fordítás mormint-nak írja, ami szintén sírhelyet jelent! De hiszen Urunknak, Jézus Krisztusnak egy sziklába vágott sír volt a koporsója, és ebben a koporsóban ezt beszélte egy angyal: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott! Nincsen itt! Íme a hely, ahová őt helyezték!” (Márk16.5-6) Íme a megváltás elvégeztetett és „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek!” Urunk is kijelenti a János5.28-ban: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik koporsóban vannak, meghallják az Ő szavát…” Beszélik tehát az Ő kegyelmét a sírban!

4 >>„Beszélik-e hűségedet a pusztulás helyén?”  Igen! „..meghallgatta kiáltásomat és kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből…és új éneket adott a számba, a mi Istenünknek dicséretét…” (40.zsolt.1-4) Isten megbízása így kezdődik: „…gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj!” (Jer.1.10.) És a pusztulás helyén marad a „Pusztaság!” És örvend a puszta és kietlen hely, örül a pusztaság...meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét…!” (Ézs.35.1-2) Csak a pusztulás helyén beszélik az Isten hűségét! Ahol gazdagság van, ott nincs szükség az Isten hűségére!

5 >>„Megtudhatják-e a sötétségben a Te csodáidat?” Igen! Mert „nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van… A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” (Ézs.9.1-2) És Pál apostol azt mondja a Szellem által: „mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban. Mint világosságnak fiai, úgy járjatok!” (Ef.5.8.) „És a Világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt!” (Ján.1.5.) „Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a Világosságot!” (Ján.3.20.) Igen! A sötétségben megtudhatják Isten csodáját, hogy „valaki befogadja Őt, hatalmat ad annak, hogy Isten fia legyen!(Ján.1.12.)

6 >>„és igazságodat a feledékenység földén megtudhatják-e? Noha az ember határozottan ilyen: „És hittek az Ő beszédének, és énekelték az Ő dicséretét. Hirtelen elfeledték cselekedeteit, nem várák az Ő tanácsát!” (Zsolt.106.12-13) Igen, mert „ha valaki hallgatója az Igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos az olyan emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: megnézte magát és elment és azonnal elfelejtette, milyen volt! De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató…” (Jakab1.23-25) Ez azt jelenti, hogy: „Az én füleimnek hallásával hallottam Felőled (hallgatója az Igének), most pedig szemeimmel látlak téged, ezért „utálom” magamat és megtérek porban és hamuban!” (Jób42.5-6) Ennek következménye, hogy: „a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye (Tökéletes törvény) megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől!” (Róm.8.2.) Az Úr, aki ismeri a mi testben tehetetlenségünket, így  intézte el ezt: „Ama Vigasztaló pedig, a Szent Szellem(Lélek), akit az én nevemben küld az Atya, megtanít majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek!” (Ján.14.26.)

Ámen.

Pócsy G.

PG047

„A BESZÉDEK, AMELYEKET ÉN SZÓLOK NÉKTEK,

SZELLEM (LÉLEK) ÉS ÉLET.”

(Ján.6.63)

A 106-ik zsoltárban olvassuk e jelentős szavakat: „És hittetek az Ő beszédeinek és énekelték az Ő dicséretét. Hirtelen elfeledték az Ő cselekedeteit, nem várták az Ő tanácsát! Epekedés epeszté őket a pusztában és próbára tevék az Isten a sivatagon. És megadá nékik, amit kívántak, és ösztövérséget bocsáta lelkükbe.” Csodálatosképp bepillantást engednek e sorok Isten metódusába, Isten országának törvényeibe. Földön való járásunk 4 fázisát mutatja az Úr a 106-ik zsoltár 12-15 verseiben.

1. „És hittek az Ő beszédeiben és énekelték az Ő dicséretét!” És jön a csodás vallomás: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van Tenálad”! (Ján.6.68) „És dicséretet énekelvén kimennek az Olajfák hegyére."”(Máté26.30) Amíg a testben vagyunk, mindig ki vagyunk téve annak a kísértésnek, hogy a lelkünk is beleavatkozik a szent dolgokba, és a régi természet is részt akar venni az új életben. Milyen fontos, hogy tudjuk, milyen állhatatlan minden, ami a mi természetünkből fakad! Az Úr nem fogadja el a mi lelkesedésünket, szeretet-érzelmeinket, szánakozásunkat, részvétünket, mivelhogy „nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről, mert maga is tudta, mi volt az emberben!”(Ján.2.24-25) Kiderül tehát, hogy amíg hittek, addig énekelték az Ő dicséretét! Ezért bizonygatják ma is sokan a keresztény igehirdetők közül, hogy minden igaz! Igazak az ígéretek, ha… Ha megmarad a hitben! Ha el nem feledkezik Isten cselekedeteiről! Ha…! De az Úr leleplezi az igazi állapotát az embernek: „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás mondván: Ez a nép szájával közelget Hozzám, és ajkaival tisztel (dicsér) Engem, szíve pedig távol van tőlem!” (Máté15.7-8)
2. „Hirtelen elfeledték az Ő cselekedeteit, nem várák az Ő tanácsát!” Ez az ember! És ez az emberi hit! Valaki egyszer egy igehirdetési alkalommal 40 percen át bizonygatta az igék sokaságával, hogy ez a baja a hívőknek és ezért nincs örvendező hívő élet, mert elfelejtjük, nagyon hamar elfelejtjük, hogy mit tett az Úr értünk, hogy szeretett bennünket, mivel tartozunk Neki, stb. Ezzel befejezte a bizonyságtételét. A gyülekezetben a tagok nagy része fásultan, fáradtan hallgatta és szomorúan bólogatott, egy páran pedig azok közül, akik nem rég lettek gyülekezeti tagok, látható módon feszítették meg akaraterejüket, hogy majd ezután jobban vigyáznak. Hazafelé menet azt mondtam ennek a testvérnek: „40 percig beszéltél negatívumot, ennyi ideig bizonygattad, milyen az ember, de nem oldottad meg a problémát, és a lelkek éhesen mentek haza.” „Hát mi hiányzott az igehirdetésemből?” – kérdezte. És azt mondatta velem az Úr: „Nem hirdetted, hogy mit tett Isten! Hogy oldotta meg Isten az ember nagy szükségét a Jézus Krisztusban! Igaz, hogy az ember olyan, hogy bármennyi csodát is tenne Isten, az ember hirtelen elfeledné azt! Nem csak az akkori idők Izraelje, hanem mi is, a XX.sz. emberei. Így mondja ezt egy újszövetségi Ige: „Mert ha valaki hallgatója az Igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természeti ábrázatát, mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, hogy milyen volt!” (Jakab1.23-24)
3. „Epekedés epeszté őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon.” Csodás képet mutat nekünk Isten igéje a Máté 14.24-31 verseiben. A tanítványok vergődnek a sötét éjszakában, a tenger pusztaságában a „Mester” nélkül, fáradtan, árván, a háborgó hullámok között. A szél is szembe fújt velük! És e nehéz órában megjelenik az Úr! Váratlan körülmények között, megtörve a nehézkedés törvényét, jár vala a vízen! Ez kísértet! Ez kísértő szellem! Íme, nem tud az embernek szeme hozzászokni a csodákhoz. Hiszen alig pár órája a szemük előtt játszódott le a kenyér megsokasításának csodája. Minden földi, természeti törvényt felborítva 5 kenyérből 5000 ember lakott jól a nőkön és gyermekeken kívül, és a maradék is sokszorosan több volt, mint amennyiből osztotta az Úr az eledelt. De az Úr nem botránkozott. Szólt! Tanácsolt! „Bízzatok, Én vagyok, ne féljetek!” És megszólal a természeti ember. A legagilisabb, a legbátrabb, a legbuzgóbb! Péter pedig felelvén Néki, monda: „Uram, ha Te vagy…” Ha Te vagy… Milyen jellemző ez a kételkedő kérdés! Hányszor mondta a sátán maga, és hányszor mondatta másokkal!

„Ha Isten Fia vagy…” Máté 4.3-4.

„Ha Isten Fia vagy…” Máté27.40.

„Ha te vagy a Krisztus…” Lukács 22.67.

„Ha ő a Krisztus…” Lukács23.35.

„Ha te vagy a zsidóknak ama királya” 37.vers

Igen! Látták az Ő csodáit és zengték az Ő dicséretét! Hirtelen elfeledték cselekedeteit és kételkedtek beszédében! „Bízzatok!” – mondta az Úr. És Péter nem bízott! A kételkedő kérdés, a jelkívánás nem a hívő ember jellemzője. Semmi szüksége nem lett volna Péternek, hogy jelt kívánjon az Úrtól. Nem jó bizonyítvány az, hogy Péter járt a vízen! Csak az ő vakmerő, régi természete késztette rá. És nagy tévedés azt hinni, hogy az Úr Jézus a viharos hullámokra céloz, mikor azt mondja: „Kicsiny hitű, miért kételkedtél?” Nem a vízen járva kezdett kételkedni Péter, hanem a hajóban. „Ne féljetek! Én vagyok!” – de Péter elég vakmerő volt nem bízni! És az Úr biztató szava nem oszlatta el félelmét! Epekedett és próbára tette az Istent. Látni és hinni! Ez a természeti ember jellemzője! A Hívő hisz az Úr beszédében és lát!

4. „És megadá nekik, amit kívántak, és ösztövérséget bocsáta a lelkükbe.” Péter epekedett és próbára tette az Urat. Megadta neki, amit kívánt, és süllyedni kezdett! Péter süllyedt! Senki ne higgye, hogy Péter félt a tenger hullámaitól, mikor azt kiáltja: „Uram, tarts meg engem!” Ez az ember gyermekkora óta a tengert járta. Halász volt valószínűleg minden őse. Hozzá volt szokva a viharhoz, hullámokhoz, szelekhez. Úgy úszott, mint a hal, de miután a kételkedés jelkívánásra ragadtatta, sötét erők vonzásába került, és süllyedni kezdett. Bárki megtapasztalhatja, hogyha nem elég neki Isten biztató igéje a megpróbáltatások idején, hanem jelet kér, annak törvényszerű reakciója, hogy a siker felett érzett rövid boldog érzet elmúlik, és utána jön a visszahatás, „ösztövérség”! Sivárság, letörtség, süllyedés!

Sehol nem lehet látni annyi idegbeteg embert, mint az olyan gyülekezetekben, ahol mindig jeleket, látomásokat kérnek, várnak, hogy azokkal erősítsék a hitüket. Az Úr azt üzeni: „A beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet!” Ő mondotta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled!” Úgyhogy bízvást mondjuk: „Az Úr az én segítségem, nem félek!” (Zsid.13.5-6) Ő azt mondta: „Ama Vigasztaló pedig, a Szentszellem(Lélek), akit az Én nevemben küld majd az Atya, Az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek!” (Ján.14.26.)

Nem kell már rettegni, hogy elfelejtem, amit az Úr mond nekem, amit tett értem. Nem kötelességből szeretem már az Urat, hanem azért, mert megszólal bennem a „VÉR SZAVA”. Vonz engem az Ő természete, mely bennem van! (II.Pét.1.4)

Ámen.

Pócsy G.

PG048

„AKI ENGEM KÖVET…” (Ján.ev.8.12)

Milyen csodálatosan igazolódik újra meg újra, hogy Isten Igéjét nem lehet emberi bölcsességgel szabályszerűen megmagyarázni, sem emberi értelemmel megérteni. Alapigénk magyarul van leírva, nem kell iskolázottság a szavak megértéséhez. A szavak, amelyek a mondatot alkotják, nem nehéz műszavak, és mégis teljesen hamis magyarázat lesz belőle, ha valaki emberi értelem szerint magyarázza. Legyen az egyetemi tanár vagy iskolázatlan kisember, egyformán szabálytalanul fogják hirdetni az igevers értelmét!

A mai látszat keresztyénségben, sokkal inkább mint valaha, két irányzat uralkodik: egyrészt a más vallású lelkek vadászata saját vallásuk szaporítására, másrészt a „vérből, testnek akaratjából, férfiú indulatjából” született tagok megtartása! Természetesen a felekezet keretein belül! Ezen célokhoz idomítják az igeszólók mondanivalójukat nyíltan, vagy többé-kevésbé titkolva.

Ha a fent idézett Igét valaki felolvassa az egybegyűltek számára különböző katedrákról vagy falra épített szószékekről, akkor kettős célt igyekszik elérni: a látogatókat arra akarja rábeszélni, hogy kövessék Jézust, hogy határozzák el magukat és döntsenek Jézus mellett, az ott jelen levő gyülekezeti tagokat pedig megpróbálja rábeszélni, hogy az eddiginél jobban kövessék Jézust! Hiszen ésszel vizsgálva világos a szöveg: Ő felszólított, hogy kövessük Őt, tehát akkor igyekezzünk eleget tenni ennek a felhívásnak! Ez csak világos!? De ha a Szentszellem tanít meg egy hívőt, ha az Ő uralma valósult meg az igehirdető életében, akkor „aki szól, mintegy az Isten Igéjét szólja, ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád…” (I.Pét.4.11) És nem törődhet vele, hogy milyen emberi, vagy egyház felekezeti érdekeket sért meg, míg tolmácsolja Isten aktuális üzenetét!

Mondhatják egyesek: mit kell itt annyit okoskodni? Hát nem felszólít bennünket az Úr, hogy kövessük Őt? De igen! De mit akar az Ige elérni ezzel? Azt, hogy ismerjük meg mindenek előtt saját magunkat. Isten nem változtat a sorrenden! Először meg kell ismert az „ismeretlen embert”, saját magadat, hogy elkészülhessen az út az „ismeretlen Istennek”! „Egy szó kiált: a pusztában készítsétek az Istennek útját”! (Ézs.40.3) Először tudtára kell jöjjek teljes tehetetlenségemnek, halálos elveszettségemnek, Isten-ellenes lényemnek (Róm.7.14,24;8.5-8), mert addig, míg ezt nem észlelted, nem keresed a „könyörülő Istent”. (Róm.9.16) Addig csak „akarod és futsz”! De „test és vér” nem tud engedelmeskedni, még ha akarná is, mert nem teheti!

Hogyan mutatkozik meg ez a tény Isten Igéjében? Íme: „Én elmegyek és kerestek majd engem… ahova Én megyek, ti nem jöhettek oda… ti innen alul valók vagytok, Én onnét felül való vagyok. Ti e világból valók vagytok, Én nem vagyok e világból való!” (Ján.8.21-25) Bizony, drága Testvéreim, ezt a leckét nem tudta Simon sem, a Jóna fia, akit az Úr Péternek nevezett, de akiben ez az új név még nem lett nyilvánvaló. Azt mondja neki az Úr : „Ahova Én megyek, most utánam nem jöhetsz! Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom érted!” (Ján.13.36-38) A többi tanítványok sem tudták, hogy az első Ádám utódának nincs élete! (I.Móz.2.17) Nehogy a tanítványok félreértsék, nekik is mondta: „… kerestek majd engem, de ahogy a zsidóknak is mondám, hogy ahová Én megyek, ti nem jöhettek, most nektek is mondom!” (Ján.13.33) Pünkösd még nem jött el, és még nem volt senkinek örök élete, mert Isten a Fiúban adta nekünk az örök életet, és a Fiú még nem dicsőítteték meg! Csak mikor már beteljesedett Isten ígérete (Apcs.1.4-5), melyet nem kaptak meg a Pünkösd előtt élő hithősök sem (Zsid.11.39-40); de beteljesedett, miután Urunk feltámadott és felment a mennyekbe, és elküldte nekünk az „ígéretnek ama Szellemét”! Világos tehát, hogy Krisztus Jézusnak fent idézett kijelentése eleve kizár minden emberi akaratot (Róm.9.16), minden testi-lelki erőlködést, az ádámi nemzetség minden energiáját! Nem számít tehát, hogy melyik gyülekezetnek vagy bemerített tagja, nem számít, hogy mit eszel, mit nem eszel, mennyi ismereted van, mennyire igyekszel, beszélsz-e nyelveken, tudsz-e jövendőt mondani, testedet tűzre adod-e nagy buzgóságodban, tizedet adsz-e vagy pedig egész vagyonodat feléteted-e. Csak az számít, hogy honnan való vagy, hol születtél. Ami testtől született, test az! (Ján.3.6) Aki felülről jött, feljebbvaló mindenkinél. Aki e földről való, az földi és földieket szól, aki a mennyből jött, feljebbvaló mindenkinél. (Ján.3.31) Még egyszer ismételjük, teljes meggyőződéssel: aki nem a Szentszellemtől kapott világosság által hirdeti az Igét, az arra buzdítja a hallgatóságot, hogy igyekezzen teljes erővel követni Jézust, és ha szükséges, használja a hamis sáfár metódusát! (Luk.16.6-7) Igen! Mivel nem tudják betölteni Isten égi magasságú parancsait, rendelkezéseit, leszállítják Isten igényét elérhető, földi magasságokig! És mindazok, akik ilyen módon lesznek gyülekezeti tagok, csak hívő utánzatok lesznek! Imitációk! Ezekre mondja az Ige. „az a neved, hogy élsz, holott halott vagy!” (Jel.3.1)

Hatalmasan visszhangzik az Úr Jézusnak ezen felszólítása: „bizony-bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát!” (Ján.3.3) Az Urat nem követheti senki ádámi élettel! Néhány okot bemutatunk:

• Mivelhogy szellemileg vak, nem látja, hogy Jézus a világ világossága!
• Mivelhogy nem ismerte meg Jézusban a Krisztust, az Utat, így nem követheti Őt!
• Mivelhogy nem jutott a „pusztaságba”, van saját ereje, s ő a „gazdag ifjú”, és így nem követheti az Úr Jézust!

Ilyenformán az Ige nem érheti el azt a célt, amiért Isten leküldte.

A sorrend ez: „… gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj!” Azután: „építs és plántálj!” (Jer.1.10) Ezután jön a második fázis: „örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság… örvend ujjongva… meglátják ők az Úrnak dicsőségét!” (Ézs.35.1-2) Így dolgozik az Ige az ember szívében! Az Úr Jézus a „keskeny úton” járt, és a keskeny úton csak azok járhatnak, akik bementek a „szoros kapun”. Márpedig a „kapu” (ajtó) az Úr Jézus maga! (Ján.10.9) Aki Őrajta bement, az megtartatik! A szoros kapun nem lehet semmit bevinni az ádámi életből! Minden kívül marad, és a szegény, lemeztelenített lélek egyszerre Krisztusban van, felöltöztetve mindennel, ami mennyei. Azért aki „Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak! Íme, újjá lett minden!” (II.Kor.5.17)

Ámen.

PG049

„BIZONYTALANSÁGBAN”

(Ján. 10. 24-26)

„Körülvették Őt a zsidók…” Ahogy kilépett Jézus az ismeretlenségből, mikor a földön járt, rögtön tolongtak körülötte a kíváncsiak, a kritizálók, a csodavárók, a lelkesedők, a leselkedők.  És ezeknek egy része tanítványnak tartotta magát. (Ján.6:60, 8:31) És úgy körülvették, hogy nem lehetett az Úrhoz hozzáférni! „Ők maguk nem mentek be, és akik be akartak menni, azokat meggátolták! (Luk.11.52.) Voltak és vannak az Úr körül tolongók között jóindulatú „rest és balgatag szívűek” mindazok elhívésére, amit a próféták megírtak! (Luk.24:25.)

De ezeknek a Jézus körül tolongó, de Jézust nem érintő tömegeknek van egy közös ismertető jelük: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket?” Igen! Bizonytalanságban! Hiába vallja valaki a szájával, hogy hiszi Jézus Krisztust, ha a szívével nem hiszi! (Róma10.10.) A jelenkor gyülekezeteinek ismertető jele a bizonytalanság! Azért futnak a gyülekezetek tagjai jelek után, csodapróféták után, éhesek a csodákra, kézzelfogható bizonyítékokat keresnek-, és állandó bizonytalanságban élnek!

A Sabbathot csak a törvényből ismerik, ők maguk nem mentek be a „nyugodalomba” (Zsid.4.9-10) És fennmarad a kérdés: mi a bizonytalanságuknak az oka?

„Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyílván!” Íme, senki sem jut hitre azáltal, hogy megmagyarázzák neki Krisztust! Lehet a magyarázó a legjobb képességű, Oxfordból kikerült teológiai tanár, akkor sem tud hitre juttatni senkit! Olyan hitre, amire Isten mondja: Ábrahám hite ez! Ha mi már ismerjük Őt, egyet tehetünk: rámutatunk a kereső lélek előtt Arra, „akire néztünk, és nem vala ábrázata kívánatos! Utált és emberektől elhagyott volt…, aki elől orcánkat elrejtettük, utált volt és nem gondoltunk vele!”

Ezt a Jézust kell bemutatnunk, mint Krisztust! Azt, aki „betegségeinket hordozá, fájdalmainkat viselte. A mi bűneinkért sebesíttetett meg és a mi vétkeinkért rontatott meg, a büntetést, mely nekünk békét hozott, Ő viselte.” (Ézs.53.2-5) -Igen! Azt a Krisztust kell bemutassuk, akinek az eljövetele olyan, „mint az ötvösnek tüze, mint a ruhamosónak lúgja”! (Malakiás3. 2.)

Mikor ez a Jézus jelenik meg egy bűnös életében, akkor az a bűnös nem áll meg a lábán, hanem arcra esik és kimondhatatlan szülési fájdalmak lepik meg! És ez a Jézus-arc nem kívánatos!

A vallásos világ úgy ismerteti meg Jézust, hogy elmeséli születését, gyermekkorát, tanítói működését, Gecsemánét, Golgotát, feltámadását, mennybemenetelét, pünkösdöt. Ez a sorrend! De a megtérésnél megváltozik ez a sorrend. A „megfeszített” Jézust látom meg én, mint Krisztusomat! Számomra Jézus ismerete a keresztnél kezdődött!

És sötétségből világosság támadt! Megláttam az Istenfiát, rámszakadt a bánat.

Ő megfeszítve értem, én megfeszítve Vele! Íme, Istenatyánk életmentő jele!

Oh, szeret az Isten; Nem kell más bizonyság!

Betölti a lényem forró, Nagy boldogság.

Ha valaki enged emberi rábeszélésnek, emberi bölcsesség hitető beszédének, dönt a Krisztus mellett, és más nem történik, akkor egész földi életére rányomja a bélyegét a bizonytalanság! „Te vagy-e a Krisztus, vagy mást várjunk?” (Ján.3.32-34; Máté11.2-3) De ha valakit meggyőzött a Szent Szellem, hogy ő szegény, nyomorult, vak és mezítelen, akkor meglátja a szenvedő Urat, megnyílnak vak szemei és meglátja, hogy az az áldott Úr döntött őmellette örökre. Akkor meglátja, hogy ez a csodálatos Jézus a Krisztus, és őt szereti megolthatatlan örök szeretettel. (Ján. 13. 1; Énekek. 8. 6-7) Akkor „bement a nyugalomba”, megszűnt a bizonytalanság örökre, mert már nem hiszi, hanem tudja, hogy ez a Jézus  Krisztus már akkor szerette őt, mikor ellensége volt! (Róma5.10.)

„Ha te vagy a Krisztus…?” Ismerjük mi ezt a kérdést? Tudjuk-e, hogy honnan ered? Kitől jön? A „régi kígyó”, a nagy kérdező, aki már a teremtés hajnalán így kérdezett: ”Csakugyan azt mondta az Isten…?” A pusztában azt mondta a „Második embernek”: „Ha te vagy a Krisztus…?” De Péteren keresztül is Ő kérdezett: „Uram, ha te vagy…” (Máté14.28.) A főpap száján keresztül is ugyanaz a „hazug” kérdez: „…te vagy-e a Krisztus?” (Máté26.63.) A Golgotán újra csak ő szól: „Ha Isten fia vagy…? Ha ő a Krisztus?” (Máté27.40.) Ne áltassa magát egy lélek sem, hogy azáltal, mert a szájával vallja, hogy Jézus a Krisztus, máris keresztény lett!

A János első levelének 4-ik rész 1-3 versei azt mondják: „Valaki nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincs Istentől! Ez Igék jelentése nem csupán Jézus Krisztus földön járásának történelme! Ez azt jelenti, hogy Jézus, a Krisztus most is jelen van „Testben”! Ő a Fej és mi vagyunk az Ő  teste és meg kell jelentsük az Ő életét most és itt! Krisztus Teste a földön jelenleg élő valóság! Aki ezt tagadja, az nincs Istentől és az Antikrisztus szelleme van benne! Ezért kell kerülni azokat, akiknél megvan a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadják! (II. Tim. 3. 5.) Az Ő élete bennünk van, és mi felelősek vagyunk ezért az életért, hogy megjelentsük.

„Megmondtam nektek, és ti nem hiszitek!” A tanítványok sem hitték el Pünkösd előtt, noha megmondta nekik! Hittek ugyan a saját hitükkel, de ezt a hitet az Úr nem konfirmálta! (Ján.16.30-32) És az emmausi úton sem vizsgáztak jobban a hitből a tanítványok! „…pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt! (Luk. 24. 21.)

Hiábavalók a legjobb argumentumok, bizonyítékok, a legragyogóbb prédikációk, hogy meggyőzzék az embereket-, noha sikerül meggyőzni ezreket is-, mégsem ismerik Krisztust, mert Őt csak cselekedetein keresztül lehet megismerni, azon cselekedetei alapján, melyek a te életedben valósággá lettek! Krisztus megváltó! - vallod. Ez igaz vallomás, ha hozzáteszed: Az írás széjjeltépve, szabad vagyok! Szabad! Isten gyermeke vagyok! – mondod. De csak akkor, ha Isten szelleme a te szellemeddel együtt bizonyságot tesz erről! (Róma8.15-16). Ámen. Pócsy G.

PG050

Ő HÍV DICSŐSÉGGEL ÉS HATALOMMAL! (II.Pét.1.3)

Ő VONZ! (Ján.12.32)

AZ Ő SZERELME SZORONGAT! (II.Kor.5.14)

Ő MEGRAGAD! (Fil.3.12)

Ő ELRAGAD! (I.Thessz.4.16-17)

Pál apostol alapvető szükségnek tartotta, hogy a hívők tudják meg: „mi az Ő elhívásának a reménysége!” (Ef.1.18) Ezért imádkozott, hogy „legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban.” (Ef.1.12) Nem hiába ismétli Isten Igéje annyiszor: „… növekedjetek az Ő megismerésében!” Az Ige bizonysága szerint minden ember, aki e világra születik, hordozza Isten haragját. (Ján.3.36) Mint Isten ellensége születik erre a világra és az Isten hívása így szól: „A Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (II.Kor.5.20) Nincs kivétel! „Mindnyájan egyetemben vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül!” (Róm.3.23)

Mindenki, aki hallja a hívást és nem engedelmeskedik a hívásnak, megkeményíti a szívét! Ez biztos! Nem lehet hallani az Ő hívását és semlegesnek maradni! Valami történik mindig! Vagy élet, vagy halál! (Zsid.4.7;II.Kor.2.15-16) Nem tudom, hogy hányszor lehet hallani és nem elfogadni a hívást, de azt látom az Igéből, hogy mindenkinek van kegyelmi ideje a „kegyelem korszakában”, és ez a kegyelmi idő: MA! Hogy meddig tart ez valakinél, az titok! (II.Kor.6.1-2)

Nem mindig Isten hívása az, mikor valaki a Bibliából beszél. Még akkor sem, ha hívő beszél az Igéről! De ha az Úr szól, akkor szinte lehetetlen ellent mondani, ellenállni! „Szómnak ellenállnod úgyis hasztalan, jöjj, mert egyre várlak fiam, fiam! Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza, jöjj a messze tájról, oh jöjj haza!” (Hall.167) Oh, de csodás távlatokat nyit meg ez a kijelentése az Igének: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené! Nem félelmetes az! Ujjongj te elveszett! Még azt se próbáld, hogy megnyisd a szíved! Ő nyitja meg! Ne erőlködj! (Apcs.16.14) De egyet tegyél! Keresd Őt! De jól keresd! A golgotai kereszten megtalálod a „könyörülő Istent”. Akkor megnyílnak a szemeid és meglátod, hogy Ő már régen keres téged! Ő már régen szeret téged! Ő már régen hív téged szent hívással! Ő vonz téged! Vonzása van a tengernek, vonzása a hegyeknek, vonzása a síkságnak, erdőnek, művészetnek. A mágnesnek is vonzása van, de nem vonz akármilyen fémet. A mágnes vonzásának nem engedelmeskedik, csak a vasérc. Az Úr Jézus vonzásának mindenki engedelmeskedik, akinek a szíve megrepedt egy kicsit! Csak annyira, hogy behatoljon oda Isten Szent Szelleme és világosságot gyújtson. Ebben a mennyei világosságban látom saját életemet valóságosan, de látom Krisztus Jézust is, mint megmentőt.  És megismerem Őt! És minél jobban ismerem, annál jobban látom, hogy milyen mérhetetlenül szeret Ő engem, és minél jobban látom, hogy szeret engem, annál jobban bízok Őbenne, és minél jobban bízok Őbenne, annál jobban dicsőítem Őt. És íme eljutok oda, hogy nem a láthatókra nézek, amelyek ideig valók, hanem a láthatatlanokra, melyek örökkévalók!

Milyen minőségű hát az Ő hívása? Mi hát az Ő elhívásának reménysége? Megragad! Milyen hatalmasan meg van fogva, akit az Úr megragad! Ő el nem ereszt többet. Milyen csodálatos példáját látjuk a ragaszkodásnak az Ószövetségben Ruthnál!  Hiába unszolta Naómi: „térj vissza ma te is!” A felelet ez volt: „ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled! Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, Istened az én Istenem!”( Rut 1,16-17)

Ezt a példát nagyon sokszor felhasználjuk prédikációinkban, mint követendő példát, de nem sokszor jut eszünkbe, hogy az Úr Jézus szereti így az övéit, és mi csak viszont szeretjük Őt! Annak a szeretetnek, amit Ő adott nekünk, mi csak kis részét adjuk vissza Neki. Az Ige arra biztat bennünket, hogy „ismerjük meg a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy akképpen beteljesedjünk az Istennek egész teljességéig!” (Ef.3.18-19)

És ha Ő megragadott minket, hát ragadjuk meg mi is Őt! Ragadjuk meg mi is hit által az előttünk levő Reménységet! (Zsid.6.18) Az Ő szerelme olyan szerelem, amely szorongat! Nem valami langyos érzés ez, hanem „erős, mint a halál. A tűznek lángja, az Úrnak lángja. Sok vizek sem oltják el ezt a szeretetet.” (Ének.8.6-7)

ÁMEN.

Pócsy G.

PG051

„MARADJATOK ÉN BENNEM…

AKI ÉN BENNEM MARAD…

HA!! NEM MARAD!!!…”

(Ján.15.4-6)

Ma még egy „ÚT” hirdettetik! Isten jó kedvének esztendeje még tart! (Ézs.61.2;Luk.4.19) Olyan Evangélium hirdettetik, amit „szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt.” (I.Kor.2.9) És Isten Igéje figyelmeztet: józanok legyetek! Vigyázzatok! (I.Pét.5.8) Ne higgyetek minden léleknek! Ne fogadjatok el „más Jézust”! Más szellemet (lelket)! Más evangéliumot! (I.Ján.4.1;II.Kor.11.4) Fiacskáim! Oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól! (I.Ján.5.21)

Nincs hát semmi ködös elképzelés, semmi bizonytalan spekuláció. Minden világos, határozott, biztos – ha az Isten valamennyi ígéretét Krisztus Jézusban láttam meg! (II.Kor.1.20) Ha az Ige azt mondja: „általment a halálból az életre, akkor 100%-osan általment! Ha az Ige azt mondja: „nem megy be abba semmi tisztátalan”, akkor biztosan nem megy be! Ha Isten Igéje azt mondja: „természet szerint harag fiai voltunk…” (Ef.2.3), akkor azok voltunk! Vita nem lehet! - De ha azt mondja az Ige: „most pedig… felszabadultatok a bűn alól…” (Róm.6.22), akkor az 100%-osan igaz! Isten Igéje isteni tényeket közöl, és ránk bízta, hogy hit által fogadjuk el!

Az alapigéknek első kijelentése, hogy „Benne vagyunk”! Az egész emberiség! Íme az Igék: „… Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent!” „Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (Apcs.17.25,28) És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn!” (Kol.1.17) – Tehát az Istennel ellenségeskedő emberiség Istenből kapja az életet.

A másik kijelentése az Igének felszólításképpen áll előttünk: „maradjatok Énbennem…” Ha már eljutottál arra az áldott állapotra, hogy pusztaság, kietlen hely lettél, nyomorult ember (Ézs.40.3;Róm.7.24), akkor már nem próbálkozol, nem ígérkezel, nem erőlködsz, nem izzadsz, hogy Őbenne maradjál, hanem áldott tehetetlenségben, alázatos szívvel várod, hogy Isten Atyád kijelentse, mit tett Ő, hogy te megmaradjál!

Vegyük tudomásul, hogy Istennek minden parancs szava „Teremtő Szózat”! „Ő szólt, és meglett! Ő parancsolt, és előállott!” (Zsolt.33.9) „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett! Hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő!” (Zsid.11.3) És Isten kijelenti, hogy: „aki vallja, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, az Isten megmarad abban!” „Erről ismerjük meg, hogy Őbenne maradunk, és Ő mibennünk, mert a maga Szelleméből (Lelkéből) adott nekünk!” (I.Ján.4.15,13) És mivelhogy az Őbenne maradásnak és az Őbenne való gyümölcs-termésnek egy és ugyanaz az indítéka, most már megértjük a János első levele 3-ik rész 24. versét: „és aki az Ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad, és Ő is abban! És abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből (Lélekből), amelyet nékünk adott!” „És az Ő parancsolatai nem nehezek!” (rész5.3) És „ez pedig az Ő parancsolata, hogy higgyünk az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak a nevében, és szeressük egymást…” (rész3.23)

„ha nem marad meg…!” Bizonyos, hogy senki sem marad meg, ha megveti Isten jóságát és hosszútűrést és megváltó szeretetét, melyet Krisztusban nekünk adott! Vegyük tudomásul, hogy nekünk már nem így szól az Ige: „elődbe adtam neked az életet és a halált, válassz!” Mi nem választunk! Isten választott minket! „Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne, világ teremtetése előtt…” (Ef.1.4) Hát igen – mondhatja valaki -, ezek kiváló lények, az emberiség krémje, mit tegyek, ha én nem vagyok köztük? Nézzük meg hát, kiket választott ki magának az Isten? „… a világ bolondjait választotta ki magának az Isten! A világ nemtelenjeit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket!” (I.Kor.1.27-28) Foglald csak el a helyedet ezek között, rögtön meglátod, hogy te is választott vagy! Nem tetszik? Elhiszem, de akkor ne Istent vádold azért, mert te nem vagy a választottak között! Bizony mondom nektek, Isten Igéje sokszor évekig munkálja egy-egy embernek a szívét, míg ilyen „senkivé” válik! Hogy azután egy szempillantás alatt „Isten gyermekévé” legyen! Igen! Az ember gazdag! Minden ember gazdag! Még a vallásos szólásmondások is az ember gazdagságáról beszélnek: „segíts magadon – és az Isten is megsegít!” Milyen hazugsága az ördögnek! Egy szó kiált: „A pusztában készítsétek az Úrnak az útját!” Aki végére jutott a saját erejének, az menjen be a nyugodalomba! Hit által! A Krisztus hite által! Azáltal a hit által, mely Őáltala van! (Ézs.40.3;Apcs.3.16;Róm.3.26;Jel.14.12) Mert aki bement az Ő nyugodalmába, az megnyugodott cselekedeteitől, miként az Isten is a magáéitól!” (Zsid.4.10) Ámen.         Pócsy G.

PG052

A FIÚSÁG SZELLEMÉNEK ELNYERÉSE (Róm.8.15)

A SZENT SZELLEM KERESZTSÉGE (Apcs.1.5)

A SZENT SZELLEMMEL VALÓ BETELJESEDÉS (Ef.5.18)

Jó, ha mindjárt kezdetben szembe nézünk azzal a ténnyel, hogy a Szent Szellemről (Lélekről) szóló tanulmányoknak semmi hasznuk nincs – az üdvösség elnyerése céljából -, de még a szentség útján való előhaladás szempontjából sem. Íme a Szent Szellem (Lélek) megbízatása, ahogyan az Úr Jézus kijelentette: „mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit Én küldök nektek az Atyától, az igazságnak Szelleme (Lelke), aki az Atyától származik, az tesz majd Énrólam bizonyságot!” (Ján.16.13-14)

Nem lehet tehát a Szent Szellemet (Lelket) tanulmányozni közönséges szellemmel (lélekkel), ha pedig már lakozást vett a Szent Szellem a szívemben, testemben, akkor „kenetem van az Úrtól és mindent tudok!” (I.Ján.2.20) A Szent Szellem (Lélek) temploma lettem (I.Kor.3.16) és nem a Szent Szellemről beszélek, hanem a Szent Szellem beszél belőlem! Nem tudakozódom a Szent Szellem felől, hanem a Szent Szellem (Lélek) tudósít engem Krisztus Jézus felől!

A Szent Szellemről való spekulációk tehát nem a Szent Szellemtől (Lélektől) vannak, hanem az ember lelkétől. Az Ige bizonyságtétele szerint, ahol a Krisztus neve dicsőíttetik, ott jelen van a Szent Szellem (Lélek). Mikor újonnan születik egy lélek, akkor „megkereszteltetik” Szent Szellemmel (Lélekkel). (Apcs.1.5) De így tesz bizonyságot a Pál I. Korintus 12:13. verse is: „mert hiszen mi egy Szellem (Lélek) által mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg…” (A Szent Szellemmel való megkeresztelés a kezdet!) Tehát mondjuk ki bátran: a Szent Szellemmel (Lélekkel) való megkeresztelés nem a hívő életben való előrehaladás következményeképpen egy későbbi időszakban következik be, hanem a kezdet! A pecsétje Istennek! (Ef.1.13)

A „fiúság szelleme” (Apcs.1.5), a „megígért Szent Szellem” azonos a Szent Szellem keresztségében jelentkező Szent Szellemmel! Nincs 3-4 féle Szent Lélek! Csak egy van! Ama Vigasztaló, akit megígért az Atya! Nem az ismeri jól a Szent Szellemet, akit megtanítottak teológiai fogásokkal, minden szót megszámozva, fiókokba rakva. Csak aki magába fogadta az Igét, csak aki eggyé lett a megfeszített Jézus Krisztussal, az tudja, ki a Szent Szellem. Akiben a Szellem lakozást vett (Ján.14.17), az imádkozhat Szellemben és igazságban! „Az Isten Szellem (Lélek), és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben (lélekben) és igazságban imádják.” (Ján.4.24) Hiába kérdezősködünk a Szent Szellem felől, és hiába való a legjobb tanítás is a Szent Szellemről! Aki megkapta, az már nem kell kérdezősködjön, és nem is kérdezősködik, hanem taníttatik a Szellemtől, a Kenettől! Mert a Szent Szellem (Lélek) személy! Nem „erő”! De vele együtt kapjuk az erőt is! (Apcs.1.8) Ha rám bízott Isten valamit, hogy én őrizzem meg, akkor nem az én erőfeszítéseim által kell megőrizzem, hanem a bennem lakozó Szent Szellem (Lélek) által! (II.Tim.1.14)

Az Ige különbséget tesz a „Szent Szellem (Lélek) teljessége” és a „Szent Szellemmel (Lélekkel) való beteljesedés” között!  És ha Isten igéje különbséget tesz, akkor nekünk is meg kell különböztetnünk e kettőt! A Szent Szellem teljessége Krisztus Jézusban lakozik. (Kol.1.19) A Szent Szellemmel való beteljesedés a mi naponkénti lehetőségünk! (Ef.5.18) A teljesség Krisztus Jézusban van, és „mi Őbenne vagyunk beteljesedve.” (Kol.2.10) A „beteljesedés” után pedig nem vágyakozni kell, nem epekedni, nem kell kiböjtölni Istentől! Miután a Szellem bennem lakozást vett, nem tekintem „zsákmánynak”, hogy Isten fia lettem, hanem megüresítem magam és szolga leszek, és járom a „kereszt útját”. (Fil.2.6-8) Ez kell! Minél jobban megüresedem saját magamtól, minél jobban átadom magamat Istennek, annál jobban betölt a bennem lakozó Szent Lélek!

Hagyjunk fel az olyan értelmetlen és Igeellenes gyakorlattal, hogy ha már mondom az Atyát és a Fiút, akkor a Szent Lelket is meg kell említsem, hogy meg ne sértsem, hogy meg ne szomorítsam! Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem egy! Nem három személy! Az Atya leküldte a Fiút, hogy kijelentse az Atyát. (Ján.1.18) A Fiú leküldte a Szent Szellemet (Lelket), hogy kijelentse a Fiút! (Ján.16.7;15.26) Az (égben) mennyben hárman tesznek bizonyságot: az Atya, a Fiú (Ige) és a Szent Szellem (Lélek), és ez a három: egy! Hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Szellem (Lélek), a Víz (Ige) és a Vér! És ez a három is egy! (I.Ján.5.7-8) Nem lehet azt mondani: a Fiú jelen volt az összejövetelünkön, de nem volt ott a Szent Lélek!

Minden munkát Isten országában Isten végzi! Ugyanaz az Úr… ugyanaz a Lélek… ugyanaz az Isten… (I.Kor.12.4-6)

Nem studírozunk tehát, hogy mit jelent a „fiúság lelke”, hanem befogadjuk a Fiút és megkapjuk a Szellemet. Nem spekulálunk, hogy vajon a Szent Lélekkel való keresztséget mikor kapjuk meg, hanem elfogadjuk az Ige bizonyságát, hogy mikor megpecsételt, akkor meg is keresztelt! Nem epekedünk, böjtölünk a teljességért, hanem odaadjuk magunkat, megüresítvén szívünket mindentől, ami a miénk, és megengedjük a bennünk levő Szent Szellemnek, hogy betöltsön, hogy az életemnek mindig nagyobb területén Ő legyen az Úr; és megköszönöm Istennek, hogy a teljesség Krisztusban van és Krisztus meg énbennem!

Ámen. Pócsy Gusztáv

PG053

„… MINDENÜK KÖZ VALA…

SZŰKÖLKÖDŐ NEM VALA KÖZTÜK SENKI…”

(Apcs.2.44-45;4.32-37;5.1-14)

Az Apostolok cselekedeteinek könyvében csendesen, minden reklám nélkül bemutatja Isten Szelleme a Gyülekezet hajnalán megalakult „őskommunizmust”! Ebben a theokratikus kommunizmusban nem kizsákmányolt szegények tömege lázadt fel a gazdagok ellen, birtokba véve azoknak elkobzott vagyonát, hanem Isten Szellem által megújult gazdagok nem bírták elviselni, hogy ők dúskáljanak és mások éhezzenek! – Mindnyájan pedig, akik hívének, együtt valának, és mindenük köz vala. És jószágukat és marháikat eladogatták, és szétosztogatták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala!

De ezt a szent kezdetet azonnal két fronton támadta meg a sátán. Kívülről és belülről! Egyik fronton kívülről befelé akart hatni olyanképpen, hogy saját uralma alatt lévő embereket akart becsempészni! (Embereket, akiknek a sátán elfoglalta a szívét.) Hogy „megelegyedjen a szent Mag.” A metódus a régi: pénz! Pénz által akarta őket belopni! Júdás apostol már arról számol be levelében, hogy „belopóztak valami emberek…” (Júd.4) Péter is találkozott ezzel a kísértéssel: „mikor pedig látta Simon (a varázsló)… megkínálta őket pénzzel…” – de a felelet is ugyanaz, mint a fent nevezett Ige 5.9-10-ben volt. „A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, Isten ajándéka pénzzel megvehető!” (Apcs.8.18-20) Az indító okok különbözők lehettek, de aki indította e személyeket, ugyanaz volt: az ördög!

Igen természetes, hogy nagy kísértés lehetett a világ embere számára, hogy bekerülhessen egy ilyen társulásba, ahol megszűnnek az anyagi gondok, és bizonyos vagyok benne, hogy nem csak Anániás és Szafira vették a fejükbe, hogy belopózkodnak e kívánatos gyülekezetbe, hanem még sokan mások is várták, hogyha ezeknek sikerül, akkor ők is csatlakoznak, közéjük elegyednek! De a Gyülekezet, amely Jézus Krisztus nevében gyűlik össze egy akarattal, és semmi más célja nincs, mint az Ő nevét hirdetni és Őt dicsőíteni, az ilyen gyülekezetet ma is maga Isten őrzi, hogy ne keveredjen össze az „elegy-belegy néppel”! (II.Móz.12.38)

Nézzük meg most azokat a „rejtett biztosítékokat”, melyek biztosítanak bennünket, hogy sem Anániás, sem Szafira nem voltak hívők! „Egy ember azonban, név szerint Anániás…” – És most nézzünk meg egy másik embert, aki név szerint Anániás: „vala pedig egy tanítvány Damaskusban, név szerint Anániás…” (Apcs.9.10) Figyeljük meg, milyen féltékenyen őrzi az Úr az övéi személyazonosságát: „most azért küldj Joppéba, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek, ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson…” (Apcs.10.5-6) – És nem utolsó sorban a „kegyelem korszakában, a Gyülekezet tagjait nem halál által tisztogatja az Úr, hanem a „szeplőtelen Bárány vére által!” Ettől el nem tért és el nem tér  az Úr a kegyelem idején.

Támadott az ördög belülről kifele is! Elhinti a viszálykodást a hívők között az anyagiak miatt. A „jövevények” panaszkodtak a „bennszülöttek” miatt, hogy (… la impartirea zilnica de hran vaduvele lor erau trecute cu vedere…) az ő özvegyeik megrövidíttetnek a napi élelmiszerek kiosztásánál. (Ortodox fordítás) Kívülről kapzsisággal, belülről elégedetlenséggel támadta a sátán a Gyülekezetet. De Isten, aki megvédte a Gyülekezetet a külső támadás ellen, megvédte a belső ellen is, míg ő meg akarta tartani ezt az „őskommunista” gyülekezetet. Az apostolok meglátták Isten Szellemének vezetése alatt, hogyha ők otthagyják Istentől kapott szolgálatukat és „osztókká és bírókká” válnak a Gyülekezetben, akkor elhanyagolják az Ige szolgálatát, így a tagok kiskorúak maradnak, és „irigység, visszavonás és pártütés” lakozik közöttük. Ők tehát azt a szolgálatot kell végezzék, amely által a gyülekezet tagjai „férfikorra” jutnak és nem fognak pártoskodni, sem személyt válogatni, sem pedig elégedetlenkedni!

Ha ezek után Anániás és Szafira esetében megnézzük azokat a tényeket, amelyek bizonyítják, hogy ezek az emberek nem voltak hívők, a következőket találjuk:

1, Egy ember, aki megbeszéli a feleségével, hogy meg fogják csalni a Szentszellemet! Világos, hogy mikor hívőket említek, akkor olyan személyekre gondolok, akik „el voltak pecsételve az ígéretnek ama Szentszellemével, aki adatott nékünk a Jézus Krisztusban! Olyanokról beszélek, akiknek „kenetük van az Úrtól”, olyanokról, akiket maga Isten tanít! (Ef.1.13; I.Ján.2.20; Ézs.54.13; Jer.31.33-34) Teljesen lehetetlen, hogyha már a két hívő közül az egyik annyira megsötétedett, hogy nem hallja az Atya hangját, akkor a másik is vele együtt odajut, hogy megegyeznek, hogy megcsalják a Szellemet!

2, „… miért foglalta el a sátán a szívedet…” A sátán csak olyan szívet foglalhat el, amelyikben nem lakik az Úr Jézus! Halljuk meg Isten szavát: „avagy mimódon mehet be valaki a hatalmasnak a házába és rabolhatja el annak kincseit (… ez a kincsünk cserépedényben van… II.Kor.4.6-7), hanem ha megkötözi előbb a hatalmast, és akkor rabolja ki annak házát!” (Mát.12.29) Az Úr Jézus megígérte, hogy soha többé el nem hagyja azt, aki befogadta Őt! (Zsid.13.5) A Szentszellem velünk marad mindörökre! (Ján.14.16) Ismerjük be, hogy a sátán megkísérthet! Nagyon megkísérthet! De az Urat nem tudja rábírni, hogy az Ő megváltottját, vérével megváltottat valaha elhagyja és átengedje az Ő váltsághalála által megszerzett szívet a sátánnak! Soha-soha nem felejtem el, hogy az én régi gazdám a sátán volt, és nyugodalmasan bírta a szívemet, míg nem jött VALAKI, aki erősebb volt az ördögnél, őt legyőzte, kiűzte és elfoglalta a helyét a szívemben. „Most Isten hatalma őriz engem az üdvösségre, mely készen van…” (I.Pét.1.5)

3, „… hogy megcsald a Szentszellemet…” Meggyőződésem szerint nem az volt a csalás, hogy csak egy részét adták oda a mező árának, hanem az, hogy így akartak „közéjük elegyedni”! Leutánozták a többieket, de megtérés helyett pénzt ajánlottak fel. A hívő, akiben a Szentszellem lakozást vett, tudja, hogy az Úr Szellemét nem lehet megcsalni, hiszen a hívő teste a Szellem temploma – és ha az egyik hívő olyan dolgot tervezne, amely nem Isten szerint való, akkor a másik figyelmeztetné, és ha az egyik elesik, a másik támogatja őt! (Préd.4.10)

4, „… miért, hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak szellemét megkísértsétek?” A szövegből kitűnik, hogy nem valami elhanyatlásról volt szó! Nem ők voltak megkísértve, hanem ők akarták Isten Szellemét megkísérteni! Nem a kísértések tüzében elbukó gyenge hitű hívőről beszél az Ige, hanem egy emberpárról, akik megegyeztek, hogy magukat hívőknek álcázva, becsapják a „közösséget”, és ezzel együtt a Szentszellemet is! Akit nem ismertek, mert ha ismerték volna, nem akarták volna becsapni! (I.Kor.2.8;Ján.14.17) Csak akiben lakozást vett Isten Szelleme, az ismeri Őt!

5, „… és támada nagy félelem… egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni…” Ez természetes! Ez volt az Úrnak célja e rendkívüli esettel! „Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat! Ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel? Ki lakhatik közülünk örök hőséggel?” (Ézs.33.14) A hívők megrendülve szemlélték, mit jelent ezzel a hétszer szent Istennel együtt lakni, a kívül valók pedig rémülten mondtak le még a gondolatától is annak, hogy hívők közé lopózkodjanak! Isten védelmezte a Gyülekezetet, és  „hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz…”

Pótlólag megjegyzem, hogy az Ortodox román fordításban így kezdődik az Ige: „Iar un om oarecare, anume Anania…”, a Vulgata szerinti fordítás így adja vissza az eredeti szöveget: „Bizonyos Ananiás nevű férfiú…” Növekedni az Úr megismerésében azt is jelenti, hogy nem ragaszkodunk föltétlenül a bevett régi magyarázatokhoz, de mindig többet ismerünk meg a kegyelem lényegéből és Isten gondolatából a Krisztus Jézusban. A nagyobb ismeret nem a theológiai iskolákban való szorgalmas tanulástól függ, hanem Isten kijelentésétől! Azért nem dicsekedhetik senki a „kijelentés nagyságával”. (II.Kor.12.7) Az Úr azt használ fel, akit akar, és csak örvendezni tudunk, ha többet mutat meg az Úr a kegyelem nagyságából.

Ámen.

Pócsy Gusztáv

Nagyvárad 1980 ápr.12.

PG054

„DE AMA MAGASSÁGOS NEM KÉZZEL CSINÁLT TEMPLOMBAN LAKIK…” (Apcs.7.48)

A Bibliában elrejtett isteni üzenetet ma sem emberi értelem tolmácsolja, hanem a megígért „Igazságnak Szelleme (Lelke)”, aki elvezérel minden igazságra. Azokat szólja, amiket hall és a bekövetkezendőket megjelenti nekünk! (Ján.16.13) De akár egyéni vezetése van a Szellemnek, akár gyülekezeti kijelentése van, hangsúlyozza: „… amint az a Kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne!” (I.Ján.2.27)

És mégis a keresztyénség minden ébredés után újra eltér a „Kijelentés” szavától, és megrontja az Ige értelmét! Így értéktelenedik (devalválódik) el „Isten gyermeke”, „újonnan születés”, új szövetség”, vagy mai elmélkedésünk fogalma: „Isten temploma”, Isten háza. Ha meghallgatjuk egyes keresztyének vallomását, megdöbbentő eltorzulást találunk. Szinte érthetetlen az a ragaszkodás, amivel még hitre jutott keresztyének is ragaszkodnak a falakhoz, rendelésekhez, ceremóniákhoz, liturgiákhoz, papokhoz, prédikátorokhoz, gyülekezeti felelősökhöz. Mi ez? Jobbik esetben „kiskorúságnak” a jele. De legtöbb esetben azért ragaszkodnak, mert nincs nekik más!

Az Isten szavának kijelentése változhatatlan értékű, és nagy jelentősége van. Nem is lehet előre haladni a hit útján, ha elveszítjük az eredeti, vagyis „valódi” értelmet.

Az Újszövetségben beteljesedett az, amit Isten az Ószövetségben ígért. „Ama Magasságos nem kézzel csinált templomban lakik!” Ez Kijelentés! És örök érvényű! És nem lehet alkudozni! Ez van! És akkor is ez van, ha milliók járnak kézzel csinált templomokba, és fennhangon mondják is hivatalos és nem hivatalos egyházi tagok: „itt vagyunk Uram, a Te házadban!” ez a kísértés, hogy Istennek házat csináljunk, kihatott a magukat gyülekezeti hívőknek nevezett protestáns felekezetekre is. Imaházakat építenek valamilyen különös formára, és előbb-utóbb Isten házának nevezik. Díszítik, megszentelik, felszentelik, és hamarosan vannak benne fő helyek és kevésbé fő helyek, sőt, bűnösök padja is kialakul.

Az Ige az „egyes ember”-nek azt mondja: „Nem tudjátok ti, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Szelleme (Lelke) lakozik bennetek?” (I.Kor.3.16) De ezt mondja a Gyülekezetnek is: „… Akiben az egész épület szép renddel rakattatván növekedik szent templommá az Úrban, Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem (Lélek) által!” (Ef.2.21-22)

Mi a gyakorlati haszna ennek a tudománynak? E nélkül nincs növekedés az Úrban! Az Ige kijelentése szerint Isten nem lakik kézzel csinált kő épületekben! Azok az épületek tehát nem szent templomok, mert nem lakik bennük az Isten! De az ember sem szent, míg Krisztus Szelleme (Lelke) nem lakik benne! Az „újonnan született” emberről így nyilatkozik az Úr: „lakozom bennük és közöttük járok!” (II.Kor.6.16) „Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme (Lelke), az nem az Övé!” (Róm.8.9) Hogy óvta az Úr a buzgó, vallásos embert, ne csalja meg magát: „sem azt nem mondják: íme itt, vagy íme amott van, mert íme az Isten országa ti bennetek van!” (Luk.17.21)

Milyen súlyos jelentősége van ennek a kijelentésnek! Ezután nappal és éjjel, élve vagy halva az Úrral vagyok! (Róm.14.8;I.Thesz.5.10) Beteljesedik hát az Ige: „aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő, és felírom rá az Én Istenemnek  nevét…!” (Jel.3.12) Istennél pihenek immár, és a világ dolgai fárasztanak el, még akkor is, ha azok e világ szépségei, szórakozásai! Igen! Ez a valóság, hogy nem fáraszt el az, hogy órák hosszat az Ige fényében szent közösségben (dialogizálunk), párbeszédet folytatunk, de ha megnézem a labdarúgó világbajnokság kupadöntőjét, akkor izgulok, bosszankodok, belefáradok, és bizony az Igéhez kell meneküljek, hogy megpihenjek!

Jó lenne, ha több gonddal figyelmeznénk Isten Igéjére, hogy megmaradjunk az Ige valóságában. Azt mondja az Úr a II.Sám.7.7-ben: „Szólottam-e csak egy szót is… parancsoltam… mondván: miért nem építtettek nekem… házat!?” Ha ez igaz volt Izrael népével kapcsolatban, érvényesek reánk nézve is! Meggyőződésem, hogy az Úr Jézus a beteljesedéssel kapcsolatban mondta ez Igéket: „rontsátok le a templomot, és Én 3 nap alatt megépítem azt! Ő pedig testének templomáról szól vala!” (Ján.2.19-21)

Ne úgy szolgáljunk hát, hogy szolgálatunk nyomán kőtemplomok emelkedjenek, hanem úgy, hogy minél több ember váljon Isten templomává. Az ilyen emberek „mindenkor testükben hordozzák az Úr Jézus halálát, hogy Jézusnak élete is láthatóvá legyen a testükben!” (II.Kor.4.10-11)

Ámen.

Pócsy G.

PG055

„MICSODA HÁZAT ÉPÍTHETTEK NÉKEM?”

– azt mondja az Úr. (Apcs.7.49)

Ha van könyv a világon, amelyet nem szabad pontatlanul olvasni, magyarázni, akkor az föltétlenül és első sorban a Szent Írás, a Biblia! Nem a betűkhöz ragaszkodunk, hanem az Ige Szelleméhez! (II.Kor.3.6) És ha a szívünk jól van beállítva a mennyei hullámhosszra, akkor érzékenyek leszünk minden elhajlásra, és számunkra csak egy a döntő: mit mondott az Úr?

Előttünk áll egy olyan probléma, mely isteni alap nélkül elterjedt Isten népe között. A „templom” – Isten háza! Az ó-szövetségben Isten féltékenyen figyelt, hogy „mindenestül úgy csináljátok, amint Én megmutatom a hajléknak formáját…” „Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked!” (II.Móz.25.9,40) Még tovább ment Isten és kijelentette: „Íme név szerint meghívtam Bésaléelt… és íme Aholábot is… és adtam minden értelmesnek szívébe bölcsességet, hogy elkészítsék mindazt, amit néked parancsoltam!” (II.Móz.31.1-2,6)  Mint mondá Isten: „készítsenek nekem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam!” (II.Móz.25.8) Azután hosszú idő múlva Dávid határozza el, hogy házat épít az Úrnak! (II.Sám.7.2-7) De az Úr azt kérdi tőle: „…avagy szólottam csak egy szót is…miért nem építettek Nékem házat?”

Azután kijelenti az ÚJ-SZÖVETSÉGBEN: „ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik!” (Apcs.7.48) „…mivelhogy Ő mennynek és földnek Ura, kézzel csinált templomban nem lakik!” (Apcs.17.24) Ha az Ige azt mondja: nem, hát akkor NEM! De nem áll meg itt, hanem kijelenti: „hát nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok? … az Isten temploma szent, és ezek vagytok ti!” (I.Kor.3.16-17)

Nincs már „szent hely”! Csak megszentelt emberek vannak, akikben Isten Szelleme lakozik! „Ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: lakozom bennük, és közöttük járok…” (II.Kor.6.16) Ha Isten igéje nem ismer el kézzel csinált, kőből épült templomot, akkor mi sem ismerhetjük el, és erről nyíltan bizonyságot teszünk! És ha ezért szenvednünk kell, hát szenvedünk! Itt is megáll ez a bizonyságtétel: „Istennek kell inkább engedni, mint embereknek!” (Apcs.5.29)

A sok különböző stílusban felépített „kőtemplom” sok toronnyal, vagy egy toronnyal, nem Istent dicsőíti, hanem az építtetőket, esetleg az építőket, és mindig a tulajdonos felekezetet! Újra az kérdi Isten: melyik az én nyugodalmamnak a helye?(Apcs.7.49) Csak az engedelmes szív dicsőíti Istent! Isten nem azt várja tőlünk, hogy építsünk neki templomokat a saját elképzeléseink szerint, hanem hogy engedelmeskedjünk neki, fogadjuk be Őt, és legyünk „élő kövei”, épüljünk „szellemi házzá…” (I.Pét.2.5) Legyen a mi testünk Isten szent temploma! Sajnos, hogy a bibliás gyülekezetek is tele vannak keresztyén utánzatokkal, akik szívesen veszik, ha van egy felszentelt Isten háza, mert akkor a saját életüket megtarthatják saját maguknak. Csak ha a te tested a Szent Szellem temploma, akkor a te házad népe és a te házad is Isten tulajdona. Akkor éjjel és nappal Isten színe előtt élsz és Isten világosságában jársz! Nem kell elmenned valahová, egy erre a célra felszentelt helyre, hogy Isten színe elé állj, mert ismered az Urat és ismered az Utat, hogy a Szentélybe bemehess a napnak vagy az éjszakának bármelyik órájában, hogy imádd Őt, és másokért közben járj! (Zsid.10.19-23)

A kijelentés tehát világos! Csak a mi ravasz szívünk homályosítja el! Az apostolok, a még meglevő, de Istentől elhagyott templomban, Istentől kapott bátorsággal hirdették az új kijelentést! „Nem lakik Isten kézzel csinált templomban!” Krisztust hirdették a templomban, és nem volt már előttük tekintély a főpap és a papok parancsa: „nem megparancsoltuk nektek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben?” (Apcs.5.28) Ők Istennek engedelmeskednek inkább! Vajon a különböző felekezeteknek (keresztény, keresztyén) hívő tagjai, akik ragaszkodnak a saját felekezeteik „templomaihoz”, teljesítik-e az istentől kapott megbízatásaikat? Istennek engedelmeskednek-e, vagy egyházaik törvényeinek és papjaik akaratának? Félő, hogy a szenvedéstől való félelem nagyon is nyomós oka annak, hogy engedetlenségüket felekezetük iránti engedelmeskedéssel takargatják! Mondjuk ki bátran: a felekezetemhez való hűség hűtlenség Krisztus iránt!

Ha szükséges, legyünk valamelyik felekezet tagja, de szívünkkel menjünk ki belőle, emelkedjünk felé, és keressük, mint az életünket, mint a jó kenyeret, mint a „hamisítatlan tejet”, az Istentől adott áldott lehetőséget: „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben, ott vagyok közöttük!” (Mát.18.19-20;II.Kor.6.17)

Ámen. Pócsy G.

PG056

KRISZTUS EVANGÉLIUMA,

ISTEN HATALMA!

(Róm.1.16.)

Vallomást tehetünk bátran arról, hogy a keresztyénség „hatalommal és erővel” kezdődik! Egy embernek pokolian sötét életébe betör Isten világossága! (II.Kor.4.6-7) Így kezdődik: „Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak…” (Ján.1.12.) A hatalom egyúttal erő is! „Legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében!” (Ef.6.10.) Hiszen mikor befogadjuk Őt, a hatalmas Megváltónkat, akkor így szól az Isten ígérete: „…vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljön reátok…” (Apcsel.1.8.) Ez a hatalom és erő „…alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre világosságban…” (Kol.1.12.)

Sok érdekes magyarázatot olvastam, hallottam arról, hogy mit jelent a hívő életben az, hogy valaki gyermek, ifjú, öregkorú (vén) – és nem is baj, ha különbséget teszünk ha állapotunkról beszélünk, de rögtön emberi okoskodás lesz belőle, ha helyzetünkkel kapcsolatban kezdjük szortírozni a hívőket!

Nézzük meg, mit mond az Ige a kiskorúakról: „mondom pedig, hogy míg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek!” (Gal.4.1.) „Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendelvén Annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik…” (Ef.1.11.)

De térjünk vissza a hatalommal meginduló keresztyénséghez!

Egy alkalommal vita támadt a családomban a szobák bútorainak rendezése miatt. Lányom erősködött, hogy meg kell változtatni, amit én rendeztem el! Ellenálltam! Keményen kijelentettem, hogy minden úgy marad, ahogy van! „Miért?” – kérdezte a leányom. „Mert én úgy akarom!” – volt rá a felelet. No igen, de én nem ezt a hatalmat kaptam. „Ez nem hatalom,” – mondta a Kenet –  „ez hatalmaskodás!” Azután jött az Úr metódusa: „azért íme csalogatom őt és elviszem a pusztába, és a szívére beszélek!” (Hós.2.13.) „Tudod-e, hogy ki vagy te?” – kérdezte tőlem az Úr. „Senki sem veszi el tőlem az életemet, hanem én teszem le azt magamtól. Van hatalmam letenni azt…” (Ján.10.17-18) Rögtön megértettem és használtam a hatalmat, és megalázkodtam Isten előtt, a lányom előtt, és megkértem, rendezze át úgy, ahogy ő jónak látja. Igen, hatalmat kaptam, hogy bolond legyek, senki legyek, megvetett legyek e világ szemében! Hatalmat kaptam, hogy szeressem felebarátomat, akármilyen ronda, utálatos is, mert nem érzelemmel szeretem már, hanem hatalommal!

És ezek az emberek, akikben lakozást vett az Úr Jézus, nos, ezek az emberek mikor bizonyságot tesznek a Szellem indíttatásából, hogy szóljanak, „úgy szólnak, mint akiknek hatalmuk van és nem úgy, mint az írástudók!” (Mát.7.28-29). Nem beszélnek Krisztus Jézus felől, Isten felől, örök életről, üdvösségről, hanem odaadják a hallgatóknak az életet, megjelentik a Krisztus Jézust, személyesen megismertetik a hallgatót az Atyával. Kinyitják az üdvösség ajtaját. Élő víznek folyamai ömlenek az ilyen hatalmat kapott ember belsejéből (Ján.7.38.). Beszéde nyomán „tóvá lesz a délibáb”! (Ézs.35.7.) Ahol felragyog Isten világossága, ott jelen van Istennek ereje, hatalma! Hiszen az Írás így mondja: „mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére…” (Róm.1.16.) Új emberük, mely Istentől született, csodálatos őrizet alatt van! „Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, noha a „drága kincs cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és ne magunktól való!"”(II.Kor.4.7;I.Pét.1.5.) De az erő „bennünk van”! (Ef.3.20.)

Áldott Urunk azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk! (Ján.10.10.) Tehát mikor életet kaptam Uramtól, nem szűkölködő életet kaptam! Akkor bátran mondom: „Az Úr az én Pásztorom! Nem szűkölködöm!” (Zsolt.23.1.) Nem engedhetem meg magamnak azt a gyengeséget, hogy érzelmeim, eszem, lelkem uralkodjon hívő életemben! Nem kaptuk szolgaság szellemét ismét a félelemre! (Róm.8.15.) Hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak szellemét! (II.Tim.1.7.) Azért biztat Isten Igéje így: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében!” (Ef.6.10.)

Ámen.

1983.febr.12.

Pócsy Gusztáv

PG057

„Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által,

sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Ő általa!”

(Róma 5.9)

A Gyülekezet reménysége! Az első feltámadás!(1Kor.15.21-23) Az elragadtatás!(1Thessz.4.16-17) Nem kóstolnak az antikrisztusi időkből! (2Thessz.2.6-9)

És most szemléljük az Ige fényében e drága reménységnek ígéretét!

Miután a Gyülekezet, Krisztus teste, Pünkösd után először a vallásos zsidók véres üldözése által szenvedett, szétszóratott, megkezdődött a pogányok üldözése, gyűlölködése a Gyülekezettel szemben. Megszámlálhatatlan keresztyén lett mártírja, áldozata a véres keresztyén-üldözéseknek. És noha az üldöztetés különböző formáiban napjainkig tart, de a sátán támadása metódust változtatott, és napjainkban, mint utolsó idők jele, szellemi hamisításokkal támadja a Gyülekezetet. Sehol nem találjuk az Írásokban Istennek olyan fajta figyelmeztetését, mintha a Gyülekezet részt venne az Antikrisztus idején megjelenő „nagy nyomorúságban”. A thesszalonikai első levél, első rész tizedik verse így szól: „És várjátok az Ő Fiát az égből, akit feltámasztott a halálból, a Jézust, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól!” Az 5-ik rész 9-ik verse pedig azt hirdeti: „Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” A kezdő Ige ugyanezt erősíti.

Senki nem vitatja, hogy a „nagy nyomorúság” az Antikrisztus eljövetelével veszi kezdetét. De az Antikrisztus nem jöhet el addig, míg itt van a Gyülekezet! Nem mutogathatja magát Isten gyanánt, míg itt van a Krisztus Teste, és első fokon nem vetheti magát ellene és fölébe mindennek, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, míg itt van a földön a Szent Szellem (Szent Lélek). (II.Thessz.2.4) Ez az, ami „visszatartja”. Ez az akadály félre kell az útból tolattassék. És az Ige szerint ezek a „levegőbeli hatalmasságok” előbb levettetnek, és helyüket az Egyház foglalja el a levegőégben! (Ef.6.12;2.2; I.Thesz.4.17)

Életbevágóan fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a Gyülekezetet minden egyéb „igazak”-tól. Pünkösd előtt nem volt Gyülekezet, de voltak egyes igazak. Az elragadtatás után maradnak igazak! A Máté ev.24-ik rész nem a Gyülekezetről beszél, hanem a zsidó népről, akivel Isten újra foglalkozik az elragadtatás után! (Róma11.25-26) A „megszámlálhatatlan sokaság” a nyomorúságból jön! De a Krisztus Teste nem megszámlálhatatlan sokaság és nem a nyomorúságból jön. A nyomorúságból jön, de nem abból a nyomorúságból, amelyről azt mondja Isten Igéje: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig és nem is lesz soha!” (Máté24.21) És a zsidó nép végig szenvedi ezt a nagy nyomorúságot! Abban az időben nem azt az evangéliumot fogják hirdetni, amelyet mi most hirdetünk. „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül”! Mi most ezt hirdetjük: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a házad népe!” (Apcs.16.31;Máté24.13-14) Jól olvassa az Igét az, aki tudja, hogy „minden szól nekem, de nem minden szól rólam!” (Ungár Aladár)

Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy a Gyülekezet nem szervezeti, felekezeti gyülekezetek! Tehát a Gyülekezet nem baptista gyülekezet, nem pünkösdista gyülekezet, nem evangéliumi keresztyén (szabad keresztyén) gyülekezet és így tovább, hanem a gyülekezet egy! (Ef.4.4) Tehát az összes létező felekezetből azok, akikben Krisztus lakozást vett a Szent Szellem (Lélek) által – és az eredeti fordítás szerint nem „…lesz egy akol és egy pásztor”, hanem „lesz egy nyáj és egy Pásztor!” (Ján.10.16.Czeglédy ford.) Az Úr éppen az aklokból vezeti ki az Ő nyáját! Nem is fáradozunk tehát, hogy egyesítsük a különböző felekezeteket! Azt majd megcsinálja az Antikrisztus! Mi valljuk, hogy a Gyülekezet egy, mert a mi Atyánk eggyé tette a „legmagasabb szinten”! Így: „Atyám! Tartsd meg őket a Te nevedben, hogy eggyé legyenek, mint mi!” „Amint Te Énbennem, Atyám, és Én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek Mibennünk…” „És én azt a dicsőséget, amit nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egyek vagyunk.” „Én őbennük és Te Énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek…” (Ján.17.11;21-23)

Nem mondom, hogy hagyjuk ott a nagy felekezeti gyülekezeteket, de mondom, hogy föltétlenül éljünk a lehetőséggel, hogy az igazi Gyülekezetben találkozzunk minél sűrűbben: „Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Én nevemben (egy akarattal), ott vagyok köztük”! (Máté18:19-20)

Ámen. Pócsy Gusztáv

PG058

A HALÁL URALKODOTT!

A BŰN URALKODOTT!

Földi halandó nem tudott, nem tud és a jövőben sem fog tudni úgy uralkodni, hogy az ő uralkodása „minden emberre elhasson”, ezért az uralommal kapcsolatban az uralmat nem emberhez vonatkoztatva szemlélteti az Ige, hanem így mondja: „…uralkodott a halál… minden emberre lehatott a kárhozat…” (Róm.5.17,18) Íme, egy dolog, ahol nem vitatkoznak az emberek. Az analfabéta ugyanúgy tudja, mint a tudós, hogy meg kell halni. Mindenki, bármilyen a világnézete, pártállása, kora, neme, iskolázottsága, tudja, hogy a halál uralkodik mindenki felett, legyen az koldus vagy köztársasági elnök! Nincs egyetlen kivétel sem! A halál uralkodik!

Azután megrendült az ég, és angyalok hirdették, hogy megszületett a Megváltó! „Íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz!” (Luk.2.10-11) „Aki eltörölte a halált, világosságra hozta az életet és halhatatlanságot!!” (II.Tim.1.10) És azóta ilyen kijelentéseket tesz Isten Igéje: „… sokkal inkább!…” A római levél 5-ik részében 5-ször olvassuk így: „sokkal inkább!” „… Sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Őáltala!” (9. vers) Utána ezt olvassuk: „sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által.” (10. vers) „… sokkal inkább elhatott sokakra.” (15. vers) Majd kijelenti: „… uralkodott a halál… sokkal inkább ez életben uralkodnak…” (17. vers) És végül így szól: „…ahol megnövekedik a bűn, ott sokkal inkább bővölködik a kegyelem!” (20. vers)

És most érvényben van a „SOKKAL INKÁBB!” Először nekünk, akik az „első zsengéhez” tartozunk, azután „mindenki a maga rendje szerint”! (I.Kor.15.23) Ez tény, nem valami csalfa reménység! Hiszen mi, akik az első zsengéhez tartozunk, mi magunk sem tudjuk, hogy lettünk hívőkké! „Ez nem titőletek van! Isten ajándéka ez!” (Ef.2.9) Ha ez igaz – márpedig igaz! -, akkor megáll ez az ige is: „Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van, ugyanis, amit nem kaptál volna?” (I.Kor.4.7) Van-e hát olyan hívő, aki így tud vallomást tenni a saját életéről: „és mikor látta Isten, hogy csak van bennem egy kis „jó”, és látta, mennyire vágyódom Őutána, akkor könyörült rajtam…!” Aki így beszél, az még nem ismeri a kegyelmet! Először meg kell tapasztaljam, hogy a „bűn uralkodik” rajtam, bennem, hogy a halál uralkodik felettem, hogy az ország, amelynek állampolgára vagyok, a „sötétség országa”, hogy az atyám az ördög. És azután nem marad semmi remény, csak ha találnék egy irgalmas Istent, egy kegyelmes Istent! Akinél egyedül van szabadulás, csak akkor nyílik az út, s ez az út: Jézus Krisztus.

De hát mit jelent akkor az, hogy Jézus Krisztus uralkodik? Én tudatosan vállaltam az Ő uralmát életem felett, és mindazok felett, akik hozzám tartoznak. Hogy történt ez? Így: hit által megláttam, hogy Ő „megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az ő szerelmes Fiának országába!” Először „megtartott minket” (megmentett, megszabadított) és azután „hívott minket szent hívással”! (II.Tim.1.9) A szememet Ő nyitotta meg, (de először el kellett ismerjem, hogy vak vagyok). Adott nekem új szívet, az Ő Szellemét adta belém, belém költözött az Isten országa, sötétségből világosság támadt, az ellenem szóló kézírást Ő tépte szét, és most bennem uralkodik, mint szeretet és megemésztő tűz! (Ez.36.26-27; Luk.17.20-21; II.Kor.4.6-7; Kol.2.14; I.Ján.4.8; Zsid.12.29) Testemben leélt hátralévő napjaimban jelenlévő Szeretet Úr is, nem csak megbocsátó Atya. „…mert akit szeret az Úr, megdorgálja! Megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad!” (Zsid.12.6) Ez azt jelenti: innen nincs többé visszaút! A „test” azt mondja: „rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni!” (Zsid.10.31) De az ó-testamentumban élő hívő ember is ezt mondja: „…de mégis hadd essem inkább az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága…” (II.Sám.24.14)

A római levél 5.17-ben nem azt mondja az Ige, hogy „igyekezzenek uralkodni”, hanem azt, hogy uralkodnak! Ha nem látszik még ez az Isten-uralom az életedben, annak két oka lehet: vagy „kiskorú” vagy (Gal.4.1), vagy pedig engedetlenségben jársz! És ez az én szégyenem! Mert a hitetlenkedés is engedetlenkedés! De mindkét állapotból van kiút! Isten nem nézi passzív módon az én állapotomat! „Nincs haragom, de ha tövis és gaz jő elém, csatára megyek ellene, és meggyújtom azt mind együtt!” (Ézs.27.4) A sátán uralkodott! Az Úr uralkodik! Az egész emberiség megítéltetik, de nem marad a sátán uralma alatt! (Róm.5.18) A halál ki kell adja a halottakat, a pokol is ki kell adja a halottakat!

Ámen!

Pócsy G.

PG059

„ISTENNEK TITKON VALÓ BÖLCSESSÉGÉT SZÓLJUK!” (Róm.6.12,14)

Hogyan ismerhetjük meg azokat, amelyeket Isten készített nekünk? Vajon az embernek, ha jó szeme van, megláthatja? Ha jó füle van, meghallhatja? És ha kiváló gondolkodású, akkor megértheti? Az Ige „Isten titkon való bölcsességének” mondja, „elrejtett bölcsességnek”. (I.Kor.2.7) És csak kijelentés útján érthető meg! (Mát.11.25;I.Kor.2.10) A Jób könyvében ezt olvassuk: „de a bölcsesség hol található… a bölcsesség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek?… Isten tudja annak útját, Ő ismeri annak helyét!” (Jób.28.12-23) A feleletet ugyancsak Isten Igéje adja meg: „nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által!”

Mi marad nekünk? Mi a mi tennivalónk? Elvenni a „hit karjával” mindazt, amit Isten nekünk elkészített! És minden, amit nekünk elkészített Isten a Jézus Krisztusban, olyan, amit szem nem látott, fül nem hallott, és az embernek gondolatjába nem mentek! (Régi Károlyi ford.) De ezt nem lehet először megtapasztalni és azután elhinni! Ezeknek a kijelentéseknek egyetlen alapja az, hogy Isten mondta!

A római levél hatodik részének 12-ik verse így kezdődik: „ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben…” Ez úgy néz ki, mintha parancs lenne. De az Ige arról beszél, hogy „a bűn uralkodott a halálra” (Róm.5.21), de a bűn felett nem uralkodott soha senki Ádám óta! (I.Móz.4.7;Róm.5.18) Így tehát rettenetes lenne, ha nem lenne folytatása ennek a felszólításnak: a bűn ne uralkodjon! De áldott folytatása van: Krisztus Jézus kereszthalálának áldott gyümölcse: „mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik!” Isten Igéje kijelenti, hogy itt van a földön, megjelent egy nemzedék, egy szent nemzet, megtartásra való nép (I.Pét.2.9), amely nemzetség fölött a bűn nem uralkodik! Ez helyzet! Ide be kell menni! És ezt megszerezni nem lehet, csak elfogadni, koldus kezekkel, ínségbe jutott élettel, pusztaságban, halálos sötétségben. Sírva kiáltani: „Jaj nekem! Elvesztem! Testem a halálnak teste! Kicsoda szabadít meg engem?”

Akik eljutottak abba az áldott állapotba, hogy belátják: hiábavaló minden emberi erőlködés, azok bementek abba az országba, ahol a bűn nem uralkodik! Aki bement, az „bement a nyugodalomba”, és megnyugodott az ő cselekedeteitől!

És most nézzük meg, hogy hozta be Isten Atyánk e világba ezt a megáldott nemzetséget, akik felett nem uralkodik a bűn! És a felelet igen egyszerű: „… mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt!” Tehát mindazok, akik elvesztették saját erejüket és megadták magukat „Kegyelemre”, azok kegyelem alá kerültek, és a kegyelem uralkodik az életre az igazság által! (Róm.5.21) Nem uralkodik a bűn ott, ahol a kegyelem uralkodik Jézus Krisztusnak igazsága által! „Mert az Ő halálának hasonlatossága szerint Vele eggyé lettünk!” (Róm.6.5) Meghaltunk a bűnnek! Meghaltunk a törvénynek! Meghaltunk a világnak! - Nem akarunk meghalni! Nem igyekezünk meghalni! Meghaltunk! Befejezett tény! Isten Atyánk ajándéka ez, nem tőletek van. Nincs benne az emberi erőlködés izzadság szaga. Kegyelembe kerültünk, és kikerültünk a bűn uralma alól.

Isten Igéje kijelenti, hogy azokon nem uralkodik bűn, akik kegyelembe vannak, és erről látást kapok Istentől! Megtelik a szívem hálával és áldom az Urat Krisztusban kapott csodálatos ajándékáért! Ez a ténykedés kihívja az ördög haragját! Teljes dühhel igyekszik bebizonyítani, hogy ez nem igaz! Ne higgyük el Istennek! A legkisebb foltot meglátja életed fehér ruháján. Járásod minden hibáját szemed elé tárja, és ha kell, felnagyítja. Megmozdul a démonok sokasága, hogy megmutassa: benned van a bűn! Mutogatja naponkénti indulatbeli, gondolatbeli, cselekedetbeli bűneidet és vádol! Ugye, hogy mégis uralkodik a bűn? Ugye, hogy nem igaz az Ige?

De Istennek háromszoros garanciája biztosítja az Ige igazát:

1. „…mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól!” (Róm.6.7)
2. „…Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől!” (I.Ján.1.7)
3. „…és ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (I.Ján.2.1)

A „hazugság Atyja” Istent akarja hazuggá tenni! Az első emberpárnál is ezt a metódust használta. Dehogy haltok meg! Dehogy nem haltok meg! Olyanok lesztek, mint Isten! Dehogyis lesztek olyanok, mint Isten! Dehogyis haltál te meg a Krisztussal, dehogy is vagy te új teremtés! Dehogy múltak el a régiek! Dehogy nem uralkodik a bűn rajtatok!

„Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten szellemének dolgait, mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.” (I.Kor.2.14) Ne is akarjuk hát érzékelni először, hogy elhihessük, hanem higgyünk Isten szavának, és áldjuk érte Urunkat, hogy ilyen szabadulást hozott számunkra a Krisztus Jézusban.

Isten pedig lenéz, és keresi az „igazakat”! Azokat, akik igazat adnak az Istennek! Az Ábrahám hitéből valókat! Ábrahám nem nézte, hogy a körülmények ellen mondanak mindannak, amit Isten ígért, nem gátolta testének tehetetlensége, hanem teljesen elhitte, hogy amit Isten ígér, azt be is teljesíti. Csak Istennel számolt, és a teljes reménytelenség közepette reménykedve hitte, hogy Isten előhozza a nem létezőt, mint valóságot! És az ő hite tulajdoníttatott igazságul! „De nem csak őérette íratott meg… hanem mi érettünk is, akiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, akik hisznek Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból!” (Róm.4.18-25)

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG060

„… a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van!” (Róm.7:10-12)

Isten országának mozdíthatatlan törvénye, hogy földi értelemmel magyarázott Biblia földieket szól! (Ján.3:31) Így épülhetett egész vallási szervezet olyan téves értelmezésre, mely nem tesz különbséget Isten törvénye és Mózes törvénye között. Egy vallási rendszer, amely össze akarja keverni a Kegyelmet és a Törvényt.

Pál apostol egyszerű szavakkal rövidre metszi a téves magyarázatokat: „Kik törvénytanítók akarván lenni, nem értik, sem a miket beszélnek, sem a miket erõsítgetnek.” (1Tim.1:7) Annak a kijelentésnek, hogy Jézus Krisztus eltörölte a ceremoniális törvényeket és az egészségügyieket és meghagyta az erkölcsi törvényeket, - nincs bibliai alapja.

Isten kijelenti, hogy bennünket az Úr Jézusban fiaivá fogad, (Ef.1:5)  és ez a terve az Istennek a „a világ megalapítása előtt” született! (1Pét.1:20) Ez azt jelenti, hogy csak Isten üdvözítő kegyelme folytán üdvözülhetünk, és ennek a határozatnak alapján adta a fiúságot!

Pál apostol nagy nyíltsággal beszél a mózesi törvény és a kegyelem viszonyáról: „Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten elõször megerõsített a Krisztusra nézve, a négyszázharminc esztendõ multán keletkezett törvény nem teszi erõtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.” (Gal.3:17)

A törvény szent és a parancsolat szent, igaz és jó! De nekem ez a törvény halálomra van! (Róm.7:10-12) Mert nem csak a zsidó népre érvényes, hanem mindazokra is, akik a törvény által akarnak megigazulni. Istennek ez a kijelentése: „És én is adtam nékik nem jó parancsolatokat, s törvényeket, a melyek által ne éljenek!” (Ezék.20:25) „Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten elõtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitbõl él. A törvény pedig nincs hitbõl, hanem a mely ember cselekszi azokat, élni fog azok által.” (Gal.3:11-12)

Ezért a törvény alá vetett embernek nem lehet békessége Istennel, mert hit által megigazulván a Jézus Krisztus által van békességünk Istennel. (Róm.5:1) Így azután nem lehet „igazi szombatja” sem a törvény alatt élő embernek, mert hitetlenségből nem ment be a nyugodalomba. (Zsid.3:18-19) A hitetlenségben benne van az „önigazság”, amely „megfertőztetett ruha”! (Ésai.64:5) Azért megrendítő ítéletként hangzik Istennek ez a megállapítása a törvény alatt lévő emberre: „Mivelhogy törvényeimet nem cselekedték, s parancsolataimat megvetették, és szombatimat megfertéztették, s atyáik bálványai után voltak szemeik.” (Ezék.20:24) Az ilyen lélek saját magát csapja be, mikor igaznak tudja magát azért, mert igyekszik betölteni a törvényt!

Az Úr súlyos példával rajzolja meg a kegyelmet visszautasító, cselekedetek által üdvözülni akaró ember jellemét! Hamis sáfárnak nevezi. „…Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek …” (Luk.16:3) Természetesen egy sincs, aki azt merje állítani, hogy tökéletesen betölti a törvényt, ami azt jelenti: „Kapálni nem tudok!” Azaz nincs erőm, hogy véghezvigyem azt, amit Isten követel! Nem marad más hátra, mint bevallani a tehetetlenségemet, koldusságomat, és koldulni! De koldulni szégyellek! Így aztán, hogy igaz maradjak, nincs más hátra, mint megcsorbítani Isten követelését! Így ni: - „Mennyivel tartozol? Százzal? Ülj le, és írjál ötvenet! Mennyivel tartozol? Százzal? Ülj le és írjál nyolcvanat! És erre a magatartásra megjegyzi az Úr: „Ti vagytok azok, akik magatokat az emberek előtt megigazítjátok, de ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos! (Luk.16:15)

És most szemléljük az Ige fényében az Úr törvényét, amelyet úgy vártak, úgy dicsértek a próféták! (Zsolt.19:8-11) Lehetetlen, hogy ne lássuk a különbséget a két törvény között: az egyik megöl, a másik megelevenít! (2Kor.3:6; Róm.8:2, 7:11) Ami az egyik törvénynek lehetetlen volt, mert erőtelen volt a test miatt, azt a másik törvény dicsőségesen elvégezte! (Róm.8:3, 3:27) Pál apostol, Saul korában nem ismert nagyobb kincset, mint amit ő szerzett magának a törvénybeli  igazság által, amely saját igazság. (Ezék.33:12, Gal.3:12) De amelyek egykor neki nyereségek valának, azokat ítélte „szemétnek és kárnak”, mert akadályozta abban, hogy megtalálja Isten igazságát. (Róm.10:3) Hiszen a „halálos törvény” vége Krisztus, minden hívőnek igazságára. Az egyik törvény kárhozat, mikor neki szolgálsz (2Kor.3:9), a másik törvény megigazít! (Fil.3:9)

Így és csakis így értem meg a 119-ik zsoltár 174-ik versét: „Uram! Vágyódom a te szabadításod után, és a te törvényed nékem gyönyörûség!”

Ámen.

Pócsy G.

PG061

„…mi módon ne ajándékozna

Vele együtt mindent minekünk”?!

(Róma 8:32)

Miért mondja Pál atyánkfia: „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát ”!? (Róma 1:16-17). Miért? Ő tudta miért! Én is tudom! Neked is tudni kell! „ Mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére”!; “Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban”!

A Sátán nem bánja ha evangéliumot hirdetnek minden utcasarkon, csak ne Isten szerint való legyen az. Pál azt mondja, hogy az evangélium, amelyet ő hirdet „nem ember szerint való”! (Galata 1:11).

Lassan-lassan elvész az evangélium valósága a gyülekezetekben is. Evangéliumot hirdetnek sokfelé, sokféle elnevezésű gyülekezetekben, de nem Isten szerint! Az ember azt hirdeti, hogy ha valaki igyekszik hinni, igyekszik hivő életet élni, törekszik jóra, minden erőfeszítéssel igyekszik Jézus nyomdokaiban járni, akkor - igyekezetéhez mérten - Isten ajándékoz neki szentséget, lelki ajándékokat és minél jobban igyekszik, annál többet kap, annál értékesebbet kap. De vigyázzon, tartson ki! Mert ha nem, akkor elveszíthet mindent!

Az Isten evangéliuma pedig ez: „…Őt mindannyiunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna Vele együtt mindent minekünk”?! „A Fiúságnak a Szellemét kaptátok”! „Ha pedig fiak, örökösök is”! , „mert ti mindannyian Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által”!

A leghalálosabb állapotból a legdicsőbb helyzetbe! Bűnös ellenségből, Isten szent fia! Bűnnel telt, szennyes testből Szent Szellemmel telt Isten temploma!

Isten először „A LEGNAGYOBBAT ” adja! Annál nagyobbat, mint amit megtérésed első pillanatában kapsz, soha többé nem fogsz kapni! Ő először Krisztus Jézust adja és vele az életet, örökséget, fiúságot; azután adja az ő ajándékait, áldásait!

Csak így van értelme eme felszólításnak: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt ”! ( Filippi 4:6). Mert a hálaadás nem abból fakad, amiket majd ezután kapunk, hanem abból, amit eddig kaptunk! Boldogságom forrása nem az, amit kéréseimben elmondtam, mert azt hiszem, hogy azok nekem hiányoznak, hanem azért lettem örökre boldog, mert Krisztus Jézus beköltözött az életembe és Vele: béke Istennel! Akié a Fiú, azé az Élet! Az én Atyám mindennel megáldott engem „ami az életre és a kegyességre való” és „megáldott minket minden szellemi áldással a Mennyben, a Krisztusban”! (2Péter 1:3 és Efézus 1:3). Ő lett az én pásztorom, nem szűkölködöm! Egy dolgom van: „Meggyökerezvén és továbbépülvén Ő benne! És megerősödve a hitben, bővölködvén abban, hálaadással” (Kolossé 2:7).

Valóban, milyen különbség! A szolga verejtékes munkája, hogy kiérdemeljen valamit a gazdától és a „Fiú ” boldog élete, aki beleszületett mindenbe és ha dolgozik, a sajátjában dolgozik. Soha nincs egyedül! Ha szenved, vele szenved az Ő Atyja is! (Ésaiás 63:9). Ha vízen megy át, a víz nem borítja el; ha tűzön megy át, a tűzláng nem perzseli meg! (Ésaiás 43:2-3). Mert az Ő Atyja vele van.

Az örökéletért nem lehet futni! Nem lehet kiérdemelni! Ingyen kegyelemből van. Nem tudod „megszerezni” és nem tudod megőrizni! Az Úr szerzett meg engem és az Úr őriz engem! Egy ilyen életben ítélet van, kárhoztatás nincs! Nem a szolgát neveli az Úr, hanem a Fiút.

Ez a hit útja. Csak hitből és hit által lehet ezt az utat megjárni. „Azért hitből, hogy kegyelemből legyen,” hogy erős legyen az ígéret az egész magnak. Zsidónak is, meg pogánynak is!

Aki bejutott e csodás életbe, az újra meg újra örömtől áthatva, a megelégedés és hálaadás áldozatával dicsőíti az Istent. Mert ismeri! És Istent csak az ismeri, aki befogadta Őt. Nem én fogadom be az Istent először, hanem Ő fogadott be engem! Minél jobban ismeri Őt, annál jobban kiárad az Ő szeretete az én szívemben és annál jobban szeretem én is Őt! Annál hamarabb felismerem Őt minden utamban és „mikor félnem kellene is, én bízom Benne!”

Miután neked adta a Fiút, Vele együtt mindent neked adott! A legnagyobb és legbecsesebb ajándék Jézus Krisztus! A többi csak ráadás!

PG062

„MI AZ ISTENNEK JÓ, KEDVES

ÉS TÖKÉLETES AKARATA?”

(Róma 12. 2-3)

Evangélium! Örömhír! Hirdettetett és várták! Szívszorongva várták! Jobban várták, mint az őrök a reggelt! (Zsolt.130.6) És megjelent! Osztogatja Isten a kegyelmet mindenkinek, feltétel nélkül, szemrehányás nélkül, mindenkinek, akinek kell! Mindenkinek, aki elfogadja!

Pál apostol azt mondja: Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére… mert Isten igazsága jelentetik ki, hitből hitbe… (Róma1:16-17) Ez az örömhír csodálatos hatással van a bűnösre. Megállítja futásában, összetöri, koldussá teszi, kétségbe ejti, elveszíti hamis reménységét, hamis békességét, és ez után Isten fiává teszi! Olyan élettel ajándékozza meg, amelyből soha többé nem hiányzik az öröm! Ez az örömhír!

De miért értéktelenedik el az üdvüzenet, miért évül el az elévületlen rendelkezése Istennek? Mert az ember eszével akarja megérteni Isten „üdvözítő kegyelmét”, és képtelen az eszével elfogadni az „örök szombatot”. Aki hisz, bement az ő nyugodalmába. (Zsid.4:3-10) De újra ott a kísértés, hogy a nyugodalomért harcoljon, nem a nyugodalomból!

A fenti Ige arra biztat, hogy vizsgáljuk meg újra és újra a forrását a mi nyugodalmunknak! Tehát a Róma 12:2 nem nyugtalanító vizsgálgatásokra akar serkenteni, hanem az „Erős Fundamentumon” tart, és képessé, késszé tesz bennünket arra, hogy szabályszerűen küzdjünk! (II.Tim.2.5) Szabályszerűen csak az küzd, aki nyugalomba jutott!

„Ne szabjátok magatokat e világhoz…” Nemde bolondsággá tette Isten e világ bölcsességét? (I.Kor.1:20) E világ gyűlöli Jézust, a Krisztust! (Ján.17:14-19) Ezt nem lehet megtenni fogadalommal, ígéretekkel, ezt csak újonnan születéssel lehet elérni. Csak aki részese lett az isteni természetnek, csak annak lehetséges „elváltozni az elme megújulása által”. MERT AKI KRISZTUSBAN VAN, ÚJ TEREMTÉS AZ! Megújult a szíve, megújult az elméje! Egyik fiam egy imaalkalommal így imádkozott: „Édes Atyám! Te tudod, hogy nem vártam a reggelt akkor sem, amikor őr voltam, mert én az őrhelyen is aludtam! Szerettem a sötétséget, és nem vártam a világosságot, de utolért a Te világosságod és most szeretem ezt a világosságot!”

„… hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Valóban egyszerű az üzenet, és mégis a mi törvényeskedő szívünk eltolmácsolja, megrontja e csodás örömhírt. Mit kell hát megvizsgáljunk? Hogy mi az Isten jó akarata? Mi az Isten kedves akarata? Mi az Isten tökéletes akarata? Tessék! Hát vizsgáljuk meg!

Mi az Isten jó akarata? Az evangélium az Úr jókedvének az esztendejét hirdeti. (Ézs.61:2) Minket a maga fiaivá fogad az Ő „akaratjának és jókedve” szerint! (Ef.1:5) Megismertette velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jókedve szerint! (Ef.1:9) Az Ő akaratának végzése szerint örökösök lettünk! (Ef. 1:11)

Mi az Isten kedves akarata?  „… elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és megjelentetted a kicsinyeknek! Igen, Atyám, mert így volt kedves Te előtted!” (Máté11:25-26) „Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét!” (Lukács4:19) „… ajándékot meg áldozatot nem akartál és nem kedveltél, akkor mondám: íme itt vagyok, hogy cselekedjem, oh, Isten a Te akaratod!” (Zsid.10:6-9)

Mi az Isten tökéletes akarata? „… egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tegye a megszentelteket…”! (Zsid.10:14) „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Krisztus hoz nektek, mikor megjelenik!” (I.Pét.1:13) „Minden tökéletes adomány és ajándék felülről való.” (Jakab1:17) De végre is az Atyának az akarata mindig tökéletes!

Gyönyörködjünk hát tovább az Atya akaratának szemlélésében! A János evangéliuma 6-ik részében így szól az Úr (Ján.6,39-40): „Az pedig az Atyának az akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem föltámasszam azt az utolsó napon!” Azután megerősíti a következő versben: „Az pedig az Atya akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút, és hisz Benne, örök élete legyen, és Én feltámasszam azt az utolsó napon!”

Aki gyönyörködik az Atya akaratában, az áron is megveszi az alkalmakat, és okkal jár, nem, mint bolondok, hanem, mint bölcsek! (Eféz.5,15-16)

Megláthatjuk tehát, hogy alapigénk nem azt jelenti, hogy mit kell csináljak én, hogy az Atya akaratját cselekedjem, hanem látom az Úr Jézust, ahogy beteljesítette az Atya akaratát, és én Őbenne vagyok beteljesedve! Látom, hogy mindenkor diadalra jutok „az által, aki engem szeretett.” (Róma8:37)

Mikor ennek a bizonyosságra jutása betölti a szívedet, akkor megtelik a szíved szeretettel az iránt, aki tégedet így szeret, és teljes szívvel énekled: „Jobban Tiéd, Uram, jobban Tiéd!” És az átadás növekszik benned, és nő a bizalom Ő iránta, és én is megvizsgálom a hétköznapjaim minéműségét! Az Efézusi levél 5-6-ik része foglalkozik a hívő emberrel, aki él Isten akaratából, a szent Isten akarata folytán. Örökös a Krisztussal, mert úgy akarta az Isten, és soha örökké meg nem hal, mert Isten így határozta.

Ámen.

Pócsy G.

PG063

„MERT AZ ISTEN ORSZÁGA… IGAZSÁG, BÉKESSÉG

ÉS SZENT SZELLEM ÁLTAL VALÓ ÖRÖM!

(Róm.14.17)

Megrendülve szemlélem időközönként, mit tett velem az Úr. Valami benső, kibeszélhetetlen öröm, nem érzés, hanem erő feszül bennem. Olyan valami, amiről tudom, hogy nincs sem a múló időhöz, sem a múló érzelmekhez kötve. Felülről való ajándék ez, és attól az Úrtól való, „akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka!” (Jak.1.17) És dicsőítés tolul a szívemből az ajkaimra arra a csodálatos ígéretére az Úrnak, hogy „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagyunk!”(I.Pét.2.9) Olyan nép ez, amelyben Isten teremtett egy új országot. Isten országát. „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el! Sem azt nem mondják: íme itt vagy íme amott van, mert Isten országa tibennetek van! (Luk.17.20-21)

Nos, ennek a bennem teremtett országnak három csodálatos jellemzője van. Isten országa Igazság! Békesség! Szent Szellem (Lélek) által való öröm! Az én bennem való ország három jellemzője egyidejűleg van meg bennem, nem külön-külön! Vagy mind a három, vagy egyik sem! Az egyik a másikból adódik!

„IGAZSÁG!” Isten országa Istentől van, és minden összetétele is Istentől van. Így az „igazság” Istentől kapott ajándék, és soha – sem földi életünk idején, sem az örökkévalóság idő felettiségében – nem változik. Csak a Krisztus Jézus igazságában jelenhetünk meg Isten színe előtt, mint fiak! Tarzusi Saul belevakult ebbe a földöntúli világosságba, és annyira Paul lett, hogy életének minden gazdagságát „kárnak és szemétnek” ítélte, és folytatólagosan annak ítélte, míg a földön járt. A legmagasabb eszményeket kíméletlenül ilyen szavakkal értékeli le, ilyen jelzőkkel teszi több mint értéktelenné. Az idők folyamán magam is megdöbbenve láttam, hogy könnyebb a bűntől szabadulni (bizonyos mértékben), mint a vallásos örökség átkától. Pál kijelenti, hogy amik neki egykor nyereségek voltak, Krisztusért kárnak ítéli; és az Úr Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt kárba veszni hagyta és szemétnek ítélte. „… hogy találtasson Ő benne, mint akinek nincsen saját igazsága a törvényből, hanem Istentől való igazsága a Krisztus hite által! (Fil.3.7-9)

A Jel.19.8-ban így van megírva: „ÉS ADATOTT ANNAK, HOGY GELÖLTÖZZÉK TISZTA ÉS RAGYOGÓ FEHÉR GYOLCSBA, MERT A FEHÉR GYOLCS A SZENTEKNEK IGAZSÁGOS CSELEKEDETEI!” Az a kísértésünk támadhat ezeket az Igéket elolvasva, hogy feltételezzük, miszerint itt a hívők földi járása alatti jó, igaz cselekedeteiről lenne szó, amelyek előre elkészíttettek! De az Ige bizonysága szerint a mi cselekedeteinkből, a legjobbakból, a legszentebbekből sem lesz soha „felvehető ruha”! „Pókhálójukból nem lesz ruha, csinálmányuk nem felvehető…” (Ézs.59.6) Hiszen ha én csináltam a legjobbat, a legszentebbet, akkor már hozzátapad a hamisság. Akkor már meggazdagodtam, gazdag vagyok, nincs szükségem semmire. A fehér ruhát az Úr Jézus adta és adja, és soha nem lesz más fehér ruhám, mint amit Ő ad! Megtérésem első pillanatától felöltöztem a „szentek igazságos cselekedeteit”, mert „akik a Krisztusba kereszteltettetek meg, Krisztust öltöztétek fel”! (Gal.3.27) És a Róm.13.14-ben is azt üzeni az Úr: „hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust!” Arról a fehér ruháról, amelyet az Úr Jézus viselt a „megdicsőülés hegyén”, ilyen jellemzés van az Igében: „És ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, melyhez hasonlót ruhafestő nem készíthet!” (Márk9.3) „De mindezt nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjen!” (Ef.2.9) „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk…” (Tit.3.5) Tudjuk meg hát, hogy soha nem lesz fehér ruha abból, amiket mi cselekedtünk, mert az a szentek igazságos cselekedete, hogy „hisznek Abban, Akit Ő elküldött, a Fiúban!” (Ján.6.28-29;Apcs.16.30-31;I.Ján.3.23) A fehér ruhát Krisztus Jézustól kapom kezdetben és végül is!

„BÉKESSÉG” Ha Jézus a Krisztus a mi Igazságunk, abból fakad, hogy Jézus a mi Békességünk is. (Ef.2.14) Ő azt ígérte az Ő tanítványainak: „Békességet hagyok nektek: az Én békességemet adom nektek; nem úgy adom Én, ahogy a világ adja! Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se nem féljen!” (Ján.14.27) Olyan békesség ez, mely minden értelmet felül halad! (Fil.4.7) Tehát nem önuralommal megőrzött békesség ez. Nem test gyakorlás. Nem nevelés eredménye. Nem én őrzöm meg a békességet, hanem a Békesség őriz meg engem! Nem érzelem, hanem „Istennek megbánhatatlan ajándéka”! (Róm.11.29) A békesség érzetét elveszthetem, de a Békességet soha sem! Az „Igazság” műve békesség! (Ézs.32.17) Ez Isten országának törvénye. A Róm.5.10-ben ezt olvassuk: „mert ha amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékéltünk Vele!”

Soha nem lehet más oka az én békételenségemnek, mint az én engedetlenségem Istennel szemben! Ha vétkeztem – ami elrontja a békességem érzetét – csak Isten ellen vétkeztem és cselekszem azt, ami gonosz az Ő szemei előtt! (Zsolt.51.6) Ha nincs békességem, akkor nincs Krisztusom! Ha hívő létemre elveszítettem a békességnek érzetét, akkor bűn terheli lelkemet; és nem kapjuk vissza a békesség érzetét, míg meg nem látjuk, hogy „így tesszük bátorságosokká Ő előtte a mi szíveinket, hogyha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szíveinknél és mindent tud!” (I.Ján.3.19-21)

Nekünk az Igazság Jézus, a Krisztus, és a Békesség is Ő! (Ézs.32.17)

„SZENT (LÉLEK) SZELLEM ÁLTAL VALÓ ÖRÖM” Nem örömérzet! Változhatatlan ajándéka Istennek! Mikor felkent téged az Úr és megpecsételt az Ígéretnek ama Szent Lelkével, akkor Örömnek olajával kent fel! (II.Kor.1.21-22;Ef.1.13;Zsolt.45.8) Ez az öröm: mindég öröm! Öröm akkor is, ha néha bánkódunk, ha kell, szomorkodunk! (II.Kor.6.10;I.Pét.1.6) Ennek az örömnek a neve: örök öröm! (Ézs.35.10) De megkülönböztetésül attól az örömtől, melyet az ember érzelemben, lélekben érez, mely olyan mulandó, mint az érzelmek általában, ezt az örömöt az Írás „kibeszélhetetlen és dicsőült öröm”-nek  nevezi! (I.Pét.1.8)

„Őt tette mindenek fölött az anyaszentegyház fejévé, mely az Ő Teste, teljessége Őneki, aki mindeneket betölt mindenekkel!” (Ef.1.22-23)

Ámen.

Pócsy G.

PG064

„… A VILÁG BOLONDJAIT

VÁLASZTOTTA KI MAGÁNAK AZ ISTEN…

TŐLE VAGYTOK PEDIG TI A KRISZTUS JÉZUSBAN…” (I.Kor.1.27-30)

„És nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak!” (Róm.8.1.) Emberi bölcsességgel fel nem fogható örömüzenet ez! Ilyen szabadítást ember soha nem látott, soha nem hallott és soha nem tudott volna kitalálni az elméjével!

Először tudomásunkra jut, hogy Isten előre elhatározott szándékából mi Krisztussal együtt meg lettünk feszítve! Istennek ez az akarata akkor teljesedett be, mikor Krisztus Jézus, mint „utolsó Ádám” meghalt a kereszten! Ez tehát befejezett tény. Ha elhiszed, igaz, ha nem hiszed el, akkor is igaz. Ha érzed, hogy Krisztussal együtt meghaltál, akkor bizonyosan igaz! Ha nem érzed és soha sem fogod érezni, akkor is ugyanolyan biztosan igaz! Isten azt mondta az embernek: „…amely napon arról eszel, bizony meghalsz!” És az ember meghalt! Az ördög azóta is állandóan azt bizonygatja, hogy „úgyse haltál meg!” De az ember meghalt, akárhogy is bizonygatja, hogy él! Pál így beszél ezekre az Igékre támaszkodva: „minket is, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített…” (Ef.2.5.). És a Jelenések könyve így jellemzi a természeti ember állapotát, még ha vallásos is: „az a neved, hogy élsz,- és halott vagy.” (Jel.3.1.) Igen, az „Evangéliumban” Isten elvesz minden mozgási lehetőséget a természeti embertől. Kiderül, hogy testem a „halálnak teste”!

De hiszen, ha ez igaz, és igaznak kell, hogy legyen, mert Isten Igéje mondja, akkor boldogan kiáltom már a többi szentekkel együtt: „KRISZTUSSAL EGYÜTT MEGFESZÍTTETTEM, ÉLEK TÖBBÉ NEM ÉN, HANEM ÉL BENNEM A KRISZTUS…” (Gal. 2.20.)

 Édes, jó Uram! Hiszen akkor nem igaz az, amivel ijesztgettek engem nem egyszer, amióta hívő vagyok, hogy mindez igaz, ha…! Igaz, hogy engem nem szakíthat el senki az Isten szerelmétől, de…, de én kiszakadhatok! Az ilyenfajta bizonyságtételből az derül ki, hogy én veszedelmesebb vagyok a sátánnál, halálnál, bűnnél, hatalmasságoknál, angyaloknál. Mert azok ugyan nem szakíthatnak el az Isten szerelmétől, amely van a Krisztus Jézusban, de én kiszakíthatom magam! Ezek után mit ér nekem, ha Isten ördögtől, haláltól, bűntől megmentett, megváltott, de nem váltott meg engem saját magamtól!

KRISZTUS MEGHALT ÉRTÜNK! Nem helyettünk, hanem értünk és velünk! Az örömhírnek az egyik oldala az, hogy Ő meghalt értünk, a másik oldala az, hogy mi is meghaltunk vele együtt! Ami lett az Ő sorsa, az lett a mi sorsunk is! Legyen Neki hála érte! Erre a hírre Pál így nyilatkozik a Szent Szellem által: „…ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy azok, akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem Annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott.” (II.Kor.5.15.) Íme mennyi kárt okozunk a hívők életében, ha azt hirdetjük, hogy el kell érjenek arra a célra, hogy ők is meghaljanak a Krisztussal! Mert ez nem cél, hanem Isten tudósítása egy befejezett tényről! Ez Istentől adatott, mint a szabadításnak egyetlen „isteni” útja! Meghaltam a törvénynek, meghaltam a bűnnek, meghaltam az énnek! Ez nem először tapasztalati tény! Ez hitbeli tény! „Mi elhittük és megismertük…!” Ez a sorrend és soha sem más és nem is lesz, míg a hit és reménység útját járjuk!

Ami a helyzetünket illeti: „EGYETLEN ÁLDOZATÁVAL ÖRÖKRE TÖKÉLETESSÉ TETTE A MEGSZENTELTEKET!” (Zsid.10.14.) Ami a földön járásunkat illeti: „NEM MONDOM, HOGY MÁR ELÉRTEM, VAGY HOGY MÁR TÖKÉLETES VOLNÉK” (Fil.3.12.) Tökéletlenségemben megjelenek a „kegyelem királyi székinél, hogy irgalmasságot nyerjek alkalmas időben” (Zsid.4.16.) Tökéletességemben bemegyek a „szentek szentjébe” igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől! (Zsid.10.22.)

Így értjük meg, hogy „a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje!” (I.Kor.1.18.) Így mondjuk „kibeszélhetetlen és megdicsőült örömmel”: „Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden!” (II.Kor.5.17.) És ezt a bizodalmat akkor sem dobom el, ha az ördög mutogatja régi életem meg-megjelenő rútságát. Isten azt mondja: „A régiek elmúltak!” Én nem hagyom, hogy az ördög magyarázza nekünk a Bibliát, aki kezdettől fogva hazug volt és a hazugság Atyja! Ha elhittem Istennek, hogy a régiek elmúltak és magasztalom az Urat ezért a csodálatos szabadításért, akkor mindig kevesebb és kevesebb ereje lesz a réginek, hogy mutatkozzék! Igen! A régi elhalványodik! Vérszegény lesz! Ne hirdessünk ésszerű evangéliumot! Az evangéliumot nem emberektől vesszük, hanem emberek által! És én nem szégyellem az Isten evangéliumát! A Krisztus evangéliumát! „Mert Istennek hatalma az,… mert Istennek Igazsága jelentetik ki abban…” (Róm.1.16-17)

ÁMEN.

Pócsy G.

PG065

„MINDEN A TIÉTEK!”

(I.Kor.3.21-24)

Drága Urunk megváltói munkájának gazdagságát így jellemezte: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek!” (Ján.10.10) És valóban, a hívő ember a bővölködés útját járja! Ezt Pál apostol így fejezte ki: „… mert megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek!” Megmondja ennek a titkát is: „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil.4.11-13) Csak a bővölködő életű ember megelégedett, és csak a megelégedett ember hálás! Ez nagy nyereség! „Valóban nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel!” (I.Tim.6.6)

Nos, a csodálatos bővölködő élet, amelyet szerető Urunk hozott nekünk - Isten ígéreteinek gazdagságából táplálkozik! Előveszi a hívő ember az Igét, és szívdobogva járja be a Krisztus Jézusban nyert drága örökségét. Mikor jól megy e világi életem sora, akkor mennyei örökségem szemlélése hatására elszíntelenednek, elértéktelenednek a földi javak! És magasztalom az Uramat azért, ami rám vár! Mikor rosszul mennek a földi dolgok, szorongás, bajok, nyomorúság vesz körül – akkor „bemegyek a nagy királynak városába. Isten van az Ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék. Megkerülöm Siont, megszámlálom a tornyait. Jól megnézem a sáncait, bejárom a palotáit…!” (48.zsolt.) Hallom a csodás biztatást: „minden a tiétek!” És? Elszíntelenednek a bajok, nyomorúságok! Csak pillanatnyi, könnyű szenvedéseknek látszanak, nagyon elvesztik ijesztő arculatukat az előttem ragyogó dicsőséges jövő szemlélése közben. (II.Kor.4.17-18) És magasztalom a Drága Atyát a hű Jézus Krisztusért!

Gondtalanul megyünk el az Ige ilyen kijelentése mellett: „és mikor látta Sába királynéasszonya… a lélegzete is elállott!” (II.Krón.9.4) És azt mondja az Úr Jézus: ”És íme, nagyobb van itt Salamonnál!” (Luk.11.31) És nekünk nem áll el a lélegzetünk? Sába királynéjának azért állt el a lélegzetet, mert látta, hogy a felét sem mondták el neki! „Felülmúlta a hírt, amelyet hallottam!” (II.Krón.9.6) És mi? Mi a felét sem hisszük el annak, amit Őróla hallunk! És baj van a látásunkkal is! (II.Kor.5.7) Mi hát a teendő? „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól…!” (II.Kor.7.1) Mert akiknek szívük tiszta, azok az Istent meglátják! (Mát.5.8)

Milyen ígéreteink vannak hát? Örökösök vagytok a Krisztus Jézussal! Isten hatalma őriz az üdvösségre, mely készen van! Minden a tiétek! Jelenvalók, elkövetkezendők, élet, halál! Nincs már hatalom, mely elszakaszthatna Istennek szerelmétől, mely van a Jézus Krisztusban! Üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe! Nem fáradsz hiába, nem nemzel a korai halálnak!!! Ha te hűtlen vagy is, Ő hű marad! Mert hű az, aki titeket elhívott! Isten meggyalázza az engem elnyelőt! Nem tarthat fogva már Sátán keze, Jézus mindent elvégeze! (Zsolt.57.4) Megesküdött, hogy nem hagy el engem többet, és szívembe tette az Ő félelmét, hogy én se hagyjam el Őt! (Jer.32.39-40) Bennem munkálkodik a „jövendő világ ereje”, hatalmasabban, mint ahogy azt elgondolnám, vagy kérni tudnám! Ha vízen megyek át, nem borít el, és ha tűzön megyek át, a láng nem perzsel meg, mert Ő velem van! (Ézs.43.2)

Szinte megszámlálhatatlan, mérhetetlen Isten ígéreteinek száma, nagysága! És mi mit csinálunk? A felét sem hisszük el! Mindég magunkat nézzük, vizsgáljuk, hogy megérdemeljük-e? Nem mondjuk boldogan: „… mert tudom, kinek hittem és bizonyos vagyok benne, hogy Ő az én Nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra!” (II.Tim.1.12) Ha minden a mienk, akkor „… bizodalmunk van, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle!” (I.Ján.5.14-15) „És mivelhogy azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, maga a Szentszellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért!” (Róm.8.26-27)

Így mondhatjuk hittel: „Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm!” Valamikor én is „szűkölködtem Isten dicsősége nélkül” (Róm.3.23;Zsolt.23.1), de az Úr Jézus a dicsőséget, amit az Atyától kapott, nekünk adta (Ján.17.22), és én hit által elfogadtam, és most már van mivel dicsőítsem az Urat!

Ámen.

Pócsy G.

PG066

„…LEGYETEK …

     MINTHOGY VAGYTOK…”

(1Kor.5.7)

Minden embernek kimondhatatlan vágya, hogy olyan „örömforrást” találjon, mely soha örökké el nem múlik! Isten dicső Igéje arról tesz bizonyságot, hogy Jézusban, a Krisztusban adta Isten ezt a csodálatos örömforrást, és az Ő megváltottai tesznek erről bizonyságot itt a „siralom-völgyében. Valaki élhet 30-40 vagy még több évet itt a földön, mint áldott életű hívő ember, de sohase változhat meg az ő „megdicsőült és kibeszélhetetlen örömé”-nek forrása. „De ne azon örüljetek… hanem inkább azon…” (Luk.10.20) Ez a forrás Jézus, a Krisztus, aki az Igében a Szent Szellem által „élő víznek” Kútfeje lesz bennem! (Ján.4.14)

Ennek a titokzatos, kijelentett és mégis ismeretlen ÖRÖMFORRÁSNAK csodálatos törvénye van! „A Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye MEGSZABADÍTOTT engem a bűn és halál törvényétől!” (Róm.8.2) Minden el van már végezve! A Bárány megöletett! A bűn legyőzetett! Az üdvözítő kegyelem megjelent! A harc ki van már küzdve! Győztes lett a Kereszt! Most így szól az Ige: „Aki megtartott minket, és hívott szent hívással…” (II.Tim.1.9) Nem az embernek kell tehát megváltoztatni életét, hogy lehessen Isten gyermeke, hanem a „kész kegyelmet  befogadni – csak ez az egy dolgom csupán!” Így lesz érthető, hogy a korinthusi első levél ötödik részének hetedik versében ezt mondja: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, amint hogy kovász nélkül valók vagytok, mert hiszen a mi húsvéti Bárányunk, a Krisztus megáldoztatott érettünk!”

Tehát az örömhír soha sem lehet más, mint az, hogy Isten rendezte a bűn kérdését, és most hívja az ellenségét, hogy béküljön meg Vele! Nem tesz már Isten semmit a bűnös emberért! Minden elvégeztetett! Isten olyan szövetséget kötött az emberrel, amiben az Isten mindig ad, mindenért garanciát vállal. Ő tesz tégedet erőssé, állhatatossá, szilárddá, tökéletessé. Ő őriz, Ő megtart! Ő helyreállít, mert hű az, aki az ígéretet tette!

Mi tehát az ember dolga? Ebben a szövetségben az ember mindig elfogad! Járja a hit útját, pihen a valódi Sabbathban, belegyökerezik és tovább épül a Krisztus szeretetében, világosságban járva használja a Krisztus vérét! Széttöri a bálványokat, kivagdalja az Aserákat, lerontja a magaslatokat, hamis oltárokat, irtja a hamis istentiszteleteket! De mindezt „örömében” csinálja! Nem azért, hogy örülhessen! Hanem azért, mert örül! Vigad! Soha sem jön a Krisztusban hívő életében először a rendezés, a jóvátétel! Nem hagyunk el semmit, nem rendezünk semmit, hanem: „amint vagyok, sok bűn alatt, de mert hallám hívó szavad, mert értem áldozád magad, Bárány Jézus, jövök! Isten földi népének életében is helyt áll ez a sorrend. Megtalálják a rég elveszett, feledésbe merült szövetséget, olvassák és sírnak! Bánkódnak – de jön a felhívás: most már örüljetek! Egyetek és igyatok édest, vigadjatok! Megvan a szövetség! És az öröm és vigasság után jött a rendezése a törvénytelenségeknek! (Neh.8.9-12) És valóban, az emberi elképzelés halálos csődje a II.Krón.30.23-27 és 31.1-ben leírt történés – de Isten gyermekei számára kibeszélhetetlen és dicső örömhír! Hagyjuk hát abba az erőlködéseinket, hogy engedelmesség által fiak legyünk! Soha senki nem lesz fiú az által, mert „elszakad a világtól” – ez bebizonyosodott a sok komoly elhatározású főként róm. kat. vallású egyéneknél. Isten fia ingyen kegyelem által leszel, és miután fiú lettél, „azok által, amiket szenvedsz, megtanulod az engedelmességet!” (Zsid.5.8)

Az évek múlnak, de nem változik a sorrend – érvényes marad mindörökké, hogy „mi természet szerint harag fiai voltunk, mint mások is, de Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett – minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt – megelevenített együtt a Krisztussal… és együtt feltámasztott, és együtt ültetett a mennyekben Krisztus Jézusban…” (Ef.2.3,6)

És most ezeknek a fiaknak azt mondja: „öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat… vessétek el magatoktól ti is mindazokat…” (Kol.3.5,8) Ha tehát Isten Igéje azt mondja neked: „… mert levetkeztétek amaz ó embert… és felöltöztétek amaz új embert…”, akkor ne kételkedj hitetlenségben; adj dicsőséget Istennek és magasztald az Ő nevét ilyen nagy szabadításért – és a hitbeli tényekből tapasztalati tények lesznek!

Ámen.

Pócsy G.

PG067

„Avagy nem tudjátok?”

(1 Korintus 6:19-20)

„Avagy nem tudjátok...?” A „megváltás” Istennek hatalmas ténye! Minden, ami a megváltás tényéből fakad: Tény! Nem epekedés, nem reménykedés, nem jámbor óhaj, nem vágyakozás, hanem befejezett tény! Vagy van, - vagy nincs! Ez tudomány! E tényeket, már nem csak remélem, hiszem, hanem tudom!

Senki sem juthat el a csodálatos tudásra azáltal, mert hitelt adott a Biblia szavainak és hisz a Jézus Krisztusban! Csak akkor „tud”, ha „Krisztus hitéből való”! (Róma 3:26). És ez a tudás pozitív munkát végez a hivő ember életében. Azt a hitet, amely által így beszélünk: - Mi tudjuk! - ajándékba kaptuk, - ez a hit a szenteknek adatott (Júdás 3). Olyan hit ez, amely nem volt Péternek sem Pünkösd előtt (Máté 17:20). Ennek a hitnek a kezdeményezője és bevégzője Jézus Krisztus! (Zsidók 12:2). Mielőtt ezt a hitet megkapom, kétségbeesve kell belássam, hogy nem tudok hinni!

„… a ti testetek…” Nem a művészi tervezés, nem a művészi kivitelezés, nem az anyag értékes volta, - amiből építették, nem a ceremóniák fenséges kifejezés módja, nem a fennkölt szellemi emberek jelenléte, - hanem egyedül Isten jelenléte szenteli meg a helyet! A „test” földi értéke nagyon csekély, ha az anyag értékét nézzük, amiből felépítetett. Kevés mész, kevés vas, kis mennyiségű só, kevés szén és valamennyi víz! De felmérhetetlen mértékűvé teszi a szellem jelenléte! A világ minden kincsénél többre becsülte az Úr! (Lukács 9:25).

De hiába akarjuk megszentelni a testet szent olajjal, aszkézissel, remetéskedéssel, kínzással, a test gyötréseknek semmi haszna! (Kolossé 2:23). Csak Isten jelenléte szenteli meg!

 „… a Szent Szellem temploma…” Nem megyünk már templomba, - hanem visszük a templomot magunkkal. Ettől meg nem szabadulunk többet, ha egyszer a Szent Szellem beköltözött szívünkbe! Nem is akarunk többet! Bár tudatossá válna bennünk ez! A templom kötelez! Már nem csinálhatjuk büntetlenül, amit a test akar! Aki megrontja az Isten templomát, azt megrontja az Isten! Ez nem kárhoztatás! Ez ítélet! (1 Korintus 3:17). Az Isten temploma szent! És ezek vagytok ti! Ahol jelen van a Szent Szellem temploma, ott jelen van Isten országa is! Urunk földjártában nem Bethániában pihent, hanem annak egyik házában, - Máriánál! Nem az egész falu fogadta be az Urat, csak egy család. Poklos Simon is Bethániában lakott!

Nem egy helység fogadta be az Urat, hanem egy személy. Nem valamelyik felekezet képviseli az Urat, hanem annak egyik-másik tagja!

„…nem a magatokéi vagytok!” Milyen tömör! Nem tudjátok, hogy nem a magatokéi vagytok? Mire való ez a tudás ? - Ha kapsz egy érvényes csekket, nagy értékről, - még sem érvényes az a csekk, hiába van rá aranyfedezet, - míg te is alá nem írod! Te az elfogadó, alá kell írjad a nevedet! Mikor te elismered, hogy „áron vétettél meg” és már nem a magadé vagy, akkor alá írtad, hogy elismered Jézus Krisztus jogát a te életedre! Mondd meg őszintén, ha valami nem a te tulajdonod, hanem a másé és csak nálad van, - úgy bánsz azzal, mintha a tiéd lenne? Ha nem te vagy a gazdája, hanem csak rád van bízva és te felelsz érte, akkor nem bánthatsz a reád bízott javakkal gondtalanul!

Nos ezért van nagy jelentősége annak, hogy tudatossá váljon benned: - Nem vagyok a Magamé! Minél jobban tudatossá válik benned ez, annál hamarabb összetörik a te akaratoskodásod! Annál hamarabb ítéletbe mész önként! Annál hamarabb behatol a szívedbe a vigasztalás, amivel az Isten vigasztal meg egy hivő lelket. Ezután már nincs joga a te becsületednek, a te érzékenységének, a te ártatlanságodnak, - uralkodni a te életed felett! Neked egy uralkodód van csak: - Jézus a Krisztus!

Gondoljuk meg, hogy Krisztus Jézus, megváltotta az egész világot! Nem ezután váltogatja meg azt, aki még hozzá jön, hanem kifizette az egész világ emberiségéért, a múltban, a jelenben és jövőben élőkért az árat. Megfizette az árat a szerves és szervetlen világért. Ő meghalt mindenkiért! (2 Korintus 5:15) - és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek ezután, ne maguknak éljenek, hanem Annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott! Persze ez nem használ annak, akinek ez az örömhír hirdettetik és ő visszautasítja, megveti, nem hiszi! (Zsidók 2:3; 3:18-19; 4:1-2; 12:25).

Vonjuk le hát a végső tanulságot. - Ha tudom, hogy nem a magamé vagyok, akkor azt is tudom, hogy ha méltatlanul élek, Isten, - testem jogos tulajdonosa, hozzányúl testemhez és jön a vessző, jön a bot! Ha elismerem az Úr jogát az életem felett, akkor? Akkor megtörik az akaratom!

ÁMEN.

PG068

„AZ ISMERET FELFUVALKODOTTÁ TESZ…!”

(I.Kor.8.1)

Krisztus egyházának földi történetében megismétlődő periódusok egyik jellemzője a „megfáradás, alvás”. Ennek egészséges reakciója az „erő megújulása, ébredés!” (Ézs.40.31;Ef.5.14) De mint ahogy a megfáradás, alvás a bűn, elvilágiasodás, megalkuvás következménye az egyház életében, ugyanúgy az ébredés csak akkor valódi, ha a gyülekezet tagjai egyénenként a saját elesettségük tudatára ébrednek és erős kívánsággal kívánnak megújulni. Hamis vágányra terelődött az olyan ébredés, ahol a tagok nem személyes életük megújulását kérik, várják az Úrtól, hanem a gyülekezet állapotát nem tartják kielégítőnek, és igyekeznek megreformálni, megjavítani különböző szigorításokkal, rendszabályokkal. Vagy különböző „lelki ajándékok” után epednek , mondván, hogy a lelki ajándékok hiánya miatt van rossz állapotban a gyülekezet.

Így időközönként betör az „Egyház” életterébe a „nyelveken szólás” adománya utáni epekedés, és annak propagálása. Már elöljáróban meg kell mondjam, hogy a nyelveken szólás ajándéka utáni epekedésben benne van az „ellentmondás szelleme”, amely, tudjuk, a „hazugság atyjától” jön. Pál apostol, Isten Szelleme által kijelenti a helyes utat a normális keresztény életre, és egy olyan gyülekezetben kénytelen foglalkozni a „nyelveken szólás” szabályozásáról, ahol nehéz erkölcsi bűnk ütötték fel fejüket. (Paráznaság, részegség, fösvénység, szidalmazás, pereskedés világi bíróság előtt, hívő - hívő ellen – I.Kor.5.1,11-12) És lelki bűnök: pártoskodás, versengés, visszavonás. Ennek a gyülekezetnek azt kellett írja Pál az Úr Szellem által: „…testiek vagyok! Kisdedek a Krisztusban!” (I.Kor.3.1-3) És azt mondja nekik Pál: „Törekedjetek pedig a nagyobb lelki ajándékok után!” (I.Kor.14.1)

Az őszinte hívő szív hamar feleletet kap Isten Igéjéből, miért a nyelveken szólás kisebb a kegyelmi ajándékok között. „Mert aki nyelveken szól. Önmagát építi!” (I.Kor.14.4)  És ragyogó világosság támad a megzavarodott hívő szívben, mikor a Szellem megvilágosításában olvassa: „A nyelveken szólás tehát nem a hívők számára jel, hanem a hitetlenek számára!” (I.Kor.14.22) Ahol jelentkezik írásszerűen, ott hatása kettős. Vagy a Szent Szellem indíttatására nyilvánosan használom a nyelvek nemeit, amit ugyancsak a Szent Szellem indíttatására egy testvér – akinek megadatott a „nyelveken szólás megmagyarázásának adománya” – megmagyarázza a nem hívők okulására, mint jelet, vagy pedig a saját életem hitetlenkedésére felel, hogy építsem magam hitben.

Megdől tehát az állítás, hogy a hívő ember e jel által jut igazán bizonyosságra, hogy Istennel közössége van. És íme megérkeztünk ahhoz a jellemzéshez, amit így fogalmaztunk meg: „a nyelveken szólás után való epekedésben benne van az ellentmondás szelleme”! Akármilyen mérsékelt magatartást mutat a nyelveken szóló, azokból, amiket elmond, ahogy magyarázza, kiderül, hogy a nyelveken szólás az „adományok adománya”. Mondogatják ugyan, hogy a legkisebb, de minden adomány alfajává avatják. Mindazt, amit a Szent Szellem elvégez a hívő ember életében: erő, bátorság a szólásban, nagyobb átadás, öröm, hitnek teljessége, beteljesedés, mindezt a nyelveken szólás adományának tulajdonítják. Sőt, a Róm.8.26-27 jelentését is ledegradálják a nyelveken szólásra. Miért nem tolakszik az ember lelke a „legnagyobb ajándék” után? (I.Kor.13:1-10) Nem olyan mutatós, senki sem fogja észre venni, ha ezt az utat járod, de ez a legkiválóbb, és ha ez nincs meg benned, akkor beszélhetsz az „angyalok nyelvén” is, semmi vagy! Vagy ott van az írásszerű prófétálás. Az Ige azt mondja a prófétálás jellemzésére: „szívére beszél! Megvizsgálja! Szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek! Hogy mindenki tanuljon és intést nyerjen! (I.Kor.14.24,31) Aki a „kiváltképp való úton” jár, az nem akar szerezni magának már „boldog perceket”, nem akarja „magát építeni”, hanem hagyja, hogy „Az, aki elkezdte benne a jó munkát”, fejezze is be, és ő magát erre odaszánja, hogy mint „bölcs építő mester” fundamentumot vessen, vagy építsen a már meglévő fundamentumra. (I.Kor.3.9-10)

Mi a teendőnk tehát egy ilyen irányú lelki mozgalom esetében? Bezárkózni, begombolkozni vele szemben! És nem venni részt benne. Bizonyságot tenni a Szent Szellem által: nem ellene, hanem a tiszta igeszerű hit mellett, amely csak Isten Igéjére támaszkodik. Isten ígéreteiben nem kételkedik, hanem minden érzés nélkül is, minden látható jel nélkül is hisz Istennek és dicsőséget ad azért, hogy Isten semmit sem tartott meg magának, hogy majd később adja ide, hanem az Ő Fiában mindent nekünk adott, akár érezzük, akár nem, akár látjuk, akár nem, akár tapasztaljuk, akár nem! Mert a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés, és a reménylett dolgoknak valósága.

Pótlólag megjegyzem, hogy az I.Kor.12-ben nem a gyülekezetben való szolgálat rendjéről beszél az Ige, hanem a szellemi ajándékokról. Ez határozottan ellent mond annak a tanításnak, hogy a nyelveken szólás minden tagnak megadatott vagy megadatik Krisztus testében. Sőt, azt jelenti ki, hogy „a kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek!” (I.Kor.12.4) Azután a szolgálatoktól mondja, hogy „a szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr!”  Sőt, az isteni erő munkáiban is „különbség van”, de ugyanaz az Isten. És az Ige isteni előrelátással figyelmeztet: „nem mondhatja a láb: mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a Testből való! A kéz sem mondhatja nekem: nincs rád szükségem!” Tehát ne kételkedjetek, hogyha nem vagytok olyan adottságokkal megáldva, mint egy másik tag, akkor nem vagytok a Testből valók, de egy másik tag sem zavarhat engem azzal, hogy mivel nem vagyok olyan, mint ő, nem vagyok tagja a Testnek! A Szent Szellem adja a kegyelmi ajándékokat, kinek-kinek, ahogy akarja. „Vajon mindnyájan beszélnek-e nyelveken?” (I.Kor.12.30)

Növekedjünk hát abban a hitben, „amely a szenteknek egyszer s mindenkorra adatott.” (Júd.3) De dobjuk el azt az ajándékot, amit hit által nyertünk, sem a mi bizodalmunkat, hanem inkább emlékezzünk meg arról, hogy hogyan vettük és hallottuk. Tartsuk meg, ha kell, térjünk meg, legyünk éberek, ne aludjunk, mint sokan és ne inogjunk meg hamar józan értelmünkben, se meg ne rendüljünk valami lélek által, se beszéd által! (II.Thesz.2.2;Jel.3.2-3;Zsid.10.35)

Ámen.

Pócsy G.

PG069

I.Kor.9.25-27.

CSAK A „VÁLASZTOTTAKNAK” VAN JOGUK A FUTÁSHOZ!

Isten világosság. (I.Ján.1.5.) Az Ige világosság.(Jn.8.12.) És azt hiszem, felesleges bizonygatni, hogy Isten Szelleme – „Világosság”! A Bibliában nincsenek homályos, ködös dolgok. Csak bennünk van homályos és ködös látás, mert tökéletlenek vagyunk és mindig ott a kísértés, hogy eszünkkel értjük meg Isten üzenetét. Jézus Urunk példázatait a tanítványok sem értették meg. Az Úr Jézus magyarázta meg nekik. A hívő embernek a Szent Szellem magyarázza meg Isten rejtett üzenetét.

A felolvasott igékből világosan tudnunk kell, kik futhatnak a versenypályán, és miért futnak? Csak a „választottak” futnak. Csak azok futhatnak a versenypályán, akiknek örök életük van. Az örök életért nem lehet futni, mert „nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” (Róm.9.16.) Igaz, hogy feltámadtatok együtt a Krisztussal, de ez nem tőletek van! Isten ajándéka ez! (Ef.2.8.) Akik megkapták az örök életet, azok tudják. És Isten igéje ezt sok helyen igazolja.

Az olimpiai versenyekre nem kerülhetett senki a maga jószántából. Az olimpiai versenyekre akkor is, Pál idejében és most is csak a kiválogatottak kerültek. Csak a győztesek a sok közül. Ezen a versenypályán, amelyről Pál beszél, csak azok futnak, akik Isten fiai lettek! Nem a fiúságért futnak, hanem a jutalomért! „…Istennek a Jézus Krisztusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil.3.14.) Erről beszél az Úr a Zsidókhoz írt levél 12-ik részében is, ahol a versenyfutás akadályairól beszél, és megmondja a szabályszerű küzdelem egyetlen útját.

„…amik hátam mögött vannak elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekidőlvén, célegyenest igyekszem…” (Fil.3.14.) „…nézvén a hitnek Fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra…” (Zsid.12.1-2) Minden akadály és megkörnyékező bűn azt akarja munkálni, hogy elveszítsük a célt! A tét pedig nem kevesebb, mint Jézus Krisztus, akiben van életünk, üdvösségünk! Külső bűnök, vagy rejtett belső bűnök, legyenek azok bár botránkozások, aggodalmaskodások, keserűségek, tehát bármilyen indulat, amely nem a Szent Szellemtől származik, elhomályosítják a szemeim, hogy ne lássam a célt, és így, amik a hátam mögé kéne, hogy kerüljenek, előttem vannak, és ami előttem kellene legyen, az a hátam mögé kerül.

„…mindnyájan futunk, de egy veszi el a jutalmat…” Ezt azt jelenti, hogy nem tömegmozgalom az a futás! (…?) Bizonyos, hogy nem csak egy fogja elvenni a jutalmat, de egyénileg veszi el mindenki! Pál így beszél egy helyen: „,,nem csak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva-várják az Ő megjelenését!” (II.Tim.4.8.) Sőt, nincsenek kisebb-nagyobb csoportok, akik „ (?) Itt egyének vannak, akik azt mondják: „Semmivel sem gondolok, még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel…” (Apcsel.20.24.) És minden este el kell mondjam: futásomat elvégeztem! A harcot megharcoltam! A hitet megtartottam! Addig nem hunyom le szememet!

„Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra…” Van-e valami bizonytalanság abban a kijelentésben: „…hajdan nem nép voltatok, most Isten népe vagytok! Nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok!” (I.Pét.2.10.) A „kimondhatatlan és megdicsőült öröm” hozzátartozik a futáshoz! „Nagy örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle megpróbáltatás ér!” (Jak.1.2.római kat.ford.) „Ne rémüljetek meg! Örüljetek!” (I.Pét.4.12-13) „Örüljetek mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!” (Fil.4.4.) Honnan fakad ez az örömforrás? Nevetek fel van írva az Életnek könyvébe, amely a Bárányé! (Luk.10.20.) Elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét! (I.Pét.1.9.) „Így nem rettent vész hatalma, Szirt, kalóz vagy bármi rém, Partra szállásom jutalma hisz már rég az enyém!” (Halleluja116.) Úgy futok, mint nem bizonytalanra, mert: „Hű az, Aki elhívott, és Ő meg is cselekszi azt.” (I.Thessz.5.24.) Ezt a futást tehát nem futom mégsem egyedül! Krisztus Jézussal futok! De csak Vele! „Vonj engem Te utánad, hadd fussunk!” (Énekek1.4.) Azt mondja az Úr: „…nálam nélkül semmit sem cselekedhettek!” (Ján.15.5.) „Testem megsanyargatom…szolgává teszem…” De nem úgy, ahogy mi értelmezzük! Ez nem magam választotta istentisztelet! A test gyötrésében nincs semmi becsülni való! (Kol.2.23.) „Mert a test gyakorlásának kevés haszna van” (I.Tim.4.8.) Csak egyféleképp sanyargatom meg a testem jól: ha kitiltom a versenypályáról! „Aki testileg szenved, megszűnik a bűntől” (I.Pét.4.1.) Nem betegségekről van itt szó! Sem a test gyötréséről (böjtölés, aszkétizmus, ne nyúlj hozzá! Ne fogd meg! Még csak ne is illesd!), hanem a test kizárásáról! Nem vehet részt a test ebben a küzdelemben! Mikor Istennek igent mondok, akkor a testnek nemet kell mondjak! Mert „test és vér nem örökölheti Isten országát”! ÁMEN.

Pócsy G.

PG070

Bibliatanulmány a hívő nőknek hajbefedésével kapcsolatban

(I.Kor.11:5-6, 9-10)

Tisztázzuk mindjárt az elején, hogy mikor Isten igéje asszonyról beszél, akkor az elsősorban nem feleséget jelent, hanem „nőnemű embert”. Isten az első emberpárt férfiúvá és asszonnyá teremtette! (I.Móz.1:27) A férfiú az ember-család hímnemű tagját jelenti, az asszony a nőnemű tagját; akár feleség, akár hajadon. (I.Móz. 2:23)

Az Ige bizonysága szerint Isten úgy rendelkezett, hogy minden nőnemű hívő ember fedje be a fejét, mikor prófétál, vagy imádkozik. Az a gyakorlat tehát, amely elterjedt a bibliás gyülekezetekben, hogy a hajadon nem fedi be a fejét, - nem igeszerű. Ha az Ige beszél „valóban özvegyekről”, megkülönböztetésül azoktól, akik csak viselik az özvegy jelzőt, de nem azok, - akkor a hajadonok elnevezése alatt csak (szűz) lányok értendők. Ők nem páváskodhatnak a gyülekezetekben, mintegy mutogatván leányságuk (szüzességük) jeléül a fedetlen hajukat, míg a bukott (nem szűz) lányok be kell fedjék a fejüket, mintegy hordozva bukottságuk jeléül a befedett fejet. Nem ez a célja a fejbefedésnek a nőknél.

Nagy kárt szenvedett Isten népe, mert elhanyagolta e rendelés gyakorlását, - szellemi módon értelmezve és tanítva. Olvastam olyan magyarázatot, mely csak a korintusi hívő nők világias frizuráját akarta volna lefedetni. Van olyan testvér, aki nevetségesnek tartja, hogy a jelenlegi modern időkben ilyesmit elvárnak a nőktől. Sok, buzgón az Úrnak szolgáló nő fellázad, ha még csak említik is e csodálatos értelmű rendelkezését az Úrnak!

Van-e hát mélyebb értelme e rendeletnek? Nem csak kicsinyes törvénykezés ez, mely méltatlan az Úr Új-szövetségi népéhez? Igen! Van értelme! És olyan egyszerű, mint minden igazsága az Írásnak!: A fej befedése a nőknél annak a jele, hogy az asszony hatalom alá vettetett! Az 1955-ös róm. kat. fordítás így adja vissza az eredetit: „ … viselje az asszony annak a jelét, hogy hatalom alatt áll, - az angyalok miatt!” A Czeglédy –féle fordítás ezt mondja: „Ezért kell az asszonynak, az angyalok miatt hatalmi jelt viselnie a fején! – Mert az előző versben világosan arról beszél, hogy nem a férfiú lett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.

Éppen itt jön nyilvánosságra a szív ellenkezése! Miért ismerjem el, hogy hatalom alatt volnék? Az új-szövetségben egyenlőség van! Krisztusban nincs sem férfi, sem nő! Pedig végigvonul az egész új-testamentumon az Úrnak ez a megkülönböztető rendelete. Nem csak a korintusi gyülekezetben jelenti ki Pál apostol, hanem Timóteusnak is megírja, hogy: „Az asszony tanuljon tejes engedelmességben! A tanítást nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfiún uralkodjék, hanem legyen csendességben, mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva; és Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony …” (I.Tim.2:11-14) Egy testvér, akinek komoly szolgálata volt a Ref. egyházi ébredésekben, írt egy kis füzetet ezzel a címmel: Asszony a bakon! Ebben a füzetben vallja többek között azt, hogy minél jobban eltérnek a bibliai alaptól, annál jobban kezdenek a nők szerepelni a megtérési mozgalomban. Egy igére hivatkozott, az Ézs.3:17-re: „Így szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak és aprókat lépve járnak és lábukkal nagy zengést-bongást szereznek …” És ha meggondoljuk, hogy Pál apostol aláhúzza: „Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket nektek írok, az Úr rendeletei azok!” (I.Kor.14:37)

Az ellenkező női szív újra megcsalattatik, újra hallgat a kígyóra, és újra odatolakodik a férje helyére a szolgálatban, oda a nyilvánosság elé, mert megveti a szíve a rejtett szolgálatot, amit Isten a nőknek adott!

Ahol győz, győzelme csak látszat győzelem, és uralkodása a férfiú felett boldogtalanná teszi.

Meggyőződésem szerint minden nő, aki alázatosan aláveti magát Isten e tekintetben adott rendelkezésének, és olyan helyzetbe kerül spontán imádkozási alkalommal, hogy nincs a keze ügyében semmi ruhadarab, amivel befedheti a fejét, - maradjon nyugodtan, mert Isten a szíveket vizsgálja és tudja, hogy engedelmes szívvel vállalja azt, hogy „hatalom alá vettetett”!

Aki azonban törvényszerűen fedi be a fejét és közben ítélkező szemmel lesi, ki az, aki nem úgy csinálja, mint ő, és közben a befedett fej leple alatt nyelves természete fedetlenül uralkodik házanépén, köztük az urán (férjén) is, annak a fejbefedése nem több külsőséges farizeusi cselekménynél és nincs semmi haszna!

Ámen. Pócsy G.

PG071

„MERT AZ ISTEN, AKI SZÓLT…!

(II.Kor.4.6)

„A BÉKESSÉG FEJEDELMÉNEK ÚTJÁN” című folyóiratban olvastam egy testvér bibliatanulmányában a következő mondatot: „Hallottam egy tudós igehirdetőről, aki a héber nyelvben nagy jártassággal bírt, így fordította ezt a verset: „MIHELYT Ő EGY IGÉT MOND, AZ AZONNAL MEGLESZ!” (Zsolt.33.9) (III.évfolyam, „Testet alkottál nekem” – Tóth Sándor) Nagy öröm töltötte be a szívemet, mert én ugyan sem tudós nem vagyok, sem eredetiben nem olvasom a Bibliát, se a Szentszellem megjelentette nekem, hogy Isten minden kijelentése, minden felhívása „teremtő erő”, és így megkaptam a kulcsát annak a nagy jelentőségű titoknak, hogyan teljesedik be az én életemben Istennek ilyen felszólítása: „szüntelen imádkozzatok!” „Mindenkor örüljetek!” „Szentek legyetek!” „Tökéletesek legyetek!” „Légy hű mindhalálig!” És megannyi teljesíthetetlen felszólítás, parancs. Ahogy tanulmányozni kezdtem az Igét, bizonyossá lett előttem, hogy itt szó sem lehet alkudozásról! Nem lehet azt hirdetni: „mennyivel tartozol az én Uramnak? Az pedig mondá: száz bátus olajjal! És monda neki: vedd a te írásodat, és leülvén írj ötvenet! „Bizony, az Ige nem hagyja rám, hogy mennyit gondoljak, hanem kijelenti: szüntelen! Mindenkor! Szentek, mint Én! Tökéletesek, mint Én! Semmi kibúvó. Tehát? Tehát nem lehet véghez vinni! Fizikai képtelenség! Isten mennyei magasságokba állította a követelményeit! És nagyon örültem, mikor Chambers testvér egy elmélkedésében azt olvastam: Isten nem kér tőled olyat, amit te meg nem tudsz csinálni! Igen! A hívő próbálgatja megtenni ezeket a rendelkezéseket, ha buzgó, akkor ahogy tőle telik, felébe-harmadába, mások meg sem próbálják, mert úgy sem tudják megtenni.

Legyen Isten áldott azért a drága testvérért, aki így fordította az Igét: „Mihelyt Ő egy Igét mond, az azonnal meglesz!” Azt mondta Isten, mikor odavittem neki az én halálosan sötét szívemet: „Sötétségből világosság ragyogjon!” És erre én kapkodtam fűhöz-fához, hogy valamiképp egy kis világosságot csiholjak? Oh nem! Hiszen úgy kerültem Ő elébe, mint akiben nincsen semmi jó! Ő GYÚJTOTT VILÁGOSSÁGOT AZ ÉN SZÍVEMBEN! Most egy dolgom van: szívdobogva szemlélem, mit tesz, mit tett Isten Atyám azért, hogy beteljesedjen az, amit Ő vár tőlem.

„Szüntelen imádkozzatok!” Egy rendelkezés, amelyet akárhogy forgatunk, nem üti meg azt a mértéket, melyet az Írás felállít. Még a „nagy imádkozók” sem tudták fizikailag betölteni ezt a rendelkezést. És csodálatos próféciaként jelenti ki a 19-ik zsoltár, hogy „az Úrnak rendelkezései helyesek, MEGVIDÁMÍTJÁK A SZÍVET!” Ez csak egyféleképp lehetséges: „… mert hatalmas az Ő rendeletének a végrehajtója…” (Jóel2.11) Íme az új szövetségi változata: „hasonlatosképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek, mert az, amit kérnünk kell, amit kellene, nem tudjuk: maga a Szellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja tudja, mi a Szellem gondolata, mert ISTEN SZERINT ESEDEZIK A SZENTEKÉRT!” (Róm.8.26-27)

„Mindenkor örüljetek!” Mint tökéletes ajándék szállt le a Világosság Atyjától a „kibeszélhetetlen, megdicsőült öröm”. Olyan öröm, melynek az a jellegzetessége, hogy „nincs benne változás, sem a változásnak valamilyen árnyéka”! Ezért Pál apostol így merészel írni: „… mint bánkódók, noha mindig örvendezők!” (II.Kor.6.10) Íme az ajándék: „… mozdíthatatlan országot nyervén legyünk háládatosak!” (Zsid.12.28) Ez az ország sem nem itt van, sem nem ott van! Ez az ország tibennetek van! Nem evés és nem ivás, hanem IGAZSÁG, BÉKESSÉG, ÉS SZENTSZELLEM ÁLTAL VALÓ ÖRÖM! (Róm.14.17)

„Ti is azért legyetek készen…” (Mát.24.44) Milyen buzgó sürgés-forgás támad ez Ige nyomán, ha nem a Szent Szellem magyarázza meg ez Ige értelmét! Valóban, hogyan legyek kész az Úr eljövetelének napjára? Ki van készen? Mi a mérték? Az e fajta erőlködésnek eredménye: „gazdag vagyok! Meggazdagodtam!” A feleletet tudjuk. És a felszólításban benne van a megtérésnek a kulcsa. „Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem…!” Hát mid van, amit nem úgy kaptál? Egy új út? Te csináltad az idők folyamán? Nem! Azon az úton járunk, amit Ő szentelt nekünk új, élő út gyanánt! Egy új szív kellene! Ő adott nekünk új szívet! Szűkölködünk Isten dicsősége nélkül! Ő azt a dicsőséget, melyet az Atya adott, nekünk adta. És akiket elhívott, azokat megigazította, és akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette! Új név, új nyelv, új ének, új teremtés, mind az Ő ajándéka! Én a megtérésem éjszakáján azt mondtam: kész vagyok! Fel mehetek már hozzád, mert Te lejöttél hozzám.

Az elmúlt év végén egy nekem hosszúnak tűnő szívroham ébresztett fel, és rövid ideig tartó bénulás volt a jobb kezemben és jobb lábamban. Segítséget kértem az Úrtól, hogy leszállhassak imádkozni. És ott a halál árnyékában ilyen ima jött ki a szívemből: Édes Atyám! Kész vagyok, hogy teljesítsem az akaratodat. (Zsid.10.7)

Ámen.

PG072

JÉZUS KRISZTUS:

ISTEN VISSZATÜKRÖZŐDÉSE (ZSID.1.3.);

 A HÍVŐ:

JÉZUS KRISZTUS DICSŐSÉGÉNEK

VISSZATÜKRÖZŐDÉSE (II.KOR.4.11.),

 ÉS AZ Ő SZEMÉLYÉNEK KÉPMÁSA

„…nem mintha ezt már elértem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekszem, hogy el is érjem…!” (Fil.3.13-15) A napokban beszélgettem egy hívő nőtestvérrel és nagyon komolyan felhívta a figyelmemet arra, amit én is tudok, de amit ismételni szükséges és ami áldottan hasznos minél többször. „Most nem a tömegek megmozdulásának az ideje van, hanem a hívőknek hitben való elmélyülése, nagyobb odaszánása. Krisztus Jézusnak nagyobb fokú kiábrázolása.” Körülbelül így mondta és új önvizsgálatra indított és tovább erősítette bennem az akarást, hogy „akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben!” (II.Kor.4.10-11) És újra világossá vált előttem, miért nem látható folyamatosan, miért csak úgy meg-megvillan a Jézus élete az én halandó testemben? Mert vonakodom a halálba adástól! Mert megtartom az életemet, mert van saját akaratom, saját tervem, saját becsületem, saját önérzetem, és ezek bennem nem kívánnak meghalni.

Az Isten országa nem beszédben áll. Hanem Szellemnek és Erőnek megmutatásában, mert az ígéret ez volt: „…amikor a Szent Szellem eljön reátok, vesztek erőt…!” (Apcsel.1.8.)

Egy biztos! Itt nem önuralomról van szó! Az önuralom cserbenhagyja az embert éppen akkor, mikor a legnagyobb szükség lenne reá! Összeszorul a szívem, mikor rágondolok, hányszor rontottam az igaz bizonyságtételt a Szabadító Jézus Krisztus felől át nem adott, szűkölködő életemmel. De az, hogy bánkódok, csak negatív cselekmény, ha minden marad a régiben.

A megváltás bizonysága csodálatosan átüt az ítéleten, amely kemény határozottsággal jelenti ki: „…azért ha valaki csak egyet is, akár a legkisebbet is megrontja ama parancsolatok közül, s úgy tanítja az embereket, a legkisebb lesz a mennyek országában; aki pedig cselekszi és tanítja azt, nagynak mondják a mennyek országában!” (Máté5.19.)

Ha cselekszi! Nem valami „Istenért buzgólkodás ez. Cselekedni Isten akaratát nagyon sokszor azt jelenti, hogy nem csinálok semmit, de hagyom, hogy az isteni természet, irgalmasság, kegyelem, szelídség, jóság mutatkozzon meg az életemben, éppen saját természetem, saját akaratom halálba adása által. Cselekedni Isten akaratát azt jelenti, hogy nem cselekszem a magamét. Ha azt hirdetem, hogy az Úr megbocsát a megtérő bűnösnek és én nem akarok megbocsátani annak, aki ellenem vétkezett, akkor megrontom a parancsolatot.

Mikor békességet, szeretetet, irgalmat, kegyelmet hirdetek, és belőlem az hiányzik, azaz nem adom a szívemet ez isteni természet uralma alá, akkor rontom az igét. Akkor hamis tanító vagyok. Nem azért, mert helytelen, hamis, amit mondok, hanem azért, mert hamis az életem.

Aki tudja, mi az Isten akarata és nem cselekszi, hasonlítom azt bolond emberhez. Ezt mondja az ige. És más helyen azt mondja: vigyázzatok azért, hogy okkal járjatok, nem, mint bolondok, hanem mint bölcsek! Áron is megvegyétek az alkalmatosságot!

Végül a kegyelem világossága szívet remegtető örömmel tölti be életünket, mikor Édes Atyánk jóságát szemléljük, Aki az ítéletek tüzén keresztül sem rontja meg ígéretét és kijelenti, hogy: senki sem született nagyobb Keresztelő Jánostól – asszonytól! -, de aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb ő nála!

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG073

„ÚJ-TEREMTÉS!

A RÉGIEK ELMÚLTAK!

(II.Kor.5.17)

Mikor Isten felfedi Isten dicsőséges tervét, melyet „a világ felvettetése előtt határozott el”, és az idők folyamán semmit nem változtatott rajta – hogy az embert a „megöletett Bárányban” Istenfiává teszi -, akkor nem spekulálok már azon, hogy mi lett volna, ha Ádám nem bukott volna el? Hanem dicsőítem az Urat, hogy csodálatos tervet készített, amely által a „porból lett teremtmény” Isten fiává változik! Más út nem létezett! Ádám és Éva soha nem lettek volna Isten gyermekei engedelmesség által! (Zsid.5.8) Az „Élet fája” az a „Kereszt fája”, és az nem volt kívánatos! (Ézs.53.2) Isten fia csak a „kereszt útján” lehetsz!

Isten végcélja az „új teremtés” volt! El is jött a „megígért Mag”. (Gal.3.19) Elhalt és sok gyümölcsöt termett! (Ján.12.24) És beteljesedett a nagy mű: „új ember született”! Istenből való, Istenhez hasonló természettel! (Ján.1.13;II.Pét.1.4) Isten az új-teremtést nem az édeni bukás után határozta el, hanem a „világ teremtetése előtt”! (I.Pét.1.18-19) Hiszen az Isten tervében „saját képére és hasonlatosságára” teremtett ember volt tervezve! Isten nem csalódott Ádámban és Évában! Sem a „kígyóban”. Isten hosszútűréssel bizonyította, hogy az ember nem állhat meg a kísértésben. Mikor az ember teremtetett, már jelen volt a gonosz! Az Istennel ellenkező Sátán. De Isten jó előre eltervezte, hogy új népet hoz elő, és ezt a népet éppen a bűn rabságából hozza ki és teszi olyan tanúbizonysággá őket, amilyen csak a megváltott bűnös lehet!

Csak a Bárány vérén megváltottak tudják befogadni az Isten Szellemét, aki által kiáltják Istennek: „Édes Atyám!” (Róm.8.15) Isten nem atyja az első Ádámnak, hanem Teremtője, hiszen az első ember a Sátánt nyerte a bűn miatt atyjának! (Ján.8.44) Országa sötétség országa, élete Isten nélküli élet, még akkor is, ha vallásos nevelést kapott, és ha ragaszkodik is vallásához, amelyben született.

A különböző idők különböző szövetségei csak azt bizonyították be, hogy az ember, mint első teremtés, nem tud Istennek engedelmeskedni, még ha akarná is, mert „hústest”! (Róm.8.7) És Isten igéje nyíltan kijelenti, hogy „test és vér” nem örökli az Isten országát! (I.Kor.15.50)

Isten készítette el az utat, hogy az ember Istenhez mehessen. (Ján.14.6) De Isten nem alkuszik senkivel és nem fogad el más utat, csak a „kereszt útját”, és nem fogad el más közbenjárót, csak a „szeplőtlen Bárányt”!

Csodálatosan mutatja meg Isten Salamon király életében, hogy olyan bölcsességgel sem lehet megismerni Istent, amilyen Salamonnak volt adva! Ezzel a bölcsességgel sem Istent nem ismerte meg igazán, sem saját magát! Volt bölcsessége, amely által naggyá lett (Préd.1.16;2.10), de nem volt olyan bölcsessége, amely által „kicsi” lehetett volna! (Préd.4.13) Aki azonban Krisztusban van, az Krisztust kapta „bölcsességül”.  (I.Kor.1.30) Most már látjuk, hogy „Isten kiválasztott minket Őbenne  a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által.” (Ef.1.4) De nézzük meg, hogy kiket választott ki magának az Isten? Felelet: akiket szeretett! És kiket szeretett? „Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki Benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (Ján.3.16) Igen! Az egész világot szerette a golgotai szeretettel!

Bár megértenénk, hogy Isten terve kezdettől fogva az volt, hogy a „régit” halálba adja, és újat teremtsen! Már megtette! Már itt van! Immár elkészült az, amit a prófétán keresztül így üzent: „Ne emlékezzetek a régiekről! És az előbbiekről ne gondolkodjatok! Íme újat cselekszem: most készül, avagy nem tudjátok még? Igen! A pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyó vizeket! – Íme a beteljesedés: „Aki hisz énbennem, amiként az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből!” (Ján.7.38) Sem isteni út, sem isteni víz nincs ott, ahol még a „régi” az úr! „A pusztában készítsétek az Úrnak útját, és ha el van készítve az út, mindjárt eljön az ő templomába az Úr! (Ézs.40.3;Mal.3.1)

Isten csak egy tervet készített, hogy az embert saját képére és hasonlatosságára teremtse! És azon semmit sem változtatott! Isten nem csúfoltatik meg! (Gal.6.7)

Ítéljük hát kárnak mindazokat a vallásos kincseket, amelyek a mi gazdagságaink voltak, és újra meg újra ítéljük szemétnek és kárnak minden saját igazságunkat és öltözzük fel a Krisztus igazságát!

Ámen.      Pócsy G.

PG074

„… mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek!”

(2 Korintus 12: 14)

Újra és újra bizonyságot nyerünk, hogy Istennek Igéjét csak Szellem által lehet megérteni. Ha az eszünkkel akarjuk megmagyarázni, akkor „közmondás” lesz belőle, legjobb esetben valami magasabb rendű filozófia! Ha ezen figyelmeztetés a világnak szól, akkor közmondás, de ha ez hivő keresztyénnek van adresszálva [címezve], akkor hivő módon kell érteni! Ilyeneket szoktak mondani magukat keresztyéneknek valló szülők: „A bornyú szopja tehenet és nem fordítva”! , és ezzel igazolják az olyan tetteiket, hogy ők kötelesek adni az anyagi javakat, mint ahogy a fent idézett Igék bizonyítják!

Így azután felesleges anyagi javakat olyan felnőtt korú gyermekeiknek adják, akik iránt már nincsenek ilyen kötelezettségeik! Természetesen Isten számára az ilyen keresztyéneknek nincs, vagy csak nagyon kis mértékben van olyan anyagi javuk, amit Isten rendelkezésére bocsáthatnak!

Ezek az okos keresztyének, akik a természet törvényeire hivatkoznak, nem látják éppen a természetből, hogy egy bizonyos idő múltán a tehén elkergeti magától erőszakosan szopni akaró borját! Bennünket arra tanít Isten Igéje, hogy köteles vagyok Isten és emberek előtt gondoskodni gyermekeimről, míg kiskorú és fegyelem alá vetve, de mikor kifeszíti a mellét és bejelenti, hogy most már ő is nagykorú és azt csinál amit akar, akkor vagy elmegy a szülői háztól, vagy pedig engedelmeskedik, míg a szülői háznál van, és azt teszi amit a szülő tanácsol neki. Egy családban, csak egy vállalja a felelőséget, a gyermeké az engedelmesség, míg a szülői háznál van!

Hálát adok az Úrnak, hogy gyermekeim nincs min osztozkodjanak halálom után. Nincs semmi ingatlan, vagy ingó vagyonom! És mégis nagy gazdagságot gyűjtöttem gyermekeim, unokáim és az összes hozzátartozóim számára ezer íziglen! (5 Mózes 5:10). Íme a keresztyén ember számára itt a biztatás: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket…” Máté 6:19-21) „… szerezzetek magatoknak olyan erszényeket, amelyek meg avulnak…” (Lukács 12:33).

Hát így szerez a hivő ember „kincseket” (2 Péter 1:3-4) magának és az egész családjának! (ApCsel 16:31). Mert Istennek valamennyi igérete Krisztus Jézusban lett „igen” és mi áment mondunk Isten „Igenjére” a Jézus Krisztus által és ez az ámen dicsőíti az Istent! (2 Korintus 1:20). Igen! Isten ezt így gyakorolta az Ó-szövetség hajnalán már! Noénak azt mondta: „Menj be te és egész házad népe a bárkába… (1Mózes 7:1). Ezt mondta Lótnak is: „És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó: vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet a mi a tied a városban, vidd ki e helyből”! (1Mózes 19:12). Így beszél Isten Dáviddal: „… Jóllehet nem olyan az én házam Isten előtt, mindazonáltal örökké, állandó szövetséget tett én velem, mindenestől elrendeltetett és állhatatost…” (2 Sámuel 23:5, régi Károli ford.). De már akkor hirdette Isten, hogy azokat akik Őt szeretik megáldja ezred íziglen (2Mózes 20:6, 5Mózes 5:10, Ésaiás 60:22).

De ahhoz, hogy ezen drága „kincs” birtokába jussak, igaz keresztyén kell legyek; „nem olyan keresztyén aki döntött Jézus mellett”, hanem olyan keresztyén, aki úgy lett keresztyénné, hogy, hogy megtapasztalta, hogy ő egy nyomorult ember, hogy teste a halálnak a teste, hogy ő Isten ellensége, hogy nincs szabad akarata, mert nem azt csinálja amit akar, hogy ő jót akar és rosszat csinál! Mikor belátta, hogy elveszett, akkor jön hozzá Jézus mint Krisztus, és hitet ad neki! Olyan hitet, amilyen még nem volt eddig a világmindenségben! (2 Péter 1:1, Titus 1:1, Júdás 3).

Ezt ésszel megérteni nem lehet. Csak Isten Szelleme tudja megmagyarázni az Ige jelentését, ha ésszel próbálod megfejteni, csak emberi magyarázat lesz belőle, amitől Isten őrizzen meg!

Ámen.

PG075

2 Korintus 13:5

Egy idős házaspárhoz járok hetenként, hogy az Ige valóságára tanítsam őket, a nekem adatott kegyelem szerint. Több alkalommal felfigyeltem öreg testvéreim imájában arra a mondatra, amely folyton ismétlődött különböző szavakkal, de ugyanazzal az értelemmel: „… még mindig nem vagyok olyan, amilyen kellene, hogy legyek, és még mindig van bennem kivetnivaló. Kérlek, vedd el ezeket is tőlem! Szabadíts meg engem egészen…”!

Isten szelleme arra indított, hogy vizsgáljuk meg együtt az egyetlen „Fundamentumot”, amire ráépült az egészséges hit. Az Ige félreérthetetlenül kijelenti, hogy „…. más fundamentumot senki nem vethet azon kívül amely vettetett, amely a Jézus Krisztus.”(1 Korintus 3:11).

Megmondtam hát a kedves öreg házaspárnak, hogy nem vagyok hajlandó Jézus Krisztusról szép meséket mondani, nem tartom célszerűnek, hogy tanítsam öreg fejüket ha még mindig homokon állnak! Nézzük meg tehát együtt, hogy eljutottak-e a „Kősziklára”!?

Az igazi találkozás a Krisztus keresztjével megdöbbentő hatást vált ki az emberből. A keresztre feszített Krisztus azt hirdeti a szemlélőnek, hogy „halálosan elveszett” az ember! Rádöbbent, hogy nincs bennem, azaz az én testemben semmi jó. És kétségbe ejt azzal, hogy „nem azé aki akarja, sem nem azé aki fut”! Megmutatja, hogy „nyomorult ember vagyok és testem a halálnak teste”. Halálos reménytelenség! Pokoli sötétség! El kell vállaljam, hogy a Róma 3:9-19 versek az én fényképem.

De hát akkor fel kell hagyjak minden erőfeszítéssel! Hiszen akkor hiába kér tőlem Isten bármit, hiába vár Isten tőlem változást, lehetetlen a test bukottsága miatt, erőtlensége miatt! (Zsoltárok 49:9).

Úgy van! Isten csak egyet vár tőled, hogy ismerd be már egyszer azt, amit az Ige rólad megállapított, és foglald el a helyedet az „elveszettek” között. Csak ott lehet találkozni a Megváltóval, „Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett”! (Lukács 19:10).

Nem alkudozok már senkivel, hogy körülbelül hány százalékra kell szent legyek?! Most már, „nem csak az Úr nem bízta vala magát rájuk… mert magától is tudta mi volt az emberben”; most már én is tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz az én testemben semmi jó! (János 2:24-25 és Róma 7:18). Igen! Abbahagyom már, hogy mindig azt sírjam, hogy én ilyen meg olyan rossz vagyok: ítélkező, irigy, tisztátalan és így tovább. Tudom már, hogy sokkal gonoszabb vagyok mint amilyennek magamat valaha is láttam!

Jellemző az emberi természet bukottságára, hogy miután elimádkozza a „vámszedő” imáját, felveszi a „farizeus” magatartását! Elmondja ugyan, milyen nyomorult, szegény, de azután meglátja a még szegényebbet, a még nyomorultabbat és annak nekimegy, kritizálja, ítélgeti háta mögött vagy esetleg szemébe is, de nem tudja azt mondani boldog reménységgel: „Az ő Urának áll vagy esik, de megáll mert az ő Urának hatalma van, hogy megtartsa”! (Róma 14: 4, Római Kat. ford.).

Itt kezdődik el az igazi, „valódi” dicsőítés. Mindent Ő adott! Minden ajándék és minden adomány amely felülről való, tökéletes és jó! A szentség adomány. A tökéletesség, szintén ajándék, örök öröm, szüntelen ima-adományok. (Zsidók 10:10, 14 és Róma 8:26-27).

Ez csodás, de…? Ezért most már igazán szeretni kell az Istent! Kell? Szeretem az Istent mert ajándékba kaptam a szeretetet! Igen! Ő kitöltötte, az Ő szeretete kiáradt a szívűnkbe a Szent Szellem által, akit nekünk ajándékozott az Atya! (Róma5:5). „Az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazságnak palástjával vett engem körül…” (Ésaiás61:10).

Járulj hát, ha kell, a „kegyelem királyi székéhez”, hogy irgalmasságot nyerj és kegyelmet találj ahányszor csak kell; (Zsidók4:15-16) de utána rögtön szépen felöltözködve „igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől”! (Zsidók 10:22), menj be a Szentéjbe! Tehát aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!

PG076

„HA VALAKI NEKTEK HIRDET VALAMIT AZONKÍVÜL,

AMIT ELFOGADTATOK, ÁTOK LEGYEN”

(Gal.1.6-9)

„És az Ige testté lett és lakozik mi közöttünk…” (Ján.1.14) „Azért, ha valaki nem a testben megjelent Jézust vallja Krisztusnak, nincsen Istentől!” (I.Ján.4.3) Márpedig minden időben jelentkezett Sátán azzal a ravaszsággal, hogy más evangéliumot, más Szellemet, más Krisztust hirdessen, és elfordítsa a Krisztus evangéliumát! Pál apostol többször említi leveleiben ezt. És íme most az idők végén újra megjelenik a „hamis evangélium”, hogy ha lehet, elhitesse a választottakat is! Férfiak, nők jelentkeznek, és azt híresztelik, hogy meghaltak és bejárták a poklot, mennyországot, angyalok vezették, vitték őket, látták a „gyötrelem helyét”, onnan át mentek a fényességes égbe, és látták Krisztust, látták az Élet Könyvét, látták Istent, beszélt hozzájuk, kinyilatkoztatásokat kaptak, és azután visszaküldte őket, hogy elmondják az embereknek amiket láttak, hallottak, és azt állítják, hogy ők most már „megtértek”!

Hogy ezek a jelenségek megtörténnek, az nem meglepő, az Ige figyelmeztet jó előre, hogy ha találkozunk ilyen ördögi, hamis „örömhírrel”, utasítsuk vissza, ne fogadjuk be, ne is hallgassuk meg, ne is köszöntsük ezeket testvéri módon, akik ilyeneket hirdetnek! De az már fájdalmas, hogy hívő emberek nem csak meghallgatják, hanem magnószalagra veszik, kolportálják, és mintha meg lennének igézve, ezeket tárgyalják!

Pál apostol, az Úrnak „választott edénye”, kényszerből és röviden, elég szűkszavúan emlékezik meg arról, hogy elragadtatott a harmadik égig, és ott a Paradicsomban hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad az embernek kibeszélni! (II.Kor.12.2-4) Ugyancsak Isten Igéje jelenti meg, hogy a menny és a pokol között „nagy közbevetés van”, innen oda és onnan ide át nem jöhetnek! (Luk.16.26) Ezek a hamis bizonyságtevők pedig járkálnak keresztül-kasul mennyben, pokolban, és beszélnek órák hosszat olyan dolgokról, melyekről nem lenne szabad beszélni, ha igazak lennének! Milyen világosan megmondja Ábrahám a „gazdag” könyörgésére: „ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad!” (Luk.16.31)

Csodálatos egyszerűséggel tesz bizonyságot az Ige az Apcs.10. részében arról, hogy Isten a kegyelem idején sem bízta az evangéliumot angyalokra! Az angyal csak azt mondta meg, hol lehet megtalálni azt a hívőt, „aki szólni fog hozzád olyan Igéket, amelyek által megtartatol te és a te házad népe!”(Apcs.11.14) Hiába kérdezné valaki, magát az Úr Jézus Krisztust is, hogy jelentse ki neki a megváltást, azt feleli: „mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik. Íme, ők tudják, amiket szólottam!” (Ján.18.21)

Ezek a hamis bizonyságtevők azzal dicsekednek, hogy meglátták Jézust az ő dicsőségében! Az Ige kijelenti: „mikor meglátjuk Őt úgy, ahogy van, hasonlóvá leszünk Hozzá fényben és dicsőségben!” (I.Ján.3.2) Addig minden jelenés, minden látomás Isten, Krisztus dicsőséges személyével kapcsolatban hamis! Mikor ő megjelenik sok ezernyi szentjeivel, meglátja Őt az egész föld! (Júd.1.14)

Nyitott kérdés marad, hogy lehet az, hogy a hívőket is el lehet hitetni ilyen ördögi dolgokkal? De a felelet egyszerű: „mert álom szokott következni a sok foglalatosságból, és a sok beszédből bolond beszéd!” (Préd.5.3) Sok a nyugalomra vágyó hívő, és kevés a nyugalomba jutott hívő! És a nyugalmat kereső hívők tele vannak „holt cselekedetekkel”! És futnak, hogy nyugalomba jussanak! Pedig „nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja.” Hanem a könyörülő Istené! Szabályszerűen csak az fut, akinek örök élete van! Ingyen kegyelemből! (Ef.2.8-9) „Akik a versenypályán futnak”, nem az életért futnak, hanem a jutalomért. A koszorúért! Az örök életért futni nem lehet – a prémiumért futni kell! Ahol sok a holt cselekedet, ott holt a hit is! Nagy a fáradozás Istenért, és ennek normális következménye az alvás! Az alvó hívő elveszíti szeme elől a „valódi” Krisztust, és immár elfogadja a „más” Krisztust! (II.Kor.11.4) Íme a felszólítás: „serkenj fel, aki aluszol, és felragyog neked a Krisztus!”

Engedelmeskedjünk hát az Igének, és álljunk ellene minden hamis evangéliumnak! Ha maga egy angyal jönne és hirdetne mást, mint amit Pál hirdetett, legyen átok! Az Ige azt mondja: „nem megy be abba semmi tisztátalan!” (Jel.21.27) Ne higgyük hát el egy tisztátalan embernek sem, hogy ő bent volt! Tartsuk elébe az „Életnek beszédét”, és ha nem fogadja el: „KERÜLD”! (Tit.3.10)

Ámen.

Pócsy G.

PG077

„Mert most embereknek engedek-e vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az evangélium, amelyet hirdettem, nem emberek szerint való!” (Gal.1:10-11)

Oradea 1967. jún.7

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus vére által!

A sok hamis híresztelés rákényszerített, hogy védjem magam előttetek! „Én nyilván szólottam a világnak és tanítottam mindenkor… és titkon semmit sem szólottam!” (Ján.18.20) … mert nem valami zugolyában lett dolog ez!” (Apcsel.26.26) Nem mindegy, hogy Isten hű emberei elfordulnak tőlem, olyanok, akik valamikor becsültek engem azért az evangéliumért, amit most is hirdetek! „Vigyázzunk arra, hogy Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnevekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek!” (Zsid.12.15)

A következőkben szeretném a testvériség elé tárni az evangéliumot, melyet hiszek, hirdetek, és elmondom, hogyan állok azokkal a híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek szájról-szájra járnak és terjednek, mint a rákfekély! (II.Tim.2.17)

1. Ki lehet-e esni a kegyelemből, avagy el lehet-e veszíteni a kegyelmet? Az Isten igéjének válasza mind a két kérdésre: „igen!” 1. Elveszíti a kegyelmet, akinek nem kell a kegyelem! 2. Elveszíti a kegyelmet, aki hallja a kegyelem evangéliumát, de nem párosítja hittel! (Zsid.4.2) 3. Elszakadt Krisztustól és a kegyelemből kiesett az, aki törvény által, a maga erejéből, cselekedetek által akar üdvözülni! Mondjuk ki hát bátran: Csak az veszíti el a kegyelmet, akinek nem kell a kegyelem! A kegyelmet Isten felkínálja általunk és vissza kell utasítani, hogy elveszíthessem! Hiszem azonban azt is, hogy aki egyszer megnyerte az „üdvözítő kegyelmet”, az elveszíthetetlen, örök kegyelmet nyert! A régi Károli fordítás így adja vissza a Róma 9.15-öt: „Mert könyörülök azon, akin egyszer könyörültem, és kegyelmet cselekszem azzal, akihez kegyelmes voltam!” Egyik levelében Pál apostol így jellemzi a kegyelmet: „Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, hogy erős legyen az ígéret az egész magnak!” (Róma4.16) Erről az érthetetlen kegyelemről így beszél az ó-szövetségi prófécia: „Örökre megtartom neki (Jézusnak a Krisztusnak) kegyelmemet, és az Én szövetségem bizonyos marad vele, és az Ő magvát örökkévalóvá teszem… Ha az Ő fiai elhagyják törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; ha az Én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az Én parancsolataimat, akkor vesszővel látogatom meg az ő bűneiket és vereségekkel az ő álnokságaikat, de az Én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az Én hűséges voltomban nem hazudom! Nem töröm meg az én szövetségemet, és ami kijött az Én számból, el nem változtatom!” (Zsolt.89.30-35) Mert „Istennek üdvözítő kegyelme” jelent meg! Olyan kegyelem, amely üdvözít! És Istennek üdvözítő kegyelme sokrétű!

1. Gyógyító kegyelem. (Hóseás14.5)
2. Bővölködő kegyelem. (Róma5.17)
3. Örökélet kegyelme. (Róma6.23)
4. Megtartó kegyelem. (Efézus2.8)
5. Gazdag kegyelem. (Efézus1:7, 2:7)
6. Dicsőséges kegyelem. (Efézus1.6)
7. A teljesség kegyelme. (János1.17)
8. Kegyelmek kegyelme. (János1.16)
9. Nagyobb kegyelem. (Jakab4.6)
10. Munkálkodó kegyelem. (I.Kor.15.10)

és még számtalan sugara van e kegyelemnek.

Ezt a kegyelmet nem fogadja az, aki még nem jutott el az ő erejének végére! (Róm.7.17) Csak aki tudja, hogy ő halálosan elveszett! (Ézs.6.5) Csak aki tudja, hogy ő halálosan rab! (Róma7.24) Csak aki rájött, hogy nincs már szabad akarata! (Róma7.15) Csak aki elvesztette minden gazdagságát! (Jel.3.17) Csak aki elvesztette minden mozgási erejét! (Róm.6.6)

Ezért Istennek Szentlelke először gyomlál, írt, pusztít, rombol, csak azután épít és plántál! (Jer.1.10) Az Ige kijelentése szerint: „A pusztában készítsétek az Úrnak útját!” (Ézs.40.3) Csak a „pusztaság” tud örülni „kibeszélhetetlen és megdicsőült örömmel”! (Ézs.35.1-2) Aki még nem mondta halálos kétségbeeséssel: „Jaj nekem! Elvesztem! Oh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg?” Aki még nem fogadta el a kegyelmet, az még mindig ki akarja érdemelni, az még mindig saját erejéből akar tetszeni Istennek!

A legöregebb teológiai professzor - az ördög, aki kezdetben Évának magyarázta Isten igéjét -, még mindig dolgozik, hogy elhitesse ha lehet még a választottakat is! Kezdetben azt mondta: „Dehogy haltok meg!” Most azt mondja: „Dehogy nem haltok meg!” Régen azt mondta: „Olyanok lesztek, mint az Isten!” Most azt mondja: „Sohasem lesztek olyanok, mint Ő!” (I.Ján.3.3)

2. Hamis tanító, tévtanító! Nem újság! Pál apostolról azt híresztelték, hogy úgy hirdeti az igét: „cselekedjük a rosszat, hogy abból jó származzék!” (Róm.3.8;5.20) Pál apostol elmondta, hogy igehirdetői útján két egymással ellenkező hír követte: dicsőség és gyalázat, jó hír és rossz hír, hitető és igaz, ismeretlen és mégis ismeretes! (II.Kor.6.8-9) Péter beismeri, hogy Pál leveleiben vannak némely nehezen érthető dolgok, amelyeket a tudatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is a saját vesztükre! (II.Pét.3.15-16) Senkit nem gyógyít ki a tévtanítás az idegbajból, sohasem használta fel az ördög a tévtanítást arra, hogy valaki megszabaduljon a megkötözöttségéből! Soha senki nem kezdte el dicsőíteni Jézust a Krisztust hamis igehirdetésre.

Egyoldalúan veszi az Igét! Ez igaz! Mondták már reformátusok, lutheránusok, baptisták, evangéliumi keresztények! Mit tehetek, ha Isten Atyánk Krisztusban egyoldalúvá tette az Igét! Az ó-testamentumban Isten beszéde „igen és nem” volt! (I.Sám.15.11,19) Az új-szövetségben Istennek minden ígérete „IGEN” lett, ezért azután az én igehirdetésem is egyoldalú „igen” lett! (II.Kor.1.18-20) A fél evangélium így hangzik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse, ami elveszett! Az egész evangélium így szól: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett! (Luk. 19.10) Íme, egy másik egyoldalú Ige: „Nincsen immár semmi kárhoztatása azoknak, akik a Jézus Krisztusban vannak!” (Róma 8.1) „Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az Én beszédemet hallja és hisz Annak, aki engem elbocsátott, örök élete van (jelen idő), nem megy a kárhozatra (jövő idő), hanem által ment a halálból az életbe (múlt idő)!” (Ján.5.24)

Tehát mikor hívővé lettél, számodra az Ige „igen” lett! Ítélet van a hívő ember számára, de kárhoztatás nincs! Ez bizony egyoldalú, de csodálatra méltó hálaadást tud fakasztani a hívő szívben: „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?” (Zsolt.116.12)

Még ha engedetlen utam miatt elnyelne is az ellenség (I.Pét.5.8), ki kell adjon és megszégyenül! (Zsolt.57.3-4) Mert ha vétkeztem is, és emiatt sötétségbe kerülnék, az Úr az én világosságom! (Mikeás7.7-10) Ez az evangélium nem könnyelműségre visz, hanem szent életre! Egy ilyen Istennek érdemes odaszánnom az egész életemet, és inkább választom az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét! Hiszen állandóan az „Élet fájáról” eszem, nem a „Tudás fájáról”! Így reménységem „megadatott kívánság” és nem „halogatott reménység, mely beteggé teszi a szívet”! (Péld.13.12) Természetesen kijelentem, hogy mikor hívőről beszélek, akkor csak az Ige szerint újonnan szült lélekről beszélek, nem vallásosan nevelt felekezeti tagról! (Ján.3.3)

Először tehát a szabadulás hit által (a hit pedig a nem látott dolgokról való meggyőződés, Zsid.11.1), azután annak megtapasztalása! Először Isten örömüzenete: „Szabad vagy!” „Akit a Fiú megszabadított, az valósággal szabad!” (Ján.8.36) Azután Isten felszólítása: „Annakokáért a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított, álljatok meg…!”…mert ti szabadságra hivattatok el. Atyámfiai, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek…!” (Gal.5.1,13) Isten először ad, azután kér! És az Ő ajándékai és elhívása megbánhatatlan! (Róma11.29)

3. Ahol megjelenik, szakadás lesz! Nincs mit tagadjam, ez is igaz! De így lett szakadás Pál apostol szolgálatára. (Apcsel.24.5) Így lett szakadás Cserepka testvér szolgálatára, így lett szakadás Nagy Károly testvér, Gergely Pál testvér szolgálatára, míg el nem akadt az ébredés. És az ébredés megtorpanásának is világos oka van. Azok a testvérek egy idő után nem csak a Krisztust prédikálták, hanem a felekezetüket is. Nemcsak a Krisztusról való hűségükről beszéltek, hanem a felekezetükhöz való hűségükről is! Márpedig a kettő együtt nem megy sokáig! Mert a Krisztus hű követése készít és kényszerít engem, hogy ellene mondjak saját felekezetem kérésének, követelésének, ha az már nem Írásszerű! Óhatatlan, hogy a felekezetemhez való hűség nem ütközzön össze időnként a Krisztushoz való hűségemmel!

Pál apostol szerint egyetlen, helyes szakadás, amit Isten parancsol és elismer, az I.Kor.11.18-19! Értsük meg, hogy Isten nem ismeri el szabályszerűnek azt a kereszténységet, ahol így beszélnek: „mi baptisták, mi reformátusok, mi pünkösdisták, mi evangélium szerinti keresztyének stb. Az ilyen szakadás ugyanolyan, mint ami a Pál első korinthusi levelében van megírva az első részben a 10-13 versekben. Nem tudjuk és nem is akarjuk megváltoztatni a jelenlegi állapotot, de valljuk, hogy az Isten által elkészített egység megvan, és mi nem ismerünk más egységet, mint ezt!

Gyülekezeteinkben óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy ne legyen nyilvánvaló a szakadás, melyet Isten akar, hogy nyilvánvalóvá váljék, kik azok, akik újonnan születtek a felekezeten belül! Valóságos sértésnek veszik, ha Isten valamelyik szolgáján keresztül ezt munkálja! – Így azután én is hiába bizonygatom, hogy soha senkit nem hívtam el egyik felekezetből a másikba, hanem Krisztushoz vezettem, mégis azt róják fel bűnömül, hogy szakadást szítok, ahol megjelenek. Ha az szakadás, hogy egy anyakönyvezett felekezeti tag arról tesz bizonyságot, hogy új életet nyert és ezzel elszakadt eddigi önerőlködésétől, és azoknak az útjától, akik törekednek és igyekeznek, de soha el nem jutnak; akik be akarnak menni, de nem mennek, akik Isten gyermekei akarnak lenni, de eddig még nem sikerült nekik; akkor be kell ismernem, hogy ez valóban szakadás, de olyan, amilyent Isten akar!

4. Összeférhetetlen ember. Bizony, sokszor úgy néz ki, aki állhatatosan ragaszkodik az Úrhoz, hogy összeférhetetlen! Kb. 33 évvel ezelőtt tudtam meg, hogy „Krisztussal együtt megfeszíttettem és meghaltam”! Azóta sem tagadtam meg ezt a kegyelmet, még akkor sem, mikor az ördög a saját bukásomat mutogatta, igyekezvén bebizonyítani, hogy nem igaz az Ige!

Nem egyszer próbáltak alkudozni velem elöljáró testvérek. Az egyik azt mondta: lehet, hogy úgy van, ahogy Pócsy tv. mondja és az igeszerű, de ha az össz-erdélyi testvériség úgy határozott, hogy mi így mondjuk, akkor úgy szép, ha engedelmeskedünk egymásnak és mindnyájan egyféleképp akarjuk és nem különcködünk! Visszautasítottam! Isten igéje nem alku tárgya! Ez összeférhetetlenség? Az Úr Jézus azt mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert, mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa között, és hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe!” (Máté10.34-36) Ha pl. Lovas Ica beismeri, hogy mostanáig nem volt megtérve és a boldogságot csak kereste, de nem találta meg; és hogy most igaz lett hit által, új életet nyert, most „világosságban” jár, „a régiek elmúltak, újjá lett minden” – akkor Lovas Ica már nem baptista? Miért? Mondta, hogy nyelveken kell szóljon? Mondta, hogy tartózkodni kell a disznóhústól? Hogy meg kell tartani ezt a napot vagy azt a dolgot? Vajon ő az első baptista, aki beismerte, hogy nem volt hívő, csak benevelt? Miért ez a nagy felháborodás? Miért nem vizsgálják ki komoly, Szent Lélektől felkent testvérek, hogy mit vall?

Befejezésül néhány szót az állapotunkról és helyzetünkről:

Egy állandó feszültség létezik a hívő ember életében, míg a földön járja a zarándok utat. Helyzetünk szerint el van rendezve egész örökkévaló jövőnk a Krisztus váltsághalála által, a legmagasabb szinten, állapotunk szerint a pusztában bujdosunk, küzdünk e világ csapdái, tőrei, támadásai közt!

Helyzetünk szerint készen vagyunk! (Kol.1.12)

Állapotunk szerint készülünk, készíttetünk! (Ef.2.21-22)

Helyzetünk szerint tökéletesek vagyunk! (Zsid.10.14)

Állapotunk szerint még nem értük el a tökéletességet! (Filippi3.12)

Helyzetünk szerint tökéletesen, egyszer s mindenkorra szentek vagyunk! (Zsid.10.10)

Állapotunk szerint oda kell szánjuk magunkat a szentségre! (Róma12.1)

És sorolhatnám a végtelenségig, de végső fokon mégis a helyzetünk szerint leszünk megítélve, nem az állapotunk szerint!

Íme, ez az én evangéliumom! Ha a testvériség hamisnak találja, hajlandó vagyok bármely kétségre felelni az Ige alapján! De csak Szent Lélektől újonnan született hívővel, aki őszinte szívvel akár tanulni akar, akár többet tud!

Szerető testvérük: Pócsy G.

PG078

„… ELEVE ELHATÁROZVÁN…”

(Predesztináció)

(Ef.1.5)

A teológusok azt mondják: ez nagyon nehéz és kényes téma! Nem kell kutatni! El kell hinni úgy, ahogy Kálvin értette. Persze az eleve elrendelésnek számtalan magyarázatát fejlesztették ki az idők folyamán a különböző bibliás közösségek is. Ez évben egy kiadvány jelent meg a kolozsvári KRITÉRION könyvkiadónak: „PREDESZTINÁCIÓ”. Írta Balázs Sándor. A szerző ebben a munkájában elértékteleníti az „ELEVE ELRENDELÉS” tanát. Ízekre szedi, bebizonyítja tarthatatlanságát, ellentmondásait és valljuk be becsületesen, hogyha a szóban forgó mű egy tant támadott meg, tette ezt teljes sikerrel. Igen! Ha a predesztináció egy „tan”, akkor igaz minden kritika, mit a szerző, aki becsületesen kutatott, ellene írt.

De a Predesztináció nem tan! Nincs szükség rá, hogy mellette érveljünk, és nem lehet ellenérvekkel tönkretenni. Mert az eleve elrendelés Isten kinyilatkoztatása! Ez tény! Senki sem értheti meg, ha nem világosítja meg Isten! A legszakszerűbb magyarázat sem teszi érthetővé, de egy írástudatlan ember is megértheti, ha Isten Szelleme kijelenti neki személyesen. A sokféle félreértés abból fakad, hogy nem ott keresik, ahol található! Isten a csodálatos művét „eleve elrendeléssel” kezdte! Eleve elrendelte „a világ megalapítása előtt”, hogy megvált bennünket a „hibátlan és szeplőtlen Bárány drága vérén!” (I.Pét.1.18-20) Egyetlen személyt predesztinált Isten, mielőtt az eget-földet, a világmindenséget teremtette! És ebben az áldott Személyben predesztinálta az egész emberiséget! Ha nem jól hangsúlyozzuk, az Ige rossz értelmet nyer, és elveszítjük a legdrágábbat, vagy talán jobb, ha azt mondom, hogy nem élvezzük drága kiváltságunkat, a Sabbath nyugalmát! (Zsid.4.10) Ha nem így van, akkor érthetetlenné válik egy sereg kijelentés az Igéből:

• „Péter pedig megnyitván száját, mondá: bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten!” (Apcs.10.34)
• „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek…” (Tit.2.11)
• „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson!” (I.Tim.2.4)
• „Az Úr letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, van-e értelmes, Istent kereső?” (Zsolt.14.2)

A hangsúly tehát nem azon van: „kiválasztott minket magának”, hanem a hangsúly itt van: „Őbenne!” Tehát nem azon van a hangsúly, hogy az egyiket vagy a másikat kiválasztotta magának Isten „örök idők óta” (Róm.16.25-26), hanem azon van a hangsúly, hogy „a világ felvettetése előtt” a Krisztus Jézusban választotta ki magának az embert! Predesztinálta az embert az „üdvösségre”! Figyeld meg és rendülj meg: „Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az Ő saját végzése és kegyelme szerint, amely adatott nekünk Krisztus Jézusban ÖRÖK IDŐKNEK ELŐTTE!” (II.Tim.1.9) Először a „megtartás”, azután a hívás! Ennek következtében az Ige munkája, ha Isten szájából jön, akkor az a Krisztus illatja! A Krisztus illatja pedig egy ember életében vagy-vagy helyzetet teremt!  Vagy élet, vagy halál! (II.Kor.2.14-15) Vagy hideg, vagy forró! (Jel.3.15) Igen! Te kell magadat tudatosan desztináljad vagy arra a helyre, amelyet Isten készített az Őt szeretőknek (I.Kor.2.9), vagy elmégy oda, arra a helyre, amelyet Isten készített az ördögnek és az ő angyalainak! (Mát.25.41) Ne hárítsd hát Istenre azt a hamis „eleve elrendelést”, amire azt mondhatod jogosan: „miért fedd hát engem? Hiszen az Ő akaratának kicsoda állhat ellene?” (Róm.9.19) Te vagy az az ember, aki ellene áll Isten szeretetének, melyet adott nekünk a Krisztus Jézusban! Ő hív téged! „Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és Én megnyugosztlak titeket!”

Mondhatnám azt, hogy van még egy későbbi keletű „predesztinálás”! Júdás Iskariótesről olvassuk az Igében, hogy „senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az Írás beteljesüljön!” (Ján.17.12) De erről a személyről kijelenti az Úr: „… nem Én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög!” (Ján.6.70) Őt nem Isten választotta ki, hanem a sátán, és elküldte emberi testben, hogy a saját tervét teljesítse be! A későbbi időkben Isten az üdvösségre predesztinált emberi nemből desztinált egyeseket különböző szolgálatra!

Gyűlöld meg hát ember az Istentől független akaratodat, lásd meg, hogy nem szabad akarat az! A te független akaratoddal az ördögnek szolgálsz. Ha szabad lesz akaratod, boldogan szolgálod az Istent!

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG079

„Voltatok! … Vagytok!”

(Efézus 5:8)

Az á. betűnél kell kezdjük az Isten országának kijelentéseit, titkait, törvényét, útját. A kezdet: - Krisztus, az út is Ő és Ő a vég is! Ő az „első és utolsó”! Az ALFA és az OMEGA, Ő vele kezdődött az életem és Ő vele végződik. „Az Isten világosság!” „… Aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik…” (1Timóteus6:16) „… akit az emberek közül senki sem látott, sem nem láthat…” Világos tehát, hogy közösség Isten és ember között, halálosan lehetetlen! Ha valaki mégis azt állítja, hogy neki ebben a helyzetben közössége van az Istennel, - hazudik! És nem igazságot cselekszik. Ez tragikus! Ez kétségbeejtő! Igaz! De a próféták arról beszéltek, azt hirdették, hogy: „… nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongattatás van… a nép mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot…” (Ésaiás 9:1-2).

És Krisztus Jézusban beteljesedett Istennek minden ígérete (2Korintus1:20). „Az igazi világosság eljött már a világba, mely megvilágosít minden embert. Ő benne van az Élet és ez az Élet az emberek világossága” (János1:4,9). „És Isten aki szólt: setéségből világosság ragyogjon, Ő nyújtott világosságot a mi szívűnkben…” (2Korintus4:6). És ezzel a befogadott világossággal, befogadtam az Életet, Isten fia lettem, én is járok már a „hozzáférhetetlen világosságban és látom az Istent, mert „világosság fia” lettem, és „közösségem lett az Istennel”! „Voltam régen sötétség, most pedig világosság!” Vigyázzunk! Ez a helyzetünk, amely teljesen Isten ingyen kegyelmének munkája! Nem tőletek van! Isten ajándéka ez! (Efézus2:8). Itt nincs változás, vagy változásnak valamilyen árnyéka. Ezek után boldogan elismerjük Istennek jogát, hogy elvárja tőlünk: „Mint világosságnak fiai, úgy járjatok”! Nem azért, hogy legyetek, hanem mert vagytok! Nem kárhoztat már az Ige, de ítél. „Nem mint bolondok, hanem mint bölcsek”! A bolondok, soha sem járnak bölcsen, de a bölcsek járhatnak bolondul! És mint ahogy nem illik a bolondokhoz a bölcsesség, ugyanúgy nem illik a bölcsekhez sem a bolondság. Hogyan jár bolondul a hivő ?: „… aki pedig elméjében hirtelenkedő, bolondságot szerez az!” (Példabeszédek 14:29). „... a bolond csak bolondot beszél… hogy az éhező lelkét éhen hagyja és a szomjazó italát elvegye” (Ésaiás 32:6).

Nézzük, mit mond az Ige: Ha nem tartod be az Evangélium beszédét, akkor hiába lettél hivővé! (1Korintus15:1-2).

- Ha a te hited halogatott reménység! (Példabeszédek13:12)

- Ha nem érted el a hitednek célját! (1Péter1:19)

- Ha hiába vetted Isten kegyelmét! (2Korintus6:1-2)

• Ha nem maradsz meg a hitben alaposan és erősen, hanem eltérsz attól és újra magadra nézel és újra magadban keresed az üdvösséged biztosítékát, (Kolossé1:23) akkor nem úgy jártok mint a bölcsek, hanem mint a bolondok.

Értsétek meg hát, hogy mi légyen az Úrnak akarata!

- Hogy minden ember megtérjen és éljen! (Ezékiel 18:23).

- Hogy aki látja a Fiút és hisz abban, örökélete legyen! (János 6:40)

- Hogy akiket elhívott, igazak legyenek. És megigazította őket! (Róma 8:30)

- Hogy akiket elhívott, azok dicsőségesek legyenek. És megdicsőítette őket!

- Hogy ahol van Ő, az Övéi is ott legyenek, és oda helyezte őket! (Efézus 2:6).

Testvéreim! „Mozdíthatatlan” országot nyertünk, legyünk hát háládatosak, szolgáljuk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel” (Zsidók 12:28).

ÁMEN.

PG080

EFÉZUS.5:25-27.

KÖVETELMÉNY A LEGMAGASABB SZINTEN

Milyen csodálatos Isten minden intézkedése az Új-szövetségben:

• Minden ismeretet felülhaladó szeretet!
• Minden értelmet felülhaladó békesség!
• Enyészhetetlen élet!
• Mozdíthatatlan ország!
• Üdvözítő kegyelem!
• Isten kielégítő igazság!
• Isteni szentség!
• Isteni tökéletesség!
• Örökké tartó, kibeszélhetetlen, megdicsőült öröm!
• Szüntelen áramló, Isten szerint való ima!

Tehát minden követelmény olyan magas szintű, hogy emberi erővel lehetetlen teljesíteni. Csak isteni erővel felruházott emberek élhetnek ilyen életet. Itt összeolvadnak a követelmények és az intézkedései Istennek. A hit útján meglátjuk, hogy Isten kegyelemből való ajándéka minden. Ha azt mondja Isten: legyetek! – akkor leszünk. Minden készen van már, hogy az „utolsó időben nyilvánvalóvá legyen!”

Most megnézzük Isten igényét a szeretet vonalán: úgy szeresse a férfi az ő feleségét, miként Krisztus is szerette az egyházat! Az emberi szeretet csak szánalmas árnyéka ennek a szeretetnek. Az Ő szeretete aktív (cselekvő) szeretet. Akinek az életébe behatol ez a szeretet, az nem marad olyan, mint amilyennek született.

Most nézzük meg, hogy szerette Krisztus az egyházat! „Önmagát adta érte”. A második házasságom rövid ideje alatt sokat kínzott ez a probléma: miért lesz a feleségem még betegebb, hiszen önmagamat adom érte? És sok idő telt el, míg (meg nem tanultam) megláttam, hogy ez nagyon rossz volt! Krisztus Jézust kellett volna adni őneki magamban, magamat pedig Krisztusnak természetemmel, érzelmeimmel, lázadásommal. Én magamat adtam neki és ezzel még betegebb lett.

Krisztus úgy szerette az egyházat, hogy az egyház megszentelődött, megtisztult, megszentelődik és tisztul! Ha ezt a „minden ismeretet felülhaladó szeretetet” befogadtuk, akkor ez hatni kezd bennünk, és biztosan kiábrázolódik. Az Úr Jézus egy dolgot kér a tanítványoktól ma is: „Maradjatok meg ebben az Én szeretetemben!” Ez a szeretet főképpen és elsősorban nem érzelmekből áll, hanem valóságból és cselekedetekből. Önmagam megtagadásából és az Isten akaratának teljesítéséből.

Ha életemben kiábrázolódik az Istennek békessége, az szeretet! Az enyészhetetlen élet önmagát adja áldozatul: ez szeretet! A mozdíthatatlan ország birtokában a szenvedés pillanatnyi és könnyű. Ez a szeretet munkája. Az üdvözítő kegyelem belém árad és belőlem jön mások felé: ez szeretet! A magam igazságát megtagadom, kárnak és szemétnek ítélem, mert van Istentől való igazságom. Ez szeretet!

Krisztus Jézus „minden ismeretet felülhaladó szeretete” a mi életünk, erőnk, védelmünk. Ő szeretett minket már akkor, mikor „meg voltunk halva a vétkek miatt”! De nem használt a csodás ajándéka Istennek, míg nem párosítottuk hittel. Mikor befogadtuk a szeretetet, a Szent Szellem által fogadtuk be.

Az pedig az Isten akarata, hogy aki látja a Fiút és hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen! De a Fiúnak az életét én jelentem meg! Bennem van, és én felelek azért, hogy ez az élet meglátszódjon. A küzdelem bennem folyik. A test a szellem ellen törekedik és a szellem a test ellen! Ez valóságos küzdelem és a szellemben való növekedés folyamata alatt alábbszáll a test. Ha Krisztus „odaáldozott élete” bennem munkálkodik, akkor „feltámadott élete” is láthatóvá lesz rajtam. Ez biztos!

Vállalnom kell azt a szenvedést, amit az jelent, hogy a testnek „nemet” mondjak és Krisztusnak „igent”! Mindig újra! Naponta! Néha óránként. Néha mintha elhagyna, azután újra felújul a harc, mert nem tudjuk, hogy mikor jön az Úr, de azt sem tudjuk, hogy melyik az a „gonosz nap”! Legyünk azért készen és tudjuk meg, hogy csak egyféleképpen vagyunk készek, ha megmaradunk az Ő szeretetében. Ha Őt szeretem, akkor nem szeretem magamat!

ÁMEN.

Pócsy G.

PG081

„… NE INGERELJÉTEK! …

NE BOSSZANTSÁTOK!”

(Ef.6.4;Kol.3.21)

Az emberi értelem számára érthetetlen, zavaros ez az egymás után következő két olyan parancs, amely egymással ellenkezni látszik. A gyermek tisztelje a szülőt – aminek kézzelfogható jele a szófogadás -, de a szülő ne ingerelje a gyermeket és ne bosszantsa! Igen ám – mondja a szülő -, ha én a gyermeket szófogadásra késztetem, vagy éppen szorítom, akkor az én gyermekem bosszankodik, felingerlődik! Ha pedig megengedem, hogy az legyen, amit ő akar, akkor én ingerlődöm fel és én bosszankodom! Tehát vagy az egyik, vagy a másik! Egymás mellett vagy egyszerre nem megy! Vagy ő ingerült és bosszankodik, mert nem teheti azt, amit ő akar, vagy én, mert szófogadatlan, engedetlen!

Nos, a rendelkezés föltétlenül hívő szülőknek szól, mégpedig a szó valódi értelmében. Isten gyermekének! Tehát olyan valakinek, aki „ámbár fiú, megtanulta azokból, amiket szenved, az engedelmességet! (Zsid.5.8) Csak olyan szülő várhatja, hogy engedelmes gyermeke legyen, aki maga is tanulja az engedelmességet és szófogadást!

Nézzük meg először, mit jelent ingerelni, bosszantani!

„Azzal ingereltek ők, ami nem Isten, hiábavalóságaikkal bosszantottak Engem…” (V.Móz.32.21)

„Haragra ingerelték Őt magaslataikkal, és bosszantották Őt bálványaikkal!” (Zsolt.78.58)

„40 esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az Én utamat!” (Zsolt.95.10)

„Felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult rájuk a csapás!” (Zsolt.106.29)

„Vagy haragra ingereljük az Urat? Avagy erősebbek vagyunk-e nálánál?” (I.Kor.10.22)

Látjuk tehát, hogy az ingerlés tulajdonképpen értelmetlen ellenkezés, az erő fitogtatása. Tudatos kedvszegés, saját akarat minden áron való keresztül vitele. Csak gondolkodjunk, hogyan szoktuk egymást bosszantani! Ma is! Látjuk, hogy valami nem tetszik házastársunknak, munkatársunknak, lakótársunknak, és látva, hogy haragszik érte – neheztel, levert – csak azért is mondjuk, tesszük! Ez a bosszantás, ingerlés!

Nem kevés szülő siratja, hogy ingerelte, bosszantotta gyermekét annyira, hogy öngyilkos lett! „… hogy kétségbe ne essenek” – mondja az Ige! Más fordítás szerint: „ne keserítsétek őket, hogy bátortalanokká ne legyenek!” „… hogy kedvüket ne veszítsék!” (Róm.kat.ford.) Megtörténhetik, hogy a szófogadásra nevelt, engedelmességre szorított fiú azt mondja az apjának: „Atyám, add ki a… rám eső részt!” Nézd meg, mit tett az apa? Megosztá köztük a vagyont. Pedig tudta, hogy a fiú nem sok nap múlva „messze vidékre költözik és mindenét eltékozolja! (Luk.15.12-13)

Most leírok egy részletet Mackintosch tv. Mózes 5-ik könyvének magyarázatából erre vonatkozólag: „nagyon lényeges pont ez. A gyermeknek élete első pillanatától kezdve meg kell tanulnia engedelmeskedni. Rá kell vezetni, hogy az Istentől rendelt tekintélynek alávesse magát, éspedig - mint az apostol kiemeli –„mindenben”. Ha ez nem történik meg kezdettől fogva, akkor később szinte lehetetlen lesz. Ha egyszer a gyermek akaratának engednek, akkor ijesztő gyorsasággal erősödik, és minél jobban erősödik, annál nehezebb lesz letörni. Ezért a keresztyén szülőknek kezdettől fogva erősen és szilárdan meg kell őrizniük tekintélyüket. Ugyanakkor pedig olyan gyöngédek és finomak lehetnek gyermekeik iránt, mint azt a szerető szív kívánja. Nem csak hogy nincs szükség keménységre és nyersességre, hanem ezek épp a hibás nevelést és a rossz kedélyt árulják el. Isten a vezetés gyeplőjét és a tekintély vesszejét adta a szülők kezébe, de értelmetlen dolog és gyengeség jele, ha egyre ráncigáljuk a gyeplőt és suhogtatjuk a vesszőt. Ha egy ember folyton az ő tekintélyéről beszél, akkor valószínűleg rosszul áll a szénája. Az igazi erkölcsi erő mindig olyan méltóság kíséretében jelenik meg, amit egyáltalán nem lehet félreérteni.

Azt is hibásnak tartjuk, ha szülők, csekély jelentőségű dolgokban is, állandóan szembeszállnak gyermekeik akaratával. Az ilyen bánásmód a gyermek lelkét megtöri, de az akaratát nem, márpedig minden egészséges nevelés célja az önfejűség megtörése. A gyermeknek a szülők egész viselkedéséből azt a meggyőződést kell merítenie, hogy azok az ő igazi javát akarják, s ha valamit megtagadnak vagy eltiltanak, az nem az ő kedvének az elrontása miatt történik, hanem mert az ő érdeke így kívánja! Ha pedig a gyermek kötelessége az engedelmeskedés, akkor a szülők felelősek ennek a kötelességnek a teljesítéséért, mert ha ezt elhanyagolják, az egész családi ház kárt vall. Nincs terhesebb dolog a családban, mint egy engedetlen, makacs gyerek, s ahol ilyent látunk, ott rossz nevelésre kell következtetnünk. Persze a gyermekek kedélyi és lelki és hajlandóságai nagyon különbözők. Vannak különösen erős akaratú, és ezért nagyon nehezen kezelhető gyermekek. De ez nem csökkenti a szülők felelősségét, hogy feltétlen engedelmességre bírják az ilyen gyermeket is!

Láthatjuk hát, hogy nem lehet elválasztani egymástól az igeverseket. Csak aki tanulja az engedelmességet, várhatja az engedelmességet! Csak akit Isten tanít, tudja megtartóztatni magát, hogy ne ingerelje, ne bosszantsa gyermekét, és mégis megtanítsa engedelmeskedni. Természetesen, miután a gyermek kirepül a szülői házból, már nem parancsolhat a szülő gyermekének, mert már nem is felelős érte, sem Isten, sem emberek előtt. De nem is köteles gondoskodni tovább róla. Eggyé a felelősség, eggyé az engedelmesség! Ha a gyermekem rászorul az én segítségemre, megkövetelem, hogy a tanácsomat is megfogadja! Ha elveti tanácsomat, kizárja magát gondoskodásomból is.

Ámen.

P.G.

PG082

„ÉS AZÉRT IMÁDKOZOM…”

(Fil.1.9-11)

Van szabályszerű imádság. Értsük meg mindjárt kezdetben, hogy Istennek ez a rendelkezése: „hogy van hát? Imádkozom a Szellemmel (lélekkel), de imádkozom az értelemmel is…” (I.Kor.14.15) nem azt jelenti, hogy egyszer értelemmel, máskor meg Szellemmel; hanem azt, hogy szabályszerűen: mindig szellemben és mindig értelemmel! A korinthusiaknak Pál apostol megmagyarázza, hogy amit ők gyakorolnak, a gyermekkor tünete, és gyakori hitetlenségbe jutásuk miatt kapták azt a jelet, mely a hitetleneknek adatik! (I.Kor.14.20,22) Nos, így történt meg az is, hogy noha világos útmutatás van az imádkozás szabályszerű rendjére nézve, mégis igen elterjedt a hívők között, hogy Jézushoz imádkoznak! Az Úr Jézus így jelenti ki a Ján.14.13-14-ben: „És akármit kértek majd az Én nevemben…; ha valamit kértek majd az Én nevemben…” A 16-ik részben azt mondja a 26-ik versben: „Azon a napon az Én nevemben kértek majd, és nem mondom nektek, hogy Én kérni fogom az Atyát ti érettetek, mert maga az Atya szeret titeket…”

Egyetlen hely van az Új-testamentumban, ahol Istennek egyik szentje látja a nyitott eget és Jézust, a Krisztust állani az Istennek jobbja felől. Megszólítja az Urat: ”Uram, Jézus!”(Csel.7:59) – de semmi esetre sem mondja neki: „Kedves Jézus! Drága Jézusom! Stb.” Annál inkább megtaláljuk számos helyén a Bibliának, amint Pál így tesz bizonyságot: „Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által..."”(Róm.1.8) „Hálákat adok mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és az Atyának!” (Ef.5.20) „És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és az Atyának Őáltala!” (Kol.3.17) Sehol nem találunk Isten szentjei közül senkit az Új-testamentumban, aki az Úr Jézushoz intézte volna imaszavait, miután leküldetett a Szent Szellem! De megtehetjük azt, amit István tett halála perceiben: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt!” Igen! Ő a megtartó és Ő a Bíró! (Fil.3.20;Ján.5.22) Halálunk percében mi is mondhatjuk.

És most figyeljük meg az Urunk szeretetét és az Ő elhívásának gazdagságát a szentek között! A filippieknek írt levél olyanoknak szól, akik Isten gyermekei lettek ingyen kegyelemből! Olyanoknak írt, akik „bementek a nyugodalomba!” (Zsid.4.10) Ezeknek a hívőknek azt mondja Pál apostolon keresztül a Szellem az Igében: „Teljesek lévén az Igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására!” Ha megkeressük azt a helyet, ahol Isten kinyilatkoztatja, mi az Igazság gyümölcse, akkor eljutunk az Ézsaiás könyvének 32-ik részében a 17-18-ik vershez. Íme. „És lesz az Igazság (Jézus Krisztus) műve békesség!” (Róm.5.1)  „És az Igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökre!” (I.Pét.5.7)

Figyeljük meg, hogy az Ige azokat kéri, hogy teljesek legyenek az Igazság gyümölcsével, akik már bementek a „nyugalomba és biztonságba”! Nem teremhetjük az Igazságnak a gyümölcsét, ha nem az Igazság műve lett a mi békességünk! (Ef.2.14-17) Csak aki békességre jutott Istennel az Úr Jézus áldozathalála által, csak annak az élete teremheti az Igazság gyümölcsét. Csak aki már helyére jutott, csak akinek már „mozdíthatatlan országa van”, csak aki már átment a Jordánon, csak az lakozhatik „békesség hajlékában, biztonság sátraiban, örök nyugalomban.

V.Móz.26.1-3-ban csodálatos előképe van a fent elmondottaknak, mert arról beszél, hogy csak ha valaki bement a megígért földre, hozhatja a FŐPAP elé azt a gyümölcsöt, ami nem az ő izzadságos erőfeszítéseinek a gyümölcse! (V.Móz.6.10-11) Azt a gyümölcsöt, amely csak az „Ígéret földjén” terem. Így mondja az Ige: „És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amely felöl megesküdt… szép városokat, amelyeket nem te építettél, minden jóval telt házakat, melyet nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, melyeket nem te ástál, szőlő és olajfa kerteket, melyeket nem te plántáltál…” „… akkor végy minden gyümölcsének zsengéjéből, amelyet szerzel a te földedből, amelyet az Úr, a te Istened ád neked, és tedd kosárba, és menj oda arra a helyre, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az Ő neve; és menj a paphoz, aki abban az időben lesz és mondjad neki: vallást teszek ma az Úr előtt, hogy bejöttem a földre, amely felől megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nekünk adja!”

Nos, Isten Atyánk betartotta a szavát és beteljesedett az idő, eljött „ama nap”. A megváltás megtörtént! (Ján.17.4) Isten országa eljött! (Róm.14.17) Megszabadultunk a sötétség hatalmától! Által vitt az Ő szerelmes Fiának országába! Alkalmassá tett bennünket a szentek örökségében való részvételre! (Kol.1.12-13) Megelevenített minket a Krisztussal, és együtt ültetett a mennyekben Krisztus Jézussal a Krisztusban… (Ef.2.6)

Íme, Isten bővölködő élettel ajándékozott meg bennünket a Krisztus Jézusban. És mégis olyan kevéssé látszik meg ez a bővölködő élet hétköznapjaink életében. Miért? Pál apostol kijelenti a Szellem által, hogy ő azért imádkozik, hogy a filippi testvérek szeretete napról napra jobban bővölködjön „ismeretben és értelmességben”, hogy megítélhessék, mi a rossz és mi a jó, hogy legyenek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztus napjára!

Mi a rossz és mi a jó? De hiszen ezt tudjuk, mióta ősapánk evett a „jó és gonosz tudásának fájáról”. Ez igaz! Lelki síkon tudjuk, hogy mi a rossz és mi a jó, de ezt az utat a sátán tanította! Ennek a következménye folytán el tudunk jutni egészen addig, hogy megállapítsuk, hogy másnál mi a rossz, és mi a jó nekünk! De annyi képességünk nincs, hogy meglássuk, abban, amit teszünk, ahogy élünk, amit igénylünk, mi a rossz és mi a jó! Szellemi síkon nem tudjuk, de rögtön megnyílik a szemünk, mikor belénk hatol az Új Élet; akkor képessé lettünk arra, hogy most már Istentől tanuljuk, mi a rossz és mi a jó! Nem megtanultuk az első nap, hanem tanuljuk, míg a földön járunk! Azelőtt ezt mondtuk: a szorosság rossz! Menekülni kell onnan, ahol szorosság van! Ma ezt mondhatjuk: Gyönyörködöm… a Krisztusért, mert mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős! (II.Kor.12.9-10)      Mikor belém árad Krisztussal új élet,

Jó értelmet kapnak jelzők és értékek!

Most jól vagyok bátor,

S ha félek, jól félek.

Új fényben áll idő, anyag és mértékek!

Ámen.        Pócsy G.

PG083

Hívők – csillagok!

(Fil.2.15)

A Biblia első és utolsó oldalán is megtaláljuk a „csillagot”, mint „világító testet”. (I.Móz.1.14-16) A Szentírás utolsó oldalán azt mondja az Úr Jézus saját magáról: „Én vagyok … ama fényes, hajnali Csillag!”(Jel.22,16) De végigvonul az egész Szentíráson ez a hasonlata az Igének! A hívőket csillagokhoz hasonlítja, akik az éjszakában fénylenek! (Fil.2.15) Ezek az „értelmesek, akik a sötétséget sötétségnek mondják és a világosságot világosságnak”. (Dán.12.3;Ézs.5.20)

Vitán felül áll, hogy minden, ami a Bibliában képletesen megjelenik, a „valóságról” beszél, a szellemi valóságról. Minden Krisztus Jézust jeleníti meg, reá mutat és az Ő megváltói munkájára. Beszél a megváltottakról, az „igazakról”, akiknek nincs saját igazságuk. (Fil.3.9) Nincsen saját fényük! (II.Kor.4.6) Ezek a csillagok úgy világítanak, hogy: „Isten aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon! Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett!”

Ezek a „csillagok” bármilyen sokan vannak is, nem „megszámlálhatatlan sokaság”. (Jel.7.9) Hanem elrendelt számuk van, és mindnyájukat nevéről nevezi! (Zsolt.147.4) Nézzétek a csillagokat!” (Ézs.40.26) Csak akkor látod őket, ha felemeled a szemeidet, de nem a csillagokhoz; Őhozzá, aki teremtette őket! (Ef.2.10) „Ő kihozza seregüket szám szerint, mindnyájat nevén szólítja, nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen! „ (Ézs.40.26) Isten ismeri őket, mint gyermekeit! (II.Tim.2.19) Ezek a „csillagok” a világ világosságai! (Máté 5:14,16) Ők az „értelmesek”, akik sokakat igazságra visznek! (Dán.12.3)

A „csillagok Jézus Krisztus szolgálatára vannak! A „csillag” vezeti a „keresőket” a „Fiúhoz”, a Jézus Krisztushoz! Ha a kereső lélek elhajol, a „csillag” vár! Ő a helyén marad! És újra vezeti a keresőt; és ha a „kereső lélek” megtalálta a „gyermeket”, a Fiút, akkor a „csillag” eltűnik. (Apcs.8.39) Mert a kereső nem a csillagnak kell örüljön, hanem a „Fiúnak”. Neki kell adja az ajándékait, a dicsőséget, a tisztességet! (Mát.2.2,9-10) A „csillag” nem foglalja el Jézus Krisztus helyét a megtértek között! Csak örül a „megtértekkel”, mint közülük egy!

A csillagok feddhetetlenek, tiszták, szeplőtlenek, ami a helyzetüket illeti, és felelősségük az , hogy ezt a csodálatos életet kiábrázolják! A bennük lévő krisztusi életet! (Ef.3.16-17) Ők nem utánozzák Jézust, hanem hordják magukban a Krisztust! (Fil.2.15-16) A „sötétség közepette” fénylenek! És ha veszítik fényüket, csak a Krisztus vére által fényesednek meg újra! (I.Ján.1.7) Tiszta és szeplőtlen a bennük lévő isteni élet. (I.Ján.3.6,9) Tisztaságuk és feddhetetlenségük Istentől van, és nekik nincs mivel dicsekedniük saját magukból semmivel, de annál inkább dicsekednek az Úrral, az Úrban és az Ő hatalmas erejében! (I.Kor.1.31;Ef.6.10) „Életnek beszédét tartva az elfordult, elvetemedett nemzetség elé”! Élő reménységükről éppen akkor beszélnek hatalmasan, ha veszély van!

Ha hallgatod a „prófétai beszédet”, mert immár éhezed és szomjúhozod az Igazságot, akkor „hajnal csillag kél fel szívedben”, mert az Ige olyan, mint a „világító szövétnek”, és nappal virrad és világos lesz az életed, és Krisztus lesz neked is a Jézus! Ama fényes és hajnal Csillag! (II.Pét.1.19) A „csillagok a világosság országának állampolgárai. Ha valaki elveszti a saját dicsőségét, akkor meglátja az Isten dicsőségét. Csak a „pusztaság” örül, mikor látja Isten dicsőségét! (Ézs.35.1-2) Igen! A „csillagok” sötét helyen világító szövétnekek, világító testek! Nem rejtethetik el a hegyen épített város!

És mivelhogy Isten országában nincs egyenlőség, sem demokrácia - mint ahogy a földön sincs és nem is lehet soha, semmilyen rendszerben, csak anarchia, mert Vezetőnek, elöljárónak lenni kell! És az elöljárók ma is és minden rendszerben megkülönböztetett tisztességben részesülnek! (Itt főképp az egyenlőségről beszélek.) – Az Ige szerint csillag csillagtól különbözik dicsőségre nézve! (I.Kor.15.41) Ezért nevezi az Ige a gyülekezet vezetőit a „gyülekezet angyalának”. (Jel.1.16-20) A 7 csillag a hét gyülekezet angyala! Azok a „csillagok”, akik nagyok, fényesebbek akarnak lenni, azok itt és most kisebbek! Akik saját dicsőségüket már megtalálták itt a földön, azok elvették jutalmukat már itt a földön! Nem is vesszük észre, és máris „kinövünk” a kapott talentumok miatt! Egyszer csak elvárjuk, hogy megkülönböztetett tisztességgel bánjanak velünk! Nem az a baj, hogy megadják nekünk e tiszteletet (I.Tim.5.17;Zsid.13.17), hanem az, hogy elvárjuk: adják meg! És ha nem adják meg, akkor kedvetlenek, megterheltek leszünk! Sőt, néha kiköveteljük! Nem azért kaptuk a talentumokat, hogy magunknak használjuk fel, hanem hogy sáfárkodjunk vele! Osszuk széjjel, hogy kamatozzon!

A FÉNY, AMI KIÁRAD A „CSILLAGBÓL” KRISZTUST KELL DICSŐÍTSE, NEM A SZOLGÁT! Ámen. Pócsy Gusztáv

PG084

El volt rejtve örök időktől fogva

(Kol.1.26)

Az Írások nem igazolják azt a vélekedést, hogy Isten bizalmat előlegezett Ádámnak és Ádám visszaélt ezzel a bizalommal.  Az Ige bizonysága érvényes marad és érvényes volt az első ember idejében is: Ján. 2.24-25 „Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy õ ismeré mindnyájokat, És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától is tudta, mi  volt az emberben.”

Az Írások arról tudósítanak bennünket, hogy Isten Ádámnak adta az első törvényt és az első szövetséget Ádámmal kötötte meg, (Hós. 6.7) Az első ember földi (a bűnbeesés előtt is), a „második ember”, az Úr mennyei. És amilyen ama földi, olyanok a földiek is! (A bűneset előtt is.) (1Kor.15.47-48) A földből teremtett ember pontosan úgy viselkedett (reagált), ahogy az várható volt! Isten nem kisérletezett! Isten nem tért el „egyetlen tervétől”, egy jottányit sem! Isten megteremtette az embert és megindult Isten üdvtervének „technológiai processzusa”, úgy ahogy azt Isten kitervelte! Ahogy elhatározta örök időknek előtte! És ez oly szív gyönyörködtető dolog!

Bizony nem úgy volt, mint ahogy nem egyszer prédikálják, - hogy mivel Isten mindentudó, így elkészítette a „gyógyszert” arra az esetre, ha Ádám mégis megtalálna bukni! Nem! „A megöletett Bárány” nem volt Isten pót-terve! Istennek egyetlen terve volt: „az Áldozat”! Ádám még nem volt megteremtve, mikor Isten elhatározta, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtessék a Bárány megöletése által. Nem volt Isten tervében egy második lehetőség. Milyen dicső és nagy jelentőségű tény ez! Ádámmal kezdte Isten és Jézus Krisztussal befejezte dicsőségesen csodálatos tervét.

A nagy mű befejeződött és megjelent az „új-ember”, az új teremtés, teremtetvén Ő általa. (Eféz.2.10) A „második embernek” áldott gyümölcse! Az „elhalt Gabona magnak” dicső termése! Bátran mondhatjuk, hogy csak a megáldozott Bárány útján lehet valakiből Isten gyermeke.

Az idők folyamán beiktatott különböző szövetségek nem újabb próbálkozásai voltak Istennek, hanem bizonyításai (demonstrációk), -hogy nincs más út, nincs más mód a „fiúsághoz”, nincs már lehetőség, hogy érzékiből szellemivé váljak, csak a „kereszt útja”. Ez pedig Isten eredeti és egyetlen terve: „Teremtsünk embert a Mi képünkre és hasonlatosságunkra. (1Móz.1.26) De ez a hasonlatosság még nem lett nyilvánvaló a teremtés hajnalán Ádámban, -mint ahogy Isten gyermekeire is érvényes a János első levele 3:2: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert meg fogjuk õt látni, a mint van.” Az első Ádámnak még nem volt képessége, hogy „meglássa Istent úgy amint van!

Ádámnak még nem volt képessége, hogy Istent szellemileg ismerje, „mert ha megismerte volna, nem lett volna engedetlen az isteni szövetség iránt! (1Kor. 2.8 , Hós. 6.6-7) Ádámnak még nem volt isteni természete, hogy kikerülhesse a romlottságot, amely kívánság által van e világban! (2 Pét. 1.4 , 1 Móz. 3.6)

Az igéből kitűnik, hogy a bűn már a világon volt, mikor az ember még nem volt megteremtve. A „régi Kígyó” megjelent a tiszta paradicsomban is és vele együtt a bűn és a halál is és tisztátalanná tette az Éden kertjét. A bűn be kellet jöjjön a világba valakin keresztül, mert „a törvényig volt a bűn a világon, a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincs törvény!” (Róm. 5.13.) Az első embert le kellett győzze a bűn, a „második ember”, az Úr le kellett győzze a bűnt! Az első Ádámot legyőzte a halál, az utolsó Ádám legyőzte a halált! (2 Tim. 1.10 ,Zsid. 2.14) Esztelen nagyravágyás szülte a bűnt (Ésa. 14.13-14)és édes, jó Urunknak, Jézusnak, a Krisztusnak áldott kicsivé létele legyőzte a bűnt! (Fil. 2.5-6) A bűn meg kellett semmisüljön!

Sem az első Ádám, sem ivadékai nem születtek Istentől, de a „második Ember és ivadékai Istentől születtek! (Ján. 1.13, Zsid. 2.11-13) De a sorrend ez volt: „Nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután a szellemi.” (1 Kor. 15.46.) Kezdettől fogva úgy határozta Isten, hogy „test és vér nem örökli Isten országát”! (1 Kor. 15.50.) Ez titok volt örök idők óta, de most kijelentetett! Isten egyetlen terve az volt, hogy a megöletett Bárány áldozata által hozza elő a „fiakat”! Igen! A megígért Szent Szellem eljött és kijelentette ezeket! (Ján. 16.13-14.)

A mi Urunk Jézus testben jelent meg (Zsid. 2.14), de nem bűnös testben! (Zsid. 4.15.) Mégis az Ő teste is „hústest” volt és „testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erõs kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani õt a halálból, és meghallgattatott az õ istenfélelméért”( Zsid. 5.7) Ezt tette volna Ádám, ha benne lett volna az isteni élet! Hiszen a szövetség, amelyet Isten kötött vele „halálos szövetség” volt: „amely napon arról eszel, bizony meghalsz!” (1Móz. 2.17)

Megjelent hát az „egyetlen Út” az üdvösségre (Ján. 14.6.) És érthetővé vált ez az Ige: „Zsid. 5.8-9 Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzõje lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek,” Ez a „kereszt útja”! Az engedelmességre szenvedések útján jut el a fiú. De először „fiú” lesz, azután tanul meg engedelmeskedni! Szenvedések által! Senki nem lesz fiú csak azért, mert igyekszik engedelmeskedni! „Róm. 8.7 Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy  az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.”

Magasztaljuk hát Atyánkat a Fiúért, az „egyetlen Útért” és legyünk háládatosak, mert „mozdíthatatlan országot nyertünk” az elvesztett Paradicsom helyett, - és szolgáljunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel! (Zsid. 12.28.) Ámen.

Pócsy Gusztáv 1976. aug. 5.

PG085

A KÉZRÁTÉTEL,

MINT ISTENTŐL KAPOTT MEGBÍZATÁS!

Ha Isten szelleme által értjük az Igét, akkor azt is meglátjuk, hogy az ó-szövetségben elrejtett jóknak az árnyékai az új-testamentumban valósággá válnak, de semmi új nincs az Úr rendeléseiben, aminek ne lenne gyökere az ó-szövetségben; tehát az ó-szövetségben kijelentett és meg nem értett ígéretek beteljesedtek az új-testamentumban! (II.Kor.1.20.)

Nézzünk meg hát néhány példát!

A kenyér és a bor, mint az Úrvacsora képe már a Mózes első könyvében megjelenik a 14.18-ban. De később is újra feltűnik, mégpedig a halállal kapcsolatban! (Jer.16.7.) „…mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend!” (I.Kor.11.26.)

Vagy ott van a „tekercs”, és senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt nem tudta a könyvet felnyitni! Sok fantázia megoldást hallottam nyilvános prédikációkban, de megújult szellemem nem tudta befogadni. Később Szellem által megtaláltam az egyszerű megoldást. Abban a tekercsben „adásvételi szerződés” volt az ó-szövetségi törvények szerint, ahogy ezt leírva találjuk a Ruth könyvében a 4-ik rész 2-6 verseiben és Jeremiás 32-ik rész 6-14 verseiben. Persze, hogy az Úr Jézus által kinyitott tekercsben nem az arany és az ezüst pénz értéke volt beírva, hanem ez: „…nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mit hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén…” (I.Pét.1.18-20) Ő jött testben, mint legközelebbi rokon és megváltotta a földet és a rajta élő embert.

De most térjünk vissza a kézrátételre.

Először a Mózes első könyvében találkozunk vele a 48-ik rész 17-18 versekben. De már a 13-14 verseiből kitűnik, hogy Jákób, azaz Izrael nem a maga fejétől csinálta amit csinált, hanem Isten rendeléséből! Izsák megpróbálta megfordítani az Isten által megszabott sorrendet (I.Móz.25.23;Róm.9.11-12), de nem tehette!

A III.Mózesben kb. 14-szer van említve a kézrátétel, és mindig a közösségvállalás valamilyen formáját jelenti.

A mi áldott Urunk, amíg a földön járt, több ízben keresték szülők, hogy gyermekeik számára áldást kérjenek kézrátétel által! A tanítványok nem akarták engedni a gyermekeket az Úr elé, de az Úr „haragra gerjedt”! Ez nem felavatás. Mint ahogy ma általában a gyülekezetekben nevezik. A gyermekre való kézrátétel értelme: megáldás! „…s minden ellentmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet!” (Zsid.7.7.) Igaz ez! Íme: „Ti az Istentől vagytok, fiacskáim, és legyőztétek azokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki e világban van!” (1Ján.4.4.) Ez a bennem lakozó „Nagyobb közvetíti az áldást. Hiszen úgy kezdődött a mi Krisztusban való életünk is, hogy: ”AMI KEZDETTŐL FOGVA VALA, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illetünk, az ÉLET IGÉJÉRŐL!” (I.Ján.1.1.) Itt szellemi tényekről van szó! Akinek nem volt ilyen élménye, az nem keresztyén! Csak akiben lakozást vett ez a „Nagyobb”, az közvetíthet áldást!

Nos, ami a kézrátétel által kifejezett közösségvállalást és áldást illeti, ez a ténykedés nem csak egyeseknek a kiváltsága, hanem bármelyik férfitestvér részt vehet benne, aki isteni életet hordoz. Amióta hívő vagyok, csak nagyon ritkán történt meg, hogy valahol szellemi szolgálatom közben indíttatást kaptam volna, hogy valakire kézrátétellel imádkozzam, de számtalanszor gyermek megáldásnál, bemerítkezés után, házasságkötés után több férfitestvérrel együtt kértük az áldást, és megáldottuk vagy kifejeztük a közösségvállalást többedmagunkkal.

Az Apostolok Cselekedetében többször is találkozunk ezzel a ténykedéssel. A 6-ik rész 6-ik versben a Gyülekezet választ presbitereket és az apostolok elébe állították őket, kezeiket rájuk téve imádkoztak és vállalták velük a közösséget. A 8-ik rész 17-ik versében a megtért samáriabeliekre vetik kezeiket, vállalván velük a közösséget, holott „a zsidók nem barátkoznak samáriaiakkal” (Ján.4.9.), és vettek Szent Szellemet. A 13-ik részben, a 2-3-ik versben a Szent Szellemtől indíttatva elválasztják Barnabást és Saulust! Böjtöltek, imádkoztak, kezeiket rájuk veték és elbocsáták őket. A Timóteushoz írott mindkét levélben említi Pál apostol a kézrátételt, amiben Timóteus részesült. (I.Tim.4.14;II.Tim.1.6.)

Egyetlen figyelmeztetés ez: „A kézrátevést el ne hirtelenkedd…” (I.Tim.5.22.) Tehát bizonyosságot kell szerezzél, hogy az indíttatás Istentől van! Nem varázslás hát, ha Isten indíttatására tesszük! Nincsenek különleges kézrátevő szentek! Ez nem a tisztátalan ó-emberből kiáradó delej!

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG086

„… MINDAZOKNAK IS, AKIK VÁGYVA VÁRJÁK

AZ Ő MEGJELENÉSÉT!”

(II.Tim.4.7-8)

Nem egyszer tapasztaltam, hogy Isten ragyogó ígéretei, amelyekkel Isten meg akarja örvendeztetni a hívő szívet, gyötrelmet, ijedelmet vált ki a hívőknél. Mi lehet ennek az oka? És a felelet mindig ugyanaz! A hívő a saját képességeire tekint, a saját szívét vizsgálja, vajon van-e valami alapja arra, hogy örvendezhessen? Sajnos, hogy Istennek legragyogóbb felszólításai állandóan elértéktelenednek a hívő hitetlensége miatt. Ha Isten azt mondja az Igéjében: „legyetek szentek!” – akkor a hívő igyekszik szentnek lenni, imádságos erőlködéssel és a testnek gyötrésével. (Kol.2.23) Jegyetek tökéletesek! Legyetek állhatatosak! Szeressétek egymást! Az Ő Fia ábrázatához hasonlóak legyetek! Az az indulat legyen bennetek, mint a Krisztusban! – Mind megannyi teljesíthetetlen követelése Istennek, és a jobbik esetben kétségbeesetten kiált Istenhez segítségért. Rosszabb az, hogy úgy cselekszik, mint a hamis sáfár: „mennyivel tartozol az én Uramnak? Az pedig mondá: 100 bátus olajjal! És monda néki: vedd a te írásodat, és hamar leülvén írj 50-et!” (Luk.16.5-6) Mert kapálni nem tud, és koldulni meg szégyell. Betölteni nem tudja, így azután leértékeli Isten követelményét!

Hol vannak azok az egyszerű gyermeki hittel rendelkező hívők, akik tudják azt, hogy Isten „legyen” szava TEREMTŐ SZÓZAT? „Mert Ő szólt, és meglett, parancsolt és előállott!” Mikor te Isten előtt leborultál megtört akarattal, halálosan sötét szíveddel, azt mondta az Úr: „Sötétségből világosság ragyogjon!” (II.Kor.4.6) Te mit csináltál, hogy ragyogjon? Nem „Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben?” És ha azt mondja: „legyetek szentek, mert Én szent vagyok”, nem Ő szentel meg „egyszer s mindenkorra a Jézus testének megáldozása által”? (Zsid.10.10) Nem Ő szentel az Ő igazsága által? Az Ő Igéje igazság. (Ján.17.17) És így lehetne folytatni mindennel, amit Ő kér. „Kicsoda adott előbb Neki, hogy annak visszafizesse azt?” (Róm.11.35) Mondja, hogy szeress Istent, szeress testvért, felebarátot, ellenséget – de nem előbb „az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem (Lélek) által?” (Róm.5.5) AKI ADATOTT NEKÜNK! És ha azt mondja: „légy hű mind halálig”, nem Ő maga tesz tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká?” (I.Pét.5.10) ÉS Ő ÍGÉRI: „Hű az, Aki elhívott titeket, és Ő meg is cselekszi azt!” (I.Thesz.5.23) Értsük meg tehát: „akinek van, annak adatik!” (Luk.8.18)

Egyedül normális keresztyén élet az, mikor este lefekvés előtt így imádkozom: „Édesatyám, a Krisztus Jézusban! Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat a mai napra elvégeztem, a hitet, amelyik engem megtart, megtartottam!” (Márk10.52) Valóban, a futásomat minden este bevégezem. Ha nem is tudok valamit jóvátenni, elrendezni, miután Isten ítéletében álltam, de szívemben el kell legyen rendezve, hogy ha Isten még lehetőséget ad, effektíve is elrendezzem azt.

És most szemléljük meg azt a kijelentést, amely inkább ijedelmet, mint örömet okoz sok hitetlen hívőknek. „… nem csak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva-vágyva várják az Ő megjelenését!” Előre bocsátom, hogy két nehézséget látok a hívők életében, amelyek közül valamelyik akadályozza a hívőt abban, hogy örömmel várja az Úr visszajövetelét. Az egyik könnyebb, a másik nehezebb. A könnyebbik gátló körülmény az, hogy még erős vonzást gyakorol rám e világ szépsége, terveim e világban, harcom jobb életkörülmények miatt, terveim gyermekeimmel kapcsolatban stb. Mondom, ez a könnyebb! Hamarabb le lehet vetkezni, hamarabb elszakad. A nehezebbik gátló körülmény az, hogy azért hagyom el a világ a dolgait, ha kell, önkínzással is, azért gyötröm testemet, mert az által akarok tetszeni Istennek! A test gyakorlása által igyekszem elkészülni az Ő eljövetelére! Igyekszem megvalósítani, hogy „új ember” legyek, elhagyom ezt, nem csinálom azt, hogy világosság fia lehessek! Egy szóval, az akarok lenni, ami nem vagyok, és ezzel semmivé teszem az Ő munkáját. Így azután állandóan magamba keresem azt az érzést, vajon elmondhatom-e én is, hogy „vágyva-vágyva várom az Ő megjelenését? Vizsgálgatom a magam életét, a magam szívét és siránkozom, hogy milyen gonosz szívem van, de nem tudom, hogy az én szívem még gonoszabb, annyira gonosz, hogy már nem is merem többé mondani, és nem merek már Isten elé menni a „gonosz szívemmel”, hanem megyek Isten elé az „új szívvel”, amit Ő adott nekem a Krisztusban! Hiszen aki Krisztusban van, az „új teremtés”, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden!” (II.Kor.5.17) Minden! Elmúlt! Isten mondta! Minden újjá lett! „Hiszed-é ezt?” (Ján.11.26) Ne maszatold hát össze az Úr oltárát epekedésed könnyeivel, hanem „a nem látott dolgokról meggyőződve vedd el hit által a reménylett dolgoknak valóságát!” (Zsid.11.1)

Tudod, hogy miért várhatod vágyó szívvel az Ő megjelenését? Mert Ő szeret téged! És azt mondta: „Mivelhogy szerette az övéit, mindvégig szerette őket!” (Ján.13.1) Azért, mert mikor Ő eljön, akkor megszabadulsz azoktól a dolgoktól, melyek miatt most ha meg kell lenni, szomorkodsz különféle kísértések között! (I.Pét.1.6) Azért várhatod Őt vágyva és örömmel, mert „feltámad nektek, akik félitek az Én nevemet az Igazságnak napja, és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt…” (Mal.4.2) Azért várhatod Őt, mert „megszabadít téged az Úr minden gonosz cselekvéstől, és megtart az Ő mennyei országára…” (II.Tim.4.18) Soroljam még? Vége-hossza nincs!

Vágyva várom, mert jót adott, jót ad és jót fog hozni nekem, mikor jön!

„Jövel!” A Szellem hangja szól!

„Jövel!” A menyasszony rádalol!

„Jövel!” Hisz Jézussal megjelen

a helyreállító Kegyelem!

Nem testi szememmel látom ám

megtért-e gyermekem, unokám?

Istennek dicső ígérete,

Mérhetetlen annak mérete:

„megáldom ezred ízig azt!”

így küldött Jézussal nagy vigaszt!

Ámen. Pócsy G.

PG087

„ … Démás engem elhagyott …” (2 Tim.4:10)

Meg vagyok győződve, hogy Isten szentjeinek nincs szükségük arra, hogy valaki az emberek közül helyreállítsa a becsületüket, tisztességüket, jó hírnevüket, mert „ismeri az Úr az övéit!”(2Tim.2,19) De bizonyságot kell tegyek arról a világosságról, amelyet akkor nyertem, mikor a Démás életét kutattam az ige fényében, az Ige Szellemében.

Három helyen találtam megemlítve a nevét: A Kol.4:14-ben Pál a Lukács és Démás üdvözletét tolmácsolja a Gyülekezetnek. A Filemonhoz küldött levélben (Filem.1,24) Pál Démás és más munkatársak üdvözletét tolmácsolja, köztük annak a Márknak, akit Jánosnak hívnak és aki Pált elhagyta egy missziói útján és hazament,(Csel.13:13)és akit Pál nem tartott méltónak arra, hogy újabb missziói útjára magával vigye, mert „elszakadt tőlük”(Csel.15:38). Igen nehéz szót használ itt az ige. De később úgy látszik rendeződött az ügy, mert a filippibeli testvéreknek azt ajánlja, hogy fogadják kedvesen. Hiszen érthető, hogy árnyékot vetett rá előbbi szabálytalan viselkedése és a testvérek szíve tartózkodó lett iránta.

És íme a 2Tim.4:10-ben olvasunk újra Démásról. Ezen sorokba értesíti Pál szeretett Timóteusát, hogy csak Lukács maradt mellette. Démás, Krescens és Titus elhagyták. Azután elmondja, hogy melyik hová ment: Démás Tessalonikába, Krescens Galáciába, Titus Dalmáciába. Tihikust pedig Efézusba küldte ő maga. Démással kapcsolatban annyit jegyez meg, hogy a jelenvaló világhoz ragaszkodván hagyta el őt, tehát nem az Úr szolgálatában ment el. Tudnunk kell, hogy ezek a testvérek nem telepedtek le, nem éltek nyugodt házas életet, hanem állandóan úton voltak az Úr munkájában hol itt, hol ott.

Nem Pál lelkülete, nem az ő magatartása, hogy egy hívőt, akiről azt írja két ízben: „az én munkatársam”, - igen, egy ilyen testvért kárhoztasson azért, mert „őt elhagyta”. Az ő munkatársairól így vélekedett: „… igaz szolgatársam …, akiknek nevei fölírvák az Élet könyvében.(Fil.4:3)

Hány hívő hagyta abba a teljesen Istennek szentelt időt és a későbbi időben „ragaszkodott a jelenvaló világhoz”, megnősült, férjhez ment, műhelyt nyitott, kereskedett, de azért senkinek nem jut eszébe, hogy ezért kárhoztassa. Úgy látom, hogy az 1Kor.7:31-33 versei illenek a Démás távozásához. E téves látás Démás testvérrel kapcsolatban azt hiszem Bunyan testvér látása folytán került be a köztudatba a hívőknél, és ma már úgy beszélnek róla, mintha isteni kijelentés folytán tudták volna meg, hogy Démással mi lett.

Pál nem kárhoztatta azokat, akik őt elhagyták, pedig így ír: „ … első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak! Ne számíttassék be nékik! (2Tim.4:16) Ez a Pál magatartása! Ne számíttassék be nékik! Nem egyezne az ige szellemével, hogy Pál egy ilyen kimagasló munkatársat ezzel a pár részvétlen szóval búcsúztatná a Gyülekezettől. Könnyek és sírás nélkül térjen napirendre olyan „szolga” felett, akivel „együtt viaskodott az evangélium dolgában!” (Fil.4:3)

Áldott legyen az Úr, aki nem úgy lát, mint az ember, és akinél fel van írva Démás hite, megtérése, örömei, áldozatai, szolgálatai, imái, forró esedezései másokért, saját magáért, az Úrral, az Úrért, - Aki nem kárhoztatja Démást azért a nagyon is vitatható megjegyzéséért Pál levelének, amiért egyesek az Isten szolgái közül úgy látják, hogy Démás kárhozatra ment. Örültem, mikor olvastam Calvin Jánosnak magyarázatát a Timóteushoz írt levélről és többek között ezt is írja: „Démás nem Jézus Krisztust hagyta el, hanem a Pál mellett vállalt misszióját!”

Gondoljuk meg, hogy egy névtelen gyülekezeti taggal, aki olyan paráznaságban élt, ami a pogányok között sem említtetik (1Kor.5:1-5), mennyit foglalkozik és azt akarja, hogy „a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján”. Ő, aki így nyilatkozott: „Ki beteg, hogy én is beteg nem volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék?  (2Kor.11:29) Ő, aki mindenkinek minden lett, csakhogy némelyeket megtartson! Nem lehet, hogy ilyen könnyedén napirendre tért volna az „igaz szolgatárs”-nak ilyen halálos végű bukása felett! Nem is találom sehol

sem az igében, hogy ilyen metódussal akartak volna engedelmességre bírni egyeseket, vagy gyülekezeteket, hogy „kárhoztassák azt, akit az Isten nem kárhoztat!” (Róm. 14,4) legyen ürügy a testnek, de attól is, hogy szidalmazzam azt, akit az Isten nem szidalmaz! (4Móz.23:8)

Ámen.

PG088

„VALLJÁK, HOGY ISTENT ISMERIK…

EZEKET KERÜLD!”

(Titus1.16)

Mikor a sátán látta, hogy a forró keresztyénség győz a hideg pogányság fölött, hogy a mártírok kihullott vére nem bosszúért kiált, hanem kegyelemért, mert a Krisztus élete van bennük, akkor abbahagyta a véres üldözést, és metódust változtatott! Összekeverni a forrót és a hideget! Legyen „langyos”! Lágymeleg! (Jel.3.16) „Isten behozta a Gyülekezetet a világba. Sátán behozta a világot a gyülekezetbe!” És azóta a keresztyén (keresztény) világ papjai és prédikátorai százával és ezrével munkálkodnak azon, hogy keresztyén mázzal vonják be a világot!

A nyílt istentagadás soha nem volt veszélyes a Gyülekezet számára! És Isten létezésének a bizonygatása nem tartozik az Egyház igazi szolgálatai közé! Isten létezését maga Isten bizonyítja műveiben, és a világ „Isten bölcsességében nem ismerte meg az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket!” (I.Kor.1.21) Meg vagyok győződve, hogy a legbölcsebb magyarázgatással, a legerősebb argumentumokkal sem lehet valakit Isten igaz ismeretére vezetni! Isten utat rendelt: „egyetlen” Utat, amelyen keresztül megismerheti az ember valósággal az Istent! „… az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és akinek a Fiú akarja megjelenteni!” (Mát.11.27) Az Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt!” (Ján.1.18) „Ha megismertetek volna Engem, megismertétek volna az Atyát!” „… aki Engem látott, látta az Atyát!” (Ján.14.7,9)

Isten igaz megismerése tehát a „Fiú” által van! Minden egyéb metódus, meddő próbálkozás eredménye nem lehet más, mint „hamis ismeret”! (I.Tim.6.20) A „Fiút” azonban nem ismerheti meg senki bibliai történetekből, csemege-prédikációk által, mert Krisztust senki sem ismeri „test szerint”. (II.Kor.5.16) Pál nyíltan kijelenti, hogy nem akar másról tudni, mint megfeszítettről! (I.Kor.2.2) Íme: Krisztus Jézus igaz ismerete a Kereszttől kezdődik! Nem a születésétől!

És sötétségből világosság támadt!

Megláttam a „Fiút”, rám szakadt a bánat.

„Ő megfeszítve értem,

én megfeszítve Vele!”

„Íme Isten Atyánk életmentő jele!”

Mikor én megismerem a Fiút, Ő is megismer engem! (Gal.4.9) Ez Isten élő ismerete, nem holt ismeret ez. Organikus kapcsolat Istennel. A legmagasabb szinten! „Istentől születve Isten fia lettem!” (Ján.1.12-13)

A nyílt istentagadás így beszél: „kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak? Nem ismerem az Urat!” (II.Móz.5.2) Ez a „hideg” állapot! És az Úr Jézus azt mondja: „Vajha hideg volnál, vagy hév!” (Jel.3.15) Az ilyen állapotban lévő embernek a helyzete világos! Isten nélkül! Krisztus nélkül! (Ef.2.12) Magatartása ez: nem ismerem az Urat! Tehát nincs! Nincs Isten, mert nem ismerem, nem látom! Ezek soha sem követik el a Szent Szellem elleni vétket. Ezek nem ismerték meg az „Igazságot”! (Zsid.10.26)

Itt van azonban a keresztyén felekezetek keresztyén mázzal bemázolt tagsága. (Ez.13.10) Akik vallják, hogy Isten ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, minthogy utálatosak és hitetlenek, és minden jó cselekedetre méltatlanok! (Tit.1.16) Hitük „holt hit”, cselekedeteik „holt cselekedetek”. És ha van fokozat az istentagadók népes tömegében, ugyancsak vannak fokozatok a lágymelegek csoportjai között is. Minél jobban hasonlít a bibliai igazsághoz, annál veszélyesebb. A látszat keresztyénség becsapja a hitetleneket is, a hívőket is! De a vallásos ember saját magát is becsapja. Azt mondja saját magának: „meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem!” (Jel.3.17) „Kiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét!” (II.Tim.3.5) Szent helyeket építenek, embereket felszentelnek, szent ceremóniákat koholnak, vének rendeléseit megszentelik és azt mondják: „ez Istennek ama nagy ereje!” (Apcs.8.10) Ezek „ellenállnak az igazságnak, megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek!” (II.Tim.3.8) Nem igaz, hogy ezek között az emberek között kell élnie a hívőnek, és közöttük kell munkálkodni! „Ezeket egy vagy két intés után kerüld!” (Tit.3.10) Igen! Ezeket kerüld! (II.Tim.3.5) Igen, veszedelmes a látszat! A lágymeleg keresztyénség!

Soha semmi másra nem illik annyira Isten Igéjének ez a figyelmeztetése: „ne legyetek hitetlenekkel felemás igában”, mint a Gyülekezetre! Mert mi közössége van a hívőknek a hitetlenekkel? Mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége van Krisztusnak Béliállal? Mi szövetsége van az igazságnak és a hamisságnak?” (II.Kor.6.15-16) Nagy előszeretettel a házassággal kapcsolatban mondják ezt (a szektás) tanításban, habár a házasságban hívő és nem hívő között van valami közösség! Ha más nem, legalább testi közösség feltétlenül, amelyből gyermekek származnak, de a Gyülekezetben, Krisztus Testében, az Úr Egyházában semmi közösség nem lehet, sem szövetség, sem egyezség! Soha!

„Annakokáért menjetek ki közülük, szakadjatok el, azt mondja az Úr…” (II.Kor.6.17) És íme szó nélkül eltűrjük, hogy a Gyülekezet földi képe így nézzen ki: „én Kálviné vagyok, én Lutheré, én a római pápáé, és baptista, és pünkösdista, és evangéliumi keresztyén!” De rögtön protestálunk, ha az Úr akaratához híven a gyülekezeti tagok ketté válnak, hívőkre és hitetlenekre! „Ez szakadás!” – kiáltják megbotránkozva a gyülekezeti elöljárók, és tűzzel-vassal ellenállnak minden ilyen irányú szolgálatnak.

„Ama nap tűzben jelenik meg, és megmutatja, hogy kinek milyen a munkája!” (I.Kor.3.13) És ebben a tűzben nem marad meg semmi, ami látszat, csak a valóság! Csak az Isten ajándéka a Krisztusban.

Vigyázzunk tehát, mert míg mi nagy lendülettel felvesszük a harcot a nyílt istentagadással szemben, addig az Antikrisztus gyűjti az ő seregét a bibliaolvasó gyülekezeti tagokból, kiknél megvan a kegyesség látszata, de az erejét megtagadják! Akik vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják!

Isten őrizzen meg bennünket minden látszattól, és telítse meg életünket a Valósággal!

Ámen. Pócsy Gusztáv

PG089

KIK A VÁLASZTOTTAK?

KIKNEK JELENT MEG ISTEN ÜDVÖZÍTŐ KEGYELME?

Égető, kínzó kérdések a kereső szív számára, míg be nem jutott a „Sabbathba”, a „nyugodalomba”! (Zsid.4.9-11) Isten pozitív ismerete által az „örök életbe” jutottunk, és Krisztus Jézusba megoldódott minden nyugtalansága szívemnek, és nem rosszul rettegem már Istent, hanem jól félem!

Ha az a vélekedés igaz -  ami sajnos sok drága Isten gyermekét is lenyűgözött, és lenyűgöz ma is - hogy Isten a Krisztus Testét előre kiválasztotta személy szerint, akkor igazuk van azoknak, akik így vélekednek: „ha igaz, hogy akin akar könyörül, akit pedig akar, megkeményít, mondod azért nekem: miért fedd hát engem? Hiszen az Ő akaratának kicsoda állhat ellene?” (Róm.9.18-19) Persze a sötétség, a bizonytalanság és sok ködös elképzelés azért van a hívők között is, mert nem ismerik Isten akaratát! (Zsolt.92.6-7) Pedig Isten Igéje világosan és érthető módon jelenti ki Isten akaratát! „… azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az Igazság ismeretére eljusson!” (I.Tim.2.4) „… mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek!” (Tit.2.11) Hiszen az Úr Jézus váltsághalála által „minden emberre elhatott az életnek megigazulása!” (Róm.5.18) Sőt, tovább merészkedünk a „hit útján”, és kijelentjük, hogy az egész emberiségé a „megtartás”, még mielőtt hívta volna őket az Úr! Először a Megtartás, azután a hívás, ez a sorrend! „Aki megtartott minket és hívott szent hívással…!” (II.Tim.1.9) „TÉRJ ÉNHOZZÁM, MERT MEGVÁLTOTTALAK!” (Ézs.44.22)

Azt kérdi gúnyosan a hitetlen szív: „hiszen az Ő akaratának kicsoda állhat ellene?” Na nézzük hát meg, valóban, kicsoda? „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Hányszor akartam összegyűjteni a te fiaidat… és te nem akartad!” (Luk.13.34) De szemléljük meg az Ótestamentumi kijelentésekben is, mi az Isten kívánsága, akarata? „Hát kívánva kívánom Én a gonosznak halálát – azt mondja az Úr Isten – nem inkább az, hogy megtérjen útjáról és éljen?” (Ez.18.23) Íme az Úr Jézus vallomása: „Az pedig Annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen, és Én feltámasztom azt az utolsó napon!” (Ján.6.40)

Nézzük hát meg az Ige világosságában, kiket választott ki magának az Isten! Az Ige bizonysága szerint „Őbenne” választott ki magának az Isten bennünket! Annyira igaz ez, hogy Isten „minden embert” a Krisztus Jézusban választott ki, mint amennyire igaz az, hogy „úgy vélekedünk, hogyha Egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak!” (II.Kor.5.15) Amilyen igaz az, hogy Krisztus volt az „utolsó Ádám”! (I.Kor.15.45) Állítom, hogy az Ige bizonyságtétele szerint minden embert „Kegyelemre predesztinált” az Isten! DE AZ UTAT Ő SZABTA MEG! Krisztus Jézus az Út! (Ján.14.6) Őbenne van az Élet! Akié a Fiú, azé az Élet! Akiben nincs meg Krisztus Lelke (Szelleme), az nem az Övé! (Róm.8.9) Mondhatja valaki: én nem tehetek róla, ha nem választott engem! Nem téged választott, te Istennel ellenségeskedő lélek, személy szerint, hanem „a világ bolondjait, a világ erőtlenjeit, a világ nemtelenjeit, megvetettjeit, a semmiket, hogy nem dicsekedjék Őelőtte egy test sem!” (I.Kor.1.27-28) Találd csak meg a helyedet közöttük, és rögtön rájössz, hogy te is „kiválasztott” vagy! Van egy nagyon jó szellemű Halleluah-ének, és annak egyik verse így szól: „Kiválasztott lévén Tenálad – én is Téged választanálak!” (Hall.254.2) Tehát nem Balogban, nem Molnárban, nem Szabóban vagy kiválasztva, hanem Jézus Krisztusban. „Hogy aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék!” (I.Kor.1.31) Őbenne bárki, Rajta kívül senki!

Ha a Szent Írások szerint Isten azt akarja, hogy „mindenki üdvözüljön és az Igazság ismeretére eljusson”, akkor ki az a vakmerő, aki azt meri állítani, hogy az Istennél „mindenki” az nem mindenki? Ha Isten Igéje azt jelenti ki, hogy „megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”, akkor ki meri meghazudtolni az Istent, bizonygatván, hogy a „minden ember” nem minden embert jelent? És ha Isten könyve azt mondja, hogy „Egynek az igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása”, akkor mi kényszeríti az ellenkezőt arra, hogy makacsul azt hajtogassa, hogy mégsem mindenkire!

Tehát Isten „mindenkit az üdvösségre választott”, de nem mindenki választja Istent üdvösségére a Krisztus Jézusban! Nem kell már nekem kínlódva, izzadva keresni az Istent! Isten keres engem az Ige bizonysága szerint. (II.Kor.5.19-20) Nem kell nekem „döntenem Krisztus mellett”, hanem el kell fogadjam az Isten döntését irányomban, személyemmel kapcsolatban! Isten úgy döntött, hogy megváltja a bukott embert. „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget és mint felhőt bűneidet, térj Énhozzám, mert megváltottalak!” (Ézs.44.22)

Ámen.

Pócsy Gusztáv

PG090

„A balgatag vitatkozásokat, és a nemzetségekről való tudakozódásokat, és a civakodást,

és a törvény felől való harcokat

kerüld, mert haszontalanok, és hiábavalók!”

(Tit.3.9)

„Ha valaki szól, mintegy Isten Igéjét szólja, ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad, hogy mindenben Ő dicsőítessék a Jézus Krisztus által…” (I.Pét.4.11)

Minden, ami azon kívül van, vitatkozás! Mi Isten tanúi vagyunk! Aki szól, azt mondja: ezt mondja az Úr! „Mert nem olyanok vagyunk, mint akik meghamisítják az Isten Igéjét, hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban!” (II.Kor.2.17)

Nem régen három embert indítottak a holdra. Ha jól emlékszem, 2000 tudós mérnök és speciális technikus vigyázott arra, hogy ez a három ember nehogy eltévessze az irányt, és elvesszen a kozmoszban. Csak a holdra indultak! És mi odaállunk az emberek elé, és irányítjuk őket a mennybe? Az örökkévalóságba? Az Úr nevében? Nem terhelődik ránk a felelősségnek a tudata? Nem fogja Isten számon kérni azoktól, akik fel mertek állni az emberek elé és Isten nevében beszéltek anélkül, hogy Isten megbízta őket? Igazán az Isten Igéjét szólták!? „… aki álomlátó, beszéljen álmot, akinél pedig az Én Igém van, beszélje az Én Igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? Azt mondja az Úr.” (Jer.23.28) Igen! Egy napon minden kiejtett szóért felelni kell. Amit Isten nevében szóltunk.

„… a balgatag vitatkozásokat…” Ha nem hamisítom meg az Istennek Igéjét, hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólok az Isten előtt a Krisztusban, akkor én Isten tanúja vagyok! Annyi volt a dolgom, hogy mondjam meg, amit Isten üzen; ha dicsérnek érte, nem fogadom el (a dicséret Istené), ha szidnak érte, nem esem kétségbe, nem bizonytalanodom el, hiszen az Úr üzenetét tolmácsoltam. Ha pofon ütnek érte, akkor szabályszerűen ezt mondhatom: „ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról, ha pedig jól, miért versz engem?” (Ján.18.23) De ha bizonygatni kezdem az „üzenet” valódiságát, akkor vitatkozás lesz belőle, és ha nem ébredek rá és folytatom, akkor „balgatag vitatkozás”! Hogy Krisztus „jó illatja” vagyok, azt nem kell bizonygassam, mert vagy igaz, vagy nem! Az elfogadónak élet, az ellenkezőnek halál!

„… és nemzetségekről való tudakozódásokat…” Mindég valami megrendítő érzés fog el, mikor olvasom, hogy a „Melkisédek” rendje szerinti papoknak a származás táblája ilyen: „apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké!” (Zsid.7.3) És íme már 19 évszázaddal ezelőtt megjelentek a jelei a „nemzetségeknek”: „és Pálé vagyok! Én meg Apollósé! Én meg Kéfásé! Én meg Krisztusé!”  - Igen! Én Kálviné, és Lutheré, én a római pápáé, és baptista, én pünkösdista, és evangéliumi keresztyén! „VAJON RÉSZEKRE OSZTATOTT-E KRISZTUS?”

A szabályszerű gyülekezet, amelyet alaklomról-alkalomra az Úr ad, nem felekezeti, hanem felekezeten felüli. (Supraconfessionál) Ha szabályszerűen járunk el, soha sem kérdezzük az utunkba kerülő hívőt: milyen gyülekezethez tartozol? Nem keresünk vele összeköttetést sem névben, sem vízben, hanem Szellemben! Ha Szent Szellemben nem találok vele kapcsolatot, akkor hiába vagyok vele egy nevezésű gyülekezetből való, mégsem vagyunk „egyek”, mert az egység az Atyában van! A Fiúban van! A Szent Szellemben van!

„… és a civakodást…” Soha sem civakodott egy hívő azért, hogy a „kereszt útját” akarta járni, és nem engedték! Ahol civakodás van, ott keserű irigység is van, és hazugság az igazság ellen! A civakodás mindég egyfajta bölcsességnek a következménye, amely nem felülről való, hanem testi, földi, ördögi! (Jak.3.13-18)

„… és a törvény felől való harcokat…” Ami nem kegyelem, az minden törvény! És az ember annyira törvényeskedő, hogy egyszerűen nem tudja megtanulni, mi a kegyelem! Egy alkalommal bemutattam az Ige bizonyságaként, hogy teljes képtelenség kimunkálni az üdvösséget, és így abba kell hagyni minden erőfeszítést, és megadni magamat kegyelemre! Csak Jézus Krisztus váltsághalála által ingyen kegyelemből mehettem be a Sabbath-ba! A nyugalomba! Erre az egyik, máskülönben igen komoly keresztyén, aki gyönyörű, érzékeny költeményeket szokott írni a megváltással, Megváltóval kapcsolatban, azt mondta elgondolkodva: igen! Mi semmit sem tehetünk! Tehát életünk végéig, percről percre ragaszkodnunk kell Megváltónkhoz! És így újra a törvény alá vetette magát! Hiszen az, hogy én kell ragaszkodjak a Megváltóhoz, újra ilyen konfliktust szül: „ma a 24 órából csak 3 és fél óra hosszát sikerült, hogy a Megváltómhoz ragaszkodjam!” Csak egy törvény van, amelytől nem távozhatom el soha: a hit törvénye! (Róm.3.27) Ezt a törvényt így karakterizálja az Ige: „a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye!” (Róm.8.2) Ez a törvény azonban megszabadít a bűn és halál törvényétől! Mert a kegyelem fő mondanivalója, hogy Isten ragaszkodik hozzám percről-percre! A kegyelem fő mondanivalója az, hogy úgy el van rejtve az életem Krisztussal együtt az Istenben, hogy többé sem ördög, sem pokol annak nem árthat! (Kol.3.3)

Tehát minden olyan evangélium, amely azt hirdeti, hogy igaz ugyan, hogy Jézus Krisztus megváltott, de nekünk is… kell igyekeznünk, kell ragaszkodnunk, meg kell tartanunk… be kell töltenünk… tulajdonképpen törvény! A törvénynek valamilyen formája, és meghamisítja a kegyelmet! Ez azután harcokat szül a gyülekezetekben, mert amennyire érzékeny a kegyelmet nyert hívőnek a füle, ha a kegyelem ellen tanítanak, ugyanilyen érzékeny a törvényeskedőnek a szíve, ha kizárjuk az emberi buzgólkodást, az emberi erőfeszítést, az izzadságos törekvést! (Jób15.4)

Ezek tehát haszontalanok és hiábavalók! Ezeket kerüld! Az Ige komolyan figyelmeztet: „szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!” (Jer.4.3)

Ámen. Pócsy G.

PG091

Zsid. 4:10

Mert a ki bemegy Isten nyugodalmába, az maga is megnyugszik cselekedeteitõl, a miképpen Isten is a magáéitól

Erich Sauer testvérünk, Istennek ezen áldott szolgája, azt írja a „Megfeszített diadala” című munkájának „Feszültségek” című fejezetében: jövendő és jelen; helyzet és állapot vannak egész hívő életünk idején. De ezek a feszültségek nem fárasztanak! Ezek a feszültségek a „nyugalomba bement” ember kiváltságai! Csak a „Sabbathba” jutott ember tud örülni a feszültségek között, mert „eléri hitének célját: a lélek üdvösségét!” (1Pét.1:9) Csak a „kibeszélhetetlen  megdicsőült  örömmel” bíró hívő ismeri ezt!

Mikor a Biblia betűi megelevenednek, felforrósodnak a Szent Szellem jelenlétében, akkor kibeszélhetetlen „Erő” ragadja meg a hívő szellemét. Olyan fokú öröm tölti el, hogy nem tud szólni. Betűről betűre beteljesedik Séba királynőjének önkéntelen felkiáltása: „Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, akik szüntelen előtted állanak és hallják a te bölcsességedet!” És mikor látta, a lélegzete is elállott! (2Krón.9:3-7) Igen! Szükségünk van a szellemben friss, lelkes állapotra, - de ezt nem kierőszakolt lelki érzelmek adják, hanem a Szent Szellem által megelevenített Ige! Mi viszont azért léptünk be békességébe, mert hívőkké lettünk! (Zsid.4:3)

Felmérhető a jelentősége annak, hogy bejutottam a nyugodalomba? Fel tudom-e fogni emberi ésszel, értelemmel, mit foglal magába ez a helyzet? Vége a bujdosásnak! Vége a pusztaságnak! Vége az éhezésnek, szomjazásnak! Vége a kárhoztatásnak, a halálfélelemnek! Tóvá lett a délibáb! Hazaérkeztem! Isten lett az atyám! Krisztus Jézus hite által látom az előttem levő örömöt! Látom minden kínzó kérdésem megoldva Őbenne! Csak az „örök”-kel számolok ezután!

„Lelkem az ’örök-ország’ örök honpolgára,

Nem földi kincs, drága Vér volt annak örök-ára!

Ez tökéletes adomány: Isten ajándéka!

Nem rontja azt a változás, vagy annak árnyéka!

Örök szombatban pihenek! Nincs már: „Tégla! Kosár!”

Lehullt Egyiptom igája, nem sodor szennyes ár!

Felszabadultam! Énekel bennem szellem, lélek!

Legyen az Úr örökké áldott! Ím örökké élek!

Gondoljátok el mit éreztem, amikor Isten szellemétől megvilágosíttatva megláttam, hogy Krisztusban elértem mindent a legmagasabb szinten! Hit által jutottam mindennek a birtokába:

Elértem, hogy szüntelen imádkozzam! (Róm.8:26-27)

Elértem, hogy szent legyek, mint az Isten! (Zsid.10:10, Ján.1:13, 17:19)

Elértem, hogy tökéletes legyek, mint a mennyei atya! (Zsid.10:14, 1Ján.5:18)

Elértem, hogy Isten temploma legyek! (1Kor.3:16-17)

Elértem, hogy Isten gyermeke legyek! (Zsid.2:11, Ján.1:12)

Elértem, hogy egy test legyek a „test összes tagjaival”! (Ef.4:4, Ján.17:11)

Elértem, hogy meghaljak a Krisztus Jézussal! (Gal.2:19-20)

Elértem, hogy feltámadjak Krisztussal! (Ef.2:5-6)

Elértem, hogy világosság fia legyek! (Ef.5:8, 1Thess.5:5)

Elértem, hogy hű legyek, győzedelmes legyek állhatatos legyek! (1Thess.5:23-24)

Elértem, hogy mindig örvendező legyek! (1Pét.1:6,7)

, mert mindezeket Isten cselekedte velem a Krisztus Jézusban!

De nem értem el, hogy tökéletesen imádkozzam minden időben mindenkiért!

De még nem értem el, hogy a szentség tökéletesen látszódjon életemben!

De még nem értem el, hogy ne rontsam az Isten templomát!

De még nem értem el, hogy Isten gyermekeként éljek mindenben!

De még nem értem el, hogy a „Test” egységét jól kiábrázoljam!

De még nem értem el, hogy minden körülmények közt kiábrázoljam a halált!

De még nem értem el, hogy csak a feltámadott életet éljem!

De még nem értem el, hogy mindig a világosságban járjak!

De még nem értem el, hogy mindig hű, győzedelmes, állhatatos legyek!

De még nem értem el, hogy mindig örvendező érzelmeim legyenek!

, mert mindezeket járásomban, engedelmességben én kell kiábrázoljam!

Így értettem meg mit jelent Pál apostolnak az a kijelentése: „Én azért nem úgy futok, mint aki céltalanul fut; nem úgy viaskodom, mint aki a levegőt üti!” (1Kor.9:26) Csak úgy futhatok bizonyosra, ha futás közben énekelhetem ezt az éneket: „Így nem rettent vész hatalma, szírt, kalóz vagy bármi rém, - partraszállásom jutalma hisz már régen az enyém!” (Hall.116/5) Aki bejutott a „nyugalomba”, az már nem az életéért fut, hanem a jutalomért, a koszorúért!

Ezek után már csak egy felelősségem maradt! Engedjem meg a bennem lakozó új életnek, hogy használhassa a testemet! Felelős vagyok azért, hogy a saját akaratomat szüntelenül alávessem Isten akaratának! Felelős vagyok azért, hogy meglátszódjon életemen, járásomon, hogy Istentől megáldott lettem, hogy az Isten kegyelméből összetört cserépedényből áradjon a „Drága Kincs” fénye, dicsősége, a Krisztus arcán!

Ámen.

Pócsy G.

PG092

„Mert lehetetlen dolog…!”

(Zsid.6.4-6)

Talán nincs még egy része a Bibliának, melyet annyira félremagyaráznának az Ige szólói, mint a fenn említett igéket. Szent meggyőződésem, hogy Isten Szellemétől tanított igehirdető nem használja, mert nem használhatja fel ezeket e bibliai verseket arra, hogy Isten bizonyos kijelentéseit bizonytalanná tegye. Istennek „minden ígérete Krisztusban IGEN lett”, és Pál, az ő tanítvány társaival ezt az „igent” hirdette! (II.Kor.1.18-20)

Így kezdődik a 4-ik vers: „mert lehetetlen dolog…”. Ezt a kifejezést 4-szer használja a Szent Szellem a Zsidókhoz írott levélben. Először a 4-ik versben, ahol azt bizonyítja az új-testamentum felé fordított zsidóknak, hogy ha elpártolnak az elébük állított egyetlen úttól, amely felől világosságot nyertek, amelyet megkóstoltak, megízleltek, részesévé lettek hallgatása által – lehetetlen dolog, hogy más módon megújuljanak a megtérésre! A jelenleg használt magyar és román fordítások ezt a szót használják: … és elestek… (au eazut), de az értelmező szótár szerint elszakadni valamitől, elpártolni, eltávozni – értelme is van! Az 1955-ös róm. kat. Fordítás így adja vissza: „lehetetlen ugyanis… aztán mégis elpártol. Újra bűnbánatra induljon”. A szöveg jó megértése szerint tehát nem hívőről beszél az Ige, hanem olyan valakiről, aki elő volt készítve az Ige hallgatása által a megtérésre!

Ugyanennek a résznek a 18-ik verse azt bizonyítja, hogy: „…lehetetlen dolog, hogy az Isten hazudjon…” Itt másodszor említi az Írás ezt a kifejezést: „lehetetlen”! Mind a négy helyen olyan helyzetet mutat, amely határozottan állítja: lehetetlen! Amennyire lehetetlen, hogy az Isten hazudjon ígéreteire vonatkozóan, annyira lehetetlen, hogy más úton megtérhessünk, mint az „egyetlen úton”, amelyet Jézus szerzett az Ő vére által, és ez az út Ő maga! „Én vagyok az Út!” Isten ígérete pedig az, hogy aki odamenekült és megragadta az előtte lévő reménységet, az beljebb hatolt a kárpitnál! (Zsid.6.17-20)

A 10-ik rész negyedik verse újra azt állítja, hogy: „lehetetlen, hogy bakok és bikák vére eltörölje a bűnt”, tehát ha elpártol valaki az elébe tett egyetlen úttól, akkor hiába tér vissza a véres áldozathoz! A levél – miként a címe is mutatja – a zsidókhoz szól, akiknek nagy kísértés volt a még jelenlevő templom az áldozati oltárral. De minden vallásos embernek nagy kísértése az, hogy amikor elébe teszik a megtérés útját, akkor az ő vallása, ceremóniák, liturgiák, vének rendelései, a falak, a padok, a kegyszerek, a megszokottság óriási erővel kezd hatni rá, és vonzza vissza a régihez, ahol a sokan vannak, ahol szülei is vannak.

Végül a 11-ik rész hatodik verse kijelenti újra: „hit nélkül pedig lehetetlen dolog Istennek tetszeni!” Gondoljuk meg, hogy milyen megdöbbentő dolog, hogy magukat hívőknek nevező gyülekezeti tagok, akik az eszükkel tudják ezt, mégis egész életük a törvény betöltése körüli nyomorgás, mert „kapálni nem tudnak, koldulni meg szégyellnek”. (Luk.16.3) És mivel izzadságosan erőlködnek, hogy betartsanak parancsolatokat, hogy azok által Isten gyermekeivé váljanak, tudatlanul is Isten keresztjének ellenségei lettek! (Fil.3.18-19) A kijelentés világos: hiábavaló, holt cselekedetek azok, amelyeket azért csinálsz te, hogy kedves legyél Isten előtt! Csak ha már kedves lettél a Krisztus Jézusért (ez a Sabbath), akkor mivelhogy kedves lettem, igyekszem, hogy kedves legyek! (II.Kor.5.5-9) Nem az igyekezetem tett kedvessé Isten szemében, hanem a befogadott Krisztus!

Vonjuk le hát bátran a következtetése: amilyen lehetetlen, hogy az Isten hazudjon ígéreteivel kapcsolatban, olyan lehetetlen, hogy valaki megtérjen más módon, más úton, mint amiképpen azt Isten elrendelte, elkészítette! A különböző felekezeteknek sokféle, egymástól eltérő vallásos szokása csak arra jó, hogy a régi „Ádám” megbújhasson a bokrok között, betartván különféle rendeléseket, dogmákhoz ragaszkodva, egymástól elkülönülve, magukat ámítva, saját igazságukat akarván érvényesíteni, Isten igazságának ellenállnak! (Róm.10.3)

A Róm.8.3-ban van még egyszer kijelentve: lehetetlen! Igen! A törvénynek lehetetlen volt a test miatt! Ha csak testi születésed van, hagyd abba, ne erőlködj! Lehetetlen! Testben lehetetlen, véres áldozatokban lehetetlen, más úton lehetetlen, de minden lehetséges annak, aki hisz!

Ámen. Pócsy G.

PG093

„… ISMÉT MEGÚJULJANAK A MEGTÉRÉSRE…”

(Zsid.6.4-8)

Egy drága testvérünk, aki elköltözött már az árnyékvilágból (Ungár Aladár) sokszor és szívesen mondta: „minden szól nekem, de nem minden szól rólam!” Hívő életem első napjától tudom, hogy a Szentírásban Isten hozzám szól a Biblia első lapjától a Biblia utolsó lapjáig! Az évek folyamán azután megtanultam, hogy hol szól az első Ádámról, hol az utolsó Ádámról. Hol szól a zsidó népről, hol az Egyházról. És ez életbevágóan fontos! Gondoljátok meg, mit jelent, mikor valaki odaáll a gyülekezet elé és Igét hirdet, anélkül, hogy tisztába lenne Isten tervével, határozataival, rendelkezéseivel! Isten legyen irgalmas nekem, de ki merem mondani, hogy igen jó eszközök a sátán kezében azok a prédikátorok – akár tanultak szemináriumot, akár nem -, akik küldetés nélkül előállnak, hogy annak az Istennek a nevében szóljanak, aki nem küldte őket! (Jer.23.21-22)

Hol szól nekem, hol szól rólam? Ezek után figyeljük meg a fent jelzett Igéket a Szentszellem fényében, mint akik nem szavakon lovagolnak és nem betűkhöz ragaszkodnak, hanem a Szellem világosságában, a Szellem által tanítva értik az Írás kijelentését! (Ján.16.13-14;14.26)

„… akik egyszer megvilágosíttattak…” Rögtön az elején kijelentjük az Ige fényében, hogy egy „megvilágosított” ember még nem Isten gyermeke! A Máté ev. 12.43-45 versei éppen azt példázzák, hogyan munkálkodik a Szentszellem, az Ige, hogy valakit megújítson a megtérésre! A csodálatos víz, melynek munkájára a tisztátalan szellem kimegy az emberből – mert nem talál nyugodalmat az „Élő Víz” munkája miatt – és ott marad az ember belseje üresen, kisöpörve és felékesítve, tehát megújítva a megtérésre! Megvilágosítva! Ez igen reményteljes és igen veszedelmes állapot! Ha egyszer megvilágosodtál az üdvösség útja felől, akkor ne tanácskozz testtel és vérrel, hanem add át magadat. Indulj el és járj, amíg világosságod van, mert másképp belép a sötétség! Amíg van világosságod, addig higgy a Világosságban, hogy a „világosság fia” lehess! (Ján.12.35-36) A hívő ember nem megvilágosított ember, hanem ő maga is világosság lett! Isten gyermeke tudja, hogy ő halálos sötétségből került ki, hogy Isten ”legyen” szavára világosság fiává váljon. (II.Kor.4.6-7) „Ti vagytok a világ világossága!” (Mát.5.14)

„… megízlelvén a mennyei ajándékot…” Először is tudnunk kell, hogy a „mennyei ajándék” egy Személy! Az Úr Jézus! Íme: „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta (a keresztre), mi módon ne ajándékozna Vele együtt mindent minékünk?” (Róm.8.32) Továbbá: „Én vagyok az Élő Kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké! És az a kenyér pedig, amelyet Én adok, az Én testem, amelyet Én adok a világ életéért!” (Ján.6.51) Aki csak megízleli, úgy járhat, mint az akkor élt tanítványok! (Ján.6.66)  Ha megízleltétek, hogy jó az Úr, akkor vágyakozzatok a „hamisítatlan tej” után, hogy azon táplálkozzatok! (I.Pét.2.2-3) „… szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, mely megtarthatja a ti lelkeiteket!” (Jak.1.21) „Mert az Én testem bizony étel, és az Én vérem bizony ital, aki eszi az Én testemet és issza az Én véremet, az Énbennem lakozik és Én is abban! (Ján.6.55-56) Ha csak megízlelted, akkor otthagyhatod, ha nem ízlett.

„… és részesévé lettek a Szentszellemnek…” Mindenki, aki kapcsolatba kerül Isten Igéjével, mindenki, aki akarva-akaratlanul érintkezik a Szentszellem munkájával, részesévé lesz a Szentszellemnek. Részese, de nem birtokosa! Rólunk, hívőkről azt mondja az Ige: „a Szellem zsengéjének birtokosai!” (Róm.8.23) Mikor a tanítványok az első pünkösdkor nyelveken szólva hirdették az üdvösség útját, minden jelen lévő hallgató részese lett a Szentszellemnek! De csak, akik „örömmel vették” a Szellem munkáját, csak azok nyerték el a Szellemet! (Apcs.2.41)

„… és megízlelték az Istennek jó beszédét…” Ez így kevés! A hívő ember Isten beszédének hordozója! „Mi… tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt, a Krisztusban!” (II.Kor.2.17) „Ha valaki szól, mintegy Isten Igéjét szólja, ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amit Isten ád, hogy mindenben Isten dicsőíttessék…” (I.Pét.4.11) És nem csak az igehirdetőkre vonatkozik, hanem minden egyes normális keresztyénre, legyen az férfi vagy nő! Ha megízleltem Isten jó beszédét, az még nem biztos, hogy meg is eszem! Az Ige életemnek kenyere lett, ha újonnan születtem!

„… és a jövendő világnak erőit…” Hány ember tud bizonyságot tenni, hogy a háború alatt megszabadultak halálból, fogságból érthetetlen módon. Hány nem hívő ember beszél arról, hogy mikor már minden orvos lemondott életükről, akkor egyszer csak minden érthető ok nélkül meggyógyultak! Igen! A jövendő világ erői időközönként megjelennek a hitetlen világban, a hitetlen világnak. De Isten a hívő emberbe helyezte a „jövendő világ erőit”! Ez az erő bennünk munkálkodik, nem kívül! „Minekutána a Szentszellem eljő reátok, vesztek erőt.” (Apcs.1.8) „Azért legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében!” De az erő épülésre van és nem rontásra! (II.Kor.13.10) Ez „erőnek” birtokosairól ma is elmondhatjuk: „másokat megtartott, magát nem tudja megtartani! Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről!” (Mát.27:40-42) Igen! Ez erő birtokosai ez erő hatalmával „kereszten maradnak”! Ez erő birtokában tudok megbocsátani, magamat megtagadva élvezni a Sabbath csendjét a viharok között is! A jövendő erők védelmében van bátorságom, hogy nehéz helyzetekben is az „Igazságot” valljam, nem törődve vele, hogy nekem ez mennyibe kerül!

Mert a rossz föld az rossz föld, és nem is lesz jó semmiféle javítgatással, de Isten új eget és új földet teremtett! Azoknak, akik befogadták Őt! Isten országa már megjelent! (Mát.12.28) De amint az Ige mondja: „az Isten országa nem azonnal jön el. Sem azt nem mondják, hogy íme itt van vagy amott van! Mert az Isten országa tibennetek van.” (Luk.17.20-21)

Ne kínlódjunk tehát a régi ember megjavításával, hanem adjunk igazat Istennek, és ha Ő halálba adta az első Ádámot, akkor mi is halálba adjuk az ót; és adjunk hálát az újért, és higgyük el, hogy az új teremtés soha többé nem lesz a régi! Az új életet nem érinti a bűn, a halál.

PG094

„TE PAP VAGY ÖRÖKKÉ,

MELKISÉDEK RENDJE SZERINT!”

(Zsid.7.21)

Nem telt el sok száz év, és kettévált a keresztyénség útja. A láthatatlan, de valóságos egység (Ef.4.3-6) megmaradt, de kivált belőle a világot befogadó, a világgal számoló, a megalkuvó Egyház, és lett az idők folyamán az „Egy Egyházból” sok egyház! Azóta is, megszakítás nélkül él és működik a „láthatatlan Egyház” töretlenül, szentül, lenézve nem csak a világtól, hanem a keresztény, keresztyén felekezetektől is. Nem térhetek ki azon vallomás alól, hogy a kis bibliás gyülekezetek is előbb-utóbb megszaporodnak és járják a vallások jól kitaposott útját, de Isten újra meg újra kihívja az Ő tanúit az újra meg újra megromló, felekezetté vált gyülekezetből, és folytatja a szervezeti szabályok, emberi tisztségek nélkül élő hívő kis csoportjain keresztül az őskeresztyének gyülekezetét a legmagasabb szinten: "„… ott vagyok közöttük!” (Mát.18.20)

Ezek a hívő kis közösségek, ezeknek minden tagja „tudja”, hogy ők papi nemzetség! (I.Pét.2.9) Nem azért jönnek össze, hogy jóllakjanak szép prédikációkkal, nem azért jönnek össze, hogy kiéljék szereplési vágyukat, nem úgy jönnek, mint az éhes közösség a kantin kasztra, hanem úgy jönnek össze, hogy mindenki visz, nem valamit, hanem valakit. Krisztust, a Jézus Urat, a szerelmetes-tanácsost. Jönnek ezen drága testvérek, és hozzák az örömüket vagy a bánatukat. Örömüket elosztják egymás között, a bánatukra gyógyírt kapnak a „gyülekezet Urától”! Nincsenek náluk „dicsekedő próféták”, de van prófécia! Isten Igéje, Krisztus Jézus üzenete világosságot gyújt, és világosságra hozza a rejtett titkokat is, és van gyógyulás, lehull a teher!

Nincsenek „fontoskodó papjaik”, de van „királyi papságuk” mindnyájuknak, mert mindegyik egyenként a bennük lakozó Szentszellem temploma! A lelkipásztor nem hajtja a nyájat, hanem előttük megy, és nem uralkodik a hívőkön, hanem munkatársa az ő örömüknek! (II.Kor.1.24) Nincs tisztsége senkinek, csak szolgálata, feladata, áldozatkészsége. Nincsenek szabályzataik, sem régi vagy új törvényeik, sem emberi rendeléseknek nem vetik magukat alá, ha az nem az Ige akarata. Szabadok, ezért tudnak szolgálni. Egységük nem felekezeti egység, nem is emberi erőlködés következménye, hanem Istentől kapott valódi egység! Egység az Úrban, egység az Ő dicsőségében, egység az Ő nevében! (Ján.17.11,21-23) A nyelveken szólás náluk a legmagasabb szinten van: „… szeretet nyelve”. Így mindenki szívéhez hozzáférhetnek, és mindenki megértheti őket! (I.Kor.13.1;14.1) Bármilyen felekezetből őket meglátogató hívők mindig vissza- visszaemlékeznek az ilyen testvérekkel eltöltött időre.

Ha a gyülekezet megmaradt volna az eredeti formájában, akkor nem jutott volna a jelenlegi megromlott állapotba. Egy kis elhajlás is az idők folyamán nagyra nő, és ha egy dolgot nem úgy csináljuk, ahogy az Ige tanít, akkor az elhajlásból eredő probléma mindig újabb problémákat hoz elő. És ha az első problémát emberi ésszel oldottuk meg, nem várhatjuk, hogy a többit majd az Ige alapján fogjuk megoldani! Itt van mindjárt a gyermekeknek a gyülekezeti órákra való kényszerítése. Szent meggyőződésem, hogy a gyülekezeti alkalmakon nincs semmi hely a kis gyermekeknek! De még a nagyoknak sem! De még a nem hívő felnőtteknek sem! Csak az Isten szentjeinek! Ha evangélizálás van, hívogatás Jézushoz, mint Krisztushoz, akkor jöhetnek a nagyobb gyermekek is, ha vágyakoznak, de nem kötelező! Persze be lehet dresszírozni a gyermekeket, és be lehet tanítani, de ennek semmi pozitív haszna nincs. Az a védekezés: „nem engedem ki gyermekeimet a világba, legyen ott, ahol én vagyok, az én felügyeletem alatt” legalább olyan hamis, mint az, mikor újszülötteket megkeresztelünk, hogy beletartozzon abba az egyházba, ahol én vagyok tag, akár pedig úgy, hogy 14 éves korában bemerítjük és vallástételre megtanítjuk! (Katekizáljuk.) Anélkül, hogy „újonnan született” volna, amely egyedüli útja az Ő gyülekezetéhez tartozásnak. Ezek után az így begyűjtött tagokat meg is kell tartani, és hogy ne unatkozzanak, ki kell őket szolgálni, nekik is helyet kell adni! És így mivel nem akarjuk, hogy gyermekeink a világba menjenek, behozzuk nekik a világot a gyülekezetbe! És mi boldogtalan hívők nem tudjuk, hogy a mi gyermekeink a világ! Hát míg újonnan nem születnek, nincs új életük, csak az atyáiktól örökölt hiábavaló életük van. (I.Pét.1.18) Igen, így mi magunk gondoskodtunk róla, hogy „megelegyedjen a szent Mag”, és mi magunk vonzzuk magunkhoz az „elegy-belegy népséget!” (II.Móz.12.38) Ezen gyülevész nép mindig „kívánságba esik” (IV.Móz.11.4), és ha nem akarod őket elveszteni, nehogy kevesebb legyen a gyülekezeti taglétszám, akkor nincs más hátra, mint olyan táplálékot adni, amit ők is szeretnek. Így jutottunk oda, hogy nagyon sokat adunk a látszatra, és becsapjuk magunkat is és azokat is, akiknek vak vezetői lettünk! Ha mi meg vagyunk elégedve, hogy ők már szavalnak, már énekkarban énekelnek és hangszereken játszanak, és azt hazudjuk nekik, hogy mindezt pedig Isten dicsőségére, akkor miért ne legyenek ők, a mi gyermekeink megelégedve azzal, hogy „írástudók” lettek, hiszen ismerik az írott Igét, és nagyszerű „farizeusok” lettek, mert megvan náluk a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadják! Ezeknek a gyülekezetben felnevelkedett fiataloknak nem az a fontos, hogy mit mondanak, mit gondolnak, mit csinálnak, hanem csak  meg ne tudják!

Nekem nem egyszer vetették szememre különböző felekezetű hívők, hogy gyermekeimet nem neveltem a gyülekezetben. Azt mondták egyesek, hogy Éli pap vagyok, s hagyom, hogy a gyermekeim azt csinálják, amit akarnak! Nos, míg kiskorúak voltak, bizony, nem csinálhatták azt, amit akartak, ha tudomásom volt arról, mit akarnak! De az is igaz, hogy gyülekezetbe nem csak nem volt kötelező menni, de nem is mehettek, csak ha megérdemelték valami jó magaviselettel! Csak kiváltságos esetekben mehettek, vagyis jöhettek velem. De kezdettől megmondtam nekik az Ige alapján, hogy el vannak veszve! Hogy szükségük van a megtérésre! Hogy Jézus Krisztus Isten Fia! Hogy Ő a megígért Megváltó! Hogy az Ő vére minden bűntől megtisztít! Nem csináltam házi istentiszteletet, nem volt kötelező imádkozás, de én mindig imádkoztam előttük értük és éltem hívő életet, és a tökéletlenségeimet mindig beismertem előttük is és megvallottam az Úrnak. „Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni”- ezt mondta az Úr Jézus. De hát hol van Ő? A gyülekezeti házban? Könnyebb a gyermekeket a gyülekezetbe parancsolni, mint otthon a saját életemmel Krisztushoz vinni. Persze, ha az imaházból Isten háza lett, akkor nem is csodálkozunk, hogy annyi „futószalagon készült” keresztyén futkos a világban és hoz át nem adott életével szégyent a keresztyénségre!

Nézzük hát meg Éli papot és fiait az Ige fényében! Abban a szövetségben a fiak az apáktól örökölték a papságot, így Éli két fia is szolgáló papok voltak. Végezték a papi szolgálatot, de nem ismerték Istent! (I.Sám.2.12) Ismerték a törvényt, de nem tartották be! (III.Móz.5.16) „Igen nagy volt a bűne az Úr előtt, mert az emberek utálják vala az Úrnak áldozatát!” (I.Sám.2.13-17) „Az asszonyokkal háltak, akik a Gyülekezet sátrának nyílása előtt szolgáltak!” (I.Sám.2.22)

Ha egyáltalán hasonlíthatjuk újszövetségi alapon e történetet, vajon nem sokkal inkább vonatkozik ez azokra, kik bevonják a megtéretlen fiatalságot és szerepeltetik ott, ahol csak az Isten Szelleme szólhat? Vajon nincs meg a tisztátalanság minden skálája a gyülekezet belsejében megítéletlenül? Mert nem a megítélt bűn szennyez, hanem a megítéletlen! És éppen ez volt Éli bűne, hogy elnézte a bűnt. De nálunk már polgárjogot nyert a világ a gyülekezet belsejében, és ma nem a bárányok szava érvényes, ha valami előadja magát, hanem a farkasoké. Hány esetről van tudomásom a régi időkből is és ma is, ahol a fiatalság összegyűlt, és a kétnemű gyülekezeti tagok társasjátékokat játszott, amit mindennek lehetett volna mondani, csak szentnek nem! Hányszor fordult elő, hogy a báránybőrt viselt imádkozó fiatal látogatásai után gyalázat szakadt  a lányos házra.

Az én fiaim nem jelentkeztek hívők képében, és nem utálták meg az Úr áldozatát, mert a világban voltak, és ők tudták ezt, és mások is tudták! Ha farkasok voltak természet szerint, farkasbőrben jártak, de ha megtértek, tudták, hogy ki a Megváltó! Személyesen ismerték és beszéltek Róla, igazat mondtak! Ha bárányok lettek, akkor magukba hordták a Bárány természetét! (II.Pét.1.4)

Bevallom, hogy sok hibát követtem el a gyermeknevelés területén, de nem hibáztam, mikor a reménységemet Krisztusba vetettem, és biztos nem hibáztam abban, hogy nem neveltem hívő utánzatokat, látszat keresztyéneket, akik megutáltassák az Úr áldozatát! Az Ige félelmetesen figyelmeztet azokra, akik vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteik tagadják, mert utálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok! (Titus1.16)

Ámen.

Pócsy Gusztáv

Oradea, 1976.nov.27.

PG095

„ITT VAGYOK, HOGY

CSELEKEDJEM, OH ISTEN A TE AKARATODAT!”

(Zsid.10.7)

A napokban elhangzott bizonyságtételemben arról kellett beszéljek, hogy csak egy  személy volt „eleve elrendelve”, az Úr Jézus Krisztus! Most arról kell bizonyságot tegyek: csak egy „szabad akarat” van a világmindenségben: az Isten akarata!

Ha szabad akaratnak nevezzük azt, hogy az ember elfogadta az „engedetlenségre való felhívást”, és a saját akaratát függetlenül (Istentől) használni akaró embert „szabad akaratúnak” nevezzük, ez nagyon kétes értékű! Először Isten, a Teremtő fogalmazta meg, hogy Ő mit akar az embertől, azután a Sátán befolyásolta, hogy az Isten akaratával ellentétben akarja azt, amit Isten tiltott. Amit Isten nem akart! A gyermek is megértheti ezek után, hogy Isten akaratát cselekedve az ember élhetett Isten szabad akaratának hatalmával! „és mondá Isten: ’Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön és a csúszó-mászó mindenféle állaton!’ És megáldá Isten őket, és mondá nékik Isten: ’Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó mindenféle állatokon…’”! (I.Móz.1.26-29)

Talán inkább azt mondhatnánk, hogy Isten akaratától függetlenített akaratunk van és így „függetlenül akaró” emberek lettünk, de ez nem lehet igaz; a Biblia tanúsága szerint a függetlenséget akaró ember azonnal a Sátán rabságába esett! Erről így tesz bizonyságot az Ige: „Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságát akarjátok teljesíteni… ti a ti atyátok dolgait cselekszitek…” (Ján.8.44,41) Nem tudom honnan és mikor furakodott be a keresztyének tudatába az a nem szabályszerű, nem írásszerű fogalmazás, hogy Isten Ádámot választás elé állította? Isten nem állította választás elé Ádámot, hanem „megtiltotta” neki, hogy az Ő általa „tiltott fáról” egyék! Sőt halálos tiltó táblát állított fel: „… amely napon eszel arról, bizony, meghalsz!” Semmi lehetősége nem volt a választásra! De lehetősége volt az engedetlenségre! Lehetősége volt, hogy Isten felszólítása ellenére mást akarjon, mint Isten! De mikor engedetlenségbe esett, akkor sem a saját akaratát cselekedte, hanem annak az akaratát, aki az ember teremtése előtt már Isten ellensége volt. Engedetlenkedésének következménye? Elvesztette az isteni „szabad akaratot”, uralkodást, és az ördög rabszolgája lett! Valamilyen filozófiai behatás következményeképpen eltorzult az isteni értékjelző, és elfogadtuk, hogy az Istentől független akarat lehet szabad! Pedig olyan egyszerű az Ige kijelentése: nincs más élet, csak Isten, nincs más jó, csak Isten, nincs más világosság, csak Isten, nincs más tiszta, csak Isten, nincs más bölcs, csak Isten, nincs más szabad akarat, csak Istené!

De független akarat sincs, mert így mondja az Írás: „avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok a szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra vagy az engedelmességnek igazságra?” (Róm.6.16) Igen! A bukott Ádám életét örököltem, és nem attól függ az életem, hogy kinek akarok engedelmeskedni! Nem az én akaratomtól függ, hogy akarok-e vétkezni vagy nem, hanem az a valóság, hogy: „… nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok, ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn!” (Róm.7.19-20) de ha ez így van (éspedig így van), akkor miért beszélünk „szabad akaratról”?

Isten az embert nem szabad akaratra, hanem engedelmességre teremtette! Isten rabja a „legboldogabb szabad ember”, mert kezdettől fogva arra desztinálta Isten az embert, hogy „olyan legyen, mint Isten!” (I.Ján.3.2) De nem azon az úton, amelyre a Sátán tanította, hanem az „Élet Fájának” útján! Azon az úton, melyről azt írja az Ige: „Felnőtt, mintegy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a szárazföldből, nem volt Neki alakja és ékessége, néztünk rá, de nem volt ábrázata kívánatos!” (Ézs.53.2) A „Jó és Gonosz Tudásának Fájáról” azt mondja az Ige: „És látá az asszony, hogy jó a fa eledelre, és hogy kedves a szemnek és kívánatos az a fa a bölcsességért…” (I.Móz.3.6) És megindult Isten csodálatos üdvtervének első fázisa: elbukott az ember!

Isten az egész világot, annak minden kincsét és dicsőségét az embernek adta, és nem mondta az embernek: „Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem!” (Mát.4.9) Hanem az embernek adta, és demonstrálta, hogy a test, még ha ártatlan is, nem ismerheti az Istent, nem szereti Istent. Benne van a kívánság a testben, de nem volt benne „isteni természet”! (II.Pét.1.4) Bűn már volt és ember még nem volt! Azután az első emberen keresztül bejött a bűn a világba, mert Ádám kapta az első szövetséget és az első „halálos törvényt”! (Róm.5.13;Hós.6.7) „Arról a fáról ne egyél, mert amelyik napon eszel, meghalsz!” És Isten csodálatos módon vitte tovább az „egyetlen tervét”, hogy előhozza az „új-teremtést”, aki önként imádja Istent, és sem a Sátán, sem az összes démonok, sem a „pokol kapui” nem bírják rávenni, hogy megtagadja Istent, hogy elszakadjon Istentől, hiszen Krisztusban Atyja lett a Mindenható, szerető Édesatya! Az új-teremtés: akinek fáj a régi természet megjelenése a saját életében, a saját akaratának diszharmóniája. Megkapta azt a kegyelmet, hogy megutálta saját lelkét, meggyűlölte a saját akaratát; és minél közelebb van földi járása Istenhez, annál jobban gyűlöli saját magát, mert „szemeivel látja az Istent!” (Jób42.5-6) Aki megtalálta Istennek újjá teremtő, fiúvá tevő, örökössé fogadó akaratát, az naponta keresi, mi legyen Isten akarata járása szerint is, és megérti Isten Igéjének eme felszólítását: „Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata!” (Ef.5.17) Az Úr Jézus kijelentette, minekutána emberi testet vett fel: „… mert nem a magam akaratát keresem, hanem Annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét!” (Ján.5.30) Még a leghalálosabb küzdelmében is, amivel testének külön akarata gyötörte „végig”, kimondta az Istent dicsőítő mondatot: „… mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!” (Márk14.35-36) A mennyei dicsőségben lakozó Ige maga volt Isten akarata! De testet vett magára, emberi testet, és a testnek saját akarata van! Van-e hát „szabad akarat”? Van! Isten akarata! Fogadd el, és van neked is szabad akaratod!

Ámen. Pócsy Gusztáv

PG096

„NEM ROMLANDÓ MAGBÓL,

DE ROMOLHATATLANBÓL!”

(I.Pét.1.23.)

Isten igéje azt a megdöbbentő képet jelenti meg a római levél 10-ik részének 3-ik versében, hogy aki nem ismeri az Isten igazságát, az a tulajdon igazságát akarja érvényesíteni, de az Isten igazságának nem engedelmeskedik! És mindezt nem a „nemtörődöm” emberek teszik, hanem a buzgók! Még pedig az Isten iránt buzgó vallásos emberek!

Mert az Isten igazsága sohasem tárgyi, hanem személyi! Jézus Krisztus az Isten igazsága és ez az „Igazság” (!) benned kell lakozzon. Tehát Ő neki engedelmeskedem, mikor „megtisztítom lelkemet” képmutatás nélkül való „atyafiúi szeretetre”! Másképpen nincs meg bennem ez a szeretet. Esetleg „mézes” szeretet vagy „kovászos”, de szabályszerű, képmutatás nélküli szeretet az nincs senkiben más módon.

Igen! Lelkem megtisztítva a Szellem által! Néha a Víznek fürdője, máskor az Ige, néhányszor a Szellem van úgy jelölve, hogy azáltal megtisztít az Úr, de ez a három „egy” és ugyanaz!

Tehát az új szív csak akkor jelentkezik, a „tiszta szív” csak akkor munkálkodik, ha a lelkiismeret tiszta. Azért jelenti ki Isten Igéjében, hogy azok nem szenvednek hajótörést a hit dolgában, akiknél megvan a hitnek titka és a tiszta lelkiismeret! (I.Tim.3.9.) Ne mondja senki, hogy ő nem kell, hogy ezt tegye, úgy is tud szeretni. Megalázó valóság, hogy mindenki képtelen a képmutatás nélkül való szeretetre másképpen. A tiszta szív nem megtisztított szív, hanem új szív. Isten ajándéka. A régi szívről azt mondja Isten igéje, hogy „csalárdabb mindennél, gonosz az”! (Jer.17.9.) A régi szív olyan, hogy amennyire szeret egy személyt, úgy annyira meg is tudja utálni ugyanazt a személyt. Csalárd, mikor szeret és csalárd, mikor megvet.

A tiszta szívből buzgó szeretet isteni szeretet. Ismeretben és értelmességben bővölködő szeretet.(Fil.1.9.) Ez a szeretet „ha sebez, be is kötöz”. Emésztő tűz az álnokságra, gyógyító balzsam a bevallott bűnre; ez a szeretete Istennek bennünk munkálkodik először, de azután kiárad rajtunk keresztül mások felé.

Amilyen valóságos és nem képzelt tény a testi születés, olyan valóságos és nem a képzelet szüleménye a szellemi születés! Mind a két születéskor élet jelenik meg, az egyik földi, a másik örökkévaló, mennyei. Az egyik romlandó. Ha nem lenne romlott már a születéskor, sőt, a fogamzáskor, akkor elromlana bizonyosan az élete folyamán. (Ézs.1.4.) A másik romolhatatlan, mely megmarad és él örökké! Ezt mondja róla Isten igéje.

Nem önállóan kaptuk ezt az életet, hanem a Fiúban! „Akié a Fiú, azé az élet! Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban!” (I.Ján.5.12.) Ha elhagyna téged a Fiú, akkor az Élet is elhagyott. De ez az élet azért „örök”, mert az örökkévaló Fiú azt ígérte az övéinek, hogy soha el nem hagyja! És nekem nem az örök élet kellett, mikor megtértem, hanem a Fiú! Őt kívántam meg! Őt szerettem meg! Vele kívántam lenni akárhol!

AKIÉ A FIÚ! „Noha láttatok engem, mégsem hisztek bennem!” – mondja (Ján.6:36) az Úr a vele élő, vele járó tanítványoknak! (Ján.2.23-25;Ján.16.30-32)

Aki befogadta Jézus Krisztust, az ne mondja: fogadj be, Uram! -, hanem hálát ad, hogy Jézus Krisztusé lett. Ez az út! Nincs más evangélium! Nem megtéregetünk, hanem megtérünk! Aki megtért, abban benne van az Istennek Fia! Nem abból lehet megismerni, hogy uralkodik magán, hanem, hogy hisz. Sok ember, aki nem ismeri Istent, tud „úri módon” viselkedni, még ha haragszik is. De ez nem újonnan születés, ez önuralom. Aki megtért, abban benne van a „megemészthetetlen élet”!

Persze, hogy ez meg kell látszódjon és meg is látszódik éppen a legsúlyosabb órákban, valóságosan. Ha benned van a Fiú, nem tudsz többé igazán kételkedni, hogy az Övé vagy. És minden jó cselekedet, amit ezután teszel, nem erősíti az istenfiúságodat, hanem annak következménye és nem azért teszed, hogy Isten fia legyél, hanem mert az vagy!

ÁMEN. Pócsy G.

PG097

SÖTÉTSÉGBŐL A VILÁGOSSÁGBA!

(I. Péter 2.9)

Keresztyénné lenni azt jelenti, hogy valaki elvesztette a régi életét és új életet nyert! Azt jelenti, hogy „a régiek elmúltak, és íme újjá lett minden!” (II.Kor.5.17.) A kereszténység teljességgel kezdődik! Ezért nem magamra nézek, mikor azt mondom boldogan, hálás szívvel: „Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm!” (23.zsolt.1.) A megtérés (metanoia) pillanatában ezt kiáltom: „…élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal.2.20.) A megtérésem (újonnan születésem) órájában azt mondom az Úrnak: „Kész az én szívem…. És az én dicsőségem is kész!” (108.zsolt.2.) Igen! Az enyém lett Krisztus Jézus, az enyém lett az élete, a dicsősége, igazsága, szentsége, váltsága, bölcsessége! Nem sok-sok ajándék lett az enyém, hanem Krisztusban kaptam meg mindent kegyelemből! De a sorrend soha nem változik egész életem alatt: először a „pünkösd utáni hit”, azután a tapasztalatok!

Mikor befogadtam az Urat, akkor a „bővölködő életet” fogadtam be! (Ján.10.10.) Ő azért jött, hogy akik hitet nyertek Tőle, azok tudják elfogadni hit által a „bővölködő életet”! A János 17.4-ben azt mondta Urunk az Atyának: „…elvégeztem a munkát, melyet reám bíztál, hogy végezzem azt!” Minden ilyen gondolat: „Vajon?”- az ördögtől van. Minden jelkívánás a hitetlenséget igazolja! Ez vonatkozik a „nyelveken szólás” jelére is! Mert „a nyelvek jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek…” (I.Kor.14.22.) Ne tegyük félre ezt az igét: „Aki nyelveken szól, magát építi…” (I.Kor.14.4.) A saját szíve hitetlensége miatt kapja a nyelveken szólást, mint jelet, mint mondja a 22.ik vers. Mondjuk ki hát bátran, hogy a pünkösdi irányzat hamis irányzat; nem az ott lévő hívőket nem fogadjuk el, hanem a tanítást! Nem valamennyit nem fogadunk el a tanításból, hanem az egészet elvetjük, mert ha nem jó az alap, akkor nem jó semmi, még ha jónak látszik is, ami erre a hamis alapra épült!

Mert az a hit, amit úgy jellemez az Ige: „a reménylett dolgoknak a valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés!”, nem földi eredetű! Olyan földi ember nincs és nem is volt soha, akinek ilyen hite lett volna, hacsak Isten nem ajándékozta neki. Az ó-testamentumi szenteknek volt ilyen Istentől kapott hitük, de ezeknek hite sem volt olyan, hogy azáltal „tökéletességre jutottak volna” (Zsid.11.39-40) Ez a hit a Jézus hite! (Róm.3.26;Gal2.16,20 római kat.ford.) Ő hozta pünkösd után! Hallgasd csak: „…és a hit, mely ő általa van, adta neki ezt az épséget…” (Apcsel.3.16.) Mikor megláttam, hogy „elveszett” vagyok, akkor elővettek a halál fájdalmai! Szenvedtem, mint egy szülő asszony! (116.zsolt.3.;Ézs.21.3-4) Elveszett vagyok és mindent elvesztettem! A naturális hitemet is. Nincs semmim, nem vagyok senki! Pusztaság lettem! Nem a bűneim fájtak, hanem a „Bűnöm”. Isten nélküli életem fájt! Isten ellensége vagyok, láttam világosan! Megláttam, hogy a sötétség országa az enyém és én abból soha-örökké ki nem szabadulok!

És akkor szólt az Isten: „Sötétségből világosság ragyogjon! Ő gyújtott világosságot a szívemben…!” (II.Kor.4.6.) „…hogy hirdessem Annak hatalmas dolgait, aki engem a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el!” (I.Pét.2.9.) Hogyne hirdetném Őt, a hatalmas Urat, „Aki megszabadított engem a sötétség hatalmából és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába!” (Kol.1.13.)

Isten tehát Krisztusban „befejezett” tények elé állított! De azt hiába hirdetik ragyogó prédikációkban, leírják értelmesen töviről-hegyire, nem használ semmit. Hiába tesz bele az ember apait-anyait, nem lesz belőle keresztény, csak „imitáció” (látszat keresztény). És a jelenlegi neo-protestáns gyülekezetek tele vannak ilyen testi-lelki erőfeszítéseket tevő gyülekezeti tagokkal! Az utat, a sötétségből a világosságba Isten szabta meg, és minden olyan erőfeszítés, hogy más úton legyek keresztény, hiábavaló erőfeszítés, kudarcra van ítélve. Csak a „pusztasággá” vált emberi élet láthatja meg isten dicsőségét. (Ézs.35.1-2) Csak a pusztaságból lehet „bemenni a nyugodalomba”! (Zsid.3.16;4.3,10) Csak aki megtanulta a saját életéből. Hogy nem lakik benne, azaz az ő testében semmi jó, csak az hagyja abba azt az erőfeszítést, hogy valahogy önerőből vagy akár Isten segítségével megpróbál Isten számára elfogadható életet élni!

Először azt kell megtanuljam, hogy Isten ellensége vagyok és csak azután ismerem meg Jézust, mint Krisztust! „Mert nem merek szólni semmit, amit nem Krisztus cselekedett volna általam…” (Róm.15.18.)

Ámen!

Pócsy Gusztáv

PG098

I.Ján.3:1-3

1. LÁSSÁTOK…! Nem kérdés, nem kérés! Felszólítás! (görögben: „ide-ta”) Ez szellemi látás! „…ha valaki újonnan nem született, nem láthatja az Isten országát!” (Ján.3.3) Nem láthatja az Istent! (I.Tim.6.16) Nem láthatja az Isten fiait! (I.Ján.3.1) Lássuk hát!

Születése: „…nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek!” (Ján.1.13) „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az!” (Ján.3.6)

Természete: „…igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek!” (II.Pét.1.4)

Lénye: „…Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben!” (Ef.4.24) „senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert isteni Mag van benne és nem cselekedhetik, mivelhogy Istentől született!” (I.Ján.3.9) „Tudjuk, hogyha valaki Istentől születik, nem vétkezik, hanem aki Istentől születik, megőrzi magát és a gonosz nem illeti őt!” (I.Ján.5:18)

Élete: „…enyészhetetlen életnek ereje szerint lett!”  (Zsid.7.16)

Szeretete: „…minden ismeretet felülhaladó szeretet!”  (Ef.3.19)

Szelídsége: „…szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Máté11.29) „…igen szelíd vala, minden embernél szelídebb, akik a föld színén vannak” (IV.Móz.12.3)

Békessége: „minden értelmet felül halad” (Fil.4.7)

Rajta a bűn nem uralkodik! (Róm. 6.14)

Rajta a halál nem uralkodik! (Róm.5.17;Ján.11.25-26)

Lássátok és „szemléljétek”! (II.Kor.3.18) Ilyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya! Ez pozitív szemlélés! Ennek a látásnak a következménye, hogy mind jobban hasonlítok Jézus Krisztushoz járásomban, terveimben, gondolkodásomban, ítéleteimben. Isten fiai ismerik az Ő hangját, ismerik az Urat, az Utat és az Országot! Ismerik az Atyát és ismerik egymást is!

A világ soha nem ismeri meg az Isten gyermekeit, sem el nem ismeri őket! Mert nem ismeri a Krisztust! Soha senki a mi környezetünkkel, akikkel dolgunk van, nem ismerik el istenfiúságunkat, míg meg nem ismerik először Jézust, a Krisztust!

2. ISTEN FIAI VAGYUNK! Nem igyekszünk! Nem tettünk és nem teszünk érte semmit, hogy azok legyünk, hogy azok maradjunk! „Ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez!” (Ef.2.8) Lássátok! Milyen nagy szeretet ez! Soha meg nem romlik! Soha el nem szakadó kapcsolat Istennel, az Atyával. Határozottan elutasítok minden látomást, álmot, amelyben valaki Jézus Krisztust úgy látta szemtől-szembe, amint van! Ez hamis! Az ige világosan megmondja, hogy aki meglátja Őt, amint van, hasonlatos lesz Őhozzá! Mi most a Bárány dicsőségét szemléljük és az Ő képére változunk el lépésről lépésre! (II.Kor.3.18) És a látás nem róla való ismeretet ad, hanem az Ő személyes életét mutatja meg az én életemben.

3. AKIBEN MEGVAN EZ A REMÉNYSÉG! Akiben megvan!

Ez azt jelenti, hogy eltörölhetetlenül, mind örökre! „Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az Ő elhívása! (Róm.11.29) Ennek a reménységnek a tudatát rontja a bűn terhe! A megvallott bűn (Isten előtt!) terhét Isten leveszi vállaimról és erőm megújul! (Zsolt.32.1-5) A reménység örömét el lehet veszíteni, de a reménységet soha! Az istenfiúság tudatát rontja a bűn, de a fiúság marad örökre! Add vissza a bűnbeesett hívőnek a reménység dicső örömét és megtisztítja magát! E versben halálos csapást kap a téves tanítás, akár perfektcionizmus, akár univerzalizmus! Az egyik azt tanítja: el kell érjed a tisztaság legmagasabb fokát, addig nem vagy Isten gyermeke! Csak mikor nincs szükséged a Jézus vérére, mikor már nincs rajtad tisztítani való, akkor jutottál el az Isten fia rangra. A másik azt hirdeti, hogy csinálhatunk, amit akarunk, élhetünk, ahogy akarunk, a törvény megszűnt, a kegyelem megjelent és meg vagyunk váltva! Persze e rövid és tömör megfogalmazás csak a lényegét adja mind a két tévelygésnek, mert valamilyen módon mind a két irányzat az egészséges tanítást támadja.

Az ige ezt mondja: Akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja magát, miképpen Ő is tiszta!

Ez a reménység: Isten fia lettem mindörökre!

ÁMEN.

Pócsy G.

PG099

„Senki sem cselekszik bûnt, a ki az Istentõl született,

mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bûnt, mivelhogy Istentõl született.” (1Ján.3:9)

Ha ez kijelentés, akkor „szemet vakító fényű” örömhír és boldog az az ember, aki tulajdonosa lett egy ilyen életnek!

Igen, jól mondtam! Tulajdonosa! Földi életemnek tulajdonosa lettem testnek akaratából, férfiúnak indulatából!” (Ján.1:13) Az „új életnek” is tulajdonosa lettem Istennek „jó akaratából”. Az ige így jelenti ezt ki: „ …örök életet adott nekünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az Élet …” (1Ján.5:11-12)

Ez az élet „romolhatatlan magból született, Isten igéje által”! Akinek ilyen élete van, az „él és megmarad örökké”! (1Pét.1:23) Erről az életről így nyilatkozik Isten igéje az Efézusi levél 4:24 szerint: „…és öltsétek fel az újat, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, a teljes megismerésig!” (1955-ös róm. kat. ford.)

Hogy sikkad el az ember kezén az „örömüzenet”? Miért lesz vérszegény emberi erőlködés, vallásos vágyakozás e csodálatosan tiszta, egyszerű igéből? Az emberi bölcsesség teszi azzá, az ember hitetlensége rontja le állandóan az „Isten jókedvének esztendejét”!

Bizonyos, hogy aki nem vállalja a „kereszt” ítéletét, az nem ismerheti a „kereszt szabadítását” sem! Aki még nem jutott el annak a meglátására, hogy ő a „bűnösök közül az első”, hogy nyomorult ember, aki a halálnak testében raboskodik, hogy nem csak bűnös ember, de elveszett bűnös, hogy a békesség útját nem ismeri, hogy haragnak fia, hogy szűkölködik Isten dicsősége nélkül, -addig nem ismerheti a kegyelem örömét, Isten szeretetét, az irgalomba jutott nyugalmát!

Tisztázzuk hát! Ez az ige nem parancs! Kijelentés ez! Isten „jókedvének esztendeje” ez! Ilyen még nem biztosította a nyomorult embert! Isten „új-teremtést” hozott be ebbe a bűnnel megterhelt világba. Fogadd be az Igét és Isten a befogadott Ige által „újonnan szül”. És Isten ezeket e hívőket már nem a régi életük szerint tartja számon, hanem az új teremtés szerint. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden! Nem cselekszik bűnt! Nem cselekedhetik bűnt! Megfellebezhetetlen isteni tények! Nincs de …! Nincs ha …! Nincs vajjon …! Ha azt mondom, hogy az Istentől született, „romolhatatlan mag”, az új teremtés” vétkezhet, akkor ezzel azt állítom, hogy Isten is vétkezhet! A Czeglédy-féle revíziós kiadás így fordítja: „…mert az Ő Lelke (Szelleme) benne marad …” A Szentszellem Úr Isten arra használta fel Pál atyánkfiát, hogy szolgálata által „hatalmasan megnövekedjünk a belső emberben”! (Ef.3:16) De nem növekedhet senki abban, ami nincs neki! „Akinek van, annak adatik!” Nem kell ahhoz ragaszkodni, hogy valaki meg tudja mondani a napját és az óráját is, mikor született újonnan, de határozottan tudni kell, hogy kapott Istentől új természetet, hogy most vonzódik ahhoz, amit azelőtt nem szeretett. Most bizonyosságot nyert az üdvössége felől, hogy elvetette a saját igazságát és most hit által él, hogy nem a kárhozatra, hanem átalment a halálból az életre!

Ez az új élet nem pusztul el, nem romlik meg, nem költözik el, megmarad örökre és ez a bizonyosság késszé tesz, hogy önként szolgáljam Azt, aki engem így szeret! Minél nagyobbnak látom szellemi szemeimmel a dicsőséget, amit kaptam, a „drága kincset”,amelyet cserépedényben hordok, - annál könnyebb lemondani e világ gazdagságáról, dicsőségéről, céljaimról, terveimről. Így leszek „erős szívű”!(Zsid.11:27; Zsolt.112:7) Mintha „látnám a láthatatlant”!

Legyen érte áldva és magasztalva Isten Atyánk, hogy nem beteljesíthetetlen parancs ez ige, hanem „csodálatos ajándéka Istennek”!

Ámen.

Pócsy G.

PG100

„Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe …”

(1Ján.3.14)

„Mi tudjuk …” Két ótestamentumi igét idézek, melyek megrendítő erővel tesznek bizonyságot arról a helyzetről, melybe Pünkösd után jutott a hívő ember. Íme az igék: „Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt!” (Zsolt.138.3) „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a Te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem!” (Zsolt.139.14) Ezt így fejezi ki az egyik újtestamentumi ige: „Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk!” (Róm.8.16) János 1-ső levelében így jelenti ki ezt Isten: „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában!” (1Ján.5.10)

Tehát az a szerénykedő, kételkedő kishitűség nem tartozik a normálisan fejlődő keresztyén élethez! Persze ez pozitív ismeret. Ennek a tudásnak a következménye: Krisztusban egyre inkább bővölködő élet! Van negatív ismeret is, mely felfuvalkodottá tesz! (1Kor.8.1-2) Láthatjuk hát, hogy ez a tudás nem olyan, amire emberi képességekkel lehet eljutni, hanem Istennel  való organikus, szerves, kapcsolatom folytán! Hogy mi a különbség, azt jól illusztálja, szemlélteti Jób 42-ik részének 5-6 verse: „Az én füleimnek hallásával hallottam Felőled, most pedig szemeimmel, látlak Téged ezért utálom magam és megtérek porban és hamuban!” (Román ford.) Ez a következménye a pozitív tudásnak!

„… hogy átmentünk a halálból az életbe …” Nem vágyakozom, nem remélgetem, nem szeretném, hanem tudom! Ennek pozitív következménye: „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? (Zsolt.116.12) És az Úr kívánsága, felelete e kérdésre: „Aki hálával áldozik, az dicsőít Engem! (Zsolt. 50.23) Az „Élet gyümölcse nem terem „Halál ország” talaján. Csak aki átment a Jordánon és bement Kánaánba, elfoglalva örökségét, csak az tudja Isten előtt bemutatni annak a földnek a termését, a gyümölcsöt, mely nem az ő izzadságos erőlködésének következménye! Erről beszél nekünk Isten igéje a Mózes 5. könyve 26. rész első néhány versében. „Mindenkor hálaadás” (Fil.4.6) csak a megelégedett emberből tör elő!

„… mert szeretjük a mi atyánkfiait!” Sokszor rám terhelődik ez a gondolat: Mit csinálhat egy hitetlen hívő ezzel a hatalmas ajándékkal, melyet Isten a Jézus Krisztusban nekem adott! Ez nem egy lehetőség, hanem egy kijelentett tény! Semmivel sem kevésbé biztos ez, mint az, hogy „a mi életünk el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben” (Kol.3.3), vagy „Krisztussal együtt megfeszítettünk!” (Róm.6.6), vagy „meghaltunk Krisztussal” (Róm.6.8, Kol.3.3). Szeretjük a mi atyánkfiait!  Ez is ajándék! Nem azt mondja az Ige: „ … ha szeretjük …” , hanem: „…mert  szeretjük”. Ez nem az emberi erőfeszítés eredménye! Nem is emberi képesség! Ez hitbeli tény! „Szeressétek egymást!” – mondja Isten, és mivel „Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott” (Zsolt.33.9), így azután ez is valósággá lett az életemben, mint a többi csoda! Mert Isten parancsa teremtő szózat! Jézussal, a Krisztussal belém költözött a szeretet! Erre bizonyság a Péter második levelének első részében a 3. és 4. igevers: „Minthogy az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való …, hogy azok által isteni természet részesei legyetek …” Isten szeretet! (1Jn 4,8) Igen! Az isteni természet szeret. Ez a képesség az Istentől kapott élet velejárója.

„Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.” A régi természet képtelen isteni módon szeretni! A halálban van és a halálban marad.  „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek …?” (Mt.5.43-46) „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti!” (Róma 8.7) Azt mondta az Úr Jézus, hogy: „ami testtől született, test az!” (Ján.3.6), és „a test holt a bűn miatt! De ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztott Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő,  tibennetek lakozó Szelleme által!” (Róm.8.10-11) Ne erőlködj hát, hogy szeressed a te ellenségedet, mert még a saját gyermekedet, vér szerinti testvéredet sem tudod igazán szeretni! Ismerj rá a saját természetedre: „Nem szereti az ő atyjafiát és a halálban marad! De te, ha befogadtad az Urat, új természetet kaptál és szereted a te atyádfiát! Ámen.

PG101

„…mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent.”

(I.Ján.4.7)

A Bibliában levő homályos, kétértelmű versek nem azért vannak, hogy bizonytalanná tegyék a biztos kijelentéseket, hanem azért vannak a határozott, világos kijelentései Istennek, hogy bizonyossá tegyék a bizonytalan, homályos részeket! Vannak azonban nagyon is egyértelmű igék, amelyek kétértelművé válnak a mi tolmácsolásunkban, ha az eszünkkel akarjuk megmagyarázni annak az értelmét!

Alapigénk is ilyen „egyértelmű” Ige. Isten mindent ideadott nekünk a Jézus Krisztusban, és mondhatjuk bátran: mindent semmivé tett, ami Krisztuson kívül van! Valóban, az Ige a maga fenséges megjelenésében mindig végzi a gyomlálást, irtást, pusztítást, rombolást minden ellen, ami régi, és minden alkalommal épít és plántál mindent, ami új! (Jer.1.10)

Mit ad hát nekünk Istennek ez a kijelentése: „a szeretet Istentől van”? Ez a kijelentés bizonyosságot ad-e nekem, vagy bizonytalanságba kerget? „Mindaz, aki Istentől született, szeret! Mindaz, aki szeret, Istentől született” – Ez mindegy? Mikor Isten igéje bölcsességről beszél, akkor nyíltan megmondja, hogy „e világ bölcsességét bolondsággá tette Isten”. (I.Kor.1.20) Akkor nem kézenfekvő-e, hogy „e világi szeretetre” azt mondja az Ige: „…ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is… semmi hasznom abból!” (I.Kor.13.3) És ha akkora áldozatkészség lenne is bennem „szeretetből”, hogy felétessem a vagyonomat, és ha akkora szeretet is lenne bennem, hogy tűzre adnám testemet áldozatul másokért, a családomért… - „ha szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból!” Valóban megdöbbentő, hogy az Ige szerint a földi szeretet nem szeretet! A földi eredetű bölcsesség nem bölcsesség, és a földi eredetű hit nem hit! („…és mondának az apostolok az Úrnak: növeljed a mi hitünket! Monda pedig az Úr: ha annyi hitetek lenne, mint a mustármag…” – (Luk.17.6) Még akiket megdicsért földi hitük miatt, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet! (Apcsel.1.4-5;Zsid.11.39) Azok sem lettek hit által Isten gyermekei, Istentől szülöttek, és így nem volt olyan szeretet bennük, amire Isten igéje hivatkozik az alapigénkben.

Az Ige bizonyságtétele szerint tehát senkiben nem lehet a „valódi szeretet”, ha nem lakozik Krisztus hit által a szívében, mert az Isten szeretet, és az isteni szeretet természete az I.Kor.13.4-8a-ban van kijelentve! Minden fajta szeretet, amely nem hasonló ehhez, földi szeretet! Véges szeretet! Figyeljétek csak meg, hogy szereti Péter, a Simon, Jónának fia az Úr Jézust: „mentsen Isten, Uram! Nem eshetik meg ez Teveled!” És Urunk a Sátánnak tulajdonítja az ilyenfajta szeretetet. Ott van a bibliás gyülekezetekben meghonosodott „anyák napja”! Nem túlzás, ha azt állítom, hogy az anyák napján minden vers, szavalat és prédikáció az anyák szeretetéről zeng, és nem egyszer hallottam olyan költeményt, amelyben ez volt a refrén: „ki tud úgy szeretni, mint egy anya?” És senki nem háborodott fel a tagok közül, hogy Krisztus Jézust, ha többször nem, de egy napon hivatalosan is megfosztják dicsőségétől, és az anyákra rakják azt, ami csak az Úrnak jár!

És a szent kinyilatkoztatás újra meg újra ismétli ugyanazt: „az új teremtés Istentől született (Ján.1.13), isteni természet részese, nem vétkezik, ismeri Istent (I.Ján.3.6), isteni szeretettel szeret (Róm.5.5), Krisztus Jézus lett a bölcsessége, az Úr Jézus a szentsége, útja, igazsága, élete! (I.Kor.1.30;Ján.14.6) Ha van ilyen „minőségi” életed, akkor a „pokol kapui sem vesznek erőt rajtad!” (Mát.16.18)

Ezek után, ha nem látszik meg beszédedben, gondolkozásmódodban, járásodban, cselekedeteidben az a szeretet, melyről Isten Igéje bizonyságot tesz, akkor az nem azért van, mert nincs benned ez a szeretet, hanem azért, mert a régi életed még igen erős, nem tört meg, és így akadályozza az új élet kiáradását. Valahányszor megtartod a magad lelkét, a magad akaratát, elveszíted az Úr szellemét, akaratát, ha nem is véglegesen, de élet eljárásodban. Vegyük hát tudomásul, hogyha az Úr után akarunk menni, meg kell tagadjuk magunkat minden napon, és járjuk a „kereszt útját”, felvévén a keresztet minden napon! (Luk.9.23-24) Mindennapon! Nem csak egyszer, megtéréskor!

Ez az isteni szeretet csak a „kereszt útján” működik:

Most Övé vagyok! Övé örökre! Megszűnt hajsza!

Mindenem az Övé! Neki engedelmeskedem!

Van kegyelem!

Megyek az „úton”, rám taposnak! Jogos tulajdonomat elvitatják!

Félre állok! Nekik adom! Ezt művelem!

Ez kegyelem!

Ezt nem lehet eltanulni, erre nem lehet lelkeket nevelni; ezt az életet el kell fogadni, és csak az fogadja el, aki elvesztette saját erejét, saját életét, és Krisztusból kapott új életet!

Ámen. Pócsy G.

PG102

LEGYEN/LEGYETEK/LÉGY/LEGYENEK

Szívet rendítő üzenete a Teremtésnek: „Legyen! És lett!” Isten teremtő Szózata, maga az Úr Jézus Krisztus! (Pld.8.30)

Az Új-szövetségben jelenik meg újra Isten teremtő szava, a testet öltött Jézus Krisztus. Váltsághalála által megérkezett a „sokkal inkább”. (Róm.5.17-20) Ezért a hívő ember számára a hálaadás forrása lett Istenének minden „legyen” parancsa. „Sötétségből világosság ragyogjon! Legyetek szentek! Légy hű! Maradj bennem! Legyetek tökéletesek! És ha még van Istennek parancsa az Új-szövetségben – örömöt okoz!

„MEG VAN ÍRVA! Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek. Nekünk azonban Isten kijelentette az Ő Szellem által… mert nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet! Hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.” (I.Kor.2.9-10,12)

Legyetek:

Szentek, mert Én szent vagyok! (I.Pét.1.15-16)

Mérték? A legmagasabb szinten! Olyan szent, mint Ő! És teljes életedben!

Az emberi erőfeszítés teljes csődje! „Mivelhogy lelküknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre!” (Zsolt.49.8-9)

Megoldás? „Ekkor mondotta: Íme itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat… amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra a Jézus Krisztus testének megáldozása által!”  (Zsid.10.10)

Legyetek:

Azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes! (Mát.5.48)

Mérték? A legmagasabb szinten! „… beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig!” (Ef.3.19) Pál apostol, aki bátran kijelenti, hogy teljes szívvel követője a Krisztusnak, azt mondja: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék…” (Fil.3.12)

Megoldás? „Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket!” (Zsid.10.14) Ezt a kijelentést is Pálon keresztül üzente az Úr! A fenti ige a hívő járásról beszél. Míg ezen ige a hívő helyzetét mutatja be!

Legyetek:

Erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében! (Ef.6.10)

Mérték? A legmagasabb szinten! Nem az én erőmhöz kérek Istentől erőt, hanem „mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős… hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem!” (II.Kor.12.9-10) „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint! (Ef.3.20) Ez a megoldás!

Legyetek:

Készen ti is! (Mát.24.44)

Mérték? „Akik vágyva várják az Ő eljövetelét!” (II.Tim.4.8) „… akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét…” (II.Pét.3.12) „És a Szellem és a Menyasszony azt mondják: jövel!” (Jel.22.17)

Megoldás? „Kész az én szívem, és az én dicsőségem is kész!” (Zsolt.108.2) „És adok nekik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek!” (Jer.32.39-40) „És Én azt a dicsőséget, amelyet Énnekem adtál, őnekik adtam…” (Ján.17.22). Tehát az újjászületésem első napján készen vagyok, és várhatom boldog örömmel az Urat!

Légy:

Hív halálig! (Jel.2.10)

Mérték? MINDHALÁLIG! Nem 5 évig! Nem 20 évig! Nem addig, ameddig csak bírom! „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut!” (Róm.9.16) Születésem szerint hűtlen vagyok! „Gonosz nemzetség! Hamissággal megterheltetett nép! Gonosz mag! Nemtelen fiú! (Ézs.1.4) Újonnan születésem szerint: „választott nemzetség! Királyi papság! Szent nemzet! Megtartásra való nép! Romolhatatlan mag!” (I.Pét.1.23;2.9) Ő hű és én is isteni természet részesévé lettem, és így a legmagasabb szinten hű lehetek! (II.Pét.1.4) Ez az isteni megoldás!

Egyek legyenek! (Ján.17.11,21-23)

Mérték? „… mint mi… mint Te Énbennem, Atyám, és Én Tebenned! … egyek legyenek, miképpen mi egyek vagyunk! … Én őbennük, és Te Énbennem, hogy tökéletesen egyek legyenek!”

Megoldás? „Valaki befogadta Őt, hatalmat adott annak, hogy Isten fia legyen!” (Ján.1.12) „Hogy lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben!” (Ef.3.17) „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” (Gal.2.20)

Sötétségből világosság ragyogjon! (II.Kor.4.6)

Isten, aki szólt! (Mit szólt Isten?): „Legyen világosság!” (I.Móz.1.3) És a nap világítani kezdett? Nem! Még nem volt nap! Isten „legyen” szavára világosság lett! Mert nincs szükség napra és holdra hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége megvilágította azt, és annak szövétneke a Bárány! (Jel.21.23)

A világosság mértéke? Jézus Krisztus! „Én vagyok a világ világossága!” Nem „megvilágosított” emberek a hívők (Zsid.6.4), hanem olyanok, akiknek Isten gyújtott világosságot a szívében! Ez a világosság a sötétben világít, és ha még a sötétben ülnék is, az Úr az én világosságom!  (Mik.7.8)

Ez lett tehát az Isten legmagasabbra emelt mértékének a megoldása!

Maradjatok Énbennem, és Én is tibennetek! (Ján.15.4)

Megoldás? Semmiféle emberi erőlködéssel nem juthatsz az Úrba! Mert nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut! A gazdag ifjú akarta és futott! Nem lett az övé! (Márk10.17) Semmiféle emberi erőlködéssel nem maradhatsz Őbenne!

Íme a megoldás: „erről ismerjük meg, hogy Benne maradunk és Ő mibennünk, mert a maga Szelleméből adott nekünk!” „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban és ő is az Istenben!” (I.Ján.4.13,15)

Aki mindvégig állhatatos marad, üdvözül! (Mát.24.13)

Hol van a megoldás, mely örömöt okoz? Ki lesz az? „Íme a minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el a Krisztus Jézusban… Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká!” (I.Pét.5.10) Tehát nem én erőlködöm, hogy állhatatos legyek mindvégig, hanem drága ígéretem van, hogy „Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is végzi a Krisztus Jézusnak napjáig!” (Fil.1.6)

Ne ijedezz tehát, ha Istennek parancsolatait olvasod! Neked szól az „a legmagasabb szinten”. És mivel tudod, hogy tőled nem telik, bemehetsz a te nyugodalmadba. Megnyugodhatsz a te cselekedeteidtől! (Zsid.4.10) Az ige azt mondja, hogy „az Ő parancsolatai pedig nem nehezek!” (I.Ján.5.3) A „test” számára teljesíthetetlenek, de az új ember számára öröm és élet!

„AZ ISTENNEK (IGÉJÉBEN) ÍGÉRETÉBEN SEM KÉTELKEDETT HITETLENSÉGGEL, HANEM ERŐS VOLT A HITBEN, DICSŐSÉGET ADVÁN AZ ISTENNEK, ÉS TELJESEN ELHITTE, HOGY AMIT Ő ÍGÉRT, MEG IS CSELEKEDHETI. AZÉRT IS TULAJDONÍTTATÉK NÉKI IGAZSÁGUL!”

(Róm.6.20-22)

ÁMEN! P.G.

PG103

Megtérés = Újonnan születés

Evangélium! Örömhír! „…hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen!”(Luk2:10) Nem a jó emberek számára jött az örömhír, hanem a rabok számára, a bebörtönzöttek számára. Azoké ez az örömhír, akik beismerik, hogy ők „nyomorult emberek”, testük „a halálnak teste!” (Róm7:24; Ézs61:1)

A világi keresztyénségben úgy az evangéliumnak, mint a kegyelemnek elveszett az igazi értelme, fénye, ereje! Az evangéliumból „lehetőség” lett, a kegyelemből „feltételes kegyelem” lett! Ma rejtett, vagy kevésbé rejtett módon így szól az örömhír: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és békesség a földön a „jóakaratú embereknek!” (Luk2:14) Ez bizony hibásan van fordítva, ezt akkor is tudom, ha nem tudok egy szót sem az eredeti szövegből. Bizony nem a jó szándékú, jóakaratú embereknek, hanem „az egész népnek” (Luk2:10). A teljes ellentmondás is az ördög metódusa, de vannak neki rafináltabb eszközei is. A megadatott kívánság helyett halogatott reménységet hirdet! Isten Krisztusban nekünk adott valóságait megkérdőjelezi (Péld.13:12). Így a Pünkösd után megjelent „láthatatlan valóságot” tagadja, és mutatja „a látható valótlanságot!” Mutatja, mint „valóságot”! Az Ige kijelenti, hogy Pünkösd után „tóvá lett a délibáb”, az ördög „délibábbá” próbálja tenni az „élővizek forrását” (Ézs35:7).

A Biblia világosan kijelenti Isten gondolatait felőlünk (Ézs55:8-9; Jer29:11). Az emberi elme addig magyarázza a kegyelmet, míg elvész annak igazi jelentése! Ha Isten igéje azt mondja, hogy „a hit a reménylett dolgoknak a valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés”, - akkor az ember nem akarja belátni, hogy ilyen hit a földön nem létezik, hacsak Isten ajándékba nem adja! (Csel.3:16) Csak mikor rászáll a Szent Szellem a szellememre, akkor kapom meg ajándékba a pünkösd-utáni hitet! Hiszen a hit a Szellem gyümölcse (Gal.5:22 régi Károli ford.). Azzal a hittel, melyet születésemkor kaptam, nem tudom elvenni Isten Krisztusban nekem adott valóságait! Világos tehát, hogy Isten nem ad az én erőmhöz további erőt, hanem az Igének minden buzdítása, intése, felszólítása, fenyegetése egy célt szolgál: „hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek!” (Ján.9:39) Ugyanez az Ó-szövetségben így hangzik: „Hallván halljatok és ne értsetek, és látván lássatok és ne ismerjetek!” (Ézs6:9-10) Miért? Meddig? Azért, mert „a pusztaságban készítsétek az Úrnak útját!” (Ézs40:3) Mert csak „a puszta örvend és örül a pusztaság …” (Ézs35:1) Hogy ne legyen már semmim, amivel dicsekedhetnék! (1Kor.4:7) Akkor egyszerre vakító világosságában látom a kegyelmet és mindazt, amit a kegyelemmel együtt kaptam a Krisztus Jézusban!

Noha eltelt 40-41 év e földi életemből a kegyelem útján, még mindig nem tudom megmagyarázni sem magamnak, sem másnak: Miért én? Ez engem igazi alázatra indít! Nem akarok már senkit se kitúrni az örök boldogságból, nincs már ember, akivel ne akarnék együtt lenni az örökéletben! És boldog vagyok, hogy: „azért kegyelemből, hogy erős legyen az ígéret az egész magnak …” (Róm4:16). Rám vonatkozólag ezt találtam: „…mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Isten kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az Elhívótól!” (Róm.9:11) Ilyen kijelentések: „…amíg a kegyelmi idő tart…!” – bevették magukat a keresztyénség szótárába, és hamis megvilágosításba helyezik Isten képét! Pedig a „Kegyelem korszaka” után nincs más korszak. Csakhogy a Kegyelem korszakának sok fázisa van és „mindenki a maga rendje szerint …” (1Kor.15:23-24) Először megöli az ellenségeskedést, azután, mint utolsó ellenséget, eltörli a halált! (Ef2:16; 1Kor.15:26)

Ezért ne nevezzük megtérésnek azt, ha valaki elhagyja néhány bűnét, bibliát kezd olvasni, imádkozik és erőfeszítéseket tesz arra, hogy olyan életet éljen, hogy kedves legyen Isten előtt! A megtérés = szembefordulás Istennel és mikor meglátom Őt, arcomra esem! „…Kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor?” (Mal. 3:2) „Azon a napon Teremtőjére néz (tekint) az ember, és szemei Izrael Szentjére néznek. Nem tekint az  oltárokra, kezeinek alkotmányára és amiket ujjai csináltak, nem nézi azokat…” (Ézs17:7-8). Nem beszél így az Úrral: „Uram, Uram! Nem a Te nevedben próféltáltunk-é, és nem a Te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a Te nevedben?” Mi a Te nevedben!

Pünkösd után a megtérés: újonnan születés! Egyszerre mind a kettő! Az újonnan született ember így vall: „…nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam…szóval és tettel…” (Róm.15:18).

Az újonnan született ember mindent megítél, de senkit nem ítél el! Az ítéletet az Atya teljesen a Fiúnak adta! Ő maga sem ítél! (Ján.5:22) E világban nyüzsgő szellemeket Szellem által megítéli!

Ámen!

Pócsy Gusztáv

PG104

HA VALAKI SZÓL,

 MINTEGY AZ ISTEN IGÉJÉT SZÓLJA…!

(1Pét.4.11)

 Sok minden történhetik egy hívővel engedetlenségben járás miatt e földi életben tanusított hűtlensége, tudatlansága miatt, de egy dolog soha többé nem történhetik meg vele: soha többé nem lehet hitetlen! (Ján.5.24.)

Nem először hiszünk és azután igyekszünk megismerni Jézust, hanem először megjelenik Jézus, mint Krisztus és megnyitja szemünket és „sötétségből világosság ragyog fel (II.Kor.4.6-7) és felragyog nekünk Krisztus! (Ef.5.14.)

Először eljött a megígért Mag (Gal.3.19.), azután eljött a megígért Hit! (Gal.3.23.) Ez a Pünkösd utáni sorrend! Először Krisztus, azután a hit, mint Krisztus jegyajándéka! (Hóseás2.18-19)

Az egység nem készül, hanem készen van, hogy az utolsó időben nyilvánossá legyen! (I. Pét. 1. 5.) Minden olyan törekvés, mely egységet akar teremteni- különböző keresztény és keresztény felekezetek között, emberi buzgóságból indul ki, és izzadság szaga van, és nem egységet szül, hanem egyesülést és nagyon hasonlít a Bábel tornyához! Az „egységben” Isten „élő kövekből” építi az Ő egyházát (I. Pét. 2. 5.), míg az emberek egységre való törekvése „égetett téglából építi tornyát!” (I. Móz. 11. 8-9) Isten templomát a Szent Szellem köti eggyé (I.Kor. 12. 13.), az emberek által épített egyesülés szabályok, rendelések, hitvallásokból készített szurokból vannak összeragasztva! (I. Móz. 11. 3.)